Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-05 / 184. szám

I Mérlegen a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 1. Nagyszénás 30 21 7 2 67—24 49 Képünkön a bajnokságot nyert együttes. Álló sor, balról: Varga István szakosztályvezető, Gajdár, '/.ábrák, Verbőczi, Bogdán, Szalai, Kókai, Nagy I., Mórocz, Lenti József edző. Álló sor: Raffai, Kupé. czik, Nagy II., Kun, Plesovszki I., Plesovszki II., Nagy III., Sipos. , (Fotó: Lónyai László) A nagyszénás! sportkör lab-j dat'úgó szakosztálya 1925-ben | alakult. A kék-fehér színeket | viselő gárda legnagyobb sikerét az 1975—76. évi megyei I. osztó, lyú bajnokságban aratta: hat pont előnnyel szerezte meg a bajnoki aranyérmet, és a har­minc mérkőzésen mindössze két ’vereséget szenvedett. A terme­lőszövetkezeti sportkör gárdáját idegenbeli mérkőzéseiken rend­re kétszázan buzdították, ottho­nukban pedig nem egyszer több mint ezer néző állta körül a nagyszerű környezetben épült pályát. Az együttes az 1973—74. évi szezonban még a megyei II. osztályú bajnokságban szere­pelt. De volt olyan időszak is az elmúlt tíz évben, amikor csak a járási bajnokságban rúgták a bőrt a szénásiak. Az elmúlt években sikerült megerősíteni a szakosztály vezetést. A szak­mai irányítást a kitűnő pedagó. gus-edző, Lenti József vette ke. zébe, aki négy éven át edzette társadalmi munkában — Oros­házáról ingázva — a csapatot. A megyei I. osztályba való felkerülés után a célkitűzés a Ejtőernyőzés Válogató versenyen vesznek részt ejtőernyőseink középcsapattá válás volt. Az együttes alaposan túlteljesítette tervét. Bajnokságot nyert. A si­ker elérésében közrejátszott a szakmai munka javulása, a játé­kosok lelkesedése, jó hozzáállá­sa, a bázisszervek részéről a legnagyobb mértékű támogatás. A Nagyszénási TSZSK együt. tese kiegyensúlyozott teljesít, ményt nyújtott az elmúlt évi bajnokság során. A tavaszi sze. bon kezdete után jött egy ki­sebb mértékű visszaesés, de ez az idegfáradtság számlájára ír­ható. A kollektív szellemmel nem volt probléma. Ha mégis előfordult egy-két kisebb fe­gyelmezetlenség, a vezetés min­denkor feladata magaslatán ál­lott, s még attól sem riadt visz. sza, hogy a problémás játéko­soktól megváljon. A csapatrészek között megvolt a megfelelő összhang. Az együt. tes életkora 23—24 év. A leg­idősebb játékos Bogdán (32 éves), a legfiatalabb Zábrák (17 éves). Most nézzünk meg né­hány „leg”-et. Az egyéni telje­sítmények élén Verbőczi, Nagy András, Nagy László és Szalai teljesítménye áll. A házi góllö­vőlistát Nagy Károly (23) és Bogdán (17) vezeti. A község sportéletében pezs- dülést hozott a labdarúgók NB III-ba jutása. A szurkolósereg nagy várakozással tekint a ma. gasabb osztályban való szerep­lés elé. MIT VÁRHATUNK A NAGYSZÉNÁSUNKTÓL AZ ÜJ IDÉNYBEN? A csapat számára ismeretlen az NB III. Ebből adódóan a cél a bentmaradás biztosítása. Erő. sítésre sok módjuk nincsen. Az utánpótlás gárdából viszont több játékos már bekerült az NB III-as keretbe. Az egyesület ve­zetése felmérte, a feladatokat,, s vállalta — a bázisszerv hathatós támogatásával — az NB III-mal járó követelményeket. Lenti Jó­zsef megvált az együttestől. Az új idényben Burázs György irá­nyítja a szakmai felkészülést. A nagyszénási labdarúgók példaképe az a Mátrai Sándor, aki a községben született, Nagy. szénásról indult el Orosházán át, Budapest felé, ahol az FTC színeiben világhírnévre tett szert, s nyolcvanszor öltötte ma. gára a magyar válogatott meggypiros mezét. Az újonc NB III-as csapat tagjai méltóak akarnak lenni Mátrai Sándorhoz. Varga István RÖVIDEN Vasárnap megkezdődtek az MNK döntő összecsapásai. A viadalt a magyar repülő szövet, ség a Győr megyei péri repülő­téren rendezi. Megyénket az ösz- szecsapásokon hét versenyző képviseli: Tímár Vince, Koczi- ha János, Mitykó András, Be- raczka Mihály, Ondrejcsik Mi­hály, Kiss István és Bocskai 1st. ván. A verseny egyben válogató jellegű is. A legjobban szereplő ejtőernyősökből állítják össze a válogatottat, akik a XIII. világ, bajnokságon képviselik színein, két, Rómában. A világbajnok­ságra utazó csapatba kerülésre esélye van Tímárnak és Koczi- hának. E két versenyző ragyo­góan szerepelt Bulgáriában, tag­jai voltak a magyar válogatott­nak, akik 12 év után először áll­hatták fel a dobogó legmaga­sabb fokára. Labdarúgó-toborzó A Békéscsabai MÁV labdarú. <ó szakosztálya augusztus 12-én délután 15 órakor serdülő és if. ús 'gi korú fiataloknak toborzót tart A jelentkezők az említett időpontban a Békéscsabai MÁV , Csányi utcai sporttelepén jelent- to»zhclnek Szabó László edzőnél. I A svájci Bielben a 16. forduló­val folytatódott a sakkvilágbaj- nok-jelöltek zónaközi döntője. A két magyar közül Portisch La­jos világossal játszott és kelle­metlen meglepetésként veresé­get szenvedett a svájci Andre Lombardtol. Csőm István játsz­mája — sötéttel — függőben ma­radt a kubai Carlos Diazzal. Az élcsoport: 1. Hübner 10.5 pont, 2. Larsen 10 p. (1), 3. Tál 10 p., 4. Szmiszlov 9.5 p. (1), 5. Petroszjan 9.5 p., 6—7. Portisch és Andersson 9—9 p. Csőm Ist­ván 6.5 ponttal (1) a 17. helyen all. (MTI) * * * A csehszlovákiai Frerovban 15 ország 102 férfi- és női ver­senyzője részvételével megkez­dődött a Vili. tenisz Európa- bajnokság. A magyarok gyengén rajtoltak. A nők közül négyen vereséget szenvedtek, és csak Machán Róbert győzött. * * * Brazíliában, a Porto Alegretől mintegy 450 km-re levő Santo Angelóban az Atlantico—Mene- gusso labdarúgómérkőzés után egy dühös Atlantico-szurkoló agyonlőtte a játékvezetőt. D E A Menegusso 11-esből élért góllal l:0-ra megnyerte a mér­kőzést, s a nézők hevesen tün­tettek a játékvezető ellen. Ügy tűnt, hogy a végére elcsendesült a vihar. Ádam Barcelos Vieira — aki egyébként egy környékbeli városban taxisofőr — kocsija fe­lé indult, amikor egy ismert he­lyi fanatikus szurkoló, Diaman- tino Dos Santos a járdáról két lövést adott le rá. Az egyik go­lyó a szívén, a másik a gyomrán találta a játékvezetőt, aki a hely­színen, azonnal meghalt. (MTI) * * * Három román labdarúgó-já­tékvezető 20—31 havi börtön- büntetést kapott, mert bebizo­nyosodott, hogy különböző mér­kőzéseken ezer—ötezer lei pénzt vettek fel a küzdő felektől. Ta­vasszal 24 román labdarúgó-já­tékvezetőt tiltottak el örökre a működéstől, mert megsértették a sporterkölcs szabályait. * * * Hírügynökségi jelentések sze­rint, mire az utolsó számlák is beérkeznek, s montreali olim­pia költségei egymilliárd 500 1 millió dollárt tesznek ku A kézilabda NB I B őszi sorsolása FÉRFIAK I. forduló, augusztus 7: Cse­pel—Dunakeszi Vasutas, Békés- csbai Előre Spartacus—Békés­csabai Vízmű, Űjpesti Dózsa— Szolnoki Olajbányász, Miskolci VM—Komlói Bányász, Várpa­lotai Bányász—Tiszavasvári Lombik, Debreceni MTE—Ózdi Kohász. Augusztus 8: Csömöri Tsz—Nagykanizsai Gazdász. II. forduló, augusztus 14: Űzd —Szolnok, Bcs. Vízmű—ü. Dó­zsa, Nagykanizsa—Bcs. Előre Sp., Dunakeszi—Csörhör, Tisza­vasvári—Csepel, DMTE—M is- kolc. Augusztus 15: Komló- Várpalota. III. forduló, augusztus 19, Várpalota—DMTE. Augusztus 21: Bcs. Előre Sp.—Dunakeszi. Ü. Dózsa—Nagykanizsa, Szolnok —Bcs. Vízmű, Csepel—Komló Csömör—Tiszavasvári. Miskolc —Ózd. IV. forduló, augusztus 28 Ózd—Bcs. Vízmű, Nagykanizsa —Szolnok, Dunakeszi,—Ü. Dózsa, Tiszavasvári—Bcs. Előre Sp. DMTE—Csepel, Miskolc—Vár­palota. Augusztus 29: Komló— Csömör. V. forduló, szeptember 4: Szolnok—Dunakeszi, Bcs. Víz­mű—Nagykanizsa, Csepel—Mis­kolc, Ü. Dózsa—Tiszavasvári. Várpalota—Ózd. Szeptember 5. Csömör—DMTE, Bcs. Előre Sp —Komló. VI. forduló, szeptember 11 • Ózd—Nagykanizsa, Dunakeszi— Bcs. Vízmű, Tiszavasvári—Szol­nok, DMTE—Bcs. Előre Sp., Miskolc—Csömör, Várpalota— Csepel. Szeptember 12: Komló —Ű. Dózsa. VII. forduló, szeptember 18 Nagykanizsa—Dunakeszi, Ü. Dó- | zsa—DMTE, Szolnok—Komló j Bcs. Vízmű—Tiszavasvári, Cse- ! pel—Ózd. Szeptember 19: Cső- I mör—Várpalota. Bcs. Előre Sp j —Miskolc. VIII. forduló, szeptember 25: j Tiszavasvári—Nagykanizsa j DMTE—Szolnok, Miskolc—Ü V Dózsa, Varpalota—Bcs. Előre t Sp., Csepel—Csömör. Szeptern- | bér 26: Ózd—Dunakeszi, Komló j —Bcs. Vízmű. IX. forduló, október 2: Ü. Dózsa—Várpalota, Szolnok— Miskolc, Bcs. Vízmű—DMTE, Nagykanizsa—Komló. Dunake­szi—Tiszavasvári. Október 3: Bcs. Előre Sp.—Csepel, Csömör —Ózd. X. forduló, október 9: Komló —Dunakeszi, DMTE—Nagykani­zsa, Miskolc—Bcs. Vízmű, Vár­palota—Szolnok, Csepel—Ü. Dó­zsa, Tiszavasvári—Ózd. Október 10: Csömör—Bcs. Előre Sp. XI. forduló, október 16: Ózd —Bcs. Előre Sp., Ü. Dózsa.—Csö­mör, Szolnok—Csepel, Bcs. Víz­mű—Várpalota, Nagykanizsa— Miskolc, Dunakeszi—DMTE, Ti­szavasvári—Komló. XII. forduló, október 23: Mis­kolc—Dunakeszi, Várpalota— Nagykanizsa, Csepel—Bcs. Víz­mű, Csömör—Szolnok, Bcs. Elő­re Sp.—Ű. Dózsa, DMTE—Ti­szavasvári, Komló—Ózd. XIII. forduló, október 30: Ózd—Ü. Dózsa, Szolnok—Bcs. Előre Sp., Bcs. Vízmű—Csömör, Nagykanizsa—Csepel, Dunake­szi—Várpalota, Tiszavasvári— Miskolc, Komló—DMTE. ■■■■■■■■■ NŐK I. forduló, augusztus 5: Bp. Spartacus—Ózdi Kohász. Au­gusztus 7: Rába ETO—Győri Textiles. Bp. .Építők—Nagykani­zsai Gazdász, KÉV Metro—Ti­sza Cipő, Pécsi MSC—Papíripa­ri Vállalat. Augusztus 8: Sa- bária SE—Beloiannisz, Taurus SC—Békéscsabai Előre Sparta­cus. II. forduló, augusztus 14: Ózd —Papíripari Vállalat, Tisza Ci­pő—PMSC. Nagykanizsa—KÉV Metró, Győri Textiles—Bp. Épí­tők, Beloiannisz—Taurus SC, Bp. Spartacus—Sabária. Au­gusztus 15: Bcs. Előre Sp.—Rá­ba ETO. III. forduló, augusztus 18: Ta­urus—Bp. Spartacus. Augusztus 21: KÉV Metró—Győri Textiles, PMSC—Nagykanizsa, Papíripari Váll.—Tisza Cipő, Rába ETO— Beloiannisz, Bp. Építők—Bcs. Előre Sp.. Sabária—Ózd. IV. forduló, augusztus 28: Ózd—Tisza Cipő, Nagykanizsa —Papíripari Váll., Győri Tex­tiles—PMSC, Beloiannisz—Bp. Építők, Bp. Spartacus—Rába ETO. Augusztus 29: Bcs. Előre Sp.—KÉV Metró, Sabária—Ta­urus SC. V. forduló, szeptember 4: Pa­píripari Váll.—Győri Textiles, Tisza Cipő—Nagykanizsa, Bp. Építők—Bp. Spartacus, KÉV Metró—Beloiannisz, PMSC— Bcs. Előre Sp., Taurus SC— Ózd. Szeptember 5: Rába ETO —Sabária SE. VI. forduló, szeptember 11: Űzd—Nagykanizsa, Győri Tex­tiles—Tisza Cipő, Bp. Spartacus —KÉV Metró, Taurus SC—Rá­ba ETO. Szeptember- 12: Bcs. Előre Sp.—Papíripari Váll., Be­loiannisz—PMSC, Sabária—Bp. Építők. VII. forduló, szeptember 18: Nagykanizsa—Győri Textiles, Bp. Építők—Taurus. KÉV Met­ró—Sabária, PMSC—Bp. Spar­tacus, Papíripari Váll.—Beloian­nisz, Tisza Cipő—Bcs. Előre Sp., Rába ETO—Ózd. VIII. forduló, szeptember 24: Rába ETO—Bp. Építők. Szep­tember 25; Nagykanizsa—Bcs. Előre Sp., Bp. Spartacus—Papír­ipari Váll., Taurus—KÉV Met­ró. Szeptember 26: ózd—Győri Textiles, Beloiannisz—Tisza Ci­pő, Sabária—PMSC. IX. forduló, október 2: Pa­píripari Váll.—Sabária, Tisza Cipő—Bp. Spartacus, Nagykani­zsa—Beloiannisz, Győri Textiles —Bcs. Előre Sp., Bp. Építők— Ózd. Október 3: KÉV Metró— Rába ETO. PMSC—Taurus. X. forduló, október 8; Rába ETO—PMSC. Október 9: Bp. Spartacus—Nagykanizsa, Tau- Aus—Papíripari Váll., Bp. Épí­tők—KÉV Metró. Október 10: Beloiannisz—Győri Textiles, Sabária.—Tisza Cipő, Bcs. Előre Sp.—Ózd. XI. forduló, október 16: Ózd —KÉV Metró, PMSC—Bp. Épí­tők, Papíripari Váll.—Rába ETO, Tisza Cipő—Taurus, Nagykani­zsa—Sabária, Győri Textiles— Bp. Spartacus, Bcs. Előre Sp.— Beloiannisz. XII. forduló, október 23: Sa­bária—Győri Textiles, Taurus— Nagykanizsa. Rába ETO—Tisza Cipő, Bp. Építők—Papíripari Váll., KÉV Metró—PMSC, Bp. Spartacus—Bcs. Előre Sp., Be­loiannisz,—Ózd. XIII. forduló, október 30:Ózd —PMSC. Papíripari Váll—KÉV Metró, Tisza Cipő—Bp. Építők, Nagykanizsa—Rába ETO. Győri Textiles—Taurus. Bcs. Előre Sp. —Sabária. Beloiannisz—Bp. Spartacus. 1976 AUGUSZTUS 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom