Békés Megyei Népújság, 1976. október (31. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

Harminc osztályban 839 felnőtt hallgató Szakmunkásképzés a MÉSZÖV szervezésében Megvalósult célkitízések Ifjúsági parlament a Békés megyei "igla- és Cserépipari Vállalatnál Evenként több száz felnőtt kereskedlmi dolgozó oktatását, szakmai továbbképzését szerve­zi és irányítja a Fogyasztási Szövetkezetek Békés megyei Szövetsége. Sok más mellett ezt a tevékenységet különösen igénylik a szövetkezetek a me­gyei szövetségtől. Érthető ez, hi­szen osak a IV. ötéves tervidő­szakban igen sok önkiszolgáló boltot, szaküzletet, áruházat nyitottak az ÁFÉSZ-ek. A ta­karékszövetkezetek is ott van­nak már megyénk csaknem va­lamennyi községében, jelenlétü­ket a legtöbb helyen új színfolt­nak is nevezhető üzletháaaik hirdetik szembetűnően. Az új kereskedelmi és taka­rékszövetkezeti egységek, üz­letházak mind több jól képzett eladót, felszolgálót, ügyintézőt, középvezetőt követelnek. Mert csak így tudja teljesíteni a fo­gyasztási szövetkezeti mozgalom városokban, községekben, s a legkisebb településeken is fon- - fos ellátó és szolgáltató felada- I tát. Ebben kíván segíteni a MÉSZÖV, mint szövetség, ami- I kor az említett szövetkezetek igényei szerint évek óta terv­szerűen szervezi és irányítja a szakemberképzést, illetve utó­képzést. Néhány nappal ezelőtt valaki azt mondta: nem akármilyen oktatási intézmény tudná egy- időben fogadni azokat a felnőtt dolgozókat, akik a MÉSZÖV keretében ez év szeptemberé­ben különböző szakmai tanfo­lyamokon megkezdték tanul­mányaikat. E hír hallatán ke­restük fel Balogh Ferencet, a Fogyasztási Szövetkezetek Bé­kés megyei Szövetsége oktatási csoportjának vezetőjét. Tőle halottuk, hogy az 1976—77-es oktatási évre az ÁFÉSZ-ek és takarékszövetkezetek igazgató­ságai sokkal több felnőtt dolgo­zó beiskolázását kérték a me­gyei szövetségtől, mint koráb­ban bármikor. Ez azt jelenti, hogy jelenleg 30 osztályban. 341 kereskedelmi eladói, 126 boltve­zetői. 159 vendéglátó eladói, 28 szakács. 79 vendéglátóipari üz­letvezetői, 55 felvásárlói, 26 ké­pesített könyvelői és 25 takarék­szövetkezeti ügyintézői képesí­tést nyújtó szakon kezdte meg első, illetve második éves ta- I nulmányait. Ilyen nagy létszám | egyszerre történő továbbképzésé­hez valóban nem akármilyen oktatási intézmény kellene, ugyanis az említett szakokon 839 felnőtt szövetkezeti dolgozó tanul/ hogy egy vagy két év múlva átvehesse szakmunkás bizonyítványát, üzletvezetői, il­letve ügyintézői oklevelét. Ennyi ember oktatására, to­vábbképzésére egy helyen és egyidőben nincs lehetőség. Ezért is határozott úgy a MÉSZÖV el­nöksége. hogy a 30 osztályból 11-et kihelyezett tanfolyamként működtet a megye városaiban, községeiben. A szövetkezetek vezetői szívesen vállalták, hogy munkájuk mellett részt kérnek a szakmunkásképzésből. S, amíg a korábbi esztendőkben Orosházán, Mezőberényben és Békésen voltak kihelyezett osz­tályok, ebben az évben mér Szeghalmon, Gyulán, Battonyán és Békéscsabán is megteremtet­ték a fogyasztási szövetkezetek a szakemberképzés lehetőségét. Ez azt is jelenti. hogy több száz dolgozó utazgatás nélkül, helyben tudja tanulmányait folytatni. Több év óta a me­A békés mmssz. 1976. OKTÓBER 1. gyei szövetség képezi az önki- szolgáló boltok, szaküzletek, áruházak pénztáros szakmun­kásait is: a jelenlegi oktatási évben már eddig mintegy 40 szövetkezeti dolgozó beiskolázá­sa történt meg. A szakmunkásképzés mellett jelentős feladat a középvezetők továbbképzése is. Mint Balogh Ferenc oktatási csoportvezető elmondta, a MÉSZÖV erre az oktatási évre 87 középvezető továbbképzését szervezte meg a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Nagy jelentőségűnek tartják a fogyasztási szövetke­zetek a megyei szövetségnek azt a kezdeményezését is, hogy az V. ötéves terv gazdasági sza­bályzóit mindenütt jól értel­mezzék és helyesen alkalmaz­zák. Ezért a MÉSZÖV kétszer 5 napo6 bentlakásos tanfolyamot szervez a fogyasztási szövetke­zetek mintegy 150 különböző beosztásban dolgozó vezetője számára. Balk its Imre Teljes kapacitással dolgozik hazánk legkorszerűbb vegyiüze­me, a TVK Olefingyára. Csupán „Ügyesek ezek a srácok” — mondták többen a hét végén a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat I. számú téglagyárában az ifjúsági par­lament keretében rendezett kiállításon. A vállalat képző­művészeti, fotó- és kézimun­kaszakkörének remekei való­ban méltán vívták ki a látoga­tók elismerését. Az élénken vitatkozó fiata­lok 9 órakor elcsendesedtek, kezdetét vett« az érdemi munka. A dolgozók egyharmada fiatal A parlament elé terjesztett írásos beszámolóhoz Berki László igazgató fűzött szóbeli kiegészítést. Elmondotta: a I korábbinál nagyobb feladatok várnak a számtalan telephe­lyen működő vállalat kollek­tívájára. A dolgozók egyhar­mada, 550 a 30 éven aluli fiatal. A növekvő építőanyag­igény egyre megfeszitettebb etilénből naponta 720 tonnát ál­lítanak elő. munkát követel a fiataloktól a hagyományos és a modern üzemben dolgozóktól is. De mit tett a vállalat az el­múlt két esztendőben a fia­talokért? A felsorolásból csak néhányat címszavakban: Je­lenleg 30 vezető 35 évnél fia­talabb. A kollektív szerződés szerint a lakásépítések támo­gatására rendelkezésre álló összeg 40 százalékát a fiata­loknak adják. A vállalatnál megrendezett »akmai tanfolyamokon a fia­talok részaránya 70—75 szá­zalékos. Jelentős segítséget ad a gyár az állami oktatás­ban való részvételhez is. Több telephelyen kihelyezett üze­mi általános iskolában végez­hetik el a 8. osztályt. Békés­csabán és Mezőberényben a kihelyezett szakmunkások középiskolájában ez évben 47 fiatal érettségizik. Ezenkívül különböző szakközépiskolai oktatásban 58, gimnáziumban pedig 14 fiatal tanul. A fel­sőoktatási intézmény hallga­tója 30. Rekonstrukció előtt A fiatalok szervezett poli­tikai képzését elsősorban a KISZ biztosítja, de a párt- és a szakszervezeti oktatásban is részt vesznek. Szó esett az ifjúság szabad idejének hasznos eltöltéséről, majd az V. ötéves terv időszakának feladatairól. A vállalat beru­házásainak összegei 370 millió forint. Ebből valósul meg a gépgyártó üzem rekonstruk­ciója, új lakatos-, edzőműhely és festőüzem létesül, korsze­rűsítik a forgácsolóüzemet. A tervben szerepel a békéscsa­bai II. számú téglagyár re­konstrukciója, növelik a szá­rító- és az égetőkapacitást. Így a beruházás után évente ebben a gyárban 40 millió égetett téglával gyártanak majd többet. Évi 32 millió tégla gyártására alkalmas új üzem épül a megyeszékhe­lyen, a rakodás gépesítésére további 10 millió forintot köl­tenek. A beruházások utón a gyár termékeinek mintegy há­romnegyed része korszerű kö­rülmények között, jobb minő­ségben készül. Felelősségérzettel A beszámolót élénk vita kö­vette, 27-en mondták el véle­ményüket, tapasztalataikat. Legtöbben termelési kérdé­sekkel foglalkoztak, ami már nem újszerű. Nem újdonság az sem, hogy a vállalati KISZ- bizottság titkára részt vesz Hetvenkét r a r - w uiitas A Békéscsabai Baromfifeldol­gozó Vállalat két gyárában, az orosháziban és a békéscsabaiban augusztusban újítási hónapot rendeztek. A több mint negyed- százados múltra visszatekintő mozgalom az idén is sokak ér­deklődését kelhette fel. Egy hó­nap alatt 72 újítást nyújtottak be, amelyből 44-et elfogadtak, kilenc pedig folyamatban van. Egyéni és brigádnevezések alap­ján szinte versenyszerűvé vált az újítás. Az 1., 2., és 3. helyezet­tek pénzjutalomban részesültek. mindervezetői értekezleten, az ott ületett, döntések ré­szese. KlSZ-alapszerveze- tek titlai a helyi gazdasá­gi vezetkel tartják a kap- csolatotés minden fiatalt érintő ejtésben részt vesz­nek. Ter,zerűbbé vált a kez­dő szeknberek munkahelyi beillesikiése is. Sokan szól­tak a ital szakmunkások helyzetír, a javuló — de néhol ne nem kielégítő — munkaiöjlményekről, a fia­tal müzsiak érdekképvise­letéről, a: ifjúság kezdemé­nyezésed A h-on műszakban dol­gozók i vidékről bejárók idegenkirek a tanulástól, s ha vaki elvégez egy-egy tanfolymot, fizikai munkát már ne vállal, inkább ki­lép — rndták többen. A ha­gyomány téglagyárakban dolgozó iatalok a rekonst­rukcióké a technikai vívmá­nyok eltjesztését sürgették, ami _ a knelékenység és a minőség javításának egyik feltétele, öbben elemezték a kultúrált órakozás, a szabad idő haszr. eltöltésének kér­déseit A hozzíólások után a fia­talok egyhgúan Laczkó Já­nost váltották az ágazati ifjúsági piament küldötté­nek. A vitát rállalat igazgató­ja összegez Kérte a fiatalo­kat: legjobtudásuk szerint, segítsék V, ötéves terv megvalósítót. Sikeres András Koránkezdett közé kiség? Az úttörőcsatok és az álta­lános iskolák tévénként visz- szatérő nagy enánye az úttö­rőparlamentek megrendezése. Ezeken a fórumon nyíltsággal és bátorsággal jlnak a pajtá­sok mindennapi gondjairól, feladatairól, őriéiről. A köz- életiség, a demtrácia igazi is­kolái ezek a pamentek. Érdemes mostisszaidézni a két évvel ezelt történteket. Akkor a felnőtte gyakran ko­molytalan jítszaáásnak tartot­ták az egészet és kszor elhang­zott a rosszalló rgjegyzés: in­kább tanulnának,trre még rá­érnek! Azóta bebbnyosodoti: a tanulás és a közétí aktivitás nem zárja ki egynst! Sőt, az esetek nacj részébs azok a paj­tások tanának a lejobban, akik az úttörőnunkábanis megállják helyüket. Ami pdig a „Térést” illeti, nos ez sm állja k\ a kritikát. Tudomáyosan ebizonyított tény, hay a gyermkek éppen az általnos iskolás korban a legfogéhnyabbak. Eckor alakít­ható a agkönnyebben szemléle­tük, tarthatók meg legeredmé- nyesebtn a jóra. Az úitöröpar- lamenÉz során szerzett élmé­nyek etsz életükben elkísérik a pajtástat! Ha a szó nemes ér­teiméin vett igazi demokráciát, nyiltsiot. őszinteséget tapasz­talnál akkor később is bátran mondk majd meg véleményü­ket! Sokor esett már szó arról is, hogy demokrácia, a közéletiség neinnagától lesz, hanem meg kell remteni, meg kell tanulni. Nemsak kiharcolni kell a jogo­kat., anem tudni kell élni is azolal. Erre készíti fel a gyere­kek az úttöröparlam.ént és ezt nenchet elég korán kezdeni! Lányai Az olcungyar központi vezerioternic (MTI Fotó — Horváth Péter — KS) Teljes üzemben az olefingyár lészlet az üzemből

Next

/
Oldalképek
Tartalom