Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-30 / 127. szám
V #• sa9*es9eas98*sssaBs«as9BaBaBea*a«ssaB'**vB! 9999*9*9999« Of fiú — hét tizenhárom év A régi csoportkép Nem valamiféle számtani mű. veletröl van szó, csupán egy fényképről. És azokról, akik akkor a lencse elé kerültek. Kacag rajta az egész csoport. Ki tudja min nevettek akkor. De, hogy nálunk boldog, vidám, egészséges gyermekek élnek, az leolvas- ható a képről. Megjelent 1963 május 2f-'ín lapunk első oldalán. Mi történt azóta, hol élnek az akkori békéscsabai gyerekek, hogyan alakult sorsuk? Az idei gyermeknap ürügyén felkerestük őket. Nem mindenkit, mert mint kiderült, van, aki egyetemre, főiskolára jár. Várszegi Kati például Debrecenben, a Pedagógiai Főiskola népművelési szakén első éves. A pályán követte édesanyja példáját. Dob- rai Attila most 17 éves, a Kemény Gábor Gimnázium és Szakközépiskola hallgatója. A gépjármű-villamossági szakma tetszett meg és most éppen gyakorlaton van, azért nem találjuk otthon. Hogy mennyire megnyúltak ezek a gyerekek! A kis ducikból magas, vékony emberke lett. Ezt a találkozásainkkor tapasztaljuk. Pribojszki Klárával már szerencsénk van. Otthon tanul. — Jé, milyen duci voltam akkor! — Kiált fel a csoportkép láttán. — A gyerekek közül Viszont már senkire sem emlékszem. Pedig nagyon szerettem óvodába járni. Hogy akkor mi akartam lenni nem tudom, csak arra emlékszem, boltost mindig szívesen játszottam. Mire készü- lük? Elvégzem a gimnáziumot — harmadikos vagyok —, aztán brigádban is jói érzem magam.” Június 15-én vizsgázik, megkapja a szakmunkás-bizonyítványt. Hrabovszkiéknál előkerül a féltve őrzött újságkép. A nagymama találta meg valahol hirtelen. Ágnes pedig csak nézi, mosolyog, majd terveiről beszél. — Érettségire készülők. Mér óvodás koromban tanárnő szerettem volna lenni, úgy érzem, és remélem, hogy ez sikerül. Jelentkeztem a Szegedi Tanárképző Főiskola testnevelés—földrajz szakára. Kárpáti Mariannt is otthon találjuk, pedig 6 már dolgozó nő, a Volán 8-as számú Vállalat statisztikai adatgyűjtője. De most tanul, készül a vizsgákra. A Ró- j zsa Ferenc Gimnázium III-os le- ; velező hallgatója. Mutatjuk a képet. — Ez tényleg én vagyok. — bök az egyik nevető kislányra. — De a többiekre már alig emlékszem, 13 év hosszú idő. De mégis! Ez volt a barátnőm. — Aztán sorra eszébe jutnak a réHrabovszki Ágnes, (3-as jel) gi ismerősök, sorolja a nevüket. __ Hogy mi szerettem volna akkor lenni? Elsősorban mosónő, mert a pancsolást imádtam. Aztán gyermekorvos, majd zongoraművész. Most? Ez már végleges: szeretnék leérettségizni és a közlekedési pályán tanulni, mérnöki, vagy más diplomát szeA z elképzelések tehát idővel j valósággá válnak, mint ahogy a : fiatalok sorsa is bizonyítja. A j mi szocialista társadalmunkban * ez természetes. Kasnyik Judit ■ Pribojszki Klára (A csoportképen l-cs jel) Bagyinka Pál, (2-cs jel) irány a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem. Kedvenc tantárgyam a fizika. Gépészmérnök akarok lenni. Bagyinka Pált a Békéscsabai Vasipari Szövetkezet hatalmas szerelőcsarnokában találjuk. Harmadéves lakgtostanuló. Némi önérzettel a hangjában mondja: már nem a tanműhelyben vagyok. A brigádban dolgozom. — Először ugyanis ott kerestük. Igazi férfiszakmát választott, S hogy miért, arra egyszerű a Válasza: „Szeretek hegeszteni. Itt is maradok, nem vágyom máshová, szeretem a munkát, s a Kárpáti Mariann (4-es .jel) Fotó: Kocziszky László « Qsvát Erzsébet: Zenés ébresztő ’Rigókórus fenn a fán nektek énekel talán? Gyermeknapra zengenek 'ünnepi karéneket? Ébresztő ez, hajnali. Vidám hangjuk hallani mindenfelől, minden fáról. nyirfaágról, nyárfaágról. Ébredjetek, ébredjetek! Várnak már a játszóterek, V idámparkban autók, Állatkertben mackók, sürgönydróton fecskék frakkban, erdőben gom bák kalapban. Vár a pitypang bóbitája. ‘Repítsétek messzi tájra! Kiskati, Imi, meg a többiek — A cancurák-babám szeretem a legjobban, Katinak is odaadom — fogad a gyerekszoba ajtajában a négyesztendős, szénfekete szemű legény, Havasi Imike. Ö a családban a második férfi apukája mellett, mert a többiek, anyu és Kiskati nők. — Nálunk nemcsak szóban van egyenjogúság, hanem létszámban és a tennivalókban is — meséli Katalin, a barátnőm. Nem is tudom hány éve már, hogy osztálytársak voltunk, azóta egymásról híreket hallottunk csupán. A véletlen ismét szomszédokká tett bennünket. Ma már Havasiné lett Kulcsár Katiból, két kis csöppség mamáia, matematika—kémia szakos tanárnő. — Katikám, boldog vagy? — Nem kell magyaráznom az érzéseimet, ha a gyerekeimre fié- zel. A fiam 4 éves, a kislányom 9 hónapos. Hat éve végeztem Szegeden a főiskolán, éppen fe- léinyi ideig tanítottam, a többit a gyerekekkel töltöttem itthon. Most elsősorban anya vagyok, minden más előtt a gyerekeim a legfontosabbak. A pedagógus- pálya szépségét akkor érzem maid igazán, ha megint elmélyültebben dolgozhatok, de soha egyetlen pillanatig sem éreztem, hogy rosszul választottam hivatást. Azt kérded, hogy tudom a családom és hivatásom gondját teljes szívvel, egyformán megoldani? Valahol le kell csípni egy kis időt, türelmet, energiát, hol az egyik, hol a másik feladat számára. Ha büszkén vallom, matematika szakos tanár vagyok, sokan megdöbbennek: hogy lehet szeretni ilyen száraz anyagot, kínlódni a gyerekek buksijával, amíg a számítások beleférnek? Örülök az oktatási reformnak, játékosan fogjuk tanítani a matematikát. Sohasem gyerekjáték gyerekeket tanítani. Jó lenne, ha kisgyermeküket otthon gondozó pedagógusnők időnként továbbképzésen újíthatnák fel ismereteiket, mert egy-két-három év után nehéz a beilleszkedés az iskolai munkába. Beszélgetésünk közben elgondolkozva hajtogatja a vakító fehér pelenkákat, határozottan, pontosan a szélén illesztve össze a négyzet lapjait. Kisfia állandóan kérdez-kotyog. ő türelmes, halk szóval válaszol, leteszi az összehajtott ruhacsomót, Katika kezét kell lefognia, mert boldogan lapátolja kicsi mancsával a ragyogó parkettára a cserepes virágok földjét. — Sohasem lehet a picikkel együtt töltött éveket pótolni... Még legalább 30 évig taníthatok, de a kislányom első lépéseit én akarom segíteni, az első szóra nekem kell tanítanom. Amikor itt, Békéscsabán, a Lencsési úton felépül a bölcsőde, újra tanítani megyek. Szeptembertől várnak Békésen. Jólesik, hogy számítanak rám, segítséget ígérnek az órák elosztásánál, a szakkörvezetésnél. Állandóan olvasom a pedagógus szakfolyóiratokat, nem szeretnék lemaradni a kar- társaimtól. Ez a szórakozásom és a tévénézés. Időnként egv-egy regény. Most olvastam a Kalevalát, csodálatos! A férjemmel együtt újra tanuljuk a didaktikát. ö is pedagógus, a jövő szakmunkásainak oktatója. Ha kicsit nagyobbak lesznek a gyerekek, levelezőn szeretnék tanulni az egyetemen. Kicsit félek a jövő évtől, de nagyon hiányzik az iskola levegője, a padban'ülő apróságok. Hogy még mit szeretnék? Először Is tanítani és tanulni, azután kertes házat rengeteg gyümölcsfával, ahol a gyerekek ugrálhatnának, talán autót, hogy négyen utazhassunk az országban. Egy kicsivel több pénzt, akkor minden lemezt és könyvet megvennék, ami kedves számomra. — Anyu, én csíkhagymét kérek kolbásszal vacsorára — lelkendezik Imike, meglátva a kamrából kikandikáló újhagyma szárát. — Katika is ermi szeretne már. Olyan jó, hogy anyuka az éhes gyomor és a kiváncsi fejecske kívánságait mindig teljesíteni tudja. Bede Zsoku BÉKÉS MÉBYfí: ‘ntmjSAC. Í976. MÁJUS 3«. V
