Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-05 / 184. szám
Augusztus 20—21.: kétnapps munkaszünet Ebben az évben augusztus 20-a i pénteki napra esik. A Munka Törvénykönyve végrehajtási rendeletében foglaltak szerint, ha a munkaszüneti napot a vasárnaptól egy munkanap választja el, a heti pihenőnapot a ■közbenső munkanapon kell kiadni és az utolsó munkanapon a vállalatnál szokásos szombati munkaidőbeosztást kell alkalmazni. Ennek megfelelően 20- ával kapcsolatosan ebben az évben a munkarend a következőképpen alakul: Augusztus 19-én, csütörtökön szombati munkaidő-beosztás; augusztus 20-án, pénteken munkaszüneti nap; 21-én, szombaton heti pihenőnap; augusztus 22-én, vasárnap rendes munkanap lesz. Nem vonatkozik ez a munkarend megszakítás nélkül üzemelő (folytonos) és a rendeltetésük folytán munkaszüneti napokon is működő vállalatoknál, illetőleg ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott dolgozókra. (MTI) Augusztus 6—7—8-án rendezik Szombathelyen első alkalommal a tanácsi fenntartású együttesek országos találkozóját. Békéscsabáról a Balassi Néptánc- együttes érkezik a találkozóra. Ütközben augusztus 6-án fellépnek egy kis községben; Gércén, ahol még nem járt soha népi- tánccsoport. Az ügyészség a 24 éves Nagy Sándor ellen gondatlanságból halait okozó közúti baleset miatt emelt vádat. A Gyulai Járásbíróság előtt a vádlott ezt vallotta : A múlt év óta dolgozom a Volánnál, mint autóbuszvezető. Váltós voltam. Július 3-án este vettem át a buszt, s másnap szolgálatba álltam. A gyulai pályaudvarra délben érkeztem. Azt az utasítást kaptam, hogy a Doboz—Békéscsaba között közlekedő járatot kell kisegítenem. A járat sofőrjével beszélgettem. Háromnegyed háromkor felszálltam, s beindítottam a .buszt, hogy a 3-as „kiállóhelyre” álljak.' Láttam, hogy a várakozók többsége az én buszom felé igyekszik, mert akkor még égy kocsi sem állt be. Vagy három méterre lehettem a perontól, amikor fékezni kezdtem. A fék nem fogott. Kétségbeesve kiáltottam'el magamat: „Vigyázzanak, nem tudok megállni!” Bírónő: Hány kilométeres sebességgel haladt? Vádlott: A parkírozó és a „ki. állóhely” között mintegy 14 méter a távolság, a sebesség pe_ dig 5—10 kilométeres lehetett. Bírónő: Miért nem használta a kéziféket? Vádlott: Az sem működött... Tanú: Ha hosszabb ideig állt a busz, akkor a légtartályok ki. ürülnek, s a fék nem működik. Ezért ilyenkor először be kell indítani a motort, hogy ezek. <t tartályok feltöltődjenek. A műszerfalon levő nyomásmérő óra mutatja, hogy működőképes a légfék vagy sem. Egy másik tanú: Dobozra akartam utazni a feleségemmel. Ott álltunk a peronon. Csúcs- forgalom volt, lehettek vagy kétszázan. Láttam, ahogy közeledik a busz. Aztán pillanatok alatt következett be a szerencsétlenség. Kiabálás; sikoltozás, és feleségem a busz előtt feküdt, vé_ résén. Ha a kézifék működik — a szakértő szerint — a szerencsétlenséget el lehetett volna, kerülni. Az ügyész a vádbeszédbert hangsúlyozta, a vádlott nem győződött meg arról, hogy működik-e a fék vagy sem. A légnyomásmérő órát sem nézte meg. Figyelmetlensége súlyos következményekkel járt. A védő felhívta a bíróság figyelmét. hogy a gépkocsi műszaki állapota több tekintetben kifogásolható volt. A Gyulai Járásbíróság dr. Ké. ri Ilona büntetőtanácsa Nagy Sándort több ember halálát gondatlanul okozó közúti baleset bűntette miatt két év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. (Sci'édi) Szombathelyre utazik a Balassi Táncegyüttes Feltárt mauzóleum Egy hónappal szeptember előtt AZ ISKOLÁK, KOLLÉGIUMOK karbantartási, felújítási munkáinak elvégzésére rövid idő áll rendelkezésre. A nyár. Az óvodák esetében még ennél is kevesebb, mert csak két hét takarítási időre zárják be kapuikat. Persze ott is tovább tartanak a munkálatok, csak más beosztással, mint az iskolákban. A két hét szünet alatt főleg a belső javítások készülnek el, a külső karbantartás folyhat akkor is, amikor már a gyerekek ott vannak. Békéscsabán a városi művelődési osztály felügyelete alá 17 óvoda, lT általános, 4 középiskola, 4 kollégium, továbbá a zeneiskola és a kisegítő iskola tartozik. A régebbi évek gyakorlatától eltérően egy év óta a tanácson belül működő lebonyolító iroda tárgyal a kivitelező vállalatokkal, keres szabad kapacitást és köti meg a szerződéseket. A munkák menete — haladnak-e a megfelelő ütemben, készen lesznek-e a különböző oktatási intézményeknél a határidőre? — közös ügy a művelődé- 1 sí osztállyal — adja a felvilágosítást Szilágyi Béláné gazdasági felügyelő, miközben indulunk, hogy a helyszínen nézzünk meg néhány munkát. A MÁJUS 1. TELEPI ÓVODA felújítására 47 ezer forintot biztosítottak, ennyi pénzre épült az Ingatlankezelő Vállalat költség- vetése. Eddig még csak a kőművesek készültek el a munkával, a többi — az épület-segédszerkezetek, bádogosmunkák, festés és mázolás — hátra van. A Lenkei utcai óvodában viszont dicsérték az Ingatlankezelő Vállalatot, mert itt időben elkészültek a szerződött feladatokkal, szépen és pontosan dolgoztak. Hajdú József brigádvezetővel az élen a nagykaput, a rajztáblákat, a fogasokat és a homokozót társadalmi munkában festették le — gondosan, alaposan. Az óvoda másik patronálója — a 611-es Szakmunkásképzői Intézet — két terem lakkozását és az összes udvari játék festését végezte el. A SZEGFŰ UTCAI ÓVODÁBAN a tapétázás és olajlábazat festése párhuzamosan folyik. Elkészült már az udvar feltöltér se, a virágágyak kialakítása, a járdák az udvaron, az ivóvízku- tak. Mindez úgy, hogy csaknem száz gyermek csak augusztus 1- lől ment két hét szünetre. Kétszázezer forint . értékű munkát hogy lehet elővarázsolni hatvan- három ezer forintból? — mert csak ennyi az óvoda pénze — kérdeztük Farkas Károlyné vezető óvónőtől. — Társadalmi munkában. Amiért nem tudunk elég köszönetét mondani a Szabadság Tsz, a MEZŐGÉP és a Kertészeti Vállalatnak. No meg a szülőknek. Még a nagycsoportos gyerekek — akik az ősszel már iskolába mennek — szülei is itt voltak segíteni. Nem egy közülük négy—öt napot dolgozott. Azt, hogy háromszoros értéket tudunk produkálni a gye- 1 egyik határban tarka lovat látott. Fújta magában: — Tarka lovat látok, szerencsét találok ... A munkájára gondolt. Felfogadják csősznek, utcaseprőnek, sintérnek vagy állandó kubikosnak. Legyintett. Az ilyen helyeken a Diplomás Királyok atyafiai ülnek. Hosszút akart sercinteni, de közben kiapadt a szája. Sebaj, itt a folyó. Kibújt a, hámból, leereszkedett a gáton és a meder szélénél nekihasalt volna a víznek, amikor szemébe ötlött a tábla. „Magánterület. Lábat mosni, fürödni és inni tilos!” Káromkodott, igaz, halkan, nehogy szó érje a háza elejét. Körülnézett. Nem látott senkit. Térdre ereszkedett. Húz belőle egyet. A szája oda sem ért a vízhez, amikor olyan nagyot durrantottak, hogy mindkét fü. le belecsengett. Utána meg jajgatott. Égett a dereka és kegyetlenül sajgóit a feneke. Sörétes puskával beletrafál- tak. Húzta az inát, jajgatta a jaját, de ment tovább. A közeli faluban állt meg újra. Verte. a dobot a dobos, és kiabálta a rigmust: „Közhírré tétetik, hogy a Köteles Rt. megalakult. Mindenféle istrángot, szárító- és hajókötelet azonnal szállít. Életuntaknak akasztókötelet jutányos ámn és soron kívül ...” Megállt a bicska az Egyszeri Emberbe!}. Ez már dőli! Milyen jószívű emberek vannak a világon! Jutányos áron... Lehet, hogy a talicskáért adnának egyet, amit használat után Visszaválthatna a család... De mi lenne azután? Tizenöt gye- rek, egy asszony, tizenhat éhes száj. .. Nem viccelhet, nem tromfolhat oda a világnak r.. Hiszen akadna olcsóbb is, mint a kötél. Hallott már a Turulmadárról is. Sorban állnak alatta az emberek, mert jólesik a leugrás róla. Csordalcút is van a világon, ' mégpedig ingyen ... Lúg, pirosgvufa méreg, beretva, vonat és még ezer csodálatos dolog . .. Megigazította magán a talics. ka hámját, és igyekezett tovább a gáton. Hosszú út után magas kőkerítés mellé érkezett. Éppen akkor pottyant le tetejéről egy ember. Megrettent tő-, le, mert azon a másikon nem volt egy parányi bőr sem. De azért így sem csepegtette . el magát, mert előzőleg úgy kicsavarták, mint a citromot. Jó szívvel szólott a csupasz emberhez. , — Hová. hová földi? Sokáig tátogott a jó ember, míg a hangja megtalálta a rendes útját. .— Nyugdíjba! Ügy látta ez még nyomorultabb a nyomorultnál is. Emberséggel kérdezte. — Segíthetnék? Legyintett a csupasz ember és nyöszörögte a szót: — Majd a föld, a sárgáföld ... (Folytatjuk) rekeknek — a jó kapcsolat és a társadalmi összefogás tette lehetővé. A 9. számú }6kolának sziníé minden részében csinálnak valamit, folynak a karbantartási munkák — meszelés, festés, ajtók és ablakok javítása. Három tanteremmel bővült az iskola úgy, hogy a szemben levő házat megvették, s az átalakítások után oda kerülnek a napközis helyiségek az iskolából. Sőt még egy tanterem is kap itt helyet. Az átalakítást a tanács kivitelező vállalata végzi, s ahogy elmondták: az augusztus 30-i átadás meglesz. De kell is hogy pontosak legyenek, mert másképp nem lehet majd a támlást megkezdeni. A SZABADSÁG TÉRI LEÁNYKOLLÉGIUM volt az utolsó állomásunk. Itt egy nagy — kétmillió forintos — munka vár a dolgozókra. Az elmúlt években már a fűtés és világítás korszerűsítése megtörtént. Példás munkát végzett az Ingatlankezelő Vállalat és határidőre. Most a W.C.-csoport átalakítása, egy nagy fedett folyosó, vagy inkább csarnok kialakítása, s az utcai fronton az összes ajtó-ablak; cseréje kerülne sorra a külső tatarozással együtt. És a tetőfedés. Mindennek év végéig kellene meglennie. De még a munkához hozzá sem fogtak. Persze még szerződés sincs. Igaz, a kollégium pénze nem vész el, át- vihetik a jövő esztendőre. De az ilyen takarékosságtól nem költöznek szebb kollégiumba szeptembertől a diáklányok, pedig a nyugodt, jó tanulás feltételeihez az esztétikus környezet is hozzátartozik. Vass Márta Aeroflot-járat — 69 országban A tizedik ötéves tervben 560 millió utast szállít az Aeroflot. Ez 30 százalékos növekedést jelent az előző ót évhez képest. A gépek számának növelésével és minőségi felújításával kívánják ezt elérni. 1976—1980 között megjelennek a légiutakon az új szovjet konstrukciók — köztük a 350 személyes IL—86 légibusz. A legforgalmasabb vonalakon közlekedik majd 920—950 kilométer óránkénti sebességgel. A helyi és a rövidebb távolsági közlekedésben fontos szerepet kapnak a JAK—42 típusú gépek. A JAK— 42-esek 120 utas szállítására alkalmasak, sebességük 850 kilométer. A népszerű IL—62-es is több új vonalon közlekedik majd; elsősorban az északi területek, Szibéria és Távol-Kelet légiforgalmát javítják. Az Aeroflot által lebonyolított nemzetközi utasforgalom mintegy 50 százalékkal emelkedik maid. A világ 69 országába in- d"lnak rends^ores Aeroflot-járatok. (BUDAPRESS—APN) Pécsett dr. Fülep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának vezetésével, befejeződött a tavaly elkezdett ásatás, amelynek eredménye egy páratlan szépségű ókeresztény mauzóleum. Ebben három szarkofág található, a sírkamra falait négy freskó díszíti. Az Országos Műemlék Felügyelőség és a Pécsi Tervező Vállalat közösen készít tervet, hogy a nagyközönségnek is bemutathassák ezt a székesegyház előtt feltárt ritka műemléket. Képünkön az egyik faragott márvány szarkofág. (MTI fotó: Iíálmándy Ferenc felvétele — KS) ítélet a gyulai autóbusz-szerencsétlenség ügyében Július 4-én, rasirnap 14.55 órakor Gyulán, az autobusz-pa- lyaudvaron halálos kimenetelű közlekedési baleset törtérit. A GC 39—05 rendszámú Ikarusz autóbusz felszaladt a pályaudvar peronjára, a várakozó utasok közé. Geiszel Julianna 50 éves almás- kamarási lakos a helyszínen, Baji Miliályné 57 éves dobozi lakos pedig a kórházban meghalt. A rendőrség Nagy Sándor dobozi lakost, az autóbusz vezetőjét letartóztatta.