Békés Megyei Népújság, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-01 / 26. szám

Negyven millióval nőtt a betétállomány Áz OTP gyulai fiókjában a be. tétáUomány az előző évhez ké­pest, 40 millió forinttal nőtt, és így az itt kezelt összeg napja­inkban megközelíti a 300 millió forintot. Ezt a pént 14 ezer beté­tes bízta megőrzésre az OTP- re. A takarékpénztár tavaly csak­nem 30 millió forinttal segítette a lakásépítést, -felújítást, korsze­rűsítést Ebből az összegből 160 új családi és társasház épült és 255 lakást korszerűsítettek. A pénzintézet beruházásában 116 lakás épült. Az építők közül so­kan részesültek szociálpolitikai kedvezményben, számukra több mint hatmillió forintot fizettek ki, és 32 munkáslakás épült, me­zekhez 2,5 millió forint állami támogatást biztosítottak. Egyre többen fordulnak különböző hi­telekért az OTP-hez. Személyi kölcsönt kétezren kértek, mint­egy kilencmillió forint összeg­ben. Mezőgazdasági kölcsönt hét és fél millió forintot adtak a fél­ezer igénylőnek. Majdnem két és fél ezren vásároltak áruvásárlá­si kölcsönnel, különböző tartós fogyasztási cikket. Az áruvásár­lást 13 millió forint hitellel se­gítették. A takarékpénztárnak tavaly összesen 11 ezer 8Ó0 hite­lezője volt, akik csaknem 400 millió forinot kértek rövidebb- hosszabb időre az OTP-től. Gép- kocsinyeremény-betétkönyvet háromezren váltottak, 17,1 mil­lió forintért. Továbbra is nép­szerű a totó- és lottójáték, több mint félmillió szelvényt vásárol­tak, és nem álltak hadilábon a szerencsével sem, hiszen a játé­kosok hárommillió forint nyere­ményhez jutottak. Ünnepélyes zászló- és oklevélátadás Szeghalmon A Közalkalmazottak Szakszer­vezete szeghalmi nagyközségi bi­zottsága kezdeményezésére már régebben megalakult egy 16 ta­gú kollektíva a helyi tanácsnál, amelynek tagjai a szocialista bri­gád cím elnyeréséért versenyez­nek. A Május 1. nevet választot­ták a brigád tagjai, s az elmúlt évben olyan jó eredményeket él­tek el, hogy elnyerték a szocia­lista címet- Különösen a társa­dalmi munkában tűntek ki, de részt vettek szakmai vetélkedőn, s a politikai oktatásban is. Ezen­kívül közös kirándulásokat szer­veztek és egyéb rendezvényeket tartottak példát mutatva a ha­sonló munkakörökben dolgozók­nak. A Május 1. Szocialista Bri­gád február 2-án kapja meg ün­nepélyes keretek között a zász­lót és oklevelet. Félszáz kárbejelentés Szabad idő Szenvedélyes horgász vagyok és olvasni ts szeretek. Ez nem is volna öaj. Hiszen a horgászást igen egészséges szabadidő-töl­tésként ajánlják az orvosok és a „szabadidő-tudósok”. Az olva­sást pedig éppen nélkülözhetet­lennek mondja minden művelő­dési fórum, főleg maguk az írók és könyvkiadók. Még ez is rsnd- ben. volna. A probléma a múlt héten csú­csosodott ki, amikor is összejöt­tek a dolgok. Tudniillik hétfőn este összejövetelt tartott a hcr- gászegyesület. Kedden író-olva­só találkozó volt a könyvtár­ban. Mind a két helyre elmen­tem. Szerdán azonban már meg­oldhatatlan kérdés előtt álltam. Szülők iskolájára és a sertéste­nyésztő szakcsoport gyűlésére kellett volna mennem. Mind a két helyre hat órakor. A fele­ségem oldotta meg a kérdést. „Nem mész sehova sem. Itthon maradsz és te eteted meg a disz­nókat, kitakarítod az ólakat, da­rálsz és megjavítod az istállóaj­tót.” Ugyanis a háztáji termelés emelése végett két kocát, tíz hí­zó sertést és két hízó bikát tar­tok. Mindezt azért, mert a tv, a rádió és az újság állandóan erre hív fel. Csütörtökön este ÁFÉSZ-gyü- lés lesz, de a kocogómozgalom­ban és a parképítésben is részt' kellene venni. Igen ám, de mikor etessem meg a bikáimat? Na, és most már a libalömés is divatba jött. Azt is kellene csinálni. Fő a feje az ember fiának: mit tegyen, melyiket válassza. Hajaj: Nesze neked szabad idő' Zs. I. Folytatódnak a megyében az ifjú zenebarát hangversenyek. A II. évfolyamosok az osztrák—né­met zenével ismerkednek legkö­zelebb a gyulai kamarazenekar tolmácsolásában, vezényel Her- bály András. Január 31-én, hét­tőn Gyulán, Békéscsabán és Bé. késen. február 7-én, hétfőn Me­Az elmúlt héten csaknem fél­száz kárbejelentés érkezett az Állami Biztosító békéscsabai Felszakadozó felhőzet Várható időjárás ma estig: a nyugati, délnyugati megyékben is fokozatosan felszakadozó fel­hőzet, számottevő csapadék nem lesz. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő változó irányú szél. Az. éjszakai lehűlés kissé erősö­dik. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: mínusz 2— mínusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 1—plusz 6 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, jobbára száraz idő. A hajnali lehűlés és a ködhajlam fokozódik, mérsékelt délies szél. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet: mínusz 1—mínusz 6 fok között. Legmagasabb nappali hő­mérséklet: plusz 1—plusz 6 l'ok közölt. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terü­letének 30 százalékán várható. zökovácsházán és Mezőhegyesen tartanak előadást. Ebben a té­mában a szarvasi kamarazene- kar Lang Gusztáv vezényletével február 14-én, hétfőn, Szarvason és Kondoroson, másnap Med- gyesegyházán, Nagyszénáson és Orosházán rendez hangver­senyt. gépjármű-kárrendezési fiokjá- hq^;. Sajnos, a legtöbb baleset nem­csak anyagi károkkal, hanem sú­lyos személyi sérülésekkel is jár. A szerencsétlenül járt gépkocsi- vezetők tizenhét esetben vet­ték igénybe a CASCO-biz- tosítást, míg a többiek a kötelező gépjárműbiztosítás alap­ján kaptak kártérítést. A leg­nagyobb összegű kártalanítás' CASCO-biztositás alapján tör­tént. A kifizetés összege meg­haladta a 10 ezer forintot. Február 1-től emelik a bor fogyasztói árát 1976. év őszén a közvélemény már tájékoztatást kapott arról, hogy a borszőlő- és bortermelés­hez felhasznált termelőeszközök (műtrágya, növényvédőszer, ener­gia, borgazdasági gépek, felszere­lések stb.) ára emelkedett. Ennek hatásara a szőlő, és bortermelés önköltségé számottevően nőtt, il­letve jövedelmezősége romlott. Az önköltség növekedésének részbeni ellensúlyozása és ter­melési érdekeltség megőrzése ér­dekében a borszőlő és a bor fel. vásárlási árának 7 százalékos emelésére 1976 őszén került sor. Ennek következtében a felvá­sárló és forgalmazó vállalatok le­hetőséget kaptak arra, hogy feb­ruár 1-től 5 százalékot meg nem haladó mértékben emelhessék a borok eladási árát is. Rendőrségi hír Az elmúlt hét végén súlyos közlekedési baleset történt a Békéscsaba—Csanádapáca közöt­ti útszakaszon. Banda Kálmán, 20 éves nagybánhegyesi lakos személygépkocsiját nem a látási és útviszonyoknak megfelelően vezette, emiatt áttért az út bal ol­dalára, ahol egy fának ütközött. A baleset következtében a gép­kocsi utasa, Polgár Gyuláné nagybánhegyesi lakos súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gépkocsiban 30 ezer forintos anyagi kár kelet­kezett. Ifjú zenebarát hangversenyek az osztrák és német zenéről Vizsgáztak, a kazánfűtők Jó vizsgaeredménnyel zárult a Békés megyei Kéményseprő és Tüze­léstechnikai Vállalat szervezésében a központi kazánfűtő-tanfo­lyam. A háromhónapos elméleti és gyakorlati foglalkozásokon 35 fő vett részt a megye területéről. A vállalat a tanfolyam indításával az energiatakarékossági terv keretén belül a megyében üzemelte­tett központi kazánok szakszerű kezelését kívánja elősegíteni. Nagy az érdeklődés, hiszen ezeket a kazánokat csak vizsgával rendelkező emberek kezelhetik. Képünkön a kiváló eredménnyel végzett Kop- csák András veszi át az oklevelet a vállalat igazgatójától Fotó: Veress Erzsi Hírel<*Hírel<*Hírek MA: 1977. FEBRUAR 1., KEDD Ignác napja A Nap kél 7.11 — nyugszik 16.46 órakor A Hold kél 14.22 —- nyugszik 1.52 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1902. február 1-én született a néhány éve elhunyt Berda József költő. Fiatal korában volt lakatos, kifutó, könyvügynök, stb. Első verseihez Krúdy Gyula írt elő­szót, majd a Nyugat, a Szépha­lom, az Estlapok rnunkatársaként dolgozott; 1944-ben Baumgarten- díjat kapott. Egymás után je­lentek meg verseskötetei, me­lyeknek legfőbb költői mondani­valója az érzéki javak dicsérete. Epikureizmusának azonban sa­játos költői alkatán, erős vitali­tásán kívül társadalmi gyökerei is voltak: az ellenforradalmi kor hazug eszményei ellen lázadtak, tiltakoztak versei. Epigrammatikus tömörséggel fogalmazza mondanivalóját. Egy­szerűség és világosság jellemzi stílusát és ehhez legjobban il­leszkedő versformáját, a szabad­verset is. Bár közvetlenül nem kapcsolódott be a társadalmi küzdelmekbe, a baloldali költők­nek — köztük József Attilának — mindvégig barátja, hű feav- vertársa maradt. A felszabadu­lás után megjelent kötetei (Égő évek fölé, Élj és énekeli!. Ostor és olajág. Így Igaz!) gondolatilag isénvesebb. elmélyültebb módon folytatták satáto« költői haneiát. melvben a koráhbi hedonista vidámság filozofikus derűvé ne­mesedett. — ZÁRSZÁM ADÓ KÖZGYŰ­LÉS. Ma. kedden délelőtt Gyu­lán az Erkel Művelődési Köz­pontban tartja zárszámadó köz­gyűlését a helyi Munkácsy Me­zőgazdasági Termelőszövetkezet. — ÉRTÉKELTÉK A MÚLT ÉVI MUNKÁT. Békésen, a Vöröske­reszt városi vezetősége január 31-én tartott tanácskozást a Ha­zafias Népfront kistanácstermé­ben az alanszervezeti titkárok részére. Értékelték az 1976. évi munkát, szó volt a kongresszusi előkészületekről és az 1977. évi munka tervről. — EZER LITERREL EMELKE­DETT. Az elmúlt évben az egy tehénre jutó tejtermelés ezer li­terrel emelkedett az előző év­hez képest az orosházi Új Élet Termelőszövetkezet fejöstéhené- szetében. Ezzel az egy tehénre jutó tejtermelés megközelítette a három és fél ezer litert. — FOTÓKIÁLLÍTÁS BÉKÉSEN. Ma, kedden Békésen a városi művelődési központ rendezésé­ben a múzeumban rendeznek fo­tókiállítást a gyulai „Székely Aladár” országos fotókiállítás dí­jazott alkotásaiból. A kiállítást Havasi István, Gyula város köz- művelődési felügyelője nyitja meg. — AJÁNDÉKMÜSOR. Január 31-én, hétfőn a véradók tisztele­tére ajándekműsort rendeztek Magyarbánhcgyesen. Fellépett a gyomai táncegyüttes. — TIT-ELÖADÁS. Ma es!e 7 órakor az újkígyósi Petőfi Mű­velődési Ház díszítőművészeti szakkör tagjainak tartanak TIT- előadást, „Keresem az igazsá­got” címmel. — SOK RÉSZTVEVŐ. Sikere­sek voltak a békéscsabai általá­nos iskolákban megrendezett egészségügyi vetélkedők. Ezeken az elmúlt évben csaknem két­ezer kisdiák vett részt. — IRODALMI EST. A múlt hé­ten tartotta idei első ülését a Vö­röskereszt orosházi járási vezető­sége. Értékelték az elmúlt évben végzett munkát és megvitatták az ez évi munkatervet. BÉKÉS MEG±jj^rpásÁél Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-heiytttesj Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba — Pf. r 111 Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békéc megyei Lankiadó Vállalat 5001 Békéscsaba — Pf. • 111 Telefon: 11-021. ll-05i Felelőm ki°dó Lehoczky Mihálv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a Dosta hivatal oknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi egy hónapra 20,— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom