Békés Megyei Népújság, 1976. december (31. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-23 / 303. szám
Asszad—Szadat négyszemközt A két or»7ÁK közös stratégiájáról négyszemközti tárgyalásokat folytatott egymással Asszad szíriai és Szadat egyiptomi államfő Kairóban (Tclefotó—AP—MTTI—KS) Waldheim a Közel-Keletre utazik William Scranton, az Egyesült Államok ENSZ-képviselője tegnap sajtóértekezleten erősítette meg azt az amerikai lapokban korábban már közzétett hírt, hogy Waldheim ENSZ főtitkár január végén közel-keleti körutat tesz. A közel-keleti konfliktusban érintett országok vezetőivel Waldheim mindenekelőtt a genfi konferencia felújításának lehetőségeit kívánja megvitatni. Ez volt a fő témája annak az előzetes megbeszéléssorozatnak is, amely az ENSZ székházában tegnap zárult le: Wáldheim először Hasem Nuseibi jordániai, Abdel Magid egyiptomi és Haim Herzog izraeli nagykövettel tanácskozott, majd ezt követően fogadta Muffak Al-Allaf szíriai nagykövetet, és a Palesztinái ( Felszabadítási Szervezet ENSZ megfigyelő csoportjának vezetőjét, Zehdi Labib Terazit. A megbeszélések eredményeiről nem közöltek részleteket. Carter sajtóértekezlete James. Carter megválasztott! amerikai elnök Harold F.rownl j nevezte ki hadügyminiszterévé.! Az ebből az alkalomból tartott I sajtóértekezleten az újságírók több kérdést tettek fel Carter- j nek katonai kiadásokkal és a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatokkal kapcsolatban. A január 20-án hivatalba lépő elnök ismét kijelentette, hogy ki j «karja vonni Dél-Koreából az amerikai szárazföldi egységeket, és hogy öt-hét milliárd dollárral csökkenteni kívánja a hadügyi1 költségvetést, bizonyos ésszerű-' sitések. a többi között a fegyver- I rendszerek szabványosítása ré- i vén. Dél-Koreát illetően Carter úgy | válaszolt, hogy az amerikai csa- ’ patok kivonását „nagyon lassan, j módszeresen és gondosan” kell végrehajtani, s az ügyben konzultálni kell Szöullal és Tokióval is. Közölte, hogy hivatalba lépése után felül fogják vizsgálni az USA hadügyi apparátusának! szervezeti felépítését. I! magyar-mongol egészségügyi együttműködés első ötéves terve A magyar és mongol szakemberek első ízben munkáltak ki öt évre szóló egészségügyi mün- katervet, amely elsősorban a gyógyszerészeti, az anya- és gyermekvédelmi, a sürgősségi betegellátással foglalkozó, valamint az oktató és tudományos kutatóintézmények közvetlen együttműködésének fejlesztését helyezi előtérbe. Az egészségügy és az orvostudomány területeit felölelő együttműködés 1981-ig szóló tervét magyar részről dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, mongol részről dr. D. Nyam-Oszor egészségügyi miniszter írta alá szerdán az Egész-1 ségiigyi Minisztériumban. Figyelemre méltó, hogy heveny megbetegedesek és halaszthatatlan segélynyújtást igénylő esetben 1977-től kölcsönösen ingyenes orvosi ellátást biztosítanak a | másik fél állampolgárai számára, sőt speciális gyógykezelésre is mód nyílik. Az okmányban intézkedtek a folyamatos, viszo- ■ nossági alapokon nyugvó egész-1 ségügyi-tudománvos tájékoztatásról, s hasznosnak ígérkezik az az elhatározás is, amelynek értelmében egymás rendelkezésére bocsátják az egészségügy területén foganatosított szervezési intézkedésekek módszereket, továbbá a gyógyító-megelőző és a közegészségügyi-járvány ügyi ellátással kapcsolatos előírásokat. (MTI) II világbank hitele a chilei fasiszta juntának A világbank két részletben j összesen 61 millió dollár hitelt | nyújt a chilei fasiszta juntának, j Az erről szóló határozatot több j észak- és nyugat—euróoai állam | képviselőinek tartózkodása, illet- j ve ellenszavazata ellenére ked-1 den fogadták el. Nyolc amerikai kongresszusi képviselő a határozattal kapcsolatban szintén be- I jelentette fenntartásait, mert a hitel egv olyan rezsimet támogat, amely állandóan megsérti az emberi jogokot.' Hazaérkezett pártküldöttségünk a Vietnami Kommunista Párt kongresszusáról Szerdán hazaérkezett a Ma-1 gyár Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának küldött- | sége, amely Biszku Béla. a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezetésével részt vett a Vietnami Kommunista Párt IV. kongresszusán. A küldöttség tagjai voltak: dr. HorGyermekeit nemzetközi éve Az ENSZ-közgyűlés 31. ülésszaka kedd este a gyermekek nemzetközi évének nyilvánította az 1977-es évet. Az erre vonatkozó határozatot a közgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottságának ajánlására egyhangúlag fogadták el. Maradnak a békefenntartó erők Cipruson Kurt Waldheim, az ENSZ fő- j titkára kedden megbeszéléseketI folytatott liter Turkmennel, Tö- I rökország állandó ENSZ-képvi-I selőjével. Á két diplomata a cip-1 rusi helyzetről tanácskozott. Találkozójukra azt követően került sor, hogy a Biztonsági Tanács határozatot hozott: az ENgZ békefenntartó erői további hat hó-1 napig állomásoznak Cipruson. könyv Magyarországról „Jószomszédunk és barátunk” címmel könyvet adott ki Ma-! gyarországról a politikai könyvek kijevi kiadója. A könyv szer- | zője, Mihail Ogyinyec sokáig a Pravda tudósítója volt Budapesten. rath István, -a Központi Bizottság tagja, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkára. Varga István, a Központi Bizottság ősz-! tályvezeíő-helyettese. Karsai Laibs, hazánk hanoi nagykövete. A pártküldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Nemes Dezső, a! Politikai Bizottság tagja, dr. Be- j recz János, a Központi Bizottság osztályvezetője fogadta. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetuniói magyarországi nagykövete és Dang Tran Ngoan, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Megérkezése után Biszku Béla a repülőtéren nyilatkozott az MTI és a televízió munkatársának. * * * Ugyancsak hazaérkezett a Ma-'1 gyár . Szocialista Munkásoárt Központi Bizottságának küldött- í sége, amely Somogyi Sándornak,' a KB tagjának, a budapesti párt- bizottság titkárának vezetésével | részt vett az Izraeli Kommunis- | ta Párt xyill. kongresszusán. A Szovjetunió külkereskedel- | mi forgalma az iparilag fejlett tőkés országokkal a IX. ötéves terv időszakában egészében több, ] mint háromszorosára nőtt — jelentette ki Alekszej Nvikolaje- vics Manzsulo szovjet külkereskedelmi miniszterhelyettes szerdán Moszkvában megtartott nemzetközi sajtóértekezletén. Hozzáfűzte: még jelentős kihasználatlan lehetőségek is vannak ezen a területen — hangsúlyozta Manzsulo. A szovjet exportra kivetett mennyiségi korlátozások és a Szovjetunióba irányuló tőkés szállításokra vonatkozó minőségi tilalmak eltörlése jelentősen elősegítené a kapcsolatok további javulását. i Nem lesz könnyű esztendő... 1977 „nem lesz könnyű esztendő” a franciák számára — jelentette ki kedden Chamalieres városából közvetített esti tévéinterjújában Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök. Cha- malieies az a városka, amelynek az államfő valaha polgármestere volt és ahol bejelentette, hogy pályázik a köztársasági elnök tisztségére. Az elnök ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy az inflációellenes Barre-terv eíső pozitív eredményeit már a jövő év elején . érzékelni lehet majd. „Bizonyos pozitív jelek mutatják maid, hogy jó úton haladunk", bár ez még nem jelenti, hogy minden probléma megoldódik”. A kormány többség táborában dúló vitákra Giscard d'Eestaing kijelentette, hogy ebben a táborban „bizonyos módosulások” történtek az elmúlt esztendőben és ezek ..tisztázást tesznek szükségessé”. Giscard d Estaing január 17-én sajtóértekezletén beszél majd ezekről a kérdésekről. Az államfő saját szerepéről szólva kijelentette, hogy a köz- társasági elnök nem pártvezér, hanem „a pártok fölött áll” és feldata ..megőrizni a nemzeti egységet”. Kérdésekre válaszolva a külkereskedelmi miniszterhelyettes elmondta hogy természetesen a Szovjetuniónak is vannak külföldi, a kereskedelmi együttműködés során keletkezett adósságai. Felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy a hitelek felvétele a nemzetközi kereskedelem velejárója, hiszen a nagybe- 'ruházások megvalósítása, hatalmas termelő üzemekhez szükséges drága berendezések beszerzése csak ezek felvételével oldható meg. Ezeket elkerülni egyetlen jelentős külkereskedelmet folytató ország sem tudja. A Szovjetunió is él ezzel a lehetőséggel. de felvett hiteleit mindig pontosan, határidőre törleszti, miközben maga is nyújt kölcsönt más országoknak. A spanyol népszavazás eredményei csak árnyalatokban térlek cl a várako- * zástól. Az árnyalatok azonban a kormány számára kedvezőek. Lényegében arról tanúskodnak, hogy a spanyolok többségének a politikailag tudatos baloldal által joggal elítélt és ki nem elégítenek tartott reformtervezet megkönnyebbülést hozó haladás a Fran- co-rezsim utolsó évtizedében kialakult helyzethez képest. A népszavazás politikai jelentőségét nem szabad túlbecsülni. Hiszen éppen a politikai reformot bíráló baloldalnak nem volt módja a legszélesebb tömegekhez szóló hírközlő szervek — az állami rádió és televízió — használatára. Mindamellett, a korlátok ellenére is negyven esztendő óta ez volt az első valamennyire is szabad véleménynyilvánítási lehetőség Spanyolországban — az első hozzávetőleges mérce, melynek alapján nagyjából fel lehetett vázolni az erők arányé t. Politikailag igen fonios kérdés volt kezdettől fogva, hogy milyen lesz a tartózkodások ará- nva. Hiszen a baloldal fő erői, mindenekelőtt, a Madridban legutóbb legálisan kongresszust tartott; Snnnvol Szocialista Munkáspárt fPSOrj, valamint a mú; illegalitásba szorított de erctcl- .ies tevékenységet k'feitő knm- mnnista -cárt a tartózkodást ajánlották. , A népszavazástól valamivel .több. mint öfrcipjó vélas-rtónol- °ár tartóVkodntt. ami százalékos aránvt ideit. Az dőreiéi- 7Ós»k a S---1 -,sd-)h éi-tdardvsn vett baloldal erejét felbecsülve, mintegy harmincszázalékos tartózkodásra számítottak. Ebben az értelemben azt mondhatjuk: a baloldallal szemben a kormány viszonylag jól került ki az első erőpróbából — de az is nyilvánvaló, hogy a politikai folyamatok előrehaladásával egy nyugateurópai viszonylatban erős és cselekvésre érett baloldallal kell számolnia. Lényegesen egyértelműbb a kormány sikere a jobboldali ultrákkal, Franco politikai örököseivel szemben. A Suárez-kbrmány .politikai reformtervét a diktatúra utóvédharcát folytató szélső- jobboldal is élesen elítélte. Ám éppen azért, hogy megkülönböztesse állásfoglalását a baloldalétól, tartózkodás helyett a „nem’’ szavazatot kérte-követel- te híveitől. Azt is figyelembe kell venni, hogy a szélsőjobboldalon a Franeo-rezsim időszakában meggyökeresedett szervezeti keretek is rendelkezésre álltak (például a falangista mozgalom vagy különféle polgárháborús veteránszervezetek). Mindezek figyelembevételével megállapítható, hogy a szélső- jobboldalnak a „nem” szavazatért folytatott kampánya ösz- szeomlott, A népszavazáson részvételre jogosult csaknem 23, millió spanyolból 77.4 százalék jelent meg az urnák előtt. F-zen belül a vártnál sokkal magasabb, 94.2 százalék volt az ,.igen” szavazatok afánya! Voltakénnen ez a népszavazás igazi meglepetése, s egyben a kormány sikerének legielentő- sebb összetevője. Kétségtelen: döntő szerepet játszott ebben, hogy Spanyolországban új nemzedék jelent meg a színen, amelynek fő politikai tapasztalata az a lassú evolúciós folyamat. amely már a Franco-rend- szer utolsó évtizedében is végbement. A lakosságnak ez a része, valamint a spanyol gazdaság fejlődésével párhuzamosan megerősödött középrétegek nem a kor> mánv reformtervének korlátáit látták, hanem a nyugat-európai típusú n'','>ári demokrácia irányába tett előrelépést. Ezeknek a rétegeknek Franco politikai örökösei már nem jelentettek vonzerőt és nem nyújthattak politikai alternatívát. Nem lehet mindamellett figyelmen kívül hagyni azt sem: az alig félmillió „nem” szavazat, amely még a három százalékot sem éri el, csakis úgy születhetett meg, hogy a szélsőjobb nagy része is ..igennel” szavazott. A magyarázata: az ösztönös felismerés, hogv Franco re- zsimje visszahozhatatlanul lezárult és a hatalmon levő kormány által kidolgozott reformterv kínálja az egyetlen lehetőséget a társadalmi átalakulás lassítására, a ma uralmon levő osztályok és rétegek hatalmának megőrzésére. A népszavazás eredménye azt jelenti, hogy 1977. június végéig a korlátozott többpártrendszer alapján választásokat tartanak Spanyolországban. Megkezdődik tehát a politikai küzdelem egv új szakasza. Fő cél iái: a szabad és demokratikus választás szavatolása. valamint a Snanvol Kommunista Párt legalitásának kiharcolása. —I. —e. Szovjet-nyugati külkereskedelem Madridi mérleg