Békés Megyei Népújság, 1977. szeptember (32. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-03 / 207. szám

1977. szeptember 3., szombat »HÜUt.’THtl Apróságok Relatív. összefutnak a gyerekek a ház előtt, kicsi, nagy, kavargó összevissza­ságban. — Képzeld — mutat a legkisebbre az egyik —, az idén ez a csöpp E. is is- kolás lesz... — Már?? — ámul a megszólított, egy copfos, szemüveges. — Eny- nyire öregszünk? — ö már nagyobbacska, lehet úgy ti­zenhárom éves. ♦ Szemlélet. — Nem szere­tem az Alföldet — meditál egy lágy, dallamos női hang a vonaton —; akármerre né­zek, nem látok rajta sem­mit. .. — Én viszont a Dunántúl­lal nem tudok megbarátkoz­ni — veti ellene a másik. — Tudja, a hegyektől nem lá­tok semmit... ♦ Első osztályba menendő lányom könyvét lapozgatom, a címe: Brumi az iskolában. Érdekes, derűs olvasmány: végigvezeti a nagy fantáziá­jú pöttömségeket az iskolai élet állomásain, barátkoztat- ja őket a sulival. Hanem valami baj mégis van ezzel a különben nagyon kedves könyvvel. Dagi, az egyik fő­hős, Brumi és Panasz Muki jeles pajtása például így be­szél: „— Én nem csináltam lusta sárkányt. Sőt. Nagyon szorgalmas sárkányt csinál­tam. Csak a sárkány még nem tudja. Ezért keresek valahol egy magas kéményt, felmászom rá, és elengedem ezt a nagyon szorgalmas sár­kányt. Ha a sárkány észre­veszi, hogy fenn van a ma­gasban, biztosan röpülni kezd. Mert mindennél jobban szeret repülni." Nos, hallott önök közül bárki is így beszélni gyere­keket? Ez a baj ezzel a kü­lönben ügyes kis olvasmány­nyal. Az ál-gyerekesség, a csináltság. A szószaporítás, a fölösen, ötször egymásután kitett alany. Gyors eszű, élénk szavú gyerekeinket ez — szerencsére — nem na­gyon zavarja. Lepereg ró­luk, tán észre sem veszik. Természetesebbek, okosab­bak annál. Krémes. Krémest ve­szek, gyümölcskrémest. Négy forint és tíz fillér az ára. Elém teszik. No, ez fogyó­kúrás adag. Nem egész, csak fél — egész áron. Most az egyszer, határozom el, én is reklamálok, védem az igaza­mat. Ám az eladó hajtha­tatlan. A krémes ilyen, és kész. Nem hagyom annyi­ban, s az üzletvezetőhöz for­dulok. Azonnal kicserélik. Hiába, szól a magyarázat, így vágja el a cukrászüzem. Persze, hogy így vágja el — \ tűnődöm, miközben ebéde­lek —, ha így is átveszi tőlük a bolt, s ha így is a vendég elé teszi az eladó... ♦ Egyenlőség. Felírat a hi­vatal i helyiségben, az üveg­kalitkán, ahol átveszik a pénzt és kiadják. BEFIZE­TÉS: KORLÁTLANUL. KI­FIZETÉS: 20 000 FT-IG. Hát nem furcsa? ♦ Ezt olvasom-egyik hetila­punkban Hitlerről, zivataros századunk talán legszégyen- teljesebb alakjáról: egy róla szóló film szerint „.. .végső soron a tömegek véleményé­nek politikai koreográfusá­vá válik.” Ez aztán a gyö­nyörű mondat! Minden sza­vának mély értelme van — csak éppen együttesen nem mond semmit. (Annak, aki megmagyarázza, odaadom a fenti húszezer forintot.) V. J. Aki hallja, adja át! Indulás augusztus 25-én, csütörtökön... Ezen a hajnalon 90 Békés megyei fiatal felpakolja poggyászát: sátrakat, pokró­cokat, táskákat a két busz­ra és röviddel reggel 6 után elindultak Zalakarosra. Ki- lencvenen, akik nem hagy­ták magukat legyőzni... In­dulás után is a várakozás pillanatait élik az időt kém­lelő, egymást vigasztaló fi­úk és lányok. — Az esőnek már befel­legzett! Jöjj, napsütés! A szél is elült, az ég tisz­ta, felhőtlen, s ilyen ma­radt három napig. Hát így kell tudni fohászkodni! Vajh talán az utolsó nap néhány esőcseppjét sem vette észre senki?... Az arcokon fel­szabadult mosoly, amikor a délutáni órákban végre meg­érkezünk a Zala megyei Za­lakarosra. A tekinteteket valósággal vonzza a fürdő impozáns épülete. S nem messze a frissen telepített fasorok kö­zött a kempingtábor. A szé­les kapu fölött még széle­sebb felirat: „III. országos ifjúmunkás kempingtalálko­zó”. Nosza, rajta! Kipihenni az utazás testet gémberítő fá­radalmait, ott van a sátor­verés. Aki nem tudja ho­gyan kell, az lesse el a szomszédjától! S alig egy óra múlva: „All már a sá­torváros”. így kell ezt csi­nálni! — Csak szél ne jöjjön, mert az kíméletlenül szétci- bálná a sebtében tákolt lak­osztályokat ... A folytatás csupa megle­petés, az al táborvezetők csomagot osztanak, s rövid idő múlva a fejeken cser­készsapka ül, feltűzhető jel­vénnyel. A szellemesebbek máris rímet költenek: „Egyensapka, egyentrikó, kezdődhet a megnyitó”. Ezemégyszáz fiatal vonul fel az alakuló térre, 19 me­gye és Budapest ifjúmunká­sai, akik a helyi kemping­találkozó sportversenyein értek el jó helyezést. Alig fél óra és kezdődik a ver­sengés; a tábor területén kívül. — Jelvényét mindenki vi­gye magával! Mégis sokan bentfelejtik, pedig mit ér itt enélkül az élet! Elég csak felmutatni és ingyen megnyílik a strand, a kertmozi ajtaja. A jelvény nagy siker. Csoda-e ezek után, ha a szigorú, egyenru­hás munkásőrök enélkül senkit sem engednek be? A kintrekedteknek azután az altáborvezetők segítenek. Ja, kérem, van akiknek díszkí­séret dukál! A délután már Békés me­gyei sikert hoz... A 10x50 méteres váltóúszást megnye­rik a fiúk. Búvárúszásban első Domokos István, máso­dik Náfrándi István. Nagy­szerű siker. Együtt örül min­denki. Azután az arcokra fagy a mosoly, a férfi és női focicsapat részvevői fájdal­masan panaszolják, kiestek a további küzdelmekből. Békés megyeiek egy csoportja a megnyitón Azért nem sok idő marad a búslakodásra és az est műsorán már együtt énekel, kacag győztes és vesztes. Új­ra a strandon, fellép Múzsái András népi énekes, s meg­énekelteti a fáradt „sereget”. Az est műsorán még játék a vízben, tánc a nagyme­dence előtti betontéren. Ta­karodó 11 órakor, holnap nehéz nap vár a tábor lakói­ra. A tájékozódási futóver­senyre péntek reggel buszok viszik a találkozó részvevőit a festői nagykanizsai csóna­kázótóhoz. Mindenki friss. A hűvös éjszaka után itt az alkalom a felmelegedésre. A kiosztott tájolókra és térké­pekre értetlenül bámulnak új gazdáik, így azután nem csoda, hogy délután többek keresésére indulhattak a rendezők. — Alig lehetett az állo­máshelyekre rátalálni — pa­naszolja lihegve Szabó Já­nos és Kovács Pál, az első két Békés megyei befutó. A sok száz induló között itt az ő 10. helyezésüknek is rang­ja van. Az időben visszaérkezők még elérhetik Vajda József zalai népdalgyűjtő „ének­óráját”. Az erre az alkalom­ra írt kis füzet címe „A za­lai zöld erdőben...” stíl­szerű. Ebéd után buszra ül­nek az erdőbolyongók, hogy növeljék csekély Zala me­gyei ismeretüket. Ez a dél­után sem mentes az akadá­lyoktól. A zalaegerszegi té­vétorony tövében az egyik Békés megyei busz megma­kacsolja magát. Ezúttal ri- mánkodás sem segít. Amíg megjavítják, addig irány a Skanzen, ahol ősi Zala me­gyei épületekkel ismerked­hetnek meg a fiatalok. Len­tiben a nemrég átadott mű­velődési házról, Bázakerety- tyén a zalai olajkitermelés egyik bölcsőjében hallgatnak érdekes tájékoztatót. A tábor esti kulturális mű­során discó, a kertmoziban filmvetítés, majd egy nehéz nap forró éjszakája... S aki mégis fázik, húzza le a ta­karót szomszédjáról. Szombaton reggel újra az erdőben találkozunk. Kezdő­dik a csoportos természetjá­ró akadályverseny. Hajnal­ban is dolgozhattak a ren­dezők, az útvonal nem a tegnapi. Most mégis keve­sebben lépnek félre... A több mint 200 induló csapat közűi 8. a békéscsabai for­gácsoló csapata. A túrát kö­vetően ebédfőzés bogrács­ban, s rövidesen illatosán rotyog a krumplipaprikás. Mindenki egye meg, amit főzött... — Aki hallja, adja át! — lép működésbe a tábori hír­adó. Délután a Szovjet Népi Esztrádegyüttes, utána pe­dig a Ki Mit Tud? győzte­seinek a műsora. Este ba­rátság kempingbál, búcsú­estnek is beillő, könnyhulla- tás nélküli. Vasárnapra nem marad más, csak néhány döntő. Újabb megyei sike­rek, férfi tollaslabdában győz a Kokavecz—Petényi, lábteniszben második a Pin­tér—Szilágyi kettős. Azután táborzárás, majd a fiúk és lányok nekiesnek a sátrak­nak. Egyszerre kitör a zűr­zavar. — Gyerekek, ezt ki fogja lebontani? — Minek kellett ide ennyi sátor? — Vigyétek ezt a csoma­got is! Két órakor végre elindul­nak a buszok. A fiúk és lá­nyok szívszorongva nézik négynapos vidám életük pusztasággá változott helyét. A kempingtalálkozó felrázta, felpezsdítette életüket. A gyógyvizéről közelmúltban híressé vált, új létesítmé­nyekkel tarkított Zalakaros pedig tovább gazdagította megismerőinek táborát. — Jövőre újra megnyer­jük a megyei versenyeket — fogadkoznak valamennyien. Rövidesen az utolsó busz is elhagyja a községet. Most azután jöhet az eső. Kepenyes János Rögtönzött énekóra a táborban Gondolatok az Oktatási Igazgatóság tanévnyitó értekezletéről O napokban zajlott le az MSZMP Békés me­gyei bizottsága Okta­tási Igazgatóságán a tanév­nyitó értekezlet. Röviden: benépesül az intézet, amely megyénkben a marxista tu­datformálásnak központja. Az elmúlt évek tapasztala­tai, a tanévnyitó megbeszélé­sek igazolják, hogy az inté­zet, annak nevelői felkészül­tek arra a felelősségteljes munkára, amely számukra a legfőbb feladat és hivatás: a hétköznapok mindegyikén a munkapadok mellől, az in­tézményekből és az élet sok­rétű területéről a padokba beülő felnőtt emberekkel megkezdjék a marxizmus megismertetését, szélesítsék a már meglevő tudást. A felelősség sem az okta­tó részéről, sem a már kü­lönböző évfolyamra járó, vagy a most kezdő — fel­nőttkorú — tanuló részéről sem kicsi. Úgy vélem, a marxizmus tudományában elmélyülni vagy csak abból meríteni — három, illetve több éven ke­resztül — nem azonos foga­lom. Azon elvtársaink, akiknek jelentkezését a pártszervek javasolták, az illetékesek el­fogadták és a felvételin helytálltak, azzal a feladat­tal lettek megbízva, hogy felkészültségüknek, képessé­geiknek megfelelően mélyül­jenek el a marxizmus tudo­mányában. Alkotó módon forgasság a tankönyveket, jegyzeteket, aktív résztvevői legyenek mind az előadások­nak, mind az osztályfoglal­kozásoknak. Ha úgy ítélem meg — és miért ne úgy ítéljem meg —, hogy ez pártmegbízatása az illetőnek, akkor jogosan betartandó a szigorú és kö­vetkezetes tanulmányi fe­gyelem, a rendszeres megje­lenés, a foglalkozásokon tör­ténő aktív részvétel. A küldő pártszerv is fele­lős az egyénért. Két Vetület- ben is. Az egyik, hogy a fel­vételt nyert hallgatót bizo­nyos kedvezmények illetik meg. Tapasztalataink ’ azt mutatják, hogy a munkaadók szeretnek erről megfeledkez­ni. A másik, hogy célszerű az irányító pártszervnek időkö­zönként visszatérni a küldöt­tekre és ha úgy tetszik, el­számoltatni a hallgatót ered­ményeiről vagy meghallgat­ni gondjait, segíteni részére e gondok megszüntetésében. Mindenképpen szükséges, hi­szen a fő cél, hogy az illető tudásából a pártszervezet, a küldő közösség profitáljon. Az intézetben elsajátított tudomány nem öncél, hanem arra hivatott, hogy a közös­ség szemléletét — amelyben az egyén dolgozik — for­málja, alakítsa. A nevelő örömmel talál­kozik volt hallgatóival, mint előadóval, a különböző okta­tási formákon. Ezen túlme­nően a párt különböző vá­lasztott testületéiben vagy az alapszervezetében, ez egyén­nek, aki alkotó módon irá­nyítja, formálja az ott folyó politikai munkát. Úgy vé­lem, ez a legnagyobb elég­tétel minden nevelőnek. Milyen útravalóval szolgál­hatunk azon elvtársainkak, akik most kezdik meg tanul­mányaikat az intézetben? Mindenképpen a legfonto­sabbnak tartom, hogy a kis közösség, az osztály, minél előbb ismerje meg egymást. Segítsék, alkotó módon forr­janak össze, ne legyenek „gátlásaik” egymás és a ne­velő előtt. A tudásszint kü­lönböző, a szókincs különbö­ző. Ezek kiegyenlítődése a. következetes tanulás, az elő­adásokon történő odafigye­lés, jegyzetelés eredménye­ként történhet. Ami a leg­fontosabb, és amit szeretnek elvtársaink elhanyagolni, az a kötelező irodalom tanul­mányozása, felhasználása az osztályfoglalkozásokon. Meggyőződéssel vallom, hogy ez a legeredményesebb útja annak, hogy a tudás­szint kiegyenlítődjék, a szó­kincs gyarapodjék, a gátlá­sok feloldódjanak és hogy a hallgató aktív résztvevővé váljék mind az előadások­nak, mind az osztályfoglal­kozásoknak. Sokat beszélünk manapság az önművelődésről mint egyik legbiztosabb útról a tudás megszerzéséhez. Ez az út itt kezdődik, a szakiroda- lom tudatos, tervszerű tanul­mányozásánál, az olvasott anyag tudatos alkalmazásá­nál. Az alkotó munka öröme, amikor az ismeretlen ismert­té válik, a kérdőjelek soka­sága eltűnik az egyén sa­ját szorgalma eredménye­ként. Biztosíthatom a tanulmá­nyaikat most kezdő elvtár­sakat, hogy ezek után mind az előadások, mind az osz­tályfoglalkozások élménysze­rűvé, igen tartalmassá vál­nak. Sokat segít tanulónak, ne­velőnek egyaránt a párt négy folyóiratának rendszeres ol­vasása, tanulmányozása. El­ső helyre mindenképp a Pártélet c. folyóiratot he­lyezném, majd a Társadalmi Szemlét, a Nemzetközi Szem­le, Béke és Szocializmus c. lapjainkat. E folyóiratokban való eligazodáshoz, tan­anyaghoz kapcsolódó cikkek kiválasztásához mindenkép­pen szükséges a hallgató és a nevelő szoros munkakap­csolata. E kapcsolatnak azonban • ezen túlmenően is jelentkez­ni kell. A nevelő és a hall­gató közös munkája akkor válik hatékonnyá, ha a szor­galmi idő alatt kölcsönösen megismerik egymást. Ez a kölcsönös bizalmon alapúd. Az osztályközösség, de legin­kább a nevelő az, aki a kez­deti időszakban mint első számú személyiségformáló, átsegíti a holtpontokon ta­nulmányait. v' A személyiségformálásnak számtalan lehetősége van a mozgalmi életben, de azon túl is. Az egyik legkézenfek­vőbb az osztályfoglalkozáso­kon kívül a csoportos vagy az egyéni konzultáció. Saj­nos kevés alkalommal élnek elvtársaink e lehetőséggel. Igényelni kell. Sokat segít, annál is inkább, mivel az anyag megértetésében jelen­tős szerepet játszanak, de ezen túlmenően az elmélet e konzultációban válik gya­korlattá, kötődik az élethez. Az sem elvetendő szempont, hogy ' a nevelők zöme gya­korlott pártmunkás, akik az elméletet tudják kötni a gyakorlathoz, amely már többször bevált, többször ki­próbált. Több év tapasztalataiból kívántam néhányat rögzíteni az új oktatási év kezdetón, Segíteni ezzel a tanulmá­nyait most kezdő vagy a már azt több éve folytató hallgatót. Egyet a nevelőnek nem szabad elfelejteni. A pártmunkást, aki az intézet padjaiban tudását kívánja segítségünkkel gyarapítani — napi egész embert kívánó munkája mellett — segíteni kell. A fiatalokkal pedig úgy foglalkozni, mint a leendő pártmunkásokkal, hiszen a mi intézetünk egyik legalap­vetőbb feladata ebben fogal­mazható meg. hhez azonban mind a hallgatók, mind a nevelők részéről áll­hatatosság, szorgalom kell. Erről V. I. Lenin így fogal­mazott a tanulmányaikat kezdő pártmunkásoknak: „Állhatatosság, készség, el­tökéltség és az a képesség, hogy százszor megpróbáljuk, százszor kijavítjuk és ha tö­rik, ha szakad, de céljhoz jussunk.” Abrahám Béla, a megyei tanács pb-titkára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom