Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-19 / 222. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1976. SZEFTEMBER 19., VASÁRNAP Ára: 1,30 torint XXXI. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM M A: KOMMUNISTÁK MUNKA KÖZBÉN (4. oldal) BESZÉLGETÉS BÚZA BARNÁVAL (7. oldal) LÁTOGATÓBAN PÁTZAY PÁLNÁL (8. oldal) Társadalmunk szocialista fejlődésének forrása a munkásfiatalom, a munkás- paraszt szövetség és az erősödő népi-nemzeti egység Megkezdődött a Hazafias Népfront VI. kongresszusa Szombaton reggel 9 órakor Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában összeült a Hazafias Népfront VI. kongresszusa, amelynek munkájában 800 küldött, 200 tanácskozási jogú meghívott vesz részt, s jelen vannak hét európai szocialista országban működő testvérszervezetek, illetve mozgalmak képviselői is. Az elnökségben helyet foglalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lezár György, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, az Országgyűlés elnöke, az MSZBT elnöke, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke és közéletünk számos jeles képviselője. Kállai Gyula megnyitó beszéde Bevezetőben üdvözölte a megjelenteket, a baráti országok testvér szervezeteinek küldöttségeit. Javaslatára a részvevők elfogadták a kongresszus napirendjét és munkarendjét. A VI. kongresszus napirendje: O Á Hazafias Népfront Országos Tanácsának beszámolója az V. kongresszus óta végzett munkáról és a mozgalom feladatairól; javaslat a kongresszus állásfoglalására Előadó: Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Az országos tanács és a pénzügyi ellenőrző bizottság megválasztása. Ezt követően a küldöttek meg. választották a kongresszus munkabizottságait: a szerkesztő bizottságot, a mandátumvizsgáló bizottságot és a jelölő bizottságot. Megemlékezett Kállai Gyula a Hazafias Népfront Országos Tanácsának 1972 óta elhunyt tagjairól. Néma felállással adóztak a kongresszus résztvevői Balázs László, a Szolnoki Mezőgépgyár. tó Vállalat hegesztője, Beresz- töczy Miklós címzetes prépost, az országgyűlés alelnöke, Darvas József író, Domanovszky Endre festőművész, Erdey-Grúz ' Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Keresztes János, a kátolyi Ü.i Élet Termelőszövetkezet agronómusa, Kisfa- ludi-Strobl- Zsigmond szobrászművész, Kisházi -Odón, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Kovács Pál nyugalmazott tanácselnök, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének alelnöke, Kati Géza, az egyedi Harc a béliéért Termelőszövetkezet.gép1 műhelyvezetője, Mód Aladár egyetemi tanár. Mihályfi Ernő, a Magyar Nemzet főszerkesztője, Pécsi Ferenc, a Magyar Távirati Iroda helyettes vezérigazgatója, Ruppert János római katoli. kus lelkész, Rusznák János, a Békés megyei pártbizottság osztályvezetője, Seifert Géza. a magyar izraeliták országos kép. viseletének elnöke, Simon István költő és Vas-Witteg Miklós, a Szakszervezetek Országos Tanácsának alelnöke emlékének. Valamennyien a népfront országos és helyi testületéiben a legnagyobb egyetértéssel munkálkodtak a nemzeti egység erő. sítésén, a szocialista társadalom építésén, a béke védelmén. Kállai Gyula ezután így folytatta: — Minden kongresszus szám. vetésre, elmélyült önvizsgálatra kötelez. A négy esztendővel ezelőtt megtartott V. kongresszus óta nagy események történtek országunk belpolitikai életében. Jóleső érzéssel állapíthattuk meg, hogy a sikerek kivívásában a Hazafias Népfront is nagy feladatokat vállalt magára, s jelentősen hozzájárult országépítő munkánkhoz, a szocialista haza felvirágoztatásához. Tanácskozásaink iránt nemcsak az országon belül mutatkozik nagy érdeklődés; teve. kenységünkre és tapasztalatainkra határainkon túl is figyelmet szentelnek. — 1936 júniusában, éppen negyven esztendővel ezelőtt a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetősége határozatában kijelentette: „Széles körű népírontmozgalmat kell létrehozni, amelybe be kell vonni minden pártot, szervezetet, / csoportét és egyes elemeket is, amelyek mozgósíthatók a harcra a reakció és a fasizmus ellen, a magyar demokratikus köztársaságért.” — A magyarországi népfront, mozgalom akkor kezdett kibontakozni, amikor az ország függetlenségét a fasizmus, és az egész nép életét újabb, a korábbinál is pusztítóbb világháború fenyegette. Harc a reakciós elnyomó osztalyuralom ellen, harc a fasiszta megszállók ellen, harc a rombadöntött ország újjáépítéséért, az új népi demokratikus állami és társadalmi rend . megteremtéséért, majd a legszélesebb tömegek szervezése és mozgósítása a szo_ cializmus alapjainak lerakásáért — ez a magyar népiTontmozga. lom történelmi útja. így jutottunk el a fejlődésnek abba a szakaszába, amelyben a fejlett szocialista .társadalom építése egész népünk, minden hazafi által elfogadott és büszkén vállalt feladata lett. — Négy évtized fejlődése bizonyítja, hogy a demokratikus nemzeti összefogásnak nem csupán részese, hanem győzelmének elengedhetetlen biztosítéka: a munkásosztály vezető szerepe. A munkásosztály, marxista—leninista pártja vezetésével a ma. ga osztálycéljait szervesen egybekapcsolta más társadalmi osztályok és rétegek haladó törekvéseivel; a nemzet igazi érdekeiért, küzdve, mindig a soron következő nagy társadalmi feladatok megoldására tömörítetté a nép haladó erőit. Ennek tulajdonítható, hogy az elért eredmények nem egy osztály, hanem az egész nemzet előrehaladását és boldogulását szolgálják. Ä magyarországi példa is tanúsítja: a népfront nem alkal- (Folytatás a 2. oldalon) Ötvenéves a Sebes György Szakközé piskola Ünneplőbe öltözött diákok sorfala várta tegnap délelőtt Békéscsabán, a Sebes György Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola 50 éves jubileumára érkező vendégeket. Sokan eljöttek a volt tanárok és az öregdiákok közül is, hogy az alma mater falai között emlékezzenek az együtt töltött időkre, megismerkedjenek az iskola mai munkájával. terveivel. A tornateremben rendezett jubileumi kiállításon az öreg „közgések és keris- ták” családias hangulatban idézték a régmúlt emlékeit, majd az úttöröházban tartott ünnepségen emlékeztek a közösen megtett útra. Pillér Sándor, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük dr. Pál Lé- nárdot, az MSZMP KB tagját, a Központi Fizikai Kutató Intézet főigazgatóját, Klaukó .Mátyást, a megyei tanács elnökét, a párt, az állami és a társadalmi szervek képviselőit. Az iskola igazgatója ünnepi beszédében megemlékezett az elmúlt félszáz év munkájáról, sikereiről és gondjairól, ötven évvel ezelőtt 75 diák kezdte el a tanulást, s azóta több mint 4 ezren szereztek képesítést az iskolában. A mostani tanévben 800 tanulója van az intézetnek, s a diákok 75 százaléka munkás-paraszt szülők gyermeke. Az egykori diákok nevében dr. Pál Lénárd köszöntötte az iskolát. — Itt mindig pontosságra, az alaki és a formai tisztaság szeretetére neveltek bennünket, s ezek a tanítások egy életen át meghatározzák munkánkat — mondta. Dr. Pál Lénárd ünnepi beszédet mondja Dr. Becsei József, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést adta át . Pillér Sándor igazgatónak és Farkas Sándorné tanárnak. Többen miniszteri dicséretet, kiváló dolgozó elismerést és a megyei tanács elnökének dicséretét kapták. Csákvári Józsefné a KISZ KB Vörös Vándorzászlóját adta át az iskola KISZ-fiataljainak, majd a különböző minisztériumok képviselői adtak át kitüntetéseket. Az ünnepség az iskola irodalmi színpadának műsorával ért véget, s utána még hosszú időn át tartott a ‘ jó hangulatú találkozó. Ifjú szívvel, tiatalos lelkesedéssel — az öregdiákok egy csoportja a kiállítás trófeái között (Fotó: Veress Erzsi) Kertbarátok kiállítása Szeghalmon A szeghalmi járási művelődési, házban- nagyszabású kiállítás nyílt szombaton. Ez alkalommal a művelődési ház kertbarát szakkörének 23 tagja mutatta be házi kertjeinek legszebb termékeit. Ott volt Homoki Lajos és más olyan gazda, aki a Békés megyei kertbarátok kiállításán díjat nyert gyönyörű termékével. A szeghalmi kiállítás h'ű tükröt mutat arról, hogy a kertbarátok szakkörének tagjai menynyi ötlettel hasznosítják a házikerteket, milyen sok zöldséget, gyümölcsöt termelnek családjuk és a közösség javára. I