Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-29 / 125. szám
1977. május 29., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET * Nézte a felnyitott tetejű Zsigulit. A kocsi ásító torkában remegett a levegő. Meleg volt. Levette a szemüvegét. Törölgetni kezdte. Társa közben eljött már az árokparttól. Amikor a fa alá ért, ahol a másik várta, leült a fűbe. Ingzsebéből cigarettát halászott elő és a szája sarkába akasztotta. A még füstölgő csikk helyébe. lapját. A sárga hajú járta a sörözőket, ultizott, moziba ment. Ide hetente kétszer a szemüvegest is elküldte, aki ilyenkor rendszerint kipirult arcú lányokkal találkozott a lépcsőfordulóban. Igazából a magyar tanyavilág szilárdította meg kapcsolatukat. „A tanyákat nem ember lettem. Majd elmesélem. Csak ugye, az ember feje nem víztorony ... Egy fejrándítással emelte ki szeméből sárga haját, miközben kikászálódott a kocsiból. Nevetett. —* Nahát öregem, te tényleg komolyan vetted azt az őrültséget a magyar tanyavilág— Hát tudod: aki miatt mi, ketten ... szóval tudod. — Ugyan öregem! Csak nem rágja még mindig a csőröd az a kis sárga rigó?! Egyébként is csak hecc volt az egész. Mert, hogy mindig olyan fene komolyan vettél mindent. Ezt sem hagytad soha kimagyarázni. De miért kérded? Mladonyiczky Béla: Áchim , — Lefogadom, hogy megnősültél. Sőt gyereked is van. — Kettő. A sárga hajú hanyatt fekve fújta a füstöt a lombok felé. Várta a kérdést. '— És neked? — Semmi. De az is lehet, hogy mégis. Kettő vagy három. Vagy ötven? Fölemelkedett. Közben gyors mozdulattal leszakított egy fehér gömbös pitypangot. A szemüveges szólalt meg újra. — A többiekről mit tudsz? A sárga hajú nagyot fújt az ujjai közt vergődő pitypang gömbölyű fejére. — Csak ennyit? A kis ernyős magocskák szélütötten rebbentek szét. Jó néhány a szemüveges férfi hajába is beleragadt. A végzősök között .állt, a sorok közepe táján. Mint rendesen. Alig értette a rektor szavait. Izzadt. Bepárásodott a szemüvege is. A sárga hajú állt mellette. Egy fejjel volt magasabb a többieknél. Most közelebb lépett hozzá és lehajolt. — Arra gondoltam, hogy kár lenne haraggal, nem? A szemüveges bólintott. De nem fordult meg. Mint ahogy egy évvel ezelőtt sem, amikor kirohant a kollégiumi szobából. Hiába is futottak utána. Hajnalig ült akkor a Ti- sza-parton. Ök ketten még a felvételin ismerkedtek össze. Ott álltak a főiskola folyosóján-.-— A magas, sárga hajú fiú egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Közben egyre őt nyaggatta, hogy beszéljen már a felvételi kérdésekről. A kollégiumban közös szobába kerültek. A szemüveges tanulmányokat böngészett, olvasott, majd szerkeszteni kezdte a főiskola — Csak úgy. Semmi különös. Elváltak. A szemüveges hazaindult. Otthon a felesége homlokráncolva fogadta. A kapunál állva. — Korábbra vártalak. De mi van veled? Tele van a hajad ezzel a fehér izével. Hol henteregtél? A férfi furcsán mosolygott. Amikor pedig hangos hahotára fakadt, a nő végképp megzavarodott. A ha- hotázó kedv lassan őrá is átragadt. Csak bólintott könnyedén kacagva, amint a férfi táncra kérte az udvar kellős közepén. Így keringőzték körbe a kertet. A férfi apró, fehér ernyős magocskákkal a feje tetején. A nő meg kibomló sárga hajjal. ♦ A szemüveges két nappal később az újságból tudta meg, hogy, a sárga hajú a találkozásukat követő éjjelen, útban hazafelé 120 kilométeres sebességgel fának rohant. Vérében — a tudósítás szerint — meghaladta az egy ezreléket az alkohol szintje. felszámolni, hanem korszerűsíteni kell” — írták közös diákköri dolgozatukban. Ekkor már harmadévesek voltak. Nem sokkal később történt, hogy egy napon a szemüveges küldte el moziba a sárga hajút. O maga meg lerohant az utcára. Két karikagyűrűvel, meg egy üres takarékbetétkönyvvel tért vissza. A szobába lépve csak any- nyit látott, hogy a lány a sárga hajúval fekszik az ágyban. A fiú gyűrűket felmutató keze lőtt madárként hullt le. Szemüvege az orra hegyére csúszott. Bambán nézte az egyformán sárga két üstököt. Csak akkor fordult sarkon, amikor azokból kitört a nevetés. gal? Hogy birod ezt az istenverte vidéket?... A szemüveges a város szélén állítatta meg a kocsit. — Nem ugrassz be hozzánk? — Te öregem, majd legközelebb. Tényleg illene már kidumálni magunkat. Legalább értelmes szót is hallhatnál végre. De most tényleg nagyon sietek. Tudod, hogy van ez: elvtárs a központból! Az asztalt már tegnap megterítették a tiszteletemre. — Hát te tudod. Kezetfogtak. A szemüveges - most belenézett a sárga hajú szemébe. —Te... — Mondd! — Ugye, te tudod, hogy mi lett azzal a lánnyal? — Melyikkel? — Mondja, kérem ... nahát öregem! Te vagy az?! A szemüveges férfi tágra meresztette szemeit. — Én vagyok hát. Szevasz. Nézték egymást. — Ez a te kocsid? Beviszel a városba? — Na, ne mar hűlj öregem, mert úgy maradsz. Már mehetünk is. Az itteni szakszervezeti megyebizottságot kell meglátogatnom. Fene nagy A tanyaközpont iskolájából fiatal, szemüveges férfi lépett ki és az udvaron átvágva, a város felé vezető útra fordult. Ráérős léptekkel haladt Töprengő arckifejezést öltve. Fékcsikorgás ijesztette föl. A vezető kihajolt a letekert ablakon. Péntek Imre Karcolás egy síremlékre Hová siettél, Váci Miska? Ily messzire ki gondja hajtott? Ránk csaptad úgy az ólomajtót, hogy azt ember fel nem szakítja. Te még tudtad, mit ér a szó itt! Röpített örvényes indulat vallatni magad lázítóit: amerre végképp nincs utad. Kegyelt kecsesség bájos álma berendezi a babaházat, s mert így a bátor, székre állva mütyürkéit csörgetve lázad. Nem fog helyedre férni mégsem, mérje szavát akármi joggal; mint a bizsulánc, összeroppan kézfogásaid erejében. Kőváry £. Péter PITYPANG Biztató Versek a könyvhétre megjelent Békési antológiából Simái Mihály Jelek az ütközőpontokkal teli égen az egymással folyvást viaskodó áramlások félelmes tengerében az ütközőpontokkal teli mélyben a fényért küzdő fák rengetegében az ütközőpontokkal teli utcán az ütközőpontokkal teli téren tanyánk mellett és háztornyok tövében a szerelem ezer ütközetében sok ellenséges és baráti kézben mindenütt ottmaradt egy tévedésem jelek hogy éltem Filadelfi Mihály Rekviem Judit napon Zsoltáros szád hallom anyám... Egy mosolyt pattogó szememre! Oldj föl e súlyos örökségtől! Meggörbült árva ujjaid Túrjanak kócos hajamba: Miso moj, ti! Miso plani!” — csak egyszer mondd még! Nem lehet?! Oly mélységes e nyugalom, hogy mindent szépen eltemet?! Angyalok! Szárnyatok neszét lágyítsa meg a puha szél! Kerubok! Jól fenjétek ki pallosotok gyilkos hegyét! Isten! Gyávák menedéke ne nyálazd be kegyelmeddel! Földanya, te! Áldó kezed homlokáról már ne vedd el! (Mosolya is lám int felém... Fejét forgatja tétován, s nem lépdel csillagok porán... Omló föld virágzik fején!) Szúdy Géza Szüretre kurjongat az ősz Még egy-egy szép nap pöndörül Élénkbe futó gyönyörül. Egy kis reménytől spiccesen örül neki a szív, a szem. Üdekék lapis lazuli Egét az ősznek nem szeli Felhőcske sem. Könnyen talált Hasonlatul: mint kalapált Sugaras aranytál, a nap. Körötte zúgva szállanak A fény darazsai, s lepik Kedvünk töppedő fürtjeit... Szüretre kurjongat az ősz. Bor készül itt, aszú, erős, Valami testes muskotály Szagától részegül a táj. — Vajon e lankadt dombokon Megért-e már az én borom? Van-e tüze, íze elég A reményt oltani beléd? Vagy legalább a feledést... Fejed fölött ne tudd a kést, A pokolgépet, mely beteg Szívedben halkan ott ketyeg! Kovács György Hirdetés Felnőtt szélmalmot keresek, azt, ami van, kinőttem. Nem tud már megforgatni sem, leroskadt előttem. Szédülni szeretnék újra erős szélmalom-szárnyon: ha kinek több is van ilyen, ajánlatát várom. Méltó szélmalmot keresek, a régit már meguntam. Ha kell, áldozok is érte — ne. hagyjatok kútban.