Békés Megyei Népújság, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-09 / 239. szám

Nálunk miért nincs n yugdijas-ta Iái kozó ? Ünneplőbe öltözött idős nyus­díjasokkal találkoztam egyik szombat délután, amikor jöttem haza az orvostól. Boldogan új­ságolták, hogy a battonyai Pe­tőfi Tsz vezetősége összehívta az öregeket és megvendégelték őket. Uzsonna mellett emlékez­tek azokra az időkre, amikor még dolgoztak, megalapozták a mostani eredményeket. így volt alkalmuk elbeszélgetni a nyug­díjasoknak arról, mi volt akkor, • az első években, és hol tart ; most a gazdaság. Ezután elgon- j dolkoztam: vajon miért nem kö- : veti a példát a battonyai Dózsa j Tsz is, hiszen itt is sok a nyug- ■ díjas, szívesen töltenénk a : tsz-ben együtt néhány órát, el- : beszélgetnénk. Fekete József, Battonya, Arany J. u. 11. ; Ahol törődnének az erzsébethelyi fiatalokkal „Nagyon örülnénk, ha a sok bisztró és kocsma helyett ruhá­zati és egyéb boltok lennének. No meg a fiatalok számára szép, modern szórakozóheiyiségek, ahol nem a szeszfogyasztás len­ne a „főműsor!” Reméljük, hogy kérésünkhöz, javaslatunkhoz számos fiatal csatlakozik”. — írta lapunk szeptember 11-i szá­mában „Ki törődik az erzsábet- helyi fiatalokkal?” címmel kö­zölt levelében magát megnevez­ni nem kívánó . „két barátnő”. Nos, az írásra felfigyelve töb­ben is tollat ragadtak. Stein- wender József válaszlevelében többek között ezt írja: a való­ságban nem egészen úgy áll a lányok által felvetett gond, amint ők leírták. A cikk apro­póján egy kicsit alaposabban körülnéztem Járni nában. Az Orosházi úton valóban akad egynéhány kocsma, vagy azzá Nem tündököl a „Tünde" A címet Gélén János békési olvasónk panaszos leveléből idéz­tük, aki a következőket irta: Tanyán lakom, Békéstől körül­belül hat kilométerre. Ha beáll az őszi, esős idő, majd a tél, ala­posan meggondolják az erre la­kók, bemenjcnck-e Békésre szó rakozni. Ere gondoltam én is, amikor tévét vásároltam. Jó ide­ig öröm is volt a háznál, de az­tán tönkrement a képcső és a készülék lassan másfél hónapja a helyi GELKA-nál pihen. Az cn „Tünde” nevű tévém így hát nem nagyon tündökölt jóságával. Nem tudom, mi az oka, hogy a GEL- KA nem javítja meg. Kérem, mondják meg hol zörgessek, hogy végre üzemképes tévénk legyen? Megjegyzés: Ügy véljük, hogy ez ügyben változatlanul a GEL­KA-nál kell „zörgetni” 7 BÉKÉS HMBSr? * 1976. OKTÓBER 9. lett vendéglátó egység. De a le­vél írói megfeledkeztek a mű­velődési házakról. Tudniillik az Orosházi úton ilyen is van, mégpedig kettő. Igaz, nem hir­detik öles neonbetűk, de plaká­tok igen. A téglagyár művelő­dési házában az igazgatónő el­mondta: Bár elsősorban agyár­ban dolgozók művelődését hiva-' tottak szolgálni, figyelembe ve­szik a kerület mostoha közmű­velődési helyzetét, s rendezvé­nyeiket bárki látogathatja. így a disco-műsort is! Ezzel kap­csolatban elmondta, hogy bár öt forint a belépődíj, igen kevesen látogatják ezt a rendezvényt. Mindent megteszünk, hogy kul­turált körülmények között szó­rakozhassanak a fiatalok — folytatta —, azonban megszün­tettük a szeszesital-kimérést. Nem1 tudom, talán emiatt jön­nek kevesen szombat esténként? Steinwender József tapaszta­latait erősitik meg Kiss Lajos békéscsabai olvasónk sorai is. Ö írja: A két barátnő arról pa­naszkodott, hogy Erzsébethelyen nincs lehetőségük a fiataloknak a kulturált szórakozásra, tánco­lásra. Sok igazság van ebben, de én úgy látom, hogy az er­zsébethelyi fiatalok, kevesek ki­vételével nem is igen keresik a lehetőséget. Mert ha keresnék, bizonyára rátaláltak volna már a tégla- és cserépipari vállalat művelődési házára. Itt minden második szombaton igen kitű­nő disco-műsorral várják a fi­atalokat. A probléma az, hogy csak várják. A disco este 6 óra. kor ke^lődik, de fél 8-ig csak véletlenül téved be néhány ven­dég. A maximális létszám eddig 30 fő volt. Pedig még rosszin­dulattal sem lehet elmondani, hogy a hely kultúrálatlan, csak üdítő italt árulnak, szesz egy­általán nincs. A műsor hangu­lata és színvonala kicsit sem marad el a hasonló, de felka­pott helyekétől. A disco veze­tője. Adamik Tibor, és a zenét Váradi Gábor kitűnő dobkísé- rete teszi lendületessé — mind­ketten anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalták ezt a felada­tot. Mindehhez csupán annyit fű­zünk hozzá: van tehát olyan hely, ahol törődnének az erzsá- bethelyi fiatalokkal. S hogy mi­ért a feltételes mód, azon érde­mes az illetékeseknek elgondol­kodni. Köszönet a buszvezetőnek Hamarabb fog tollat az em­ber, ha valami sérelem, bosz- szúság éri, mint ha elégedett. Ezt bizonyítják a rovatunknak címzett levelek is. De voltakép­pen természetes, hogy a ponto­san, lelkiismeretesen végzett munkáért — szolgáltatásért, ki, szolgálásért, ügyintézésért, s így tovább —, senkit nem illet kü­lön hála, köszönet, hiszen ezért veszi fel a fizetését A munka­köri kötelességeken túl tanúsí­tott segítőkészségért, figyelmes­ségért, emberségért viszont a legelemibb viszonzás a tisztelet, köszönet. Hogy erre is van pél­da, ezt bizonyítja a következő pár soros levél, melynek öröm­mel adunk helyt lapunkban: „Szeptember 26-án este. 9 óra után néhány perccel érkezett Békéscsabára Budapestről a gyorsvonat, s miután ebben az időpontban autóbusz nem indul a városközpontba, sok útitár­sammal együtt gyalog indul­tunk el. Ekkor fordult a Ta­nácsköztársaság útjára az Er- zsébethelyről érkező 3-as autó­busz, melynek vezetője, látva a tömeget, megállt és felvett ben_ nünket. Az utasok elismerő sza­vait hallva határoztam el, hogy megírom a történteket, és kö­szönetét mondok a buszvezető­nek, Tóth Lászlónak, akinek a nevét az autóbusz barátságos kalauzától tudtam meg. Apró­ságnak tűnik az egész és még­sem az, mert a fáradtan, nehéz csomagokkal, kisgyerekkel uta­zó embereknek azon a vasár­nap estén nagy segítség volt. Köszönjük a figyelmességet! Hortobágyi Jánosné Békéscsaba, Penza-ltp. Új lakásban Öröm sok ürömmel 1974. decemberében Szeghal­mon, a Fáy utca 15/B lakóépü­letben vásároltunk egy másfél szobás lakást. Ennek nagyon örültünk, annál is inkább, mert feleségem babát várt. Örömünk nem sokáig tartott, mert a be­költözés után több hibát vet­tünk észre. Gondoltuk, nem baj, egy éven belül az építők elvég­zik a garanciális javításokat. ! Sajnos nem így történt. Ez év j februárjában addig jutottak el az OTP illetékesei, hogy kéré­semre megígérték: tavasszal el­végzik a garanciális javítást. Most már októbert írunk, de a helyzet változatlan, ráadásul az egyébként nagyon is sürgős ja­vítások idején a lakást nem le­het majd fűteni! Körülbelül,egy hónapja írtam az OTP-nek Bé­késcsabára, de innen választ nem kaptam. Vajon ez évben elvégzik még egyátalán a javí­tást?! Nagy János Szeghalom Úgy készül minf- a Luca széke az ABC és a fürdőmedence Két közérdekű témáról szeret. ( nék hírt adni községünkből, i Még 1974-ben tervbe vették és el is kezdték községünkben egy ABC-áruház építését. 1975-ben már álltak a falai, és ez év au- * gusztus 20-ra volt kitűzve a megkésett, immár harmadik át. adási határidő... Minden ÁFÉSZ- dolgozó és vásárló "nagyon vár­ta már megnyitását; közismert Nagyszénás üzlethálózatának el­avultsága, árpellátási gondjai. Most októbert írunk, de az épü­leten még mindig nem látni, hogy a közeljövőben megnyitá­sára kerülhetne sor. Vajon a következő szilvesztert is. megéri félkész állapotban? A másik, hasonló tempóban haladó munka a fürdő belső me­dencéinek felújítása. Még már jusban lezárták ezeket a me­dencéket azzal az ígérettel, hogy Mintha nem is szomszédok lennének a nyáron kijavítják, és a hűvös idő beálltával , már üzemelhet­nek. A mozgásszervi betegek naponta ostromolják a fürdő dolgozóit, mikor vehetik újra igénybe a gyógyító vizű meden­céket. De választ az időpontra vonatkozóan még most sem tud. nak adni. Pedig a költségvetési üzem, amely mindkét esetben a kivitelezője a munkáknak, itt még külön is érdekelt anyagi­lag, hiszen nagyon megcsappant az általa üzemeltetett fürdő for. galmá, nem is beszélve a bete­gek szerződésben vállalt ellátá­sáról. Szabó Andor Nagyszénás. Damjanich u. 81. Süthetem — a gázsütőmet Udvarias kiszolgálás A közelmúltban nyílt meg a békéscsabai ÁFÉSZ kezelésében a Tanácsköztársaság útján, a vasútállomás közelében egy presszó, egy élelmiszerbolt, ön- kiszolgáló étterem, háztartási és illatszerbolt — írja Hajdú Já­; A Szerkesszen velünk rovatot összeállította Tóth Ibolya ■ nos, Békéscsaba, Vécsei utcai olvasónk — azóta is abba az élelmiszerboltba járok vásárol­ni. Az ott dolgozók nagyon ud­variasak és előzékenyen, figyel­mesen szolgálják ki a vevőket. Bízom benne, hogy ez a figyel­messég maradandó lesz. Udva­riasak az önkiszolgáló étterem­ben is, a Kakas-presszóról vi­szont nem mondható el ugyan­ez. Van egy javaslatom: talán átmehetnének tapasztalatcserére a szomszédos élelmiszerboltba.” Tovább gurul a labda... Nem a GELKÁ hanem, a RAMOVILL a címzett A mezökovácsházi GELXA-szerviz vezetőjétől érkezett válasz­levél, a lapunk október 2-i számában rovatunkban megjelent „Hű­tőszekrény — dísznek?” című írásra. „Vajda Sándorné almáskama- rási ügyfelünket felkerestem lakásán — írja a szervizvezető —, s a hűtőszekrény garanciajegyét megvizsgálva megállapítottam, hogy a készülék RAMOVILL-garaneiás. Vajda Sándorné elmondása alap­ján a Generál Szövetkezet Békéscsaba. Petőfi úti kirendeltségét kereste fel panaszával. Az illető szerelő is onnan ment ki az ügy­felünkhöz és közölte mindazt, amit Önök a cikkben a GELKA-ra vonatkoztatva említenek és tettek közzé. A GELKA-szerviznek a RAMOVILL-garancialevelekkel kibocsátott készülékeket nem. áll módjában javítani, tekintve, hogy a GELKA erre nincs feljogosít­va. Kérem a fentiek alapján szíveskedjenek az újságban közzétett félreértést helyesbíteni.” A kérésnek természetesen eleget teszünk, s „a labdát” tovább­gurítjuk a RAMOVILL-nek. Három hete ajánlott levélben kértem a DÉGÁZ-t, hogy a gáz- sütőmet javítsák meg. Eddig még válaszra sem méltattak. A gáztűzhely még % garanciális, egy éve kötötték be. A sütőjé­vel már akkor is baj volt, el­vitték, és egy hónap múlva hoz­ták vissza. A használati utasítá­son az áll, hogy a hibát jelen­teni kell a gáztelepen. Ez is megtörtént, de ott azt a választ kaptuk, hogy menjünk Békés­csabára, a központba, mert ők nem foglalkoznak vele. Nem le­hetne az ilyen dolgokat egysze­rűbben, kevesebb bosszúság árán megoldani? Most végül nem is tudom, kit okoljak a hasznavehetetlen sütő miatt, a gyártó céget, a DÉGÁZ-t — vagy saját magamat, amiért megvettem ezt a selejtes árut? Varjú Sándorné Gyoma, Mező Imre-lkp. 9 2. Ügy véljük, enyhén szólva, túlzás lenne ezértj önmagát hi­báztatni. Másoknak viszont an­nál több okuk lehet rá, hogy hibáztassák maAukut.

Next

/
Oldalképek
Tartalom