Békés Megyei Népújság, 1977. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-27 / 123. szám

1977. május 27., péntek lEHlUMTH A veszprémi tévétalálkozó előtt A televízió június 20—25 között tartja VII. veszprémi tévétalálkozóját. Szabó Gertrudtól, a tévétalálkozó főtitkárától érdeklődött az MTI munkatársa a várható eseményekről. — A VII. veszprémi tévé­találkozót a korábbi szem­léknél bővebb programmal tervezzük, idén nemcsak drámai művek kerülnek a zsűri és a közönség elé, ha­nem a szórakoztató alkotá­sok és úgynevezett vegyes művészeti műsorok is. , — A találkozó műsorán a tavalyi esztendő húsz, előzsü- rizett tv-filmje szerepel. Négy fődíjért — Borsos Mik­lós Balatoni szél című szob­ráért — versengenek, kettőt a drámai, egyet-egyet pedig a szórakoztató és vegyes műfaj kategória legjobb alkotásá­nak ítél oda a zsűri. Veszp­rém városának díját a leg­jobb írónak adják át, s díjat ítélnek oda a tévékritikusok is. A közönségdíj sorsát Veszprém lakói döntik el. — Külföldi televíziós tár­saságok is részt vesznek a vetítéseken. Nemcsak ven­dégként, vásárlóként is. Már bejelentette részvételét Ang­lia, Ausztria, Csehszlovákia, Franciaország, Görögország, Jugoszlávia, Kanada, Kuba, Lengyelország, Norvégia, a Német Szövetségi Köztársa­ság, Olaszország, Románia, Svédország és a Szovjetunió televíziós szervezete. Három ősbemutatót is tar­tunk, a Nitrokémia Vegyi­művekben „A 78-as autóbusz útvonala kis kitérővel” című filmet mutatjuk be, a Veszp­rémi Állami Gazdaságban a „Segítsetek! Segítsetek!” cí­mű dokumentumfilmet, a Bakony Művekben pedig a „Témák” című tévéfilmet. Június 24-én a versenyen be­mutatott művek alkotóival találkozhat a közönség. A művelődési központ II. eme­leti nagytermében szakmai tanácskozásra is sor kerül Hermann István egyetemi ta­nár vezetésével, „A televíziós drámai műfajok eredményei és problémái” címmel. Ajtó nyílt a világba... 1976. októberében Békés megye kisegítő iskoláinak igazgatói hivatalos levelet kaptak: „Kedves Igazgató Elvtárs! A kisegítő iskolát végzett ta­nulók részére az 1977/78-as tanévtől kezdődően békéscsa­bai továbbképző tagozatot szeretnénk indítani. A tanu­lók az alábbi betanított mun­kakörökre j elentkezhetnek: szobafestő, melegszigetelő, hi­degburkoló, parkettázó, és műanyagburkoló, épületlaka­tos, betonozó, üvegező, szűcs és bőrfeldolgozó, fonalfelvető és festő, kikészítőgép-kezelő stb, stb ...” A levél küldői a Békés me­gyei Tanács V. B. munkaügyi osztálya és a békéscsabai kisegítő iskola. így kezdő­dött. Nem hiszem, hogy találnék boldogabb, megelégedettebb embert Békéscsabán a kise­gítő iskola igazgatójánál, Nagy Gyulánál. Harsogó op­timizmus sugárzik az arcá­ról, mikor tanítványai jövő­jéről beszélgetünk: — Sikerült! Az országban harmadikként, Békés megye gondoskodik a kisegítő isko­lát végzettek elhelyezkedésé­ről. Nem volt elkeserítőbb érzés a pedagógusnak, mint hogy a 8 éven át formált, ne­velt, tanított gyermekét szél­nek ereszthette perspektíva nélkül. Jog szerint lehetősé­gük volt a dolgozók iskolá­jában a továbbtanulásra, de a legmerészebbek is lemor­zsolódtak a magas követel­mények miatt. Többségük a szakmunkásképzőben sem tudta állni a versenyt. Meg­rekedt a sorsuk ezeknek a gyerekeknek. Ez év februárjában született a vb-ülés határozata: létre kell hozni a továbbképző ta­gozatot! Most már nyugodt lélekkel biztathatjuk a gyere­keket: „Tanulj fiam! Ügyes kezű betanított és szakmun­kások válhatnak belőletek. Jó kereset, alkotó szakma vár rátok, csak rajtatok mú­lik a siker!” Hatvanegy diák jelentke­zett a megyéből továbbtanu­lásra. A mi gyerekeink már 6. osztályos koruktól szakmai gyakorlatot végeznek a tanu­lóidőben. Megismerik a szer­számokat, anyagokat, kedvet kapnak a különböző munka- területekhez. Két évig tanul­nak még a 8. osztály elvégzé­se után betanított munkási oklevélért. Ha jól dolgoznak, szakmunkásvizsgát tehetnek. Két Békés megyei vállalat bízott meg ezekben a gyere­kekben, vállalkozott szakmai képzésükre: a Méretes Sza­bók és Szűcsök Ipari Szövet­kezete, valamint az Állami Építőipari Vállalat. A vidé­kiek munkásszállón, kollégi­umban kapnak kényelmes otthont. Sorsdöntő napokhoz érke­zett május elején a békéscsa­bai kisegítő iskola. Találkoz­tak a vállalatok képviselői, a szülőkkel, gyermekekkel, pe­dagógusokkal. A szerződések aláírásának pillanata utat nyit a világba, a gyerekek boldogulására, a társadalom hasznára. Kicsit elkoptatott talán az előbbi mondat, de ebben az esetben jelentős a tartalma, az élete értelmét adja 3 osztálynyi gyerekcsa­patnak. Jövőre még többnek, megkezdődik ismét a 3 osz­tály oktatása. Ott jártamkor a Méretes Szabók és Szűcsök Ipari Szö­vetkezetének személyzetise és üzemvezetője válaszolt a szülők kérdéseire. Négyes összefogás, iskola—vállalat— szülő— és gyermek, szoros kapcsolattartás szükséges ah­hoz, hogy ne kudarccal vég­ződjön ez a vállalkozás. Meggyőződéssel mondja Csete elvtárs, a szakmai fő­nök a jelenlevőknek: — Az együtt töltött idő be­bizonyította, hogy megfelelő környezetben, értő irányítás­sal jó szakmunkások lesznek ezek a lányok, fiúk, nem ör- döngös dolog a szabás, var­rás, bőrkikészítés. A szövet­kezetben szeptember 1-ig ki­dolgozzuk a tanulás menetét, kiválasztjuk az oktatómeste­reket. Azok is fiatalok még, nem őrzik hét lakat alatt a szakmai fogásokat. Ösztöndíjat kapnak a gye­rekek, utazási, ebéd, munka­ruha-térítési kedvezményt. Második évben már teljesít­ménybérben is dolgozhatnak. A szakmai ismeret mellett általános és közismereti tár­gyakat, történelmet, irodal­mat, fizikát, kémiát stb. ta­nulnak majd az iskolában délutánonként. — Nagyon tetszik, amit itt hallottam — jelentkezett egy édesanya, mindnyájunk gon­dolatait megfogalmazva. Jó lenne, ha a gyerekem meg­szeretné a szakmát, becsüle­tet szerezne magának a mun­kában is. Hasznos beszélgetés volt ez is, s másnap az építőipar ve­zetői sem hagytak kétséget a szülőkben, gyerekekben jó­szándékuk, segítőkészségük felől. A megyei tanács művelő­désügyi osztályának nem kis erőfeszítésébe kerül előte­remteni a továbbképző tago­zat költségeit. Mégis megéri. Áttörhetetlennek látszó fal mozdult, ajtó nyílt a világ­ba... Bede Zsóka Könyvjelző Fábián Zoltán: A vízipálma Az író legújabb kötete egy kisregényt és 14 elbeszélést tartalmaz munkásságának utóbbi néhány évi termésé­ből. Több elbeszélésének té­mája a két világháborúból való. Nemcsak a lealacsonyí­tó embertelenséget ábrázolja ezekben, hanem szenvedélye­sen mutatja, hogy az iszo­nyat időszakában is voltak, akik emberek maradtak. A százados hőse a lengyel par­tizánokat élete feláldozásá­val is segítő magyar tiszt, aki a háború poklában döbben rá, hogy nincs értelme a fa­sizmusért harcolni. Ugyan­csak) a magyar katona em­berségét mutatja be A rádiós lány novellájában. Két szö­kött baka nemcsak megmenti az ejtőernyővel ledobott, tár­saitól elszakadt partizánlány életét, hanem életüket koc­káztatva is vállalják, hogy el­juttatják társaihoz. A kötet legszebb elbeszéléseinek egyi­ke: A Pilisben. A Budapest ostromára készülő szovjet katonák hősi harcát és az őket segítő civil lakosság há­borúban szövődött barátságát ábrázolja „a békét, az em­berséget kívánó emberek örök, jelképes cselekedeté­ben.” Fábián Zoltán otthonosan mozog a vasmunkások életé­nek ábrázolásában is. Két el­beszélése is tanúskodik erről. (Égési seb, Vallomás gőzka­lapáccsal). Mindkettőnek magja: a munka és a szere­lem. Külön kell szólni azokról az elbeszélésekről is, ame­lyek formailag valóban epi­kusak, azonban izzó drámai töltésük van: mondhatni azt is, hogy epikus formába öl­töztetett egyfelvonásosok. Az Emberi szükséglet vala­mennyi elbeszélés közül a legaktuálisabb témájú. A munkásból lett fiatal mérnök egészséges türelmetlenségé­ből fakadó elégedetlensége és az üzem szintén munkásból lett idősebb igazgatójának óvatos tartózkodása az új iránt két, napjainkban is gyakori nézet összeütközése. Nem hangzatos (és hamis) nemzedékek közti probléma­ként ábrázolja az író, hanem olyannak, amely feloldható: a kölcsönös megértést kívánó cselekvés egységében. A kö­tet címadója, A vízipálma is nagy feszültségű dialógus egy házaspár között, kiknek kap­csolata elposványosodásában csak ürügy a javítóintézetbe került fiúgyerek. A vitában egymás fejéhez vágott, az ed­dig elhallgatott vélt vagy va­lódi igazságok pergőtüzéből kiderül ez a majd két évti­zednyi házasság éppen az ön­csaló, egymást megtévesztő hallgatás és képmutatás miatt nem a vita perceiben zuhan a mélybe, ahonnan már szinte reménytelen a felemelkedés. Ebbe a képmu­tató miliőbe fásult bele a gyerek is, s jutott el az utca, a galeri világába. A kötet legelején a Fagga­tás nélkül című kisregényt olvashatjuk. Főhőse Varjú Elek, a személyi kultusz idő­szakának gátlástalan karrie­ristája. A felszabaduláskor jó starthelyzetből indult, hi­szen agrárproletár-családból Békési dalosokkal Arad megyében O „Toncsi néni” és az éneklés Nagyiratoson, az érkezés utáni percekben A véletlen úgy hozta, hogy a borosjenői vacsoránál egy­más mellett ültünk Alexand- ru Vajda fogorvos kandidá­tussal, aki nemcsak a tudo­mány jeles képviselője, ha­nem a helyi szellemi élet, a kultúra barátja és művelője is. Mindjárt mesélte, hogy jóbarátja a csabai König dok­tor, ismerem-e? Barátságuk már régebbi keletű, pesti kongresszusokon, tanácsko­zásokon eltöltött közös órák­ból táplálkozik. És azt tu­dom-e, hogy több mint száz évig nyugodott a borosjenői kápolnában Leiningen-Wes­terburg Károly, az aradi vér­tanúk egyike? Most már, 1975. óta ő is az aradi közös sírhelyben alussza örök ál­mát, a többi hős tábornokkal együtt. Sok mindenről esett még szó, ki tudná visszaadni az ilyen fehér asztal melletti együttlétek hangulatát, me­lyekből természetesen a hu­mor sem hiányzik. Köszöntők következtek, koccintások. „La mulcani!” mondták ven­déglátóink, mi pedig „Egész­ségére!” koccintottunk bará­tainkkal a finom bort. A szentannai tsz menyhá­zai üdülőjében eltöltött két kellemes nap után ismét Arad felé robogott Ikaru- szunk. A megyeszékhely Dá­cia Szállójának teraszán volt időnk beszélgetni Kökéndy Józseffel, a békési munkás­kórus karnagyával. „Fiatal együttes a mienk, másfél évvel ezelőtt alakul­tunk. Aki egy kicsit is közel áll a kórusmunkához, az tud­ja, hogy milyen rövid idő ez ahhoz, hogy eredményeket lehessen elérni. Ezért egy kissé a megalakulás elé men­nék vissza: mert az első nagy eredménynek azt tartom, hogy a kórus hosszú évek után újjá tudott alakulni. Harmincnyolcán kezdtük, s azóta örvendetesen tovább nőtt a létszám. Azt gondolom, elégedettek lehetünk eddigi munkánkkal, amelyhez nagy segítséget jelentett a békési városi tanács és a művelődési központ támogatása. A for­radalmi dalok fesztiválján dicséretben részesültünk, az idei kórusminősítőn pedig ezüstkoszorús diplomával tüntettek ki bennünket Bé­késcsabán. Mintegy húsz­huszonöt mű szerepel jelenle­gi repertoárunkban. Rengeteg próba, gyakorlás szükséges, hogy egyrészt bővítsük a ská­lát, másrészt még színvonala­sabbá tegyük, amit eddig megtanultunk. Jó lenne, ha újabb tagokat tudnánk meg­nyerni. Most is van néhány kitűnő adottságú jelöltünk, akiket feltétlen szeretnénk beszervezni. Nem könnyű feladat a szervezés, még hi­vatásos kórusok is gyakran birkóznak ilyen gondokkal. Ami az Arad megyei szerep­lést illeti, váratlan, megtisz­telő feladat számunkra. Ju­talomnak, elismerésnek te­kintjük, amely mindannyiun­kat további erőfeszítésekre ösztönöz”. Nagyiratos határmenti kis­község, Battonyával átellen- ben. Meglehet, a nagyiratosi közönségtől még messze van Schubert és Friderici zenéje. A komoly zenét befogadni, mi több, műélvezettel hall­gatni — roppant hosszú ne­velési folyamat vége. Számos körülmény is befolyásolja. A zene, a dal megszerettetésé­nek útján azonban a békési énekesek, zenetanárok is tettek néhány lépést a nagy­iratosi kultúrházban. Hazafelé az autóbuszon a kórus „Toncsi nénije”, azaz Temesvári Pálné mondta: „Bennem sem egyszerre, ha­nem az idők folyamán foko­zatosan alakult ki az éneklés iránti, sokszor bánaton, szo­morúságon is felülkerekedő vonzódás. Ami immár végle­gesen a daloláshoz köt, éle­temnek részét jelenti. Vár­junk csak! Mikor is kezdtem? Vegyen el 65-ből I5-öt. Azóta énekelek. A békéscsabai ve­gyes kórusban eltöltött évek­re emlékszem a legszíveseb­ben, Lendvay Mihály volt a karnagyunk. Akkoriban Ja- minában laktunk és a Bohn- téglagyárban dolgoztam. Ké­sőbb Gyulára kerültem, ott sem szakadtam el a kórus­mozgalomtól, Kertész tanár úr vezetésével szerepeltünk sokfelé. Én talán még mások­nál is jobban örültem a bé­kési kórus újjászületésének. Az újságban olvastam a hí­rét, s rögtön jelentkeztem meghallgatásra.” Sok kedves élményéről, emlékezetes fellépésekről mesélt még „Toncsi néni”. Szóba kerültek az unokák is, akik aranyosak és szeretnek a nagymamánál. Szóval be­szélgettünk, ám egyszer — fáradtság ide, fáradtság oda — az autóbuszban újra fel­hangzott az énekszó és gyor­san bekapcsolódott mindenki. Szemben Horváth Mihály- né és Kovács Anna, két pe­dagógus ült. Kovács Anna mondta, a „Kisbékésen kiön­tött a kanális” kezdetű nép­dal két versszaka közt: „Igazán elnézést kérünk, de mi nagyon szeretünk énekel­ni.” Hajnali három felé lehe­tett már. Hát ennyire szeret­nek énekelni a békési dalo­sok. (Vége) Fábián István származott, a szegénység mi­att nem végezhette el a taní­tóképzőt. A háborút úgy úsz­ta meg, hogy fogságba kerü­lése után megszökött a fris­sen alakult demokratikus hadseregből, de önéletrajzai­ban annak politikai megbí­zottjaként jelölte meg ma­gát. A történet elején (1949- ben) egy vidéki lap újság­írója, akinek tollától félnek az emberek. Ügy írt mindig, amilyen hangon „felfelé” kel­lett. Amikor apósa is — igazságtalanul — kuláklistá- ra került, feleségétől is el­válik, mert fél, hogy ívelő pályája megszakad, hiszen túl nyálas helyezkedése egy­re feltűnőbb. A válással azonban újra „sínen” van. Másodszor is megnősül. (Egy munkásmozgalmi mártír lá­nyát veszi el!) És emelkedik! Az út: káderképző iskola, építőipari vállalati igazgató, majd nagykereskedelmi vál­lalati igazgató. Közben felfe­lé helyezkedik, lefelé kímé­letlenül tapos. A személyi kultusz leleplezése után el­bizonytalanodik: „légszomja” támad. Ekkor veszi észre Ol­ga — a második felesége — is, hogy milyen hitvány em­ber. A pár évvel korábban még imponáló férfi — aki­nek akkori ambíciózussága megtévesztette — undora tárgya lett, mert rájött, hogy Varjú Elek csak a maga kar­rierje lépcsőit gyártotta má­sok rovására. Olga elhatároz­za, hogy elhagyja férjét. A kisregény zárójeleneté­ben még utoljára összecsap­nak. Ennek tanúja Margit, Varjú Elek náluk lakó főis­kolás húga is, aki az előze­tes fenntartások ellenére ép­pen a vita hevében érti meg sógornőjét. Varjú nem akar­ja elengedni feleségét, s foj­togatni kezdi. Margit — lát­va a hörgő asszony! — egy nehéz fém cigarettásdobozzal agyonüti bátyját, vagyis: „megtette, amit meg kellett tennie.” Ez a különös ítélet vitatható, csakúgy, mint Ol­ga lélektanilag elsiettetett halála is. A Varjú Elek-fé- léknek nem így kell bukniuk (s nem is így buknak). Jobb lett volna, ha az író türelmet­lenségét leküzdve tovább hagyja élni hősét mindaddig, amíg a társadalom ítéli el, mégcsak nem is fizikai meg­semmisülésre, hanem morális halálra. Ennek ellenére a kisregény az író egyik leg­érettebb alkotása. Tóth Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom