Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-03 / 156. szám
Egy brigád „Párizsból” Július 2-t51: Ifjúsági régészeti táborok Battonyán és Vésztő-Mágoron A megyei múzeumi szervezet régészei az elmúlt évek sikeredre alapítva a következő hetekben diákokkal tovább folytatják megyénk területén a feltáró ásatásokat. Tavaly Battonya határában Goldmann György régész külföldi egyetemista fiatalokkal igen sok értékes leletet hozott a felszínre: bronzkori sírokat bontottak ki, kőkori kultúrák nyomaira bukkantak. Az ide: folytatás július 2-án kezdődött. Ugyancsak másodikén folytatták a ma már országos hírű mágori ásatásokat Vésztő határában. T. Juhász Irén régész 1974-ben, kísérleti jelleggel vette igénybe a középiskolások segítségét. A fiatalok szorgalmas munkája, lelkesedése, ismeretvágya hozta a folytatást; ezen a nyáron ismét diákok segítségével tovább bontják ki a fold alól a középkori épületrendszer maradványait. A nyár utolsó hónapjában még két tábort rendez a múzeumi szérvezet. Körösnagyhar. sány községben néprajzi gyűjtőtábor, a tervek szerint a Doboz melletti remetei erdőben Réthy Zsigmond muzeológus-ornitológus vezetésével természet- védelmi tábor lesz augusztus el. sö felében. A négy tábor — illetve a júniusban sikerrel zárult kétegyházi román nemzetiségi-néprajzi gyűjtőtáborral együtt öt — leletei, feltárásának eredményei megyénk múzeumait gazdagítják. Békési festők a XI. dél-alföldi tárlaton A közelmúltban nyitották meg Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum képtárában a XI. dél-alföldi tárlatot, melyen több békési képzőművész is szerepel. A festők közül Koszta Rozália kárpátaljai képeiből mutat be néhányat, Székenyhidi Attila és Vollmuth Frigyes tusrajzokkal, Gaburek Károly és Miklós István olajképekkel, lVleskó Anna és Póka György linómetszetekkel jelentkezett. Kiállították Mladonyiczky Béla több plakettjét is. A tárlat Szeged nyári kulturális eseménysorozatának jelentős rendezvénye. A Békés megyei Tanács mű- elődésügyi osztálya és az Országos Pedagógiai Intézet felnőttoktatási tanszéke első alkar lommal rendez Békéscsabán felnőttoktatási metodikai tábort. A tábor július 5-én nyílik az iskolacentrumban, és július 10-én zárul. Programjában négy jelentős téma szerepel; ismereteket nyújt a tanulás irányításának és értékelésének korszerű eljá; rásairól; a felnőttoktatás és a közművelődés kapcsolatáról; a tanulói önkormányzat es a közösségi nevelés megvalósításának lehetőségeiről; valamint tájékoztatást ad az 1976—77-es tanév előkészületeiről, legfontosabb feladatairól. A metodikai tábor megnyitó előadását Csorna Gyula, az Országos Pedagógiai Intézet fel- nőtthevelési tanszékvezetője tartja „A középiskolai felnőtt- oktatás metodikai helyzetképe, R úsiMmsm 1976. JÚLIUS 3. Békéscsabán, a Kórház utcá- i ban a szennyvízcsatorna lefektetéséhez árkot ásnak, aknát készítenek. El kell ismerni, hogy igyekeznek. Van is látszata annak, amit csinálnak. Bódoczki Dezső, a brigádvezető, aki azt sem bánja, hogy „prímásnak” nevezik. Ez szép emléket ébreszt benne, mert valamikor egy cigányzenekar prímása volt. Vendéglőben, étteremben muzsikált. Az volt csak a szép idő! A betegsége miatt tette le a kezéből a hegedűt. Aztán munkás lett belőle. Szeghalmon lakik, mint valamennyi brigádtársa. Csak ő már nem „Párizsból”, mint ahogy a cigánytelepet nevezik, hanem a községben, önmaga teremtette meg ennek a feltété- j leit, senkitől sem kért segítséget. S joggal büszke arra, hogy a négy fia közül egy kőműves, egy ács, egy szobafestő, egy pedig kereskedő lett, s az egyik lánya műszerész. Most a Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalat (KE- VIÉP) dolgozója. Tizenketten vannak a brigádban, amelyet Bódoczki néven emlegetnek. De többen azt mondják: — írja csak cigánybrigádnak, nem szégyen az. — Miért is lenne? Nem szégyen és nem is dicsőség. Az viszont már kevésbé mindegy, hogy ki hogy dolgozik és milyen a magatartása. — Munka nélkül nem lehet megélni — jelenti ki Smíri Lajos és ezt még egy mondattal meg is toldja: — Aki ma nem dolgozik, az gazember. — Így talán egy kicsit túlzás — próbálnám „szelídebbé” formálni az utóbbi kifejezését, de ő nem hagyja: — Fogja meg a szerszámot és tartsa el a családját mindenki, mint én. Nekem nyolc kiskorú gyermekem van, akik közül öt iskolába jár. A feleségem idénymunkában dolgozik a Herbáriá- nál. Ketten összetartjuk a családot. Elég jól élünk, csak sajnos, lakásra nem jut. Putriban lakunk, „Párizsban”. — Nem kért a vállalattól lakásépítésre támogatást? — Nem, senkitől. „Párizzsal” meg vagyok elégedve. Ott nőttem fel. Igaz, bár nem iszom, kocsmába nem járok, mégsem jutok ötről hatra. — Putriban annyi gyerekkel . .. Ott tanulni sem nagyon tudnak. Mi lesz belőlük? — Segédmunkás, varrónő . .. valamint a felnőttoktatás és a közművelődés kapcsolata” címmel. A tanácskozáson a felnőtt- oktatás számos elismert szaktekintélye is részt vesz, és ismerteti véleményét számos módszertani kérdésben. A tábor résztvevői a szakmai programon kívül időt szakítanak arra is, hogy Békés megye nevezetességeivel megismerkedjenek, ellátogatnak Gyulára, Szarvasra, részt vesznek a gyulai Várszínház egyik előadásán is. Egyműszakos munkára szövőnőket, valamint férfi anyagmozgatókat felveszünk. „Csaba” Szőnyegszövő HSZ, Békéscsaba, Tanácsköztársaság ú. 41— 43. A brigádvezelő Esetleg gépírónő ... De kinek kell cigány irodába? Ez a kérdés kissé meglep. Szerencsére azonban néhányan mindjárt beleszólnak kettőnk társalgásába és érvelnek; — Cigány orvosnő is van már. Láttuk a tv-ben. Még egy sor más példát mondok emlékeztetőül. Megyeit is. Kiderül, hogy többeket ők is ismérnek, sőt egyikkel-masik- kal rokonságban állnak. © Vadász Lászlónak' három gyermeke van, a felesége most várja a negyediket. Már felvillant benne a gondolát, hogy kijusson a nádtetős putriból, de annyi pénze nincs, hogy befizesse az alapösszeget, ami néhány ezer forint csupán. Kijelenti; — De azért idővel én is bekerülök majd a községbe. Megpróbálok takarékoskodni. Egy pár malacot is nevelek. Miczura László nem tudja megállni, hogy ki ne önlse magából a keserűségét: — Negyvenhét éves vagyok. Analfabéta. A „reakcióban” születtem. Akkoriban jóformán nem is ettem. Most már van egy házam a községben. Ötezer forintot kellett élőre befizetnem, a ház vételárának 10 százalékát. Elhiszi, mit koplaltam én azért? Á 45 ezer forint hitelt havi 200 forintjával törlesztem. Közben élek a beteg feleségemmel és a három iskolás gyerekkel. — Ez mégiscsak előrelépés ... — jegyzem meg. — A fiatalok nem is sejtik, ! hogy nekik mennyivel köny- [ nyebb a dolguk. — Mit tanácsol nékik? — Alikor kezdjék a takairé- : koskodást, amikor még nőtlenek ■ vagy legalábbis nincs gyerek. És ; tanuljanak! ' De a 20 éves Vadász Józsefet ; ez nemigen érdekli. Fiatal nős- ■ ember, alti „Párizsban” egy kis ■ kunyhóban él a feleségével. j — Ennivaló, ruha van, sok ■ gond nincs. A pénzt elköltjük. A ; keresetem elég kevés, pedig lát- ! ja, hogy milyen nehéz a földet S túrni. De azért egyszer majd ! otthagyjuk mi is „Párizst” — ; mondja. Csak éppen nincs semmiféle : elképzelése a jövőről. ; Egyébként a keresetét Bódoczki Dezső kivételével mindenki kevesli. Ö hallgat a többiek előtt, négyszemközt azonban elárulja, hogy bizony a munkafegyelem nem éppen erőssége a brigádnak. Egyesek különböző ürügyekkel el-elma- radoznak a munkából. Főként bérfizetési napok után. Néhányan nem tartják állandó munkahelyüknek a KEVIÉP-et. Volt, aki elment, később visz- szajött. Csak Bódoczki Dezső, Miczura László, id. Vadász János, ifj. Vadász János és Mohácsi Lajos állandó munkás. Ritkábban is hiányoznak. Amikor Gyovai Attila művezetővel és Bódoczki Dezsővel meghány- juk, vetjük a dolgokat, kiderül, hogy éppen ők azok, akiknek már sikerült kijutniuk „Párizsból”. A tájékozatlanság azonban megdöbbentő. Senki sem tudja például, hogy melyik szakszervezethez tartozik. Még g művezető sem. Pedig mindenki a , MEDOSZ tagja. Szakszervezeti bizalmi vagy helyettes nincs a 12 tagú brigádban. Semmiféle politikai oktatásban nem vesznek részt. Egyebek közt fogalmuk sincs arról, hogy a törzs- gárdatagság milyen előnyökkel jár, vagy ki kérhet, mondjuk házépítési kölcsönt. Tanulásra, szakmai tanfolyamok elvégzésé- j re nem biztatják őket. Olyanok, : mint a vadvirágok. Igaz, a KEVIÉP helyzete ! sem könnyű. Szétszórtak a munkahelyek és rengeteg a tennivaló. Véleményem szerint azonban mégsem lehet megfeledkezni az emberek rendszeres táj ékoztat ásáról, fel'világosító- sáról. Különösen a ma még kissé elzárkózottan élő cigányokat kell segíteni abban, hogy kilépjenek az elmaradottságból és minden magyar állampolgárral egyenlő értékűnek érezzék magukat. Képernyő Körmendy Fluktuációtól terhes hétköznapjaink közepette, már-már gondolni is ritkán merünk arra, hogy milyen előnyök származnak abból — egyénnek es munkahelyének egyaránt —, ha évekre, évtizedekre „horgony- zunk” le egy munkahelyen, es nem vándormadárként csapódunk egyik munkahelyről a másikra (Szerencsére egyre nehezebb lesz ez is, mert egy na- gypn határozott rendelkezés, éppen a közelmúltban szabott józan gátakat az indokolatlan vándorlások útjába.) Ezekkel a gondolatokkal ültem a képernyő elé június 29- én, hogy megnézzem azt a 35 perces portréíilmet, amit Körmendy László rádióbemondóról készített a televízió abból az alkalomból, hogy kereken három évtizedet hagyott a háta mögött abban a munkakörben, ahol stúdiók, mikrofonok, magnók, lemezjátszók, erősítő és keverőpultok szolgálják az embert, a mikrofon mögött ülő bemondót, kinek hangja az éter hullámain eljut mindenhova, ahol vevőkészülék működik. Micsoda hatványozott felelősség egyszerre, egyidőben, ennyi emberhez szólni! Ügy olvasni híreket, közleményeket, időjárás- és vízállásjelentést, hogy az figyelemre és a Magyar Rádió rangjához méltó legyen. Ahhoz a rádióhoz, melynek Körmendy vitathatatlanul, páratlan egyénisége. Nemcsak azért, mert jellegzetesen egyéni és kellemes bariton hangja van, hanem azért is, mert Körmendy együtt „nőtt” az 1945-ben romokban álló Rádióval, amikor 800 jelentkező közül heten maradtak bemondói munkakörben, 6 közülük már csak ketten (Bán Györggyel) dolgoznak. A portréfilmet nézve, többször megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon Körmendy nyugdíjba vonulása után lesz-e, lesz- nék-e bemondók, munkatársak, akik az ezredforduló táján büszkén elmondhatják, hogy év. tizedekig álltak a Rádió szolgálatában. Mert szolgálat ez, s éppen ezért nemcsak a szolgálatot vállaló egyénre van szükség a tartós munkaviszonyhoz, hanem jó, emberi munkafeltételekre, megtartó közösségekre, olyan éltető közegre, ahol nincsenek tartós feszültségek, gyanakvások és gyanúsítgatások, hanem békés együttélésben fáradozhat mindenki a közös célért. Nem idealizált, valóságtól elrugaszkodó, mikrotenyésze- tekre gondolok, ahol nincsenek viták, küzdelmek a jobbért, a szebbért, ahol a „ne szólj szám, nem fáj fejem” álbölcsessége táplálja a csendesen poshadó állóvizet, melyben egyéniségek adták fel mindazt, ami bennük érték, csak azért, hogy ne lógjanak ki a sorból. És nem is szavakban kinyilatkoztatott egyetértés után sóvárogva képzelem el az ideális munkakörülményeket, hanem a cselekvő egységben, mely tiszta lelkiismerettel áll ki minden olyan ügy mellé, melyet tiszta módszerekkel képviselnek. Olyan „légkör” szükségeltetik, ahol — Körmendy szavaival élvé — a „munkástól a tábornokig” mindenki egyet akar, egy célért dolgozik. Látszólag többről esik szó e jegyzet néhány sorában, mint egy portréfilmből az következhetne. Lényegében azonban, amikor az évtizedek mögötti kötődés feltételeit is kutatni próbáljuk, nagy hiba lenne a kö- rülményeket figyelmen kívül hagyni, mert az ember — egyéniségén, elhivatottságán, rátermettségén túl — körülményei át. tál is determinált, s ezek a körülmények szárnyakat is adhatnak az egyén kibontakoztatásához, de szárnyakat is szeghetnek az önmegvalósítás útján. Szilárd Adám Pásztor Béla Munkában a brigád (Fotó: Kocziszky László) Július 5-10-ig: Felnőttoktatási metodikai tábor .Békéscsabán
