Békés Megyei Népújság, 1977. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

Rommentátoninké, Réti Erviné a szó: H hét 3 kérdése Kiállták az idő próbáját a szovjet-indiai kapcsolatok Diplomáciai nagyhét Moszkvá­ban: afrikai kőrútjának befeje­zése után a szovjet, fővárosban tárgyalt Fidel Castro, a közel- keleti válság állt Arafat, illet­ve Nuera, tunéziai miniszterel­nök megbeszéléseinek közép­pontjában, s a kétoldalú kap­csolatok mellett mindenekelőtt az európai problémákat érintet­ték az NDK külügyminiszteré­nek látogatása során. Szemmel látható politikai bizonytalanság a nyugati fővárosokban, s ez a közeg kedvező talajt teremt a jobboldali, valamint az ultrabal­oldali szélsőségesek terrorcse­lekményeihez. Az NSZK-ban a főállamügyész gyilkosait haj­szolják, Olaszországban De Mar­tino, az ismert szocialista poli­tikus elrabolt fiát kutatják, Franciaországban mind bonyo­lultabbá válik Broglie herceg, gaulleista képviselő meggyilko­lásának ügye. O MILYEN ÜJ ELEMEK. JELENTKEZNEK A KÖZEL-KELETI VÁLSÁGBAN? Amikor Szadat egyiptomi el­nök éveken keresztül a ,,drága Henry”-ről beszélt, mindenki tudhatta, hogy Kissingert értette ezalatt, akinek ténykedésével kapcsolatban nem kevés ábrán­dot tápláltak Kairóban. A hé­ten elhangzott nyilatkozatokban már a „drága Jimmy barátom” szerepelt: a Washingtonba láto­gató egyiptomi államfő feltűnő szívélyességgel szólt új tárgyaló- partneréről. Carter elnökről. A megbeszélések tényleges ered­ményei szerényebbek voltak: a jelek szerint Szadat csupán ar­ra kapott ígéretet, hogy meg­vizsgálják hosszú kívánságlistá­ját a gazdasági segély és a fegy­verszállítások tárgyában. Ennek előlegeképpen az egyiptomi államfő az átfogó közel-keleti rendezés bajnokaként magasz­talta Cartert, ami meglehetősen távol esik az Igazságtól. Pozití­van emlegették például az ame­rikai elnök kijelentését a „pa­lesztin haza” szükségességéről, anélkül, hogy tisztázódott volna, vajon független államot ért-e a ködös kifejezés burkában, vagy felmelegítik a régi. kényszerhá­zassági terveket Jordániával? Nem véletlenül szóltak Moszk­vában határozott bírálattal egyes nyugati körök szándékai­ról, hogy ismét kikerüljék a vál­ság egyik alapkérdését: a füg­getlen palesztin állam megvaló­sítását. A szovjet fővárosban tárgyalt ugyanis Jasszer Arafat, akit első ízben fogadott szemé­lyesen Leonyid Brezsnyev is A szovjet—palesztin eszmecsere tehát a legmagasabb szintre he­lyeződött. az SZKP főtitkárának a szakszervezeti kongresszuson mondott beszéde, az ott előter­jesztett hétpontos közel-keleti béketerv jegyében. A moszkvai párbeszéd így ismét aláhúzta azt a szerepét és felelősséget, ame­lyet a Szovjetunió a genfi béke­értekezlet társelnöki tisztségé­ben vállal. A mielőbbi rendezésre szükség lenne azért is, mert a hét dere­kán ismét hadijelentések érkez­nek Dél-Libanonból és borulás­sal fenyeget a törékeny tűzszü­net. Nyílt titok, hogy a határ­körzetekben az izraeli hadsereg sokoldalú támogatást nyújt a jobboldali erőknek a baloldal el­len intézett rohamok során. A baloldali és palesztin csapatok azonban tartják magukat, sőt si­keres ellentámadásba mentek át. Feltétlenül új elem, hogy az arabközi békefenntartó erők Szí­riái alakulatai, amelyek eddig nem a baloldal javára voltak „semlegesek”, ezúttal felléptek a jobboldallal szemben. Nem lenne teljes a közel-ke­leti körkép a Rabin-ügy 'említé­se nélkül. A húszezer dolláros bankbetétek ügye alaposan fel­kavarta a vizeket, miután az iz­raeli közéletben egymást köve­tik a korrupcióval és visszaélé- ickkel kapcsolatos botrányok. A devizatörvények megsértése azonban inkább ürügyként, mint igazi okkent szolgált ahhoz, hogy negyven nappal a válasz­tások előtt Rabint — minden va­lószínűség szerint — Peresz hadügyminiszterrel váltsák fel. Mivel Rabin a kissingeri kis lé­pések keretében — éppen a nagy játszma érdekében — hajlandó volt bizonyos engedményekre — leváltása fokozhatja a makacs hajthatatlanságot. Úgy tűnik, egyszerre beszélhetünk bizonyos ellentétekről és bizonyos munka- megosztásról az amerikai—izra­eli viszonylatban, s rövidesen el­dől majd. melyik tényező lesz az elsődleges ... O MI A JELENTŐSÉGE A MAGAS RANGÉ SZOCIALISTA POLITIKUSOK AFRIKAI UTAZÁSÁNAK? Podgomij- szovjet államfő négy, Fidel Castro kubai állam- és kormányelnök hét afrikai or­szágot látogatott meg, s első íz­ben jártak a szocialista közös­ség ilyen magas rangú képvise­lői a fekete kontinens déli ré­szén. A két körút szorosan bele­illik a szocialista országoknak a fejlődő államokat segítő politi­kájába, s a gyümölcsöző kap­csolatok újabb példája a húsz évre kötött szovjet—mozambiki barátsági szerződés. A két út azonban különös idő­szerűséget is kaphatott azáltal, hogy az „Angola-utáni időszámí­tás" során az imperialista körök fokozzák beavatkozási kísérletei-! két Afrikában. Felocsúdva az angolai vereség sokkjából, zsol­dostámadást szerveztek Benin el­len, orvgyilkosok végeztek a kongói elnökkel, különböző mentőakciók indultak a rhode- siai és dél-afrikai telepes rezsi- mek megmentése érdekében. Közben fogdmeg-et kiáltó tolvaj módján Angolát, Kubát, a Szov­jetuniót, vádolják a zairei har­cokban történő állítólagos rész­vétellel. (Közismert, hogy Zaire Shaba tartományában, az egy­kori Katangában a belső elé­gedetlenség zendülésben tört ki. A „külső erők” emlegetése azt a célt szolgálja, hogy Mobutu kor­mánya az Egyesült Államoktól, Kínától és néhány jobboldali af- rikai országtól kaphasson segít­séget a stratégiai nyersanyagok­ban olyan gazdag terület kéz­bentartására ...) A helyszínen, majd a moszk­vai szovjet—kubai megbeszélé­sek során ezek a rágalmak ha­tározott visszautasításra talál­tak. Ugyanakkor mind a Szov­jetunió. mind Kuba szolidáris azzal a nemzeti felszabadító küz­delemmel. amely lendületesen bontakozik ki Afrika déli ré­szén. MIÉRT OLYAN ELLENTMONDÁSOS A SPANYOL HELYZET? Két betiltás Madridban — el­lenkező előjellel. A héten hiva­talosan is feloszlatták az úgy­nevezett mozgalmat, a francois- ta—falangista szervezetet, amely a legutóbbi időkig az egyetlen engedélyezett spanyol párt volt. Ugyanakkor — a sajtó vélemé­nye szerint jobboldali nyomás­nak engedve — a Suarez-kor- mány megtiltotta a hagyomá- nyos baszk nemzeti nap, a hús­vét vasárnapi „aberri eguna ’ megtartását. Spanyolországban tehát foly­tatódik a huzavona: nem mása helyzet az SKP legalizálásának ügyében sem. A kormány a leg­felsőbb bíróság elé utalja, az vissza a kabinethez, egyik testü­let sem mer igent mondani, de tart a nyílt nem-tői is. Közben pedig múlik az értékes idő a jú­niusi választásokig, engedélyezés esetén is hátrányt szenved a párt. A madridi tudósítások vissza-visszatérő kérdése: med­dig tart és tarthat a bizonytalan egyensúlyozási műveletek soro­zata. mikor következik be a po­litikai arénában is a sokat em­legetett „igazság pillanata"? Moszkva Néhány nap múlva lesz a 30. évfordulója annak, hogy a Szov­jetunió és az Indiai Köztársaság diplomáciai kapcsolatokat létesí­tett — írja a TASZSZ politikai hírmagyarázója. A diplomáciai kapcsolatok felvétele logikusan következett abból az erkölcsi és politikai támogatásból, amelyet a | Szovjetunió nyújtott az indiai I népnek a szabadságért és a füg- I getlenségért vívott harca során { mindvégig. A két ország minden vonatko- | zásban eredményesen fejlesztet- te kapcsolatait és sikeresen mű­ködik együtt különböző terüle­teken. az egyenlőség, a szuvere­nitás és a területi integritás tisz­teletben tartása, az egymás bel- űgyeibe való be nem avatkozás alapján. A szovjet—indiai kap­csolatokat. amelyek kiállták az idő próbáját, nem véletlenül te­kintik sokan pozitív példának, E kapcsolatok tanúsítják, hogy szo­ros. sokrétű kapcsolatok fűzhetik össze a különböző társadalmi rendszerű államokat, ha politi­kájuk a béke védelmét és a né­pek biztonságát szolgálja, az ag­resszió és mindenfajta elnyomás ellen irányul. Annak nyomán, hogy Indiában a parlamenti választások ered­ményeként új kormány került hatalomra, mind nyugaton, mind keleten egyesek a szovjet—indiai kapcsolatok elhidegülését jósol­gatják. Mit lehet ehhez hozzá­„Változatlanul a marxizmus— leninizmus elvein alapuló szo­cialista társadalom felépítése a célunk” nyilatkozta a Kongói Népi Köztársaság új elnöke, Opango ezredes. Kudarcot val­lottak azok a tervek, melyeket Ngouabi elnök gyilkosai szőttek; a Kongó folyam északi partján nem omlott össze a népi rend­szer, a Munkapárt továbbra is az ország vezető ereje, s a dol­gozók egységét nem sikerült tör­zsi viszályok szításával megtör­ni. A merénylet végrehajtóit el­fogták. s fény derült a gyilkos­ság kitervelőinek személyére is. A „kinek áll érdekében?” — kérdésre a választ természetesen nem lehet csupán néhány név fe1 sorolásával megadni. A fiatal államelnök meggyilkolása nem­csak néhány politikus számára volt kívánatos. A Kongói Népi Köztársaság következetes anti- imperialista politikája, a dolgo­zók érdekében végrehajtott gyö­keres változások, s az a kiemel­kedő szerep, amit ez a kicsiny ország az afrikai felszabadító mozgalmak támogatásában ját­szott, "nyilvánvalóan találkozott nyugati imperialista és reakciós afrikai erők nemtetszésével. A meggyilkolt elnök következete­sen támogatta az angolai MPLA-t a gyarmatosítók és az imperialistabarát szervezetek el­leni küzdelmében is. Ezek az erők viszont a hatalmas Kongó­folyam másik partján Zaire-ban kaptak mindenoldalú támoga­tást. A volt Belga-Kongó terü­letéről kiindulva indultak Ango­la törvényes kormánya ellen a CIA és más erők által pénzelt és kiképzett csapatok, akiket az ság és együttműködés megfelel mindkét állam létfontosságú ér­dekeinek. A Szovjetunióban min­dig nagy jelentőséget tulajdoní­tottak és tulajdonítanak az In­diához fűződő kapcsolatok fej­lesztésének és megszilárdításá­nak. A szovjet közvéleménv meg van győződve arról — mutat rá végezetül a TASZSZ politikai hírmagyarázója —. hogv Andrej Gromikónak. az SZKP KB Poli­tikai Bizottsága tagjának, szov­jet külügyminiszternek küszöbön ( álló indiai látogatása új, fontos 1 I mérföldkő lesz a szovjet—indiai kapcsolatok további megszilár­dításának és fejlődésének útján. (TASZSZ) Elutazott Moszkvából az HDK külügyminisztere Moszkva Oskar Fischer, az NSZEP KB 1agja, az NDK külügyminisztere baráti látogatásának befejeztével szombaton elutazott a Szovjet­unióból. , Búcsúztatására a repülőtéren megjelent Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjet­unió külügyminisztere, valamint más hivatalos személyiségek. MPLA néphadserege szétvert, vissza űzött zaire-i támaszpontja­ikra. Az elmúlt hetekben ebből az országból érkeznek katonai jelle­gű hírek: Mobutu Sese-Soko hadserege egymás után veszti el fontos állásait Zaire déli részén, Shaba tartományban, az egyko­ri Katangában. A felkelők, aki­ket a lakosság mindenütt felsza­badítóként üdvözöl, fontos köz- igazgatási és közlekedési közpon­tokat. rézbányákat vesznek bir- j tokukba, s a kormánycsapatok ! katonái vagy elmenekülnek, vagy átallnak oldalukra. A katangai lakosság fegyveres felkelését az elnyomó, korrupt központi kormányzat ellen egyes nyugati hatalmak viszont ismét arra akarják felhasználni, hogy kiélezzék e térségben a politikai helyzetet. (Csatlakozik hozzájuk a kínai vezetés is. amely nem hagy fel a szovjetellenes kiroha­násokkal.) Nagy mennyiségű fegyvert, hadianyagot szállít Mo_ butunak az USA, Belgium és Franciaország arra hivatkozva, hogy „Angolából kiinduló szov­jet és kubai agressziótól” kell menteni a rendszert. Tény az, hogy a kinshasai kormány való­ban megmentésre szorul, de az már korántsem az, hogy „külső erőktől” kellene megóvni., Fidel Castro és Podgornij szovjet ál­lamfő (mindketten több afrikai országot látogattak meg az el­múlt napokban) határozottan visszautasították ezeket a meg­alapozatlan vádaskodásokat, s le­leplezték: nincs másról szó, mint egy újabb ürügyről, amelynek se_ gítségével a Nyugat katonailag beavatkozhat Afrika szívébe. Miklós Gábor Telex Mosekv* Hafez Asszad, az Arab Üjjá- születés Szocialista Pártjának fő­titkára, a Szíriái Arab Köztár­saság elnöke április közepén párt- és kormányküldöttség élén hivatalos, baráti látogatásra ér­kezik a Szovjetunióba. Az SZKP KB. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a Szovjetunió Minisz­tertanácsa meghívásának tesz eleget. * * * öt éve. 1972. április 9-én ír­ták alá a Szovjetunió és az Ira­ki Köztársaság barátsági és együttműködési szerződését. Az egyenlőség, a kölcsönös tisz­telet és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvein alapuló dokumentum kedvezően hat a szovjet—arab egvüttműkö- dés fejlődésére, s nagy nemzet­közi jelentőséggel rendelkezik. Aláírása szilárd alapokra helyez­te, minőségileg új színvonalra emelte a szovjet—iraki kapcso­latokat. s lehetővé tette sokol­dalú továbbfejlesztésüket. Washington James Carter amerikai elnök pénteken este egv Georgia állam­beli légitámaszpontra érkezve rövid sajtóértekezletet tartott. Ezen egyeljek között első ízben tett említést arról, hogy a pa- le6ztinaiaknak közvetlenül vagy „megbízott” útján képviseltetni­ük kell magukat a genfi közel- keleti konferencián. „Remélem, hogy ilyen vagy olyan formában sikerül rriegoldanunk a paleszti- naiak genfi részvételének kérdé. sét” — mondotta. Megfigyelők megjegyezték, hogv Carter három héttel ezelőtt arról beszélt, hogy a nalesztlnai- ak számára „hazát” kell terem­teni. Prága Prága szombat reggel havazás­ra ébredt. A prágaiak hozzászok­tak a késői kitavaszodáshoz, de „fehér húsvétra” közülük sem so­kan emlékeznek. Most viszont, bár a hó a fővárosban és környé­kén csak pár centiméteres, az időjárás szeszélye kitartónak lát­szik, s így alighanem fel kell ké. szülniük a karácsonyias hangu­latú húsvétra. Párizs Halálos áldozata volt annak a merényletnek, amelyet a gre- noble-i egyetemen követtek el szombatra virradóra az Unev ha­ladó diákszervezet helyisége el­len. A rendőrség a reggeli órák­ban négy szélsőjobboldali sze­mélyt hallgatott ki az ügyben. A grenoble-i Saint Martin d'Heres egyetemi kollégiumban az éjjeliőrök a hajnali órákban észlelték, hogv tűz ütött ki az Unev helyiségében. Megállapítot­ták, hogv a tűz gyújtogatok mű­ve. A kiégett helyiségben meg­találták egv férfi elszenesedett holttestét: egyelőre nem tudják, hogy az áldozat kicsoda. Athén A pireuszi bíróság‘elsőfokú döntéssel feloszlatta a Pánhellén Monarchists Unió elnevezésű tö­mörülést és annak összes szerve­zetét. A döntés egy athéni ügy­véd beadványa nyomán született, amely szerint az unió léte sér­tette az alkotmányt, mivel a tör­vényes rend megdöntése volt a célja. Delhi Az ország legnagyobb bankjai­nak és monopóliumainak államo­sítására szólított fel Szandzsiva Reddi. az indiai parlament alsó­házának elnöke. Hyderabadban mondott beszédében a földre­form gyors végrehajtására, a la­kosság életszíhvonalának emelé­sét és a munkanélküliség meg­szüntetését szolgáló intézkedések elfogadására tett javaslatot. Bukarest Bukarestben Nicolae Ceauses- cu főtitkár elnökletével ülést tar­tott a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizott­sága. Az ülésen megvitatták a földrengés következményeinek felszámolásáról és az élet nor­malizálásáról előterjesztett be­számolót. A PVB tagjai nagyra értékelték a pártszervezetek, az üzemi kollektívák, a városi és falusi dolgozók önfeláldozó mun­káját. (MTI) E ® ® Ismét kapható 111 a TK-1Ö23 SC ENTIST tudományos zsebszámológép wk T. jál =-T;SS=: ' ■•fb»>-Tsdr==j»3 3600 Ft-os áron, •| aj 11 j ¥"T* 11 Az Univerzál-papírboltokban, Békéscsabán, Gyulán,-1 Orosházán, Szarvason fűzni? A szovjet—indiai barat­Hírek a két Kongóból fl Centropress kommentárja

Next

/
Oldalképek
Tartalom