Békés Megyei Népújság, 1977. augusztus (32. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-11 / 188. szám

1977. augusztus 11., csütörtök \ SPORT Vízmű Kupa Megyénk távúszói a Balatonon és a Körösökön Hazánk (elszabadulása után először megrendezett folyamúszóverseny, a Körös-bajnokság résztvevői 1945. július 2-án. A felső sorban — balról — Marton János, Flender Mihály, Molnár Jenő, Szombati László. Egy sorral lejjebb Várfalvi László, Kovács Aladár, a győz­tes Kovács János, Slimbarszki Károly, Antal László, Filipinyi János, Tóth János. A kö­zépső sorban Mestyán Tibor, Ricza Lajos, Gáspár Ervin, Thier Zoltán, Máté János, Dukon Ferenc, Gaika Pál. Az alsó sorban Zsibrita Emilia, Flender Hona, Kerekes Teréz, Kovács Judit, előtte Kovács Hona, Frankó Ilona, Gajdács Emilia és a győztes, Gajdács Katalin Amint arról már beszá­moltunk, végre ismét nagy­szabású férfi kézilabda­tornára kerül sor Békéscsa­bán. A Vízmű SC szombaton és vasárnap rendezi meg el­ső kupa-tornáját, amelyen a Bp. Vasas, a Debreceni Dó­zsa és a Ferencváros csapa­ta mellett a házigazdák együttese lép pályára. A program a következő: Augusztus 13, szombat: 17.10: Vasas—Bcs. Vízmű, 18.30: Debreceni Dózsa—FTC. Va­sárnap, augusztus 14-én, 9.00 órakor mérkőzik a harmadik helyért a szombati két vesz­tes, míg a kupadöntőt 10.20 órakor az első játéknap két győztes csapata vívja. Az ünnepélyes eredményhirde­tésre 11.30 órakor kerül sor. A torna színhelye a Vízmű SC Szabolcs utcai sporttele­pe. LüBDflRÚGáS ű Juventus elleni augusztus 18-i mérkő­zésre kijelölték a magyar labdarúgó válogatott keretet. A Torinóban lejátszásra ke­rülő találkozóval nemzeti ti­zenegyünk megkezdi felké­szülését az őszi feladatokra, elsősorban a Bolívia elleni világbajnoki selejtezőre. Baróti Lajos szövetségi ka­pitány kerete az olaszországi útra: Gujdár, Mészáros, Martos, Bálint, Kereki, Rab, Tóth J., Török, Magyar, Pásztor, Pintér, Zombori, Pusztai, Kovács I., Váradi, Fazekas. v A csapatban a VB-selejtező első szakaszában kitűnően helytállt játékosok szerepel­nek. Hiányzik közülük a fe­rencvárosi Nyilasi, akit nem­rég operáltak. A szövetségi kapitány figyelembe vette a játékosoknak a különböző kupákban mutatott formáját is. Kedden újabb kupafordu­lókra került sor. NB f-es labdarúgó-együtteseink a legutóbbi összecsapásokon a következő eredményeket ér­ték el. Bajnokok Tornája: A-cso- port: FTC—Vasas 2—2 (2—2), 11-es rúgásokkal a zöld-fehé­rek győztek. Haladás VSE— MTK-VM 1—1 (0—0). Bün­tetőrúgásokkal a vasiaké a két pont. B-csoport: Bp. Honvéd— Ű. Dózsa 2—0 (1—0), Csepel —Rába ETO 4—3 (1—1). A Bajnokok Tornájának elődöntőjében pénteken a Vasas az Ű. Dózsával, az FTC a Bp. Honvéd gárdájá­val mérkőzik a Népstadion­ban. Tisza Kupa: Dunaújvárosi Kohász—Bcs. Előre Sparta­cus 1—1 (0—1). Tizenegyes rúgásokban a Kohász gárdá­ja bizonyult jobbnak. PMSC —Diósgyőr 3—0 (0—0). A Tisza Kupában: 1. Pécs 4, 2. Dunaújváros 4, 3. DVTK 2, 4. Békéscsabai Előre Sp. 2, .5. SZEOL AK 0 ponttal. Balatoni Kupa: Tatabánya —ZTE 2—1 (1—1), Kaposvár —Székesfehérvári MÁV Elő­re 3—0 (1—0). A Balaton Kupa állása: 1. Tatabánya 4, 2. Videoton 4, 3. ZTE 2, 4. Kaposvár 2, 5. Székesfehérvári MÁV Előre 0 ponttal. A hírközlő szervek gyors­hírben közölték a sportba­rátokkal: a siófokiak 17 év után felújították a Balaton- átúszó bajnokságot. A múlt hét szombatján a szakembe­rek, a nyaralók — a 17 éves Csipkerózsika-álom után — újra szurkolhattak a magyar tenger partján a legvállalko- zóbb kedvű hosszútáv-úszók­nak. Az ünnepélyes megnyi­tót követően Füreden száll­tak vízbe az úszók és kitűnő időben, ideális versenykörül­mények mellett, 13 kilométer mégtétele után 45-en értek célba. A győzelmet Hajós Gyula, a BVSC úszója sze­rezte meg 2 óra 54 perces teljesítménnyel. A siófoki mólón sok százan tapsolták meg a célba érkezetteket, kö­zöttük a 12 éves (!) győri Ju­hász Attilát! Vasárnap délelőtt újabb versenyre került sor Siófo­kon. A Helka motoroshajó vitte a kétkilométeres „tavi úszásra” benevezett ver­senyzőket a rajthoz. Az első­séget a férfiaknál Tóth Csa­ba (Ű. Dózsa), az ifiknél Simkó Gyula (Eger SE), a serdülőknél Marton Zsig- mond (Bp. Spartacus) sze­rezte meg. A nőknél Coroi- des Edit (Balatonfüred) nyerte a felnőttek, Miklósfal- vy Éva (BVSC) az ifik, Szűcs Rita (BVSC) a serdü­lők versenyét. * • * A Balaton-átúszó bajnok­ság csaknem százéves törté­nete során olyan kiváló sportemberek szelték a ma­gyar tenger hullámait, mint Wesselényi Miklós, aki 1896 júliusában három nap egy­más után úszta át a Bala­tont, a Füred—Tihany közöt­ti távon. Kilencvenhét esz­tendeje Szekrényessy Kál­mán vállalkozott a Balaton átúszására Siófok és Füred között. 1922-től kezdődően Páhok István neve eggyé forrt a Balaton-átúszás tör­ténetével. Páhok húsz éven át volt a Balaton-átúszás szinte verhetetlen bajnoka. Közben egyre több úszónő is megküzdött a hullámokkal. Molnár Magda, Székely Éva, Novák Ilonka, Felhős Magda, Littomericzki Mária emel­kedett ki a résztvevők kö­zül. Hogy ki volt a legfiata­labb? Valamikor, 1896-ban Balatoni Károly 18 évesen úszta át a tavat a keszthelyi Ejury Lajos társaságában. Azt viszont csak a beavatot­tak tudják, hogy egészen 1977. augusztus 6-ig, amíg a kis Juhász Attila nem ért be a siófoki célba, a békéscsa­bai Gáspár Ervin volt min­den idők legfiatalabb Bala- tpn-átúszója. • * * A felszabadulás előtti Nemzeti Sport öthasábos ri­portban számolt be az 1943. augusztus 12-én lezajlott Balaton-átúszó bajnokságról. A cikkből a korabeli békés­csabai sportsajtó a követke­ző részeket emelte ki. „Az idei Balaton-átúszó bajnokságon a Csabai Üsző Egyesület két versenyzőjét indította. Gáspár Ervin a férfiak között harmadik lett! A verseny gyönyörű napsü­téses időben kezdődött, de közben óriási vihar kereke­dett, és a győztes Páhok Ist­vánt kivéve, valamennyi úszó az igen erős hullámok­kal küszködve érte el a célt. A vihar természetesen na­gyon lerontotta a versenyzők idejét. Gáspár, a CSUE kitűnő hosszútávúszója 4 óra 43 perc alatt úszta végig a 13 kilométeres távot. Kászonyi Ferencet, a csabaiak másik indulóját a hullámok kive­tették a partra és emiatt kénytelen volt feladni a versenyt. Nagyon örülünk Gáspár Ervin sikerének, ugyanis ez volt az első eset a Balaton- átúszás történetében, hogy egy 16 és fél éves fiú átúsz- sza a magyar tengert.” Gáspár Ervin 1951-ben másodszor is elindult a Ba- laton-bajnokságon és ott ha­todiknak ért célba. A kísé- rőqsónakban sportbarátja, Filipinyi János foglalt he­lyet. Gáspár, aki 1943-ban Szanazugnál, a Körösön ké­szült a távúszásra, erre a versenyre nem tudott megfe­lelően» felkészülni, ugyanis a nagy verseny előtt egy héttel, még tényleges katonai szol­gálatát töltötte. • • • A maiak talán már el sem hiszik, de az idősebb generá­ció tagjai jól emlékeznek arra, hogy a Békés megyei, békéscsabai távúszásnak szép hagyományai vannak. Nem sokkal hazánk fel- szabadulása után, 1945. júni­us 2-án a békéscsabai MA- DISZ TE Körös-távúszó ver­senyt rendezett. Az érdeklő­dés óriási volt a Körös-csa­tornán lebonyolított viadal iránt. Az úszók a gyulai zsi­lipnél (a körgát mellett, az Ilosvai utca, Erdélyi utcá­nál) rajtoltak és átúsztak a strandnál levő fahíd, a Bánszki utcai, József Attila utcai híd alatt és a Derko- vits-sornál, a városi tanács hátsó bejáratánál levő cél­ba érkeztek be. A legjobb eredményt Gáspár Ervin érte el, de ő versenyen kívül in­dult, mivel már a távúszás­ban — két évvel korábbi teljesítménye alapján — „profinak” számított. A kö­zel kétezer méteres távon Kovács János nyert, míg a nők között a fiatal, új te­hetség, Gajdács Katalin bi­zonyult a legjobbnak. A dí­jakat ünnepélyes keretek kö­zött a MADISZ-székházban adták át. E versenyt követően — amelyen csaknem harmincán indultak — hosszú ideig nem rendeztek megyénkben jelen­tős távúszóviadalt. A szarva­si Testnevelési és Sportbi­zottság — végre — 1952. augusztus 20-án, felszabadu­lásunk óta első ízben, kiírta a Körös-bajnokságot, mely­nek távja nyolc kilométer volt. Kitűnő időben került sor erre a rendezvényre. Az úszókat motorcsónak vitte a békésszentandrási hídhoz, ahonnan Szarvas felé vették útjukat. Az első három kilométer után Gáspár Ervin és Ko­vács György „robbantott’, 2—300 méterrel húzott el a mezőnytől. A táv második felében Gáspár erősített és körülbelül egykilométeres előnnyel ért a szarvasi célba. A legnagyobb küzdelem a negyedik és ötödik helyért alakult ki. Az utolsó métere­ken Molnár Jenő ragyogóan hajrázott és benyúlással ver­te klubtársát, Kovács Ala­dárt. Szép eredményt ért el Záhorán Endre, aki élete el­ső, nagy, folyamúszó verse­nyén harmadik lett. Az 1952. évi Körös-bajnok­ság végeredménye: 1. Gáspár Ervin (Bcs. Építők) 2:20, 2. Kovács György (Orosházi Bástya) 2:35, 3. Zahorán Endre (Bcs. Építők) 2:45, 4. Molnár Jenő (Bcs. Építők) 2:55, 5. Kovács Aladár (Bcs. Építők), 2:55, 6. Oskó János (Oh. Bástya) 3:50, 7. Maczák Mátyás (Bcs. Építők) 4:10. Csapatban: 1. Békéscsabai Építők, 2. Orosházi Bástya. A múlt hét végén lezajlott nagy sikerű Balaton-bajnok- ság kapcsán ezek jutottak eszünkbe — a viharsarki távúszókról és versenyeikről. Megyénk úszószakemberei annak idején példát mutat­tak az egész országnak a hosszú távú versenyek ren­dezése terén. Kár, hogy ma­napság nem számolhatunk be efféle eseményekről. Pe­dig Békés megyét ma ép­pen úgy behálózzák a fo­lyók, a természetes vizek, mint annak idején. Igaz, hogy a békéscsabai Körös- csatorna vize ma szennye­zett, de a Körösökön tucatjá­val kínálják magukat azok a szakaszok, amelyeken táv­úszóversenyeket lehetne ren­dezni. Például az Edzett If­júságért mozgalom kereté­ben! Machalek István Rajtol a békéscsabai Körös-úszóbajnokság mezőnye a „gyulai zsilipnél” TELEVÍZIÓ BUDAPEST: L műsor: 16.1« Hírek. 16.25 Hat húron pendü- lünk. (19. rész.) (bei.) 16.55 WiTa- now. Lengyel rövidfilm. (sz.). 17.15 Napirenden. A munkásla­kásépítés. 17.45 Tévébörze. 17.55 Telesport. 18.20 Ipari kaleidosz­kóp. 19.00 Reklámműsor. 19.10 Es­ti mese. (sz.). 19.20 Tévétoma. (sz.). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Sztro- goff Mihály. HL (sz.). 20.55 Most mutasd meg! Társasjáték. 21.25 Isaac Asimov: A halhatatlanság halála. Tévéjáték. (ism.). (sz.). 22.45 Tv-hlradó — 3. H. műsor: 20.00 Nyújts baráti jobbot! A pécsi körzeti stúdió műsora, (ism.). 20.30 Lengyel díszlettervezés, (sz.). 21.15 Tv­hlradó — 2. 21.35 Moravia Afri­kája. H. (sz.). BUKAREST: 15.05 Iskola-tv. 15.35 Olasz nyelvoktatás. 16.05 Szabad időre ajánljuk. 16.20 Jor­dánia! képek. 17.40 Festői Romá­nia. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.05 Balkáni feszti­vál. 19.25 Ifjúsági óra. 19.55 Ro­mán színházi est. 21.20 Tv-hlr­adó. BELGRAD: 17.40 Magyar nyel­vű tv-napló. 18.15 Búzavirág. 18.45 Vetélkedő. 20.00 Párhuza­mosok. 20.50 Benny Hill szóra­koztatja önöket. 21.20 A világ 1900—1939-ben — dokumentumso­rozat. 22.25 Közjáték. 22.30 Ohridi nyár. H. műsor: 18.45 Európa a mi kezünkben — dokumentumadás. 19.15 Idő és pihenés. 20.00 Henry James novellái — filmsorozat. 20.50 Huszonnégy óra. 21.00 Dick Cavett bemutatja önöknek. rAdió KOSSUTH RADIO: 8.25 Zene­kari muzsika. Közben: 9.00 „Ami izgat: a világtörténelem.” 9.25 A zenekari muzsika folytatása. 10.05 Sirius kapitány színre lép. Fan­tasztikus rádiójáték. 10.45 A francia film ma. 11.00 Eileen Fa- rell és James McCracken énekel. 11.39 Irgalom. Szemelvények Né­meth László regényéből, n. 12.35 Melódiakoktél. Közben: Népi el­lenőrök vizsgálták. 14.04 Minden­ki könyvtára. 14.34 Magyar szer­zők műveiből. 15.10 Kóruspódi­um. 15.28 Ezeregy délután. 16.10 Az élő népdal. 16.20 Charles Münc Wagner-felvételeiből. 17.07 Kincsünk: a víz. 17.32 Boross La­jos népi zenekara játszik. 18.15 Kritikusok fóruma. 19.15 A Rá­dió Lemezalbuma. Közben: 19.58 A boldogok szigete. Dión klasz- szikus görög író novellája. 20.30 A Rádió Lemezalbuma folytatá­sa. 21.19 Szervánszky Endre: Fa­lusi lakodalmas. 21.30 Háttérbe­szélgetés. 22.25 Orosz szerzők ka­marazenéjéből. 22.50 Közben: Riportműsor. 0.10 Virágénekek. PETŐFI RÄDIÖ: 8.05 Hegedűs Lászlóné népdalokat énekel. Pribojszky Mátyás citerán ját­szik. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Slágermúzeum. 9.33 Irodalmi évfordulónaptár. 10.00 Zenés mű­sor üdülőknek. 12.00 Nóták. 12.33 Győri stúdiónk jelentkezik. 12.55 Zongoramuzsika. 13.25 Édes anyanyelvűnk. 13.33 Politikai sanzonok. 14.00 Rádiónapló. 17.00 Énekmondák — verséneklők'. 17.30 Irány a Parnasszus! 18.00 Sanzonok. 18.33 Hétvégi panorá­ma. 19.31 Balatonmelléki népda­lok. 19.55 Slágerlista. 20.33 Rádió- szinháZ. Moldova György hang­játékaiból. Mózes hatodik köny­ve. 21.12 Schirmer: Szólistapará­dé. 21.22 A Rádió Dalszínháza. 22.33 Tíz perc külpolitika. SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hí­rek. — 17.05 Hétközien — zenés riportműsor. Szerkesztő: Bendó János. A műsorból: Házunk tá­ja. — vallanak a szerkesztők! — Hová fut a hevesi FU-TÓ? Gon­dolatok á kaláka munkáról. — Beszélgetés dr. Bodó Sándor néprajzkutatóval. Riporter: Bor­sodi Gyula. 18.00—18.30 Alföldi krónika. — Tánczene a szerzők előadásában. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. MOZI Békési Bástya; Chaplin-revü. Békéscsabai Brigád: A zsoldos­katona. Békéscsabai Kert: Ola­szok hihetetlen kalandjai Lenin- grádban. Békéscsabai Szabadság: 6-kor: Háborúm, szerelmem, 8- kor: Düh. Békéscsabai Terv: El­felejtett ősök árnyai. Gyulai Er­kel: fél 6-kor: Rendet csinálok Amerikában és visszatérek, fél 8- kor: A szerelmes Blume. Gyulai Kert: Csárdáskirálynő. Gyulai Petőfi: Gyilkosság az Orient ex- presszen. Orosházi Béke: Csen­des otthon. Orosházi Partizán: Holttest a Temzéből. Szarvasi Táncsics: Küldetés. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: R öcs kár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vál­lalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felélős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom