Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-10 / 162. szám
Utcakép Békéscsabán Békéscsabán, az Ör utcában évek óta a képen látható állapotok uralkodnak. A kazánfűtéshez a szenet itt tárolja a kötöttáru- gyár. Legutóbb már egy egész halom szállítmány érkezett, úgyany- nyira, hogy az úttest egy részét is elfoglalja. Az ör utca vasút felőli végén már az útépítők dolgoznak. Ideje, hiszen rengeteg panasz volt ennek a szakasznak a járha tatlanságára. Lehet, hogy az útépítőknek le kell állniuk a 6zénhegy miatt? A felhalmozott tüzelő rontja a városképet és tűzveszélyes is. Véletlen szerencse csupán, hogy az évek során erre még nem volt példa. (Fotó: Veress Erzsi) Követendő kezdeményezés Közel 10 évé avatták Füzes- gyarmaton a korszerű strandfürdőt. A lakosság szívesen látogatja. különösen amióta elkészült a termálfürdő is. s így az 50 méteres medencén kívül már több kis medencével rendelkezik. Évente több ezren keresik fel a környező községekből-is. Sokan igénylik nyaralótelep kiépítését, melyet a község vezetői tervbe vettek, amikor erre anyagi fedezet lesz. A napokban nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a szeghalmi járási sport- és testnevelési bizottság, valamint a füzesgyarmati ^művelődési ház közösen úszóverseny szervezését tervezi. A versenyt július 11-én tartják, s a kezdeményezés figyelemre méltó. Szerintem ezt ki lehetne terjeszteni nemcsak Füzesgyarmatra, hanem a szeghalmi járás több községére. Lehetne a strandszezon alatt járási versenyeket is szervezni. Ez különösen azért jó, mert a szép környezet amúgy is vonzza a fürdeni, úszni vágyókat, s a versenyek növelnék Füzesgyarmat hírnevét. JSorbiró Lajos r üzesgyarmat Válaszolt a tanács Áz utat megjavították A KPM Közúti Igazgatóság békéscsabai vezetősége válaszolt Gál János pusztaottlakai levélírónk „Rossz az út” című írására. Megállapította, hogy panasza jogos, a pusztaottlakai bekö- töútnak nevezett csabaszabadi— medgyesbodzási összekötő út állapota Valóban kifogásolható. Ennek oka a téli felfagyás. Ezek megszüntetésére történt intézkedés, s a forgalomtól függően, fontossági sorrendben elvégezték a javításokat. A szó- banforgó útszakasz helyreállítását június 20-ra befejezték. Bosszúság balesetveszély A panasz jogos volt Markó János békéscsabai levélírónk a VII. kerületi lakók nevében fordult hozzánk, illetve általunk a Volán 8-as Vállalathoz, kifogásolva, hogy több alkalommal kimaradt az 5-ös helyi járat, s általában zsúfoltság van a kocsikon. A Volán 8-as Vállalat válaszolt. A vizsgálat során megállapították, hogy a panasz jogos volt, a kifogásolt Időpontban, melyet a levéiíró megjelölt, az 5-ös helyi járaton két autóbusz helyett csak egy közlekedett. Az utazóközönségtől ezért ezúton elnézést kérnek. A járatkicscs oka az volt. hogy az iskolai kirándulások idején nagy igény volt Uülönautóbu- szokra, s mivel ezeket ki akarták elégíteni, a tartalék buszokat is kivonták a forgalomból. Ez viszont azzal járt, hogy ha műszaki hiba miatt valamelyik helyi járat kiesett a forgalomból, azt zökkenőmentesen pótolni nem tudlak. Ez történt az említett 5 ös járatnál is. Egyébként az új menetrend szerint csúcsidőben az 5-ös he- „ lyi járat félóránként közlekedik. Qüb Békéscsabán, az V. kerületben felépült egy ABC, az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat 34-es árudája. A boltban a vásárló megfelelő választékot talál és udvarias a kiszolgálás. Mégis sokan bosszúsak, Elsősorban azok, akik kerékpáron érkeznek. Az épület korszerűsítése után az előteret úgy-ahogy rendbehozták az illetékesek, hogy a boltot meg lehessen közelíteni, sőt kerékpártárolót is elhelyeztek, azt éppen használni nem lehet, mert a támasztóközöket olyan szélesre hagyták, hogy onnan minden kerékpár kifordul. Mi hát a teendő? A vásárló az ott levő egyetlen fához vagy a hulladék- tárolóhoz támasztja a kerékpárt. A balesetveszélyt pedig az je- jenti, hogy az üzlet előtt levő szennyvizakna fedőrácsa eltörött. A vásárlók, járókelők, s főleg gyerekek nem veszik észre, előfordulhat, hogy megsérülnek. Vajon ezért ki a felelős? Akire tartozik, attól várjuk az intézkedést a fentiek megszüntetésére. * Thury Sándor erzsebethelyi vásárló, Békéscsaba A Szerkesszen velünk rovatban június 29-én megjelent Legfőbb érték az ember — avagy a gépkocsi? — című panaszos levélre a következőket válaszoljuk: A kérdésre felel a városrendezés és az építés, melynek célja csakis az ember szolgálata. Mivel azonban az ember javára készült eszközök — lakás, virágos park, játszótér, óvoda, bölcsőde stb. — közé soroljuk a gépkocsit is, azok elhelyezéséről gondoske !ni kell. A részletes rendezési terv, s azon belül a Szigligeti utca és környékének terve, éppen a nagyfokú {leépítés mérséklése érdekében a gépkocsiknak csupán 30 százalékát helyezi garázsba. A házak közötti terület túlnyomó része játszótér, park és szükség szerint burkol c felület. A Szigligeti utcai lakások építésének engedélyezésekor a jóváhagyott beépítési tervet követtük. Csaba Márton osztályvezető-főmérnök Békéscsaba, városi tanács műszaki oszt. Megjegyzésünk: Ez megnyugtató válasz, s.gondoljuk, hogy levélíróink is megértik. Sokan kérdezték már, hogy a dohánybeváltó épületeinek lebontása után mi lesz azok hejyén ? Kivágják-^ az ott levő szép fákat, vagy pedig park és játszótér épül? A helyzet adott,» éppen ezért az utóbbi lenne célszerű. Többször szállítsanak palackos gázt ! Régi olvasója vagyok lapjuknak, ezen belül a Szerkesszen velünk rovatnak. Örömmel tapasztalom, hogy a levelek többsége nem íródik hiába. Éppen ezért szeretnék magam és a község asszonyainak gondjáról írni. Községünkben van egy 90 gázpalackot befogadó cseretelep. Az ellátásban eddig is voltak gondok, pedig a telep vezetője mindent elkövetett, hogy az igényeket kielégítse. A csere során, ha éppen nem volt gázzal telt palack, átvette az üreset és szállításkor 90 helyett 200-at tudott cserélni. Ezt azonban a robbanásveszély miatt megszüntették, mivel a telepen 90-nél több palackot nem szabad tárolni. Ezt nem vitatom, de nyugodtak voltunk eddig, mert ha kedden nem, akkor pénteken kaptunk gázt. Most azonban akadozik a szállítás és a csere idején vagy ránk kerül a sor vagy nem. Nem is beszélve azokról, akiknek a palackos gázon kívül csak olai- kályhájuk van, a főzéshez tehát Szerkesztői üzenetek Horváth Géza, Gyula. Megnyugtatjuk, hogy a levelében említett eset valóban rendkívüli, a kiszolgáló felelősségre vonása bizonyára nem marad el, éppen ezért levelét eljuttattuk az illetékesekhez, kivizsgálás végett. Lovas Lászlóné, Okány. A rendelet valóban úgy szól, ahogyan ön írta, éppen ezért mást nem I tudunk tanácsolni, minthogy próbálják jobb belátásra bírni a zaj okozóját, esetleg a tanácshoz fordulni panaszukkal. Somogyi Károly, Túrkeve. A rendelkezést mi is megnéztük, a gazdaságtól problémájára megkapta a választ, amely egyértelműen közli, hogy a járandóságra nem tarthat igényt. elengedhetetlen a gáztűzhely használata. Szerintem hetenként két alkalommal kellene rendszeresen szállítani. Szeretném, ha levelemet közölnék és az illetékesek sürgősen intézkednének a jobb ellátás érdekében. Tisztelettel: Tóth Ferencné, Füzesgyarmat 7 BÍKÍS HíCfíL 1916. JÚLIUS 10. Tévedés Június 26-án a nagyszénási fürdő kabinjával kapcsolatban írtuk meg észrevételünket levélírónk panasza alapján. A fürdő vezetősége válaszolt: „A levélíró tévedésből egy, olyan kabin kulcsát kapta meg, amelyet nem használunk. Így fordulhatott elő, hogy a heteken keresztül üzemen kívül helyezett kabinban az .emlitett állapotok uralkodtak. A szükséges intézkedést megtettük, hogy a j jövőben ne forduljon elő ilyes- J mi”. I Miért hagyták ki? Orosházán a Székács József [ utcában a járdaépítést körűibe- lül két hónappal ezelőtt kezdték i el, s feltűnően, nem folytatóla- j -gosan fogtak hozzá, mert a kele- ( ti oldalon a Dózsa utcától a bsendes utcáig már régen betonjárda volt, s az lett volna a logikus, ha innen folytatják a régi járda lelszedését és az új építését. Ehelyett az Eszperantó utcánál kezdték és az Arany János utca irányába haladtak. Egy szakasz kimaradt A Csendes utca és az Eszperantó utcai rész. Még a mai napig sincs kész. Hogy miért? Erre keresem a választ. Anyag van, munkaerőhiány nincs, ezt bizonyítja az is, hogy azóta több mellékutcában elkészült hasonló betonjárda. Vajon a tanács illetékesei nem tudnak arról, hogy egy utcarész kimaradt? Várom az illetékesek válaszát. Für László, Orosháza Meddig díszeleg? Fotó: Kokavecz Békéscsabán, a Tanácsköztársaság és a Szigligeti utca sarkán levő ház már régen felépült, a lakók élvezik a szép lakásokat, azonban az udvara még kevésbé rendezett, bizonyítja ezt az is, hogy az építkezés idején felépített „házikó” még ma is ott díszeleg a modern lakások • szomszédságában. Nem éppen „épületes” látvány... A Szerkesszen velünk rovatot összeállította: Kasnyik Judit