Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-05 / 184. szám
HANGSZÓRÓ Az öregekről A közelmúlt egyik rádióműsorában riportot hallottunk egy idős tkz-házaspárról, akik maguk sem tudják, mitévők legyenek a háztáji földjükkel. Szeretnék, ha lenne egy kis kukorica a ház körül aprójószágnak, viszont mindketten túl vannak már a 80. éven, ezért nem tudnak kapálni. A szövetkezet részére is előnyös volna, ha kész terményben fizetnék a háztáji illetményt, hiszen modern agrotechnikával gazdaságosabban ki tudják használni a földet, mint a darabokra szabdalt háztáji parcellákon. Mindössze néhány felvilágosító szót kellene az idős házaspárnak mondani, de a tsz vezetősége ragaszkodik a sajátosan értelmezett jogszabályokhoz: várják, hogy elsőként az öregek nyilatkozzanak. Hazánk lakosságának körülbelül egy negyed lésze nyugdíjas korban van. Nagyon sokan vannak, akik különböző szociális segítségre szorulnak, ám az anyagi támogatáson kívül is minden idős embernek jólesik a figyelő gondoskodás. Az öregek helyzetét vizsgálta legutóbb a népi ellenőrzés, melynek eredményéről Kelemen Kata készített rádióriportot. Munkánk szolgálat címmel a Kossuth-adón kedd délután hangzott el a népi ellenőrök fóruma, amely a szociális gondoskodást igénylő öregek helyzetét mutatta be. A rádióműsorban először a szociális otthonok életéről hallottunk beszámolót, ahol általában jól érzik magukat a lakók, de nagyon alacsony az étkezési norma, és különösen tavasszal nehéz megoldani a vitamindús, változatos étkeztetést. A kis nyugdíjasok számának növekedésével csökkent a rendszeresen segélyre szorulók száma, ezért több pénzt lehet fordítani a rendkívüli juttatásokra. A népi ellenőrök megvizsgálták a házi gondozást igénylők helyzetét és arra a visszatetsző álláspontra hívták fel a figyelmet, hogy a túlzott adminisztráció miatt kevés az ápolónő. Az egyedülálló öregek felkutatása a sűrűn lakott fővárosban nem jelent nagyobb gondot, de vidéken, különösen a tanyán élők ellátása fokozott figyelmet követel nemcsak a tanácsok illetékes dolgozóitól, hanem a Hazafias Népfront aktíváitól, a körzeti orvosoktól és minden jóra- yaló embertől. Államunk óriási erőfeszítéseket tesz a munkában elfáradt polgárokért. Az idős emberekről való gondoskodás mindnyájunk lelkiismereti kötelessége, ezért nemes feladatot teljesít a rádió, amikor különböző műsoraiban ismételten felhívja a figyelmet az öregek gondjaira. (Andódy) Műsor C Televízió BUDAPEST: T. műaor: tT.% Hírek. 17.40 A bank. Amerikai film- burlesz-k. lJUX) Vallomás (színes). :i«.üí> A nyelv világa. 19.0.5 Reklám. 19.15 Esti mese. 19.20 Tv-torna (színes). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Háború é*« béke. 17—18. rósz, (színes). 21.30 Teleszubjektív. 22.30 Tv-híradó 3. TT. műsor; 20.0L Századunk. XIT. 20.55 Tv-híradó 2. 21.15 Anyag és technika. 21.30 Kelepce. Lengyel film. BUKAREST; 15.00 Vakáció« rríű- sor. 15.30 Német nyelvoktatás. x6.05 Szabad időre ajánljuk. 16.20 A volánnál. Autóvezetőknek. 16.30 A szocialista országokból. 16.40 A népi zene és tánc íesz/tiválja. 17.30 Ope- ramüsor. 10.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Riportfilm, 20.40 Irodalmi-művészeti tv-újság. A Román - Televíz^ Szerkesztősége a műsorváltoztatás' jogát fenntartja. BELGRAD: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Betűre, betűre. 18.15 Marx nyomában. 18.45 Népszerű muzsika. 20.50 Merénylet — francia játékfilm. H. műsor; 18.45 Rajzfilmek. 19.00 Fiataloknak. 20.00 Oskar Davico: Dal (ism.). SO'.oO Huszonnégy óra. 21.10 Kör: Hadvezérek. 22.00 Források — költészeti adás. . Rádió Állandó mosorszamok KOSSUTH RADIO: 1.3«, 5.30, 6.34 Hírek, időjárás. 3.00, 6.00, 7.00 Rcg- [eli Krónika. 4.43. 6.45. Szót kérek! 1.20, 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurádió. 6.20, 6.30 7.20 Reklám. Kb. 7.13 Körzeti idöjárásjelentés. 7.45 Tanácsadó-szolgálat. 8.00 Hírek, időjárás. 8.0,3 Műsorismertetés. 8.20 A nap kulturális programjából. 10.00 Hírek, Időjárás. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer mai 12.30 Reklám. 15 0« Hírek, időjárás. 15.58 Hallgatóink figvclmébc! 16.00 A világgazdasag hírei. 17.00 Hírek, időjárás. 18 28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti Magazin. 21 00. 22.00 Hírek, időjárás. 22.15 Sporthírek. 24.00 Hírek, időjárás. 0.25 Himnusz. 0.30 Vízjolző- sznlzálat. 1.00 Hűek. Csák szombaton. PETŐFI RÁDIÓ; 4.30—8.05 Azonos a Kossuth rádió műsorával u.oo Hírek. 13.00 Hírek. 12.17 Vízállásje. tmtes. 11.30 Hírek. 15.30 Hírek. 16.00 Híreit. (Csak vasárnapi. 16.3# Hírek: 17.30 Hírek, 18.00 Hírek. 18.34 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika, II. 24.00 Hírek. KOSSUTH RAÖIÓ: 8.35 Érdekes szigetek. 8 55 Zenekari muzsika. '10.05 Éneklő világ. 10.30 Magyar mondák. 10.30 Operarészletek. 11.25 Olvasnivaló. 11.40 A fáraó — XVTII. 12.35 Melódiakoktél. Közben: 13.15 Házunk tája. 14.00 irodalmi évfordulónaptár. 14.30 Népi zene. 13.10 Csákányi László énekel. 15.23 Ezeregy délután .. . 16.03 Hidas Frigyes müveiből. 16.44 Dzsessz fel vétel bőt. 17.05 Van új a nap alatt! 17.25 Bemutatjuk új operafelvételeinket. 17.46 Népdalok. i8.15 Kritikusok fóruma. 19.15 Közvetítés' a Komarnói Területi Magyar Szinházból. 20.38 Winifred Atwell zongorázik. 20.50 A Bartók' vonósnégyes Brahms- hangversenve. 22.20 Örökzöld dallamok. 23.14 Magyar zeneművek. 0.10 Operettkettősök. PETŐFI RADIO: 8.03 Falum mulatságok minden évszakban. 8.33 slágermúzeum. 9.23 Délelőtti torna. 9.33 A Tégi magyar Irodalom hetei. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. 11.35 Ifjúsági könyvespolc 12.00 Népdalok. 12.38 Nyíregyház! stúdiónk jelentkezik. 12.55 Zenekari muzsika. 13.25 Édes anyanyelvűnk. 13.33 Indulók. 14.00 Szórakoztató antikvárium, 17.00 Az Ifjúsági Rádió »órája. 18.00 Könnyűzenei olimpia, ni. 18.38 Hétvégi panoráma. 20.00 Harminc pere rock. 20.ép Kíváncsiak klubja. 21.25 Magnósok, figyelem! 22.10 Egy szerelem három éjszakája. 22.33 Zenekari muzsika. 23.14 Nóták. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Műsor- ismertetés, hírek. 17.05 Hét közben zenés riportműsor. 18.0» Alföldi krónika. 18.15 Tánczene . a szerzők előadásában. 18.28 Hxrósz- szefoglaló, müsorelőzetes. ( Mozi ) Békési Bástya: A második áldozat. Békéscsabai Brigád: Vannak még csodák. Békéscsabai Kert: A szórakozott. Békéscsabai Szabadság: Az élet dicsérete. Békéscsabai Terv: Gerolsteini kaland. Gyulai Erkel: fél 6-kor: Liliom«; fél s-kor: Charly. Gyulai Kert: Egy különös szerelem. Gyulai Petőfi: Mr. Ma- jestyk. Orosházi Partizán: Válás előtt. Szarvasi Táncsics: Halai az éle terű REMEK KONYHA Piriké, nem kerestek a minisztériumból'.’ — kérdezte titkárnőjétől Stirpák Sándor, a TimStí és Robbanómotor gyár furfangos vezetője. — De igen. kerestél' — bólintott Piriké. — Sürgetik a kimutatást az elmúlt negyedévi lencse, bab és borsó felhasználásáról, valamint részletes jelentést kérnek, milyen arányban keverték a mócsingos húst a marha- pörköltbe. Ezenkívül javasolták, hogy gyártsunk havonta tízezerrel több diós palacsintát, mert ez iránt nagy az érdeklődés a piacon. — Köszönöm. Van még valami? . — Odakint várakozik Percze- gös Norbert művezető. — Guruljon be! A kövér művezető legalább 120 kilót nyomott — szuszogva tette be maga mögött az ajtót: — Foglaljon helyet. Perczegös — mutatott az igazgató egy kényelmes karosszékre. — Mi újság? — Igazgató kartárs. büszkén jelentem: az üzemben remek a munkahelyi légkör. Az ön zseniális ötlete nyomán veszteséges üzemből rövid idő alatt nyereségesek lettünk. — Őszinte leszek — gyű itntt rá szivarjára derűs mosollyal Stirpák —, kezdetben csupán az volt a célom, hogy javítsak valamelyest az üzemi koszton, mert én is azt mondgm: gyomrán keresztül lehel megfogni a férfit! S mivel a gyárunkban kilencven százalékban férfiak dolgoznak, elhatároztam, hogy a jó konyha segítségével megszüntetjük a munkaerővándorlást. Es azóta mi történt? Szenzációs Üj- házy-tyúklevesünk hírére az ország minden részéből érkeztek hozzánk sza\- és segédmunkások. Nagy kedvezmény az is, hogy a nyugdíjasaink továbbra is bejárhatnak hozzánk enni. havi 500-ért. Mi még a kiváló termelési eredmények jutalmát is kolbászban adjuk ki. — Fejenként harminc méter príma kolbász valóban ösztönző erő -— duruzsolta rajongó tekintettel Perczegös Norbert. — A nagy fordulat akkor következeit be, amikor konyhánk Orosháza VIIT. kér,. péter-Pál utca 5. számú ház beköltözhetően és 400 négyszögölet, telek eladó. ____________ K érem, hogy aki a sárga-zöld pótkocsis autóval Kisrétből a gyümölcsfarönköket elvitte, hogy szállítsa vissza. Békéscsaba, Lórántffy 51. 407-es Moszkvics alkatrészenként eladó, Érdeklődni: szombatig egész nap. Ugyanott nyúlketrec eladó. Békés, X. kér. 91.1. bz. Homokbánya. Kétszobás, erkélyes OTP-társasház eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Vé- csey u, 28. fez, 1.___________________ J unak 350-ea oldalkoesis motorkerékpár eladó, jó áúapotban. most műszaki vizsgázott. Érdeklődni: Békéscsaba, Lenesésy út 76. sz._ala.tt. Nyolchetes bikaborjú eladó. Békéscsaba VIT kér.. Keleti u. 14. Érdeklődni: 5 óra után.______________ E ladó Békéscsaba VII. kér., Karikás u._18. sz. ház.___________________ E ladó Kontár .,2” segédmotor, kifogástalan állapotban és 12 méteres mestergerenda. Békéscsaba, Damjanich u.lő.__________________________ K ét darab i5 hónapos sodrott csikó é6 könnyű gumis kocsi eladó. Pusztaföldvár, Rákóczi u. 133._______ 3 db 11 hónapos üszőboriú eladó. Orosháza_VIII. kér., Hosszú u._7. Újkígyós. Hosszú u. 13 a számú ház eladó. lOOo négyszögek telken. Azon- nal beköltözhetően._________________ S zentetornya, Kismarton utca 1. sz. beköltözhető ház eladó. Érdeklődni: Kupa vezér u. 25. Orosházán vennék kisebb házat 80 ezer készpénz + havi 2 ezer Ft törlesztéssel. Ajánlatot ..Pontos fizető” jeligére az orosházi hirdetőbe kerek. 7 §mmwzsa * L97«. AUGUSZTUS 5. vezetését Mariska néni vette át, a barcelonai, tokiói, brüsszeli, Los Angeles-i szakácsversenyek, tizenhat aranyéremmel kitüntetett mester-szakacsnöje. — Ezután egyre nagyobb lett nálunk a vendé^járás. A szomszéd üzemek vezetői állandóan felkerestek minket, lehetőleg ebédidőben. A vendéget ilyenkor illik megkínálni, egy tányér Csodálatos pacallal, vagy egy tál szilvaízes barátfülével. Stirpák elégedetten gyújtott rá egy újabb szivarra: — Ezt követően villámgyorsan elterjedt a híre annak, hogy a kerületben nálunk lehet enni a legjobb falatokat. Dolgozóink már éthordóval jártak be, hogy a családjuknak is vigyenek a f őztünkből. De jöttek az utcáról is: ismerősök, ismeretlenek. A i kerületi vendéglátóipar azt ja- 1 vásottá,, hogy kooperáljunk velük. A nagy haszonkvlesnak nem lehetett ellenállni: kibővítettük a konyhát. A nagy gépte- 1 remben. ahol egykor a robbanó- : motorok készültek, most monumentális méretű kondérokban , bablevest termelünk. .4 timsó- ! részleg futószalagján frissen hámozott ella krumpli, apróra vá- i gott vöröshagyma suhan a feldolgozóba. — Bizony, ma már csak szimbolikusan termelünk ivari termékeket: havi egy robbanómotort és két darab timsót. Csupán, hogy neve legyen a gyereknek — mondotta derűsen Perczegös Norbert. — Főnököm, ön igazi lángelme! — Zavarba hoz, kedves Perczegös — hárította el magától a dicséretet az igazgató, majd így , folytatta: — Ügy gondolom, topábbra is csökkentenünk kell a timsó és robbanómotorok gyártását. Ezekre a termékeinkre rengeteg panasz érkezett, ételkülönlegességeinkre viszont... A titkárnő benyitott az ajtón: — Osztrák üzletemberek várnak odakint. A bablevesünk iránt érdeklődnek. — Küldje be őket. Szélesedik a piacunk — dörzsölte elégedetten kezét Stirpák Sándor, a Timsó és Robbanómotorgyár zseniális vezetője. Galambos Szilveszter Cl rendszámú, májusban vizsgázott -simea lOOn eladó. Kurucz István, Újkígyós- öreg u. l._ _______ Fiatal kisfias tehén eladó. Tatársánc 32. Kétszobás udvari fél háa eladó. Orosháza, Arany János utca 28. Érdeklődni : esti órákban._____________ K ét diák részére szoba kiadó, fürdőszoba-használattal. ..összkomfort.” jeligére az orosházi hirdetőbe kérek ajánlatot.________________________ K erítések, kapuk, kerítésbetétek, épületlakatos munkák készítése, Orosháza, Oláh I._u,_59.____________ B eköltözhető, kertes, jószáfftartásra alkalmas ház eladó. Orosháza, Sza- bó Dezső utca 53.___________________ E ladó Orosháza, Kisfaludy Károly u. 4. számú beköltözhető ház, nagy _portával.____________________________ E ladó Orosháza, Maros utca 9. szá- mii _beköltözhető fél ház garázzsal. Két darab diófatörzs eladó. Orosháza, Deák Ferenc u. 25,_______ 2 50-es Jawa eladó, esetleg alkatrészenként is. Orosháza, Vörösmarty u._4.____________ Eladó 600 négyszögöles telken 3 szobás, komfortos, központi fűtéséé, alápincézett ház. Vecsés. Jókai u. 6. szám alatt. 300 .négyszögöl leválasztható, külön beépíthető. Érdeklődni: Budapest, 1157 Rákospalota. Páskom park 6., II. 2. Telefon: 271-040. 15 lóerős 4 kerekű kerti traktor pótkocsival eladó. Orosháza. Fürdő u. 62. Gémes.____________________, S ürgősen eladó Orosháza, Lehel utca 2. számú beköltözhető házrész. Érdeklődni; du, 4-től. _____________ E ladó Orosháza, Bocskai utca 3. számú 2 szintes beköltözhető családi ház.________________________________ Mátraszentlászlón 186 négyszögöl nyaraló telek eladó vagy Békés megyében vízparti nyaralóért elcserélném. ..Augusztus" jeligére az orosházi hirdetőbe. Eladó Orosháza Dózsa György u. 76. számú beköltözhető ház. Érte- j kérni: szombat, vasárnap. I irdetések TANÁCSTAGI FOGADÓÓRÁK BÉKÉSCSABÁN A 89, sz. választási körzet tanácstagja, Kukuk Mihály, Tanya 1881. sz. alatt fogadóórát tart 1976. augusztus 8-án 17—18 óráig; a 37.' választási körzet tanácstagja, Malatyinszki Pál, Áchirn ,.L.. András l.tp, 21.1. sz. alatt fogadóórát tart 1976. augusztus 6-án, 17—19 óráig. A Dcl-magj arországi MÉH Vállalat békési telepére TELEPVEZETŐ- HELYETTEST keres felvételre érettségizett, kereskedelmi gyakorlattal rendelkező munkavállaló személyében, Jelentkezés: 6701 Szeged; PL: 59., személyzeti vezetőnél, MUNKAALKALOM Azonnali belépéssel felveszünk II* életévüket betöltött» úszui tudó érettségizetteket, fiatal gépésztechnikusokat hajós munkakörben, továbbá kotrómestercket, hajógepé- szeket, hajógépkezelöket. matrózokat, uszálykormányosokat és szakácsnőket heti váltásos munka- renddel (egy hét munka, egy hét pihenő). Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat Dunai Kirendeltsége (Kocsis István 490-929), jj8| Budapest XUi., Cserhalom u. 2. (Rákospatak mellett). A Békéscsabai Kötöttárugyár felvesz: lakatost, esztergályost, gépi varrókat, gépi varró bedolgozókat, takarítónőket és i anyagmozgatót, jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Úttörő népművészek jubileumi szaktábora Az úttörőmozgalom megalakulásának 30. évfordulóját köszöntve a csillebérci nagytáborban. az úttörő népművészek jubileumi szaktáborát rendezik meg augusztus 16 és 27 között. A táborba az ország valameny- nyi táján működő, a népművészet eleven hagyományait folytató gyermekközösség, szakkör, őrs, öntevékeny művészeti csoport csaknem ezer tagja érkezik : táncosok, muzsikusok, kézimunkázok, fafaragók, honismereti kutatók és még sok más érdekes népművészeti ág művelői. A táborba érkező szakvezető-pedagógusok, társadalmi aktívák mellett ott lesznek a fiatal népművészek stúdiójának tagjai, az élő népművészet kiállításról ismert játék- készítők, különleges mesterségek tudói, továbbá a Sebő- együttes, az országszerte híres cigándi, szegedi gyerekegyüttes vezetői és sokan mások. Délelőttönként a tábor lakói szakfoglalkozásokon vesznek részt. A délutáni portyák, esetné-' nyék is kapcsolódnak a tábor szakjellegéhez; a sportversenyeken, népi sportjátékokon mérik össze erejüket a fiatalok, az akadályversenyen a mesemitológia akadályait küzdik le. Augusztus 18-án a városnézés egyik programjaként megtekintik a Néprajzi Múzeumot is. Szélesre tárják a tábor kapuit augusztus 21 és 25 között. Az alkotmánynapi ünnep kiemelkedő eseménye a kenyérünnepi karnevál lesz, a főtéren. Augusztus 25-én a tábori munka összefoglalásaként vásárt rendeznek: minden csoport egy maga felállította sátorban állítja ki portékáját, a játszók, dalosok, táncosok a vásár vidám forgatagában mutatják be produkcióikat. A tábor programjaira meghívják az ország kiváló művészeit, néprajztudósait, népművészeit, (MTI)