Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-19 / 222. szám

Képzőművészeti világhét 197B Kommunisták munka közben A sarkadi Leniig Tsz neve mellé többszörösen oda kívánko­zik az elsőként szó. Ez a terme­lőszövetkezet — pontosabban jogelődje — alakult az ország­ban elsőként, 1945. április 23-án. Azután a megyében ez volt az első tsz, amelyben pártbizottság | alakult, 1975 februárjában. Vé­gül még egy: előbb jöttek létre ! az ágazatokra épült pártalap- j. szervezetek, mint ahogy az ága­zati gazdálkodást bevezették. Így szinte a pártszervezetekre épültek az ágazatok, ami azért is vplt hasznos, mert ezek az ágazatok első lépéseit, a csaknem egyéves tapasztalattal rendelke­ző pártái a pszervezetek segítet­ték. Azóta is hat alapszervezet tevékenykedik, kettő a növény­termesztésben, egy-egv az állat- tenyésztésben dolgozóknál, a traktorosoknál, a segédúzemá- gaknál és van egy vegyes ösz- szetételü alapszervezet. Ezek munkáját fogja össze a pártbi­zottság. Jog a beleszóláshoz A most már több mint más­fél éves tapasztalatokról Vagy Józseffel, a termelőszövetkezet pártbizottságának titkárával, Puskás Lajossal, a if. növény- termesztési alapszervezet és Széli Ferenccel, az állattenyész­tőket tömörítő alapszervezet tit­kárával beszélgetünk. A téma elsősorban a partbizottság és az alapszervezetek gazdaságszerve­ző. segítő, ellenőrző tevékenysé­ge. — Nálunk ez a munka már a tervezéssel kezdődik — mondja Nagy József. — Egy-egy ágazat tervét az ott műkődé alapszer­vezet véleményezi, teszi hozzá javaslatait. Az együttesen elfo­gadott program kerül azután a gazdasági szintű intézkedési tervbe. Ezek a taggyűlések, meg­beszélések rendkívül aktivak, szinte mindenki elmondja véle­ményét. Az állattenyésztőknél például brigádgyűlések előzték meg az alapszervezeti taggyű­lést, s a gazdaság e tő ágazatá­nak tervébe már a két tanács-1 tkozásom elhangzott javaslatok I kerültek. így valójában azon a terven dolgozunk, amelyhez mindenki hozzá tehette a maga véleményét. Fogalmazhatnánk úgy is. hogy nemcsak a munká­hoz, hanem a munkába való Jó a termés cukorrépából és kukoricából A medgyesbodzás—pusztaott- lakai Egyetértés Tsz-ben meg-, kezdték a 250 hektár cukorrépa betakarítását. A hektáronkénti termés várhatóan eléri a terve­zett 380 mázsát. A répa cukor- tartalma 13 és fél százalék, ami jobb a tavalyinál. A tsz 2 ezer hektáron termeszt kukoricát, melyből 400, hektár háztáji (terület. A termeskilátá­sok a nyár eleji nagy szárazság ellenére is jók. Ha fagymentes marad szeptember, hektáronként 65—70 mázsára lehet számítani. Így előreláthatólag 200 vagon kukoricát tud majd a tsz érté­kesíteni. azok a kistermelők pe­dig, akikkel szerződésben áll, sertésenként 2 mázsát vásárol­hatnak. A többit a közös gazda­ság állatállományának a takar­mányozására használják fel. Négyezer hízót adnak át a Bé­kés megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnak, csirkéből pedig 200 vagont a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalatnak. A mélyszántás folyamatosan történik, a búza vetését — a ta­valyihoz hasonlóan 1200 hektá­ron — szeptember 20. után kez­dik meg. A . békés 197«. SZEPTEMBER 19 t beleszóláshoz is biztosítjuk a jo­got. A beleszólás jelentőségére két példa. Az együk: a kommunis­ták többször hangoztatták, még­iscsak luxus, hogy kihasználat­lanul állnak a sertésólak, mert 1975-ben felszámolták az állo­mányt. Javaslatukra a jövő év­től ismét tenyésztenek sertést. A másik: ami két évig nem sike­rült, most sikerült, van elegen­dő szálas takarmány. Ez jórészt a növénytermesztésben és az ál­lattenyésztésben dolgozó kom­munisták együttes munkájának eredménye, s egyben bizonyíté­ka a pártszervezetek és az ága­zatok jó csapatmunkájának is. Nem tanácsokat osztogatnak Ennyit a beleszólásról. Az eredményekről többet. — Nemrég számolt be a párt­bizottság ülésén dr. Lörincz Fe­renc, a tsz elnöke a nyári beta­karítás tapasztalatairól — foly­tatja a pártbizottság titkára. — A felkészülésről, a szervezettség­ről tanúskodik, hogy 22 munka­nap alatt takarítottuk be csak­nem 3 ezer hektár termését. Puskás Lajosra, a II. növény- termesztő alapjszervezet titkárá­ra nézek, ei az ő asztala, mond­ja is kapásból a számokat. — Összesen 1053 vagon ter­mést takarítottunk be, 150 • va­gonnal többet a tervezettnél. Ez azt is jelenti, hogy 4,3 millió fo­rinttal nőtt a kalászosokból szár­mazó árbevétel. S hogy az állattenyésztés sem marad le, arról Széli Ferenc, az alapszervezet titkára beszél. — Huszonhatmillió forint az éves tervünk, ezt teljesítjük is. Az állomány ötszáz tehén, 1200 anyajuh és ezek szaporulatai, va­lamint 350 ezer csirke. Mindez pedig 17 munkahelyen! Ilyen Szétszórtság mellett nagyobb súlyt kap az egyéni felelősség, a fegyelem. Apropó, fegyelem. A pártbi­zottság ülésén az elnök szólt ar­ról is, hogy kialakultak ugyan az üzem- és munkaszervezeti egységek, de nem kísérte meg­felelő figyelem az egyes részte­rületeken folyó tevékenységet. Emiatt gyakoriak voltak a tech­nológiai és munkafegyelem-sér­tések. Kérte, hogy az adott terü­leten dolgozó kommunisták se­gítsenek ebben. Hogyan? — A segítség nem abban nyil­vánul meg — folytatja Nagy József —, hogy mintegv tévedhe­tetlenként jó tanácsokat oszto­gatunk a szakvezetőknek. Ezzel nem mennénk sokra. A szemé­lyes példamutatós, a mindenna­pi munkában való helytállás, ami magával ragadja a többie­ket is, ez az igazi segítség, ez az élő agitáció. Határozott fogalmazás Erre pedig most az őszi mun­kák idején nagy szükség van. Részlet a pártbizottság és gaz­daságvezetés Ií. félévi intézke­dési tervéből: „Biztosítani szük­séges a löl hektár maglucerna, a 687 hektár napraforgó, vala­mint a cukorrépa és kukorica gyors, veszteségmentes betakarí­tását. A következő év megalaoo- zása érdekében az őszi búza ve­tését október 31-re, a szántást december 20-ra be kell fejez­ni." — A terv határozottan fogal­maz, de ugyanilyen végrehaj­tást is kíván — mondja a két alapszervezeti titkár. — Nem hevesebbről van szó ugyanis^ mint a 154 millió forintos ár­bevételi terv teljesítéséről, ami a gazdaság pénzügyi egyensúlyát biztosítja. Az őszi munkák előt­ti taggyűléseken ezt részletesen ismertettük az alapszervezetek­kel, és a szocialista brigádokkal. Ez utóbbit azért is hangsúlyoz­zuk. mert a pártbizottság kez­deményezésére a gazdaság szo­cialista szerződést kötött 26 kol­lektíva 426 tagjával. Ahány brigád, annyi pártcsoporf Egy másik tervben, a pártbi­zottság éves munkatervében ha­sonló, fontos feladatként szere­pel a politikai munka tartalmi javítása. Amit már ebben elér­tek, az nem csekély: valamennyi párttag részt vesz a különböző szintű oktatásokban. Ebben se­gítenek a brigádok is, a már em­lített szocialista szerződés egyik pontja szerint ugyanis a kollek­tívák részt vállaltak az oktatás szervezésében. • Hosszabb időre szóló feladat viszont a pártcsoportok munká­jának javítása. Van elképzelés erre is. Huszonhat pártcsoport és huszonhat «szocialista brigád van. Kézenfekvő tehát — az alapszervezetek és ágazatok egy­másra épüléséhez hasonlóan —, hogy a brigádokon belül működ­jenek a pártcsoportok. Így a legkisebb sejt is ott lenne, ahol a mindennapi munka folyik. Ez persze még a jövő, de hát­ha ebben is első lesz a sarkadi Lenin Tsz. Elvégre ez már itt hagyomány. Seleszt Ferenc Békés megyei képzőművészek munkáiból nyílt grafikai kiállítás Gyulán Megyénk képzőművészeti I életének rangos eseménye al péntek este Gyulán megnyílt [ grafikai kiállítás. A képző- művészeti világhét alkalmából' rendezett tárlaton megyénk 18 j művészének mintegy száz al- j kotását láthatja a közönség. A látáskültúra fejlesztésének szentelt héten egymás mellett gyönyörködhetünk megyénk képzőművészeinek alkotásai­ban. A kiállítás rangját az is jel­zi, hogy az Európa-hírű mű­vészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmunkatár­sa B. Supka Magdolna nyitot­ta meg. Nem szokásos meg­nyitóbeszédet hallhattunk, ha­nem izgalmas előadást a köl­tészet és a képzőművészet kapcsolatáról. Amit a költő ^»WVWVVWWVWVWVWVWVWVW V»WVWW»V»V»WWWWWVVWW»WWWWVWWWVW\WWVWWWV» Szedik a cukorrépát Kondoroson A CB—1-cs magyar gyártmányú cuko. répaszeaó-géppel takarítják be „ répát a kondoros! Egyesült Tsz nagy tábláiról. A hazai konstrukció kitűnőre vizsgázott, csak éppen a teljesítményével van gond: egyszerre csak egy sort szed, de mentesíti az embereket a nehéz fizikai munkától 'Fotó: Veress Erzsi) versben szavakkal fejez ki, azt fejezi ki a művész képé­vel. Űjrafogalmazza a vilá­got, másként láttatja velünk a hétköznapok megszokott tárgyait. A látás igazi élmé­nyét az adja, mikor mi, nézők is 'felfedezzük és megértjük azt, amit a festő érzett. A kiállítás képei között is segített eligazodni B. Supka Magdolna. Közvetlen szavak­kal« szólt a kiállítókról és mondta el személyes vélemé­nyét, megjegyzéseit, az alko­tók stílusáról. A szeptember 18—26 között tartó képzőművészeti világhé­ten az ország összes képző- és iparművészeti múzeuma be­lépőjegy nélkül látogatható és díjtalanul tekinthetők meg az erre az alkalomra rendezett budapesti és vidéki kiállítá­sok. A világhétre felkészültek a könyvkiadók is, számos kép­zőművészeti könyvújdonság jelent meg ej-re az alkalomra. Fejleszti a lakossági szolgáltatást a Szirén A Szarvasi Szirén Ruházati ©s Háziipari Szövetkezet az áruter­melés mellett nagy gondot fordít a lakossági szolgáltatások fej­lesztésére. , A szövetkezetnek Szarvason, Szeghalmon és Gyomán van vegytisztító szalonja. Békés- szen tanórásról. Kondorosról, Nagyszénásról, Gádorosról, End- rődröl, Dévaványáról hetente két alkalommal gyűjtik be a tisztításra váró ruhákat. Így egy év alatt több-mint 32 tonna nad­rágot. felöltőt, kabátot tisztíta­nák ki, ami 22 ezer ruhadarab­nak felel meg. A vegytisztító­üzletek árbevétele tavaly össze­sen 750 ezer forint volt, ez év el­ső felében pedig meghaladta a 400 ezer forintot. A két női és az egy férfi méretes szabóműhely­ben évente 265 ezer forint ér­tékben varrnak női ruhákat, férfiöltönyökét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom