Békés Megyei Népújság, 1977. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-08 / 6. szám

Ülést tartott a KNEB nyílt nap az egészségügyi szakközépiskolában Január 9-én, vasárnap reggel vendégeket vár a békéscsabai egészségügyi »zakközépiskola. Olyan 8. osztályos lányok láto­gatnak az iskolába, akik majd az ápolónői vagy asszisztensi pá_ lyát választják. A pedagógusod és KISZ-esek tájékoztatják a gyerekeket a továbbtanulás le­hetőségeiről, bemutatják az ok­tatótermeket, gyakorlószobákat. Az AEROFLOT Szovjet Légi- ■íözlekedési Vállalat az idén több mint 105 millió utas szál­lítását tervezi. A vállalat repü­lőgépei és helikopterei körülbe­lül hárommillió tonna teherárut is szállítanak majd ebben az év­Köszöntő a szocialista brigádok klubiában A Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat szocialista brigádok klubja a óesztendő búcsúztatá­sára és az új év köszöntésére bensőséges ünnepséget rende­zett. A klub tagjai értékelték az elműt évi munkákat, az eredmé­nyeket. s megbeszélték azt is, hol lehet javítani a munkán. Szó volt az 1977. évi tennivalókról, a lakosságnak nyújtandó sokoldalú szolgáltatásról. A rendezvény az 1977. évi gazdag program nyitá­nya volt. Tanuljunk helyesen közlekedni A balesetmentes közlekedés eseteiről, a szabályok megsérté­sének jogi következményeiről beszél a hallgatóknak január 10. én, hétfőn este 7 órától Békés­csabán, a TIT Értelmiségi Klub­jában ár. Pálmai Gyula, az Igaz. ságiigyi Minisztérium főelőadó­ja. Az előadás címe: A közle­kedés rendjének főbb e'lvi és gyakorlati problémái. Amerikai ápolónők véleménye A Nursing—77 magazin januári számában közölte egy tavaly végzett felmérés eredményeit. Tízezer ápoló­nőt kérdeztek meg. Túlnyo­mó többségük véleménye szerint a sok adminisztra­tív munka és egyéb kötele­zettségek akadályozzák betegek gondozását. Arra a kérdésre, talál­koztak-e olyan halálesettel amelyet véleményük sze­rint az orvosok felelőssége okozott, 42 százalék „igen nel” válaszolt. A nörszök 17 százaléka elismerte: tud­nak olyan halálesetekről amelyekért az ápolónők hibáztathatok. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteken ülést tartott. Dobos Sándorné. a KNEB tagja, a Goldberger Textilnyomógyár igazgatója két utóvizsgálatáról készült jelentést terjesztett a bizottság elé. Két területen vizs. gálták a népi ellenőrök a IV. öt­éves terv időszakában beszerzett nagy értékű eszközök kihaszná­lását. Húsz intézménynél, vala­mint az MTA műszerügyi és méréstechnikai szolgálatnál el­lenőrizték, hogy az 1971 évi vizsgálat óta hatékonyabban gazdálkodnak-e a nagy értékű műszerekkel és kutatási beren­ben. Ezzel az AEROFLOT újból bebizonyítja, hogy a világ leg­nagyobb légitársasága. Az említett tervek megvaló­sítása érdekében az AEROFLOT repülőgépparkját új gépekkel: TU—154 és IL—62 típusú gyors és kényelmes utasszállítókkal egészítik ki. A jelenlegi ötéves tervidőszak­ban forgalomba állítják a 120 személyes Jaka—42 típusú sze­mélyszállító repülőgépet és a 350 személyes IL—86 típusú légi­buszt. amely első próbaútját az elmúlt év végen tette meg. Ifjúsági vezetők a megyei KISZ-iskolán A KISZ Békés megyei bizott­sága január 8—9-én az 1077— 78. évi mozgalmi feladatokra készíti fel a KISZ-testületek és apparátusok tagjait, továbbá az líjúgárda megyei, járási, városi parancsnokait, az ifjúsági és út­törőházak igazgatóit. Az első napon Szabó Miklós, a KISZ megyei bizottság első titkára a KISZ IX. kongresszusa és a megyei küldöttgyűlés határoza­tainak végrehajtására tervezett intézkedésekről tart előadást. A járási, városi bizottságok fel­adatai az 1977—78 akcióprog­ram tervezésében című téma előadója Kibédi-Varga Lajos, a KISZ megyei bizottságának tit­kára. Pataki József megyei út­törőelnök az 1977—78. évi út_ törőprogramról ad tájékoztatót. December 9-én kerül kerül sor Duna Mihály KlSZ-megye- bizottsági titkár előadására, amely az 1977. első félévi K1SZ- taggy ülések előkészítéseiről szél. dezésekkel. Megvizsgálták az építőiparban a 800 ezer forinton felüli korszerű gépek kapacitá­sának kihasználását, az erről in. tézkedő kormányhatározat vég­rehajtását. A KNEB mindkét je­lentést elfogadta és javaslataival a kormány elé terjeszti. Dobos István, a KNEB Lgia, az Országos Tervhivatal főosz­tályvezetője beszámolt a folyé­kony üzemanyagokkal való gaz­dálkodás vizsgálatáról, az ipari, építőipari, mezőgazdasági és közlekedési vállalatoknál, szö­vetkezeteknél szerzett tapaszta­latokról. A jelentést a KNEB beható vita után elfogadta és az Állami Tervbizottság elé ter­jeszti. Dr. Villányi Miklós, a KNEB tagja, pénzügyminiszter-helyet­tes jelentést terjesztett elő a lakosság építőanyagokkal és sze­relvényekkel való ellátásának vizsgálatáról. A bizottság a jelen­tést elfogadta. A megállapítások­ról már a vizsgálat során tájé­koztatást kaptak az érintett mi­nisztériumok és több intézkedést tettek az ellátás javítására. A KNEB a vizsgálat tapasztalatai­ról tájékoztat ja a kormányt, és a SZOT. továbbá a szövetkeze­tek központi szerveit. Megjelent a Szövetkezeti Élet Megjelent a Békés megye: Szövetkezeti Élet legújabb szá­ma. Részletesen foglalkozik a közelmúltban lezajlott III. ter­melőszövetkezeti kongresszus munkájával. Egyebek között közli Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának fel. szólalását. Elemző írást közöl a lap a szövetkezetek ifjúságpolitikájá­ról, a bérgazdálkodásról és a zöldségtermesztés kérdéseiről. Interjút olvashatunk a lap 5. ol­dalán a takarékszövetkezetek fejlődéséről, munkájáról. Ugyan, ezen az oldalon közölt portré egy párttitkárnőt mutat be. Foglalkozik a lap továbbá a KISZÖV küldöttközgyűlésének tapasztalataival, a szövetkezeti szocialista brigádok tanácsko­zásával, valamint az AGROKER kezdeményezésével, amely a kis­gazdaságokat segíti. A jogtanácsos a termelőszö­vetkezeti anyák gyermekgondo’- zási segélyéről ír. A lap utolsó oldalán a COOPTOURIST uta­zási ajánlatai mellett megyénk legnagyobb sportegyesületének ügyvezető elnökével készült in­terjú ad betekintést a szövetke­zeti sportkör életébe. Kispénzű ember _u— u n l F un1 UUI 105 millió utas szállítását tervezi az AEROFLOT MA: 1977. JANUAR 8„ SZOMBAT Gyöngyvér napja A Nap kél 7.3Í — tyugszik 16.11 órakor A Hold kél 19 48 — nyugszik 8.46 órakor Háromszázharmincöt évvel ez. előtt. 1642. január 8-án halt meg — 78 éves korában — Ga­lileo Galilei kiváló olasz csil­lagász, fizikus, matematikus, a materialista világnézet egyik nagy előfutára. Fiatalon a pisai, majd egy. ideig a páduai egyetemen taní­tott. A szabadesésre, a hajítás­ra és az ingamozgási-a vonatkozó kísérleteivel, ered­ményeivel, megalapozta a kinematikát és ezzel az egész modern mechanikát. Feltalálta a hidrostatikai mérleget; maga készítette csillagászati távcsövé­vel értékes felfedezéseket tett. A fizika tudományt teljesen új ismeretelméleti alapokra helyez­te, amennyiben a megismerés legfőbb forrásává a tapasztala­tot, a kísérletet tette, szemben azzal az évszázados, megkövült gyakorlattal, amely a természet jelenségeit elvont teológiai spe­kulációval igyekezett magya­rázni. Nézetei a katolikus egy­ház dühödt támadását váltották ki. Miután helyesnek nyilván!, tóttá Kopernikusz heliocentri­kus elméletét (vagyis hogy a Föld forog tengelye körül és kering a Nap körül) a ,.szent inkvizíció” két ízben (1616-ban majd 1633-ban) perbe fogta és kínzásokkal fenyegetve arra kényszerítette. hogy tanításait visszavonja. A második ítélet­től haláláig az inkvizíció fog­ságában. illetve házi őrizetben volt, de Galileit az üldöztetés, az öregség, szeme világának el­vesztése sem akadályozta meg abban, hogy folytassa elmélyült tudományos munkáját. Tragikus sorsa a tudományos igazságért folytatott harc szimbólumává vált; életéről többek közt Brecht és Németh László is drámát írt. Telefondoktor a bőrápolásról Az ember bőre igen érzéke­nyen reagál az időjárásra. Külö­nösen érvényes ez a hideg téli időszakban. A bőr húzódása, fe­szülése kellemetlen, de sokkal nagyobb gondot okoz, ha az ér­zékeny bórfelületen kóros elvál­tozás keletkezik. Helyes bőrápo­lással ezt megelőzhetjük. Erről ad hasznos Útmutatásokat Bé­késcsabán a telefondoktor janu­ár 10-én, 12-én és 13-án 8—9 óra között a 12-941-es telefonszá- mon. — KONGRESSZUS ELŐTT. Készülnek a Magyar Vöröske­reszt V. országos kongresszusá­ra Békésen is, a Vöröskereszt- alapszervezetek. A vezetőség- választó taggyűlések előkészíté­se most folyik. Ezek közül az idei évadban több egészségügyi előadás, tanfolyam szerepel, mint tavaly. — VEZETŐK KLUBJA. Ma, szombaton délelőtt Gyulán, az Erkel Művelődési Központban találkoznak a vezetők klubjá­nak tagjai. Ezúttal Baukö- Mi­hály, az MSZMP Békés megyei Bizottságának osztályvezetője tart előadást aktuális kérdések­ről. — PALLAS IMRE, a Ha jdú Bi­hari Napló főszerkesztője, a me­gyei pártbizottság tagja janu?4 6-án, életének 56. évében trag*- kus körülmények között el­hunyt. Temetéséről később in­tézkednek. Ónos és havas eső Várható időjárás szombat es­tig: Változóan felhős idő. Éj­szaka és reggel északkeleten párás, néhány helyen ködös idő. Szombaton a Dunántúlon elszórtan kisebb ónos eső, ha­vas eső, majd hó. Változó irá­nyú, északnyugatira forduló és a Dunántúlon megélénKülő, időnként erősebb szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 0—mínusz 5, legmaga­sabb nappali hőmérséklet szom­baton mínusz 1—plusz 4 fok között. : : I Egy pillanatra... j 5 ; ÁB-bébiksl köszöntött \ újévkor a biztosító, : kedves szokás ez önáluk, ■ : hagyomány már, s biztos • : : így jó. : ; : I A hirt hallván ismerősöm : : naptárt ragad s tervet : .készít: • ! tavasszal majd megpályázza • : a húszezret érő bébit... : í k I —szék ■ — SZÓLÓTANCFESZTIVAL. Január 8-án, szombaton dél­előtt 9 órától a fesztivál esemé­nyeit Békésen, a művelődési központban rendezik. Este 7 óráig versenyeznek itt az or­szág legjobb Aranysarkantyú és Aranygyöngyös díjas népi tán­cosai. — AZ ANGOL VÁMTISZTVI­SELŐK az elmúlt évben 8.5 millió fontsterling értékben ko­boztak el különböző kábítósze­reket, amelyek többségét ameri­kai „reexportra” szántak. — A HAGYOMÁNYOK SZE­RINT az idén is indít nemzet­közi nőnapi vonatot az IBUSZ Békés megyei igazgatósága. Ez­úttal Romániába. Brassóba lá­togatnak cl megyénk asszonyai és lányai a nemzetközi nőna­pon. — SZÁZNYOLCVANBÓL 94 névadást társadalmi úton szer­veztek Dévaványán az elmúlt évben. — FOGLALKOZÁST TART A NŐK KLUBJA. Vasárnap dél­után 4 órakor tartja következő összejövetelét Orosházán, a Pe­tőfi Művelődési Központban működő nők klubja. Ez alka­lommal a „Hazafias Népfront küldötte voltam” címmel tart beszámolót Orbán Mihály, a járási hivatal osztályvezetője. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő- h e 1 y t ttes: Deák Gyula Szerkesztőség: 560! Békéscsaba — Pf.: 111 Munkácsy utca 4. szám Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: Ili Telefon: 11-021. ll-05i Felelő« ki^dó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a Dostahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 054 ISSN 0133—0055 Kcp szöveg nélkül IKallus rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom