Békés Megyei Népújság, 1977. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-21 / 144. szám

1977. június 21., kedd NÉPÚJSÁG Hol van Amin elnök? TELEX MOSZKVA Helyi tanácsválasztások kezdődtek vasárnap a Szov­jetunióban. Helyi idő szerint reggel 6 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a szolgálatba igyekvők is ide­jében eleget tehessenek ál­lampolgári kötelezettségük­nek. Az idei tanácsválasztások több mint 50 ezer helyi hatal­mi szervet újítanak meg, 2 millió 200 ezer tanácstagi helyről döntenek. □ LONDON Brit dolgozók ezrei vettek részt vasárnap Nagy-Britan- nia Kommunista Pártjának a londoni Alexandra-palastban rendezett népünnepélyén, amelynek középpontjában a válság terhei ellen vívott harc és a nemzetközi szolida­ritás állt. A rendezvényen McLennan, a párt főtitkára mondott beszédet. □ HELSINKI A KGST—Finnország kül­kereskedelmi együttműködé­sével foglalkozó munkacso­port befejezte hatodik ülését. A munkacsoport ülésén ki­jelentették, hogy Finnország­nak a KGST-országokba irá­nyuló exportja 1976-ban, az előző évhez képest 22 száza­lékkel emelkedett. Finnország behozatala ugyanabban az időszakban 7 százalékkal nőtt. A KGST-országok ré­szesedése Finnország 1976. évi külkereskedelméből 23 száza­lékos volt. □ PEKING Hua Kuo-feng, a Kínai Népköztársaság Államtaná­csának elnöke vasárnap fo­gadta a Moszkvából hazaté­rőben Pekingbe érkezett Kaysone Phomvihane-t, a Laoszi Népi Demokfatikus Köztársaság miniszterelnö­két. □ MADRID A szerdai szavazással meg­választott baszk parlamenti képviselők és szenátorok va­sárnap Guernicában megala­kították a baszk parlamenti gyűlést. A baszk képviselők az alapító ülés után esküt tet­tek a „guernicai fa”, a baszk autonómia jelképe előtt. Ezt követően a képviselők átmen­tek Franciaországba és ott az emigráns baszk kormány el­nökével, Jesus Maria Leizao- lával folytattak megbeszélést. □ WASHINGTON Ben Chavis, a másfél éve bebörtönzött amerikai pol­gárjogi harcos, másodszor is levélben fordult Carter ame­rikai elnökhöz, sürgetve a „wilmingtoni tízek” szaba­don bocsátását. Ben Chavis levelében emlékeztette az amerikai elnököt arra, hogy az összesen 282 évre elítélt színes bőrű polgárjogi akti­visták ártatlanok és a poli­tikai-faji elnyomás áldozatai. □ BELGRAD Nyugati hírügynökségek égybehangzó jelentése szerint szombaton éjjel egy revolver­rel felfegyverzett fiatalember eltérítette és belgrádi leszál­lásra kényszerítette a Balkan bolgár légitársaság AN—24 típusú, belföldi járaton közle­kedő gépét. A 22 éves autó­szerelőt, Cankov Dimitrovot, a belgrádi repülőtéren a jugo­szláv biztonsági szervek le­fegyverezték és őrizetbe vet­ték. A gép 45 utasának és négyfőnyi személyzetének nem esett bántódása. A Daily Nation című ke­nyai lap révén ismét szenzá­ciós hír terjedt el Idi Amin ugandai államfőről: a lap ér­tesülése szerint szombaton Amin újabb merénylet cél­pontja volt és „azóta senki sem tud hollétéről”. A merényletet állítólag En­tebbe közelében követte el két ismeretlen fegyveres, akik Makariosz érsek, a Ciprusi Köztársaság elnöke vasárnap, londoni és athéni látogatásá­ról hazaérkezve a larnacai repülőtéren újságíróknak nyilatkozott. „A ciprusi nép a szigetor­szág népközösségei előző tárgyalásain javaslatokon kí­Súlyos provokációs terror­akciók történtek vasárnap és hétfőn is Olaszországban: Milánóban két csendőr­egyenruhába öltözött terro­ristakülönítmény vasárnap délután erőszakkal behatolt két nagyvállalat — az autó­villamossági cikkeket gyártó Magneti Marelli és a legna­gyobb olasz híradástechnikai cég, a Sit-Siemens — rak­tárhelyiségeibe és benzines­kannák segítségével felgyúj­totta azokat. A két központi raktár milliárdos értékeket őrzött. A hatalmas tűzvész eloltásán még hétfőn is dol­goztak a tűzoltók. A raktá­rak szinte teljesen megsem­misültek. Bár a világ legtöbb orszá­gában jó termést ígér az idő­járás, élelmezési szakértők óvatosságra intenek. Azt sür­getik, hogy a termésfelesle­geket olyan nemzetközileg kezelt tartalék képzésére használják fel, amely stabili­zálná az árakat. Hasonló Ihrtalék képzését Varsóban ma megnyílik a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsának 31. üléssza­ka. A KGST-országok — a kedvezőtlen világgazdasági jelenségek ellenére —■' 1976- ban is igen figyelemreméltó gazdasági eredményeket ér­tek el, s a világ legdinami­kusabban, legkiegyensúlyo­zottabban fejlődő gazdasági övezetét alkotják. A KGST- országok 1971—1975 között éves átlagban 6,3%-kal nö­velték nemzeti jövedelmüket, az ipari termelés pedig 45%- kal emelkedett ebben az idő­szakban (összehasonlításul: a fejlett tőkés országok nem­zeti jövedelme évi átlagban 2,7%-kal, az ipari termelés pedig összesen 9%-kal emel­kedett 1971—1975 között). Következetesen főijük a KGST-tagországokban a la­kosság életszínvonalának tervszerű emelése. Ennek keretében a Szovjetunióban 2,2 millió, az NDK-ban 151 ezer, Bulgáriában 67 ezer, Csehszlovákiában 132 ezer, Magyarországon 94 ezer, Ro­mániában pedig 138 ezer új lakás került átadásra 1976- ban. A további dinamikus fejlő­dés fontos záloga a nemzet­közi munkamegosztásban va­ló réfcvétel fokozása. 1978— 1980 között mintegy 30 nagy jelentőségű közös beruházást hajtanak végre összesen 9 milliárd transzferábilis rubel értékben. Magyarország 10 beruházásban érdekelt, melynek értéke 1 milliárd transzferábilis rubel. A kül­kereskedelmi forgalom pedig tűz alá vették a hét végét a Victoria-tó partján eltölteni szándékozó elnök kocsiját. Kampalai diplomáciai kö­rökben kétkedéssel fogadták a kenyai lap értesülését, bár az Entebbe körüli lövöldö­zésről szóló hírt megerősítet­ték és az is ténynek látszik, hogy a kormányépületek környékén a szokásosnál na­gyobb létszámú járőrök cir­vül más engedményeket nem tesz — mondotta. — Ciprus a szigetország problémájának rendezésében minden vonat­kozásban számíthat Görög­ország teljes támogatására”. Az államfő lehetségesnek mondotta, hogy az Egyesült Államok újabb kezdemé­Mindkét gyújtogatást ma­gukat „fegjrveres . kommu­nista különítménynek” ne­vező terroristák vállalták magukra névtelen telefoná­lók útján. Hétfőn ugyan­ezek a szervezetek pisztollyal megsebesítették a Sit-Sie- mens egyik művezetőjét, Fi­renzében pedig felgyújtották a Fiat égjük gépkocsitároló­ját. A milánói gyújtogatások okozta károk meghaladják a 40 milliárd lírát (50 millió dollárt). A merényletek ösz- szefüggésbe hozhatók azzal, hogy a milánói esküdtszék előtt most folyik - Renato tartotta szükségesnek az a világélelmezési értekezlet, amelyet Rómában rendeztek 1974 novemberében. Abban az időben a csekély élelmi­szer-tartalék, valamint a rossz termés következtében meghá­romszorozódtak a kenyérga­bonaárak, csökkent a világ „szegény” országainak nyúj­tott támogatás és Ázsiában, 50%-kal fog emelkedni az 1976—1980-as tervidőszak­ban. A KGST-országok ötéves tervei, valamint az országok közötti két- és sokoldalú egyezmények célul tűzték ki, hogy a világgazdasági kör­nyezet ellentmondásainak le­kálnak. A kampalai rádió csupán annjüt közölt, hogy lehetséges: az elnök hétfőn részt vesz az ünnepségen. Az ugandai tájékoztatási minisz­térium szóvivője kijelentette, hogy tudomása szerint az Amin eltűnéséről szóló hír­nek nincs alapja, azt azonban nem tudta megmondani, hol tartózkodik az elnök. nyezést tesz a ciprusi rende­zés elősegítésére. Nem zárt ki más kezdeményezési lehe­tőségeket sem. „A ciprusi nép a Brit Nemzetközösség tagállamai Londonban kinjülvánított tá­mogatásának tudatában szá­míthat arra, hogy e szolida­ritás az ENSZ-ben újból meg fog njülvánulni” — hangoz­tatta Makariosz elnök. Curcio és több társa, az ún. „vörös brigádok” vezetőinek pere államellenes felforgató tevékenység, terrorcselekmé­nyek és más súlyos vádak alapján. A per kezdetekor terroristák megfenyegették a védelemre kijelölt ügyvéde­ket, valamint a népi ülnökö­ket is, megtorlásokat helyez­ve kilátásba azok ellen, akik „közreműködnek az állam ellen harcot folytató forra­dalmárok elleni jogi komé­diában”. A szakszervezetek kezde­ményezésére számos milánói vállalatnál a munkások őrsé­get szerveztek hasonló pro­vokációs terrorcselemények megelőzésére. valamint Afrikában milliók haltak éhen. Három évvel a római érte­kezlet után még nincs meg­felelő tartalékrendszer. A gondolatot azonban ébren tartja az 1974-es római érte­kezleten létrehozott világélel­mezési tanács, amely június 20-án, egyhetes értekezletet kezdett Manilában. küzdése céljából, a fejlődés meggyorsítása végett javít­ják a termelés és a külke­reskedelem szerkezetét és jobban támaszkodnak saját természeti forrásaikra. 1976-ban jelentős előrelé­pés történt a cél megvalósí­tása érdekében. Makariosz-nyilatkozat Súlyos merényletek Olaszországban Világélelmezési értekezlet A KGST-országok integrációja A NEMZETI JÖVEDELEM 110,6 NÖVEKEDÉSE 1976-BAN (1975-100) A TERMELÉKENYSÉG ALAKULÁSA A KGST -ORSZÁGOKBAN 1976-BAN (1975=100) 107,6 107,0 103,0 AZ IPARI ÉS A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS ALAKULÁSA A KGST-ORSZÁGOKBAN 1976-8AN (1975=100) A KGST-ORSZÁGOK RÉSZESEDÉSE A VILÁG ELEKTROMOS ENERGIA TERMELÉSÉBŐL , ... 1976 1975 100 105.9 IPAR ENERGIA ÉS ENERGIAHORDOZÚK TERMELÉSÉNEK NÖVEKEDÉSE A KGST-ORSZÁGOKBAN , 1976-BAN HÍREK HÍREK HÍREK FelhöátvoDulások Alajos napja A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.44 órakor A Hold kél 8.29 — nyugszik 22.17 órakor ÉVFORDULÓ Harminc évvel ezelőtt, 1947. június 21-én alakult meg Szegeden a Bolyai Já­nos Matematikai Társulat, az 1894-ben alakult Eötvös Lo- ránd Matematikai és Fizikai Társulat utóda. Örök értékű tudományos művének, a nemzetközileg ismert Appendixnek első külön lenyomatai 1831-ben jelentek meg; legutóbb az Akadémia Kiadó gondozásá­ban látott napvilágot egész tudományos életünk e rend­kívül értékes dokumentuma. — FOGADÓÓRA. Szigeti Gá- borné országgyűlési képvise­lő tart fogadóórát Gyulán, a városi tanács elnöki irodájá­ban. 24-én, pénteken, 14—17 óráig. — ÍTÉLETIDŐ. Villámlással, dörgéssel és felhőszakadás­sal tarkított ítéletidő tombolt a spanyolországi Asturia tartományban. La Gelguere város közelében egy házas­párt temetett maga alá a víztömeg által alámosott fal. Egy asszonyt a vülám sújtott agyon, gyermeke pedig sú­lyosan megsebesült. — KÜLDÖTTGYŰLÉS. Ve­zetőségválasztó küldöttgyű­lést tart június 24-én Békés­csabán a városi tanács dísz­termében a városi Vöröske­reszt. Ezen részt vesznek a város környéki községek kül­döttei is. — KAPUNYITÁS az épí­tőtáborokban. A paksi atomerőmű építkezésénél augusztus végéig öt turnus­ban mintegy félezer dunán­túli diák segédkezik. Szolnok megyében három ifjúsági tá­bor létesült, a Kiskörei Víz­lépcső körzetében 80 diákot foglalkoztatnak, akik a víz­tározó medrét tisztítják, cser­je- és fairtásokat végeznek. — JUTALOMUDULÉS. Jú­nius 19-én, vasárnap kora reggel három különrepülő- géppel indult jutalomüdfi- lésr'e 239 Békés megyei tsz­dolgozó. Az üdülés a Fekete­tengeren, a szovjet Grúzia luxushajón, utazással együtt nyolc napig tart. A hajó a nevezetes üdülőhelyeken, Szocsiban, Jaltában, Szuhu- miban kiköt, ahol az üdülők városnézésen vesznek részt. — VASÜTI SZERENCSÉT­LENSÉG. Vasúti szerencsét­lenség történt vasárnap Ju­goszláviában. Egy Zágrábból Split felé tartó expressz Knin és Dmis helység között egy vasúti darunak ütközött. Két jugoszláv állampolgár életét vesztette, ketten pedig súlyo­san megsérültek. ^ — TERV A BETAKARÍTÁS­RÓL. A békéscsabai Lenin Termelőszövetkezet június 22-én, szerdán tárgyalja meg a tsz nyári betakarítási ter­vét, majd a szakemberek ha­társzemlén vesznek részt. — BÄNYÄSZSZTRÄJK. Egy hét óta mintegy 50 bá­nyában 9000 bányász sztráj­kol Alabamában, az USA te­rületén. A bányászok egyik társuk, egy szervezett dolgo­zó indokolatlan elbocsátása miatt szüntették be a mun­kát. — FÜRDÖVENDÉGÉK. Az Orosháza melletti Gyopáros- fürdőn az elmúlt szombat- vasárnap 5200 vendég kere­sett enyhülést. A csónakázó­tavon mintegy 1200-an élvez­ték a nap melegét. A hétvé­gi forgalom az ez évi nyári vasárnapok közül most volt a legnagyobb. Várható időjárás ma estig: Változóan, időnként erősen felhős idő. Többfelé zápor, zivatar, egy-két helyen jég­eső. Sokfelé élénk, helyen­ként erős, időnként viharos lökésekkel kísért nyugati, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 12—17, legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 21—26 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Változóan felhős, szeles idővel a meleg mérsék­lődik. Többfelé várható zá­poreső, eső, néhány helyen zivatar. Legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet 10—15 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok kö­zött. Jelentős , mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 száza­lékán várható. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál 11 órakor 23 fok volt. (MTI) — „TALÁLKOZÁS.” Június 22-én, szerdán a nagyszénási „Czabán” Művelődési Ház­ban ezzel a címmel rendez­nek könnyűzenei műsort. Ezen vendégül látják Zorán Sztevanovityt, Katona Klá­rit, Bakacsi Bélát és Weszely Zsuzsát és a Titanic együt­test. — A BALATON ÁLDOZA­TAI. A vasárnapi viharnak sajnos áldozatai is voltak. Ba- latonszabadinál Kathi Antal 31 éves budapesti gépkocsive­zető, aki 6 éves Antal nevű gyermekével fürdött a tóban. A hirtelen jött vihar elől már nem tudott kimenekülni, s gyermekével együtt a vízbe fulladt. A gyermek holttestét megtalálták, az apja tetemé­nek felkutatására intézkedés történt. — BIZTONSÁGI ÖVÉK. Az Univerzál és az AFIT közös rendezésében a békéscsabai KISZÖV előtti parkírozóte­rületén díjtalan beszerelési akciót szerveznek a helyszí­nen megvásárolható bizton­sági övékből június 21. és 22- én fél 9-től 17 $ráig. — TÍZSZER DRÁGÁBB AZ ARANYNÁL. Ennyivel kerül többe a világpiacon a szárí­tott kígyóméreg. Az egyik legnagyobb termelője e fon­tos gyógyszeralapanyagnak a Szovjetunió. A frunzei kígyó­farmon évente több ezer kob­rától, viperától és egyéb mér­ges kígyótól 920 gramm kí­gyómérget nyernek. — Államvizsga. a szarvasi mezőgazdasági fő­iskolán június 21—22-én ál­lamvizsgáznak a harmadéves hallgatók. A 95, reméljük, friss-diplomás szerdán ünne­pélyes keretek között veheti át oklevelét. — „VÖRÖS ÓRIÁS.” Az észa­ki égbolton a Beteigeuze ne­vű vörös óriás amerikai csil­lagászok megfigyelései sze­rint 400-szor nagyobb a mi naprendszerünknél és több mint 3 milliószor nagyobb a Napnál. — NYUGDÍJASOK KIRÁN­DULÁSA. A békési nyugdí­jasok klubjának 37 tagja a közelmúltban kiránduláson vett részt, amelyen Szeged és Orosháza nevezetességeit tekintették meg. Az utazás­hoz a kamuti Béke Tsz díj­mentesen bocsátott rendel­kezésükre autóbuszt. — TÁRSADALMI ESKÜVŐ. Mezőkovácsházán évről évre emelkedik a társadalmi es­küvők száma. Tavaly 60 ilyen jellegű családi ünnepséget rendeztek a községben, ez 21- gyel volt több az előző évi­nél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom