Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-12 / 110. szám
-----------------y 1 977. május 12., csütörtök Kertbarátok Orosházán Gépi palántázás Húsz hektár területen termeszt az idén paradicsomot a békéscsabai Lenin Tsz. A paradicsom levét a konzervgyár dolgozza tel, a magját pedig a Vetőmagtermeltető Vállalat exportálja majd Franciaországba. Képünkön: a női brigád tagjai gépi segítséggel ültetik a palántákat Fotó: Veress Erzsi Tettekkel bizonyítanak Az elmúlt év szeptemberében az orosházi kertbarátmozgalom jubileumi esztendejét tartotta, amit bizonyított az igen reprezentatív kertészeti kiállítás, amely a klub (illetve szakkör) megalakulása óta a 10. volt. Valójában szervezett kertbarátmozgalomról 15 esztendeje beszélhetünk e városban, bár nemes hagyományok folytatói ők is. Hogy milyen hagyományok? A kiskert szépségét őrző és vigyázó emberek szeretetét, a természet szépségének megóvó emberek szeretetét örökölték, nemes hagyománnyá, jelszóvá sűrítve azt. Megmutatni és példát adni arról, hogy a kiskertek miként hasznosíthatók, miként tehetők szebbé, nem csupán az önmaguk, hanem mindannyiunk hasznára. Amikor a nagy sikerű kertbarát-kiállítást megnyitották a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében, amely már a maga nemében is minden évben esemény Orosháza életében, ezt írták róluk: „A kiállított gyümölcs, zöldség, a télire tartósított termékek a szemlélőben csak a csodálat és a dicséret hangját válthatja ki.” Térképen jelzik azt, hogy a kertbarátok és a mintakertek miként hálózzák be a várost, ezzel is serkenteni kívánják ezt a mozgalmat, amelyet 15 esztendővel ezelőtt néhány lelkes ember bontakoztatott ki. A kiállításon bemutatott termékek értékelése és a díjazás a legjobbak munkáját dicséri. Rangsorolás nélkül sorjázzuk a neveket, akik egyben a klub oszlopos tagjai is: Szepesi Kálmán, Gombkötő Sándor, Kovács Béla, Bakos Ferenc, Hopka Gyula, Csete Sándor, Verasztó József, Hotter József, Fábián Lajos, Bo- zó Ferenc. Mi a célja a kertbarátok klubjának? E kérdésre nem is olyan nehéz a választ megadni. Részben már az előzőekben is történt utalás erre, de ezen túlmenően nem csupán a szép felmutatása a Teleki Sándor fordít egyet a sebességváltó karon, majd rosszallóan csóválja a fejét: — Ezt bizony meg kell javítani — mondja. — Hát azt meg minek, talán motoros juhász kend? Az idős ember feljebb böki kalapját a homlokán. — Motoros juhász, a fenét. Gyalogos! — és kacsint hozzá egyet. — Csak úgy gyalog etetjük, hajtjuk ki legelni a birkát. A szamár sem divatos, mint ahogy a nagy pusztaság is kiveszett már. * Az endrődi Lenin Termelőszövetkezet földjein valóban nincsenek végeláthatatlan puszták. Búzavetések, szántók váltják egymást. No, azért maradt még a legelőből is, hiszen 506 hektáron zöldell az ősgyep, 167 hektáron műrét. A közelmúltban fejezték be a szarvasmarhaprogramot. A szövetkezetnek ezer szarvasmarhája van és csak pénz, új istálló kérdése, mikor lesz még több. Most 1980-ig az állattenyésztésben az a legnagyobb feladat, hogy minél több juh legeljen a felújított gyepen. A termelőszövetkezet tulajdonában most 1650 anyajuh van, az évtized végére 2300 lesz. Persze csak akkor, ha megvalósulnak a tervek. Ezekről Balázs István tsz- elnök beszél. „Most három helyen tartjuk a birkát, a fejlesztés befejezésével mind egy telepen lesz majd. Az elavult hodályok helyére legfőbb feladatunk, hanem az, hogy kitartó és rendszeres munkával neveljenek, tanítsanak. S hogy jól teszik ezt, bizonyítja az is, hogy száznál több tagja van jelenleg ennek a csoportnak, több mint ötven taggal a közelmúltban gyarapodtak, s az újonnan belépőknek mintegy hatvanöt százaléka fiatal. Oktatás, tapasztalatcsere, ez a két forma az, ami leginkább szolgálja a tagság szakmai tudásának gyarapítását. Ilyen szempontból ki kell emelnünk az elmúlt évben és az idén újból rendszeresített elméleti előadássorozatot, amely éppen ezt a célt valósítja meg. Csupán ötletszerűen néhány címet ragadtunk ki e témakörből: őszibarackok és termesztésük, Almás- termésűek metszése, Szőlő- termesztés, Növényvédelem, stb. A tapasztalatcserék sorából talán az egyik legrangosabbat emelnénk ki. Sikerrel szerepelt a klub a Budapesten megrendezett kiskertek mesterei IV. országos versenykiállításon és ezüst oklevelet nyertek. De sorolhatnánk tovább: látogatás a debreceni kertbarátoknál, hasonló céllal jártak a békéscsabai kertbarátok klubjában és látták vendégül a gyulaiakat. Mindezek mellett szólni kell az évek óta rendszeresített kertlátogatásokról, amelyek a helyszíni tapasztalatcsere legjobb módszereinek bizonyultak. Híre van az orosházi kertbarátmozgalomnak. Ezt a hírnevet kívánják tovább öregbíteni. Ennek egyik mozzanata az is, hogy védnökséget vállalnak a klubtagok a lakóhelyi zöldövezetek gondozásában is. Az eddigi eredményeik mellett ez az újszerű kezdeményezés, ha az egész várost átszövő mozgalommá válna, akkor elmondhatnánk, hogy nem csupán a kiskert, hanem a lakóhelyi természetvédelemben és ápolásban is mindent megtettek. Ez pedig a klub rangjához illő kezdeményezés és eredmény is lehet. —fb— újak, korszerűek épülnek. Az egyikre a napokban rakják fel a tetőt, a másikat rövidesen alapozzuk. Két ólat felújítunk és építünk még egy báránynevelőt. Mindezt 10 millió forintból.” A juhok etetésére pedig ott a zöld fű. Rövidesen 106 hektáron felújítják az ősgyepet. Csatornát építenek, hogy. öntözhessenek. Tápanyagot, műtrágyát juttatnak a talajba. A Lenin Termelőszövetkezet tehát intenzív legelőgazdálkodást folytat. S ami a legfontosabb, tervszerűen egymásra épülő beruházásokkal. A juhállomány növelése önmagában keveset érne, ha nem párosulna a takarmányozás feltételeinek javításával. A gyepet felszántani meg amúgy is értelmetlen lenne, mert ott más aligha teremne. A föld javítása pedig nagyon költséges. Nem marad más hátra, mint a legelőgazdálkodás. Pénz nélkül azonban ez sem megy. A Lenin Termelőszövetkezetben pontos számítások után vágtak neki a fejlesztésnek, mert úgy ítélték meg^ érdemes. A juhászat gazdaságos ágazat, a gyapjú, a pecsenyebárány keresett minden piacon. Mégis, hogyan lehetne gazdaságosabbá tenni? Forster Gusztáv főállattenyésztő nem késik a válasz- szal: „Ügy, hogy többet fizetnek értük, de a tréfát félretéve, jó gazdálkodással, intenzív gyepgazdálkodással, olcsó, a célnak megfelelő beruházásokkal az egyébként is gazdaságos juhászat Gépjavítóműhelyben magam is dolgoztam 1962 telén. Talán azért is van az, hogy együttérzéssel és rokonszenv- vel nézek azokra az emberekre, akik naponta „birkóznak” nehéz vasdarabokkal; vágják, fúrják, hegesztik és köszörülik. Kezük alatt formálódik ez a kemény anyag, amely azután kazánok és legmég eredményesebbé tehető.” Tavaly 1800 bárányt adtak el, nagyobbrészt exportra, a gyapjúért kétmillió forintot kaptak. A fáradozás----9 ember munkája, mert c supán ennyien vannak a juhászok — meghozta gyümölcsét. Az utánpótlással azonban egyelőre baj van, nincs egyetlen szakmunkásuk sem. A telep a községtől 6—8 kilométerre épül a régi mellett. Amikor Balázs Istvánnal és Forster Gusztávval kint jártunk, találkoztunk Teleki Sándor juhásszal. Húsz éve űzi ezt a mesterséget. Nyáron motorral, télen busszal jár munkahelyére. Amíg megjön az orvos, hogy a bárányokat beoltsa, pihenője van. — Ez a juhászélet más, mint a húsz évvel korábbi — magyarázza Teleki Sándor. — Sokat segítenek a gépek, jók a legelők. Búcsúzóul tréfálkozik még egyet. — Aztán rég nem jártál erre Gusztikám! Szeretnélek többet látni. — Nem jöhettem, Sándor bátyám, tanultam — válaszol a főállattenyésztő —, jövök most majd sűrűn, jövök, majd meglátja! — Az jó lesz — morogja Teleki Sándor vissza, miközben a javítóműhelybe indul, kezében a kapcsolókarral. Egyszer visszanéz még, szélesen elmosolyodik, majd összenevetnek Forster Gusztávval. Kepenyes János különfélébb gépalkatrészek alakjában válik termékké, árucikké. o Békéscsabán, a vegyesipari vállalat lakatosműhelyében vagyunk. Az éles csikorgások, csörömpölések és kopá- csolások zaja szinte az agyamig hatol. Balról, a vaslemezekkel elkerített helyről fel- villannó fények időnként kísértetiesen bevilágítják a mennyezetet. Kesernyés, égetett szag és tömény füst mindenütt. A hegesztők és a lakatosok annyira el vannak foglalva, hogy ügyet sem vetnek ránk. Hamarosan vége a munkaidőnek, de azért még mindenki serényen dolgozik. Winkler József művezető, az alapszervezet KlSZ-titká- ra és Zsíros János csoportvezető összehívja a munkásokat. A „harci zaj” fokozatosan elül és lassan körénk gyűlnek a lakatos szocialista brigád tagjai. A brigádvezető azért nincs közöttük, mert jelenleg katona. Egyesek felülnek a munkapadokra, mások nekidőlnek a vasállványoknak. Többen is rágyújtanak. Nehezen indul a beszélgetés. Csak öt-hat bevezető mondat elhangzása után kezdenek feloldódni. —i Ügy hallottam, hogy most sokkal jobb körülmények között dolgoznak és általában mindennel elégedettek. Igaz ez? — adom fel végül is a „provokatív” kérdést. — Hát igaz — feleli az egyik középkorú férfi —, de az egészségvédelem lemaradt. — Tessék megnézni — folytatja egy másik lakatos —, a szellőztetés rossz, mert kicsik a ventillátorok. — És a tisztálkodási lehetőség ? — A fürdők jók, itt nincs gond — bizonygatják mások is. — Most már kapunk védőitalt — szól egy idősebb szakmunkás és a szódavízzel telt ballonra mutat. — Sőt — veszi át a szót a művezető — a vállalat a dolgozók kérésének eleget téve, gumitalpú bakancsot is adott. Ami pedig az szellőztetést illeti, a vezetőség minden tőle telhetőt megtesz, hogy orvosolja. o Egy kis időre ismét beáll a csend, amikor a brigád belső élete, munkája iránt érdeklődöm. Zsíros János csoportvezető elmondja, hogy közös színház- és mozilátogatáson, valamint egyéb kulturális rendezvényeken nemigen szoktak részt venni. — Mikor találkoznak mégis munkaidőn kívül? — kérdezem. — Például, ha sportolni vagy kirándulni megyünk — feleli a KISZ-titkár. — Feladatunknak tekintjük, hogy az idősebb dolgozókat is „kivigyük” a szabadba. — Legtöbbször azonban munka közben vagyunk együtt — mondja egy fiatal lakatos. — Vállalásainkat úgy teljesítjük, hogy beosztjuk magunk között: ki, mikor marad itt az üzemben két óra után. A szabad szombatokon is részt veszünk a társadalmi munkában. — És üzemen kívül? — Üzemen kívül is sok feladatunk van — válaszolja Zsíros János. — Kapcsolatban állunk óvodával, iskolával. Elsősorban a szakmánkba vágó munkánkkal segítjük ezeket az intézményeket. Az óvodásoknak például játszótéri felszereléseket; az iskolásoknak satupadokat és egyéb szerszámokat készítünk és javítunk. o Nem tudom miért: szerénységből vagy csupán azért, mert nem jutott eszükbe, hallgatnak arról, amit még az irodában hallottam erről a 16 tagú brigádról. Az összetartozás érzése, az egymás segítése megnyilvánul abban is, hogy ha valamelyik társuk házat épít, elmennek hozzá és közösen segítenek neki. — Szeretünk együtt lenni és jó együtt dolgozni — mondogatják többen. Büszkén mesélnek arról, hogy a .fiatalok szívesen tanulnak az idősebbektől, igyekeznek minél több szakmai fogást elsajátítani tőlük. Olyan a termékek minősége, hogy reklamációra alig akad példa. Ez a jó együttműködés és a felelősséggel végzett munka is hozzájárult ahhoz, hogy öt év alatt többször is kitüntették a vállalatot. Bukovinszky István Agrárszakemberképzés Szarvason Szarvason a mezőgazdasági szakoktatás nagy múltra tekint vissza. Magyarországon itt szervezte meg 1780- ban Tessedik Sámuel az első agrárismereteket adó intézményt. Az akkori nehézségek miatt az oktató-nevelő munka rövid ideig tartott. 1806-ban az iskola megszűnt. Sokáig kellett várni ezután, míg 1927-ben megalakulhatott a „Tessedik Sámuel” Középfokú Gazdasági Tanintézet. Azóta megszakítás nélkül — igaz, különböző szervezeti változásokkal — működik Szarvason agrárintézmény. Az első időszakban a közép- és kisüzemi termelés gyakorlata volt jellemző oktatási szempontból, a fel- szabadulás után a korszerű nagyüzemi gazdálkodás elméleti és gyakorlati ismereteinek átadása került előtérbe. A gyakorlati oktatás a szarvasi szakemberképzésnek mindenkor fontos felI adata. A fiatalok elsajátíthatják a mezőgazdasági termelés fontosabb gyakorlati alapismereteit éppen úgy, mint az üzemszervezést, a vezetés módszereit. A kiváló oktató-nevelő munka elismeréseként 1955- ben — a tessediki iskola alapításának 175. évfordulóján — kiérdemelte az intézmény a Népköztársaság Elnöki Tanácsától a Munka Vörös Zászló Érdemrendet. 1961 után Szarvason a leendő mezőgazdászokat csak érettségi után fogadták, lényegében a felsőfokú oktatás ekkor kezdődött meg. Néhány kisebb szervezeti és névváltoztatás után 1976-tól az intézmény neve Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kara. így a jövőben kizárólag Szarvason történik a növénytermesztési és öntözéses-meliorációs üzemmérnökképzés, a népgazdaság igényeinek megfelelő ágazati bontásban. Az utóbbi két évben a kar oktatási feladatai jelentősen bővültek. A nappali tagozaton a fő cél ma is a gyakorlati életre, a szakmai hivatástudatra történő nevelés. A hallgatók év közben a tanterv szerinti - óraszám több mint felében gyakorlati képzést kapnak. Ezenkívül a három év folyamán összesen 96 napos termelésszervezési, illetve üzemi gyakorlaton vesznek. részt a Szarvasi Állami Tangazdaságban, a bázisgazdaságokban, illetve külföldön. A szaktechnikusi oklevéllel rendelkező szakemberek ismereteiket tovább bővíthetik, illetve megszerezhetik az üzemmérnöki diplomát a kiegészítő üzemmérnökkép- 1 zésen. A termelőüzemekben dolgozók továbbképzésével a kar mellett működő Békés megyei mérnök- és vezetőtovábbképző központ foglalkozik. 1974-től 48 tanfolyamon 1796 szakember vett részt a növénytermesztés különböző ágazataiban. Ezeken kívül a TESCO felkérésére tanzániai, iraki és egyiptomi szakemberek továbbképzését is vállalták. A szarvasi mezőgazdasági szakoktatás az elmúlt öt évtized alatt országos tekintélyt, elismerést vívott ki magának. Az itt végzettek felkészültségéről, emberi magatartásukról a mezőgazdasági üzemek vezetői mindig elismeréssel szólnak. Mihályfalvy István Endrödi juhászok
