Békés Megyei Népújság, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-13 / 37. szám
Megkezdődtek a magyar- görög külügyminiszteri tárgyalások Növekedett nemzetközi tekintélye nyilatkozat az MPLi-kormány elistwréséríl TMmitrl Bicios* görög külügy- 4 miniszter és kísérete csütörtök . délelőtt, a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Nagy János külügyminiszterhelyettes, Farkasinszky Lajos, a , Fővárosi Tanács elnökhelyette- ’ se, Ágoston Béla, a Magyar Nép- köztársaság athéni nagykövete, Farkas Mihály ezredes, a budapesti helyőrség parancsnoka is. A görög küldöttség a koszorúzást követően Budapest nevezetességeivel ismerkedett. Puia Frigyes külügyminiszter és Dimitri Biciosz görög külügyminiszter csütörtökön tárgyalást folytatott a külügyminisztériumban. A tárgyaláson részt vett Nagy János külügyminiszter-helyettes, Ágoston Béla, a Magyar Népköz- társaság athéni nagykövete, a külügyminisztérium több vezető munkatársa, valamint görög részről Georges Kalitsounakis, a Görög Köztársaság budapesti nagykövete, Bfsztátiosz Lagakosz nagykövet, külügyminisztérium) íőigazgatóhelvettes és a minisztérium több más vezető munkatársa. A tárgyaláson áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit és a két ország kapcsolatainak alakulását. (MTI) 31 éve szabad Budapest Koszorúzási ünnepség a Gellérthegyen Budapest felszabadulásásak 31. évfordulója alkalmából csütörtökön koszorúzást ünnepség volt a Gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél. ■ Az Afrikai Egységszervezetnek az ENSZ mellett megfigyelői minőségben működő végrehajtó titkársága szerdán nyilvánosságra hózott nyilatkozatában hangsúlyozza: az MPLA-kormány elismerése az AESZ tagállamainak többsége által a fiatal afrikai köztársaság nemzetközi tekintélyének növekedését tanú- •ítja. A nyilatkozat határozottan elítéli az Angolai Népi Köztársaság elleni, imperialista támadásokat és teljes szolidaritásáról biztosítja az angolai népet az imperialista intervenció ellen, a függetlenség és a nemzeti szuverenitásért folytatott harcában. A végrehajtó titkárság egyúttal élesen tiltakozik az ellen, hogy egyes NATÖ-országokban külföldi zsoldosokat teboroznak az angolai szakadár szervezetek számára. (MTI) Lance-rakéták Izraelnek Ez lett a „kaland" végei Rokkantként érkézéit uaza a londoni Heathrow-repülőtérre — Brüsszelen át — Angolából ez az angol fiatalember sok társával egyiil t. Zsoldosként harcolt az angolai szakadárok oldalán, a törvényes kormány csapatai ellen (Telefotó — AP — MTI — KS) 2 mÉMSáZ 1916. FEBRUAR 13. Kinevezték az új olasz kormányt Kétéltű járművekre szerelhető, föld—föld típusú Lance-raké- tákat vásárolt Izrael az Amerikai Egyesült Államoktól. Az első rakéta,szállítmány már megérkezett Izraelbe és máris megkezdődött a kipróbálása. A rakétákat „csak” hagyományos robbanófejjel látták el az eladók, bár minden különösebb átalakítás nélkül nukleáris robbanófejjel is fölszcrelhetök (Telefotó — AP — MTI — KS) Á Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának felhívása a néphez Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti: Aldo Moro miniszterelnök szerdán későn este bemutatta új kormányának névsorát a Quiri- nale palotában, Leone köztársasági elnöknek, aki a kormányfő javaslata alapján csütörtkön délben kinevezte az új olasz kormányt Az új kabinet fáz ötödik, amelyet Moro vezet) a fasizmus bukása (1943) óta a 38., a felszabadulás (1945) óta a 34. olasz kormány. Csak kereszténydemokratákból áll. 22 tagja közül kettő nem parlamenti képviselő, hanem szakértő fötisztviselő, és ez újdonságot jelent először fordul elő. E kettő; Paolo Bonifacio jogászprofesszor az alkot mán y bíróság volt elnöke (akinek nevéhez számos, mélyreható demokratikus reformot jelentő alkotmánybírósági ítélet fűződik) az .igazságügyi minisztérium élén, és Gaetano Stammati, az olasz kereskedelmi bank elnöke a pénzügyminisztérium élén. A Lockheed korrupciós botrányban érintett Gui belügyminiszter Közölte: „nem kíván részt venni” a botrány tisztázásáig a kormányban. A belügyi tárcát nem töltötték be az új kormányban, hanem „ad interim” (átmeneti időre) Forlani hadügyminiszterfi gyorsított ülemne k megfelelően halad a Gyulai Húskambinát építése Tegnap, csütörtökön délután Gyulán „kontroll”-napot rendeztek az egyedi nagyberuházásban épülő húskombinát részvevőinek. Ott volt a megbeszélésen dr. Marsi Gyula, az MSZMP városi bizottságának első titkára. dr. Takács Lőrinc, a városi tanács elnöke, dr. Boros Imre, a MÉM osztályvezető-helyettese. A mintegy ötven részvevő írásban kapta meg a tárgyalási anyagot, amelyhez Homoki Károly, a létesítmény főmérnöke adott szóbeli kiegészítést. Megállapította többek között, hogy a kormánv által kiemelt nagyberuházás a gyorsított ütemnek megfelelően épült az elmúlt évben is. Az idén még erőteljesebb lesz az ütem, mert ezúttal több mint 300 millió forintot ruháznak be. re bízták. Hasonlóképpen nem töltötték be a miniszterelnök- S helyettesi tisztet, amely La Mal- ía republikánus pártelnöké volt az előző kormányban. Így — néhány kisebb változást leszámítva — az új kormány összetétele így megegyezik az előzővel. Forlani Íjad ügyminiszter csütörtökön délelőtt kijelentette: „politikai és egyéb okból nem fogadhatja el” az új kormányban számára „ad interim” (átmeneti időre) felkínált belügyi tárcát. Hozzátette, ezt a döntést előző este közölte Moro miniszterelnökkel, aki azonban nem vette figyelembe azt a kormánylista ismertetésekor. Forlani ennek ellenére ragaszkodott állásfoglalásához, s nem vállalta el a belügyminisztérium és a hadügyminisztérium együttes vezetését. Délben, a kormány eskütétele, kor így a belügyi tárcát maga Moro miniszterelnök vette át, szintén „ideiglenes jelleggel”. A szovjet demokráciára jellemző, hogy a tömegek nem csupán a legfontosabb állami kérdések végleges eldöntésében vesznek részt — végeredményben más országokban is rendeznek népszavazásokat —, hanem magának a döntésnek az előkészítésében is. S ebben még a sok ezer kiváló szakértő sem oótol- hatja a dolgozók millióinak alkotó kezdeményező készségét, tapasztalatát. Teltekre sarkalló vita A Trud című szovjet szakszervezeti lapnak a tervezet vitájáról nyitott rovatában egy hónap alatt több mint száz írás jelent meg. A cikkeket nagyrészt munkások írták, de a szerzők között találhatók miniszterek, pártmun. kások, tanácsi dolgozók, vállalat- vezetők, nyugdíjasok, orvosok, tanárok is. A legtöbb hozzászóló Havanna A Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottsága, a néphez intézett felhívásában, arra kéri a kubaiakat, hogy a vasárnapi népszavazáson mondjanak igent az új szocialista alkotmányra. A Granma szerdai számában közölt felhívás hangsúlyozza, hogy az ország alaptörvénye megszünteti a faji, a vallási és vagyoni megkülönböztetést, deka saját és közvetlen közössége tapasztalatai alapján igyekszik kiegészíteni a kongresszusi dokumentumot. „A vita — őszinte beszélgetés —• írta a Trudban V. Szmír- nov, a Balti. Hajógyár szerelője — azokról a tartalékokról, amelyeket még bátrabban kell kiaknázni, s azokról a. hiányosságokról, amelyeket nem szabad magunkkal vinni az új ötéves tervbe.” A sajtó nemcsak a tervezethez fűződő javaslatokat, észrevételeket, megjegyzéseket közli naponta, hanem beszámol arról is. amit már a népgazdaággi terv sikeres teljesítéséért tesznek. tgy például a Trud egész oldalt szentelt a Moszkvics gépkocsigyár munkásgyűlésének, amelyen a résztvevők javasolták a gazdasági és műszaki vezetésnek, valamint a szakszervezeti larálja a nők egyenjogúságát, a dolgozók jogait és kötelességeit. A „Forradalmi, demokratikus és szocialista alkotmányért” című felhívás rámutat arra, hogy a vasárnap népszavazásra kerülő alkotmány meghatározza az ország külpolitikájának főbb elveit, amelyek alapja a proletár internacionalizmus, a testvéri barátság a Szovjetunióval, a szocialista közösség tagországaival. (MTI) bevezetését, mert már a XXV. kongresszus előtti napokban szeretnének hozzálátni az új típusú gépkocsik sorozatgyártásához. Egészség és kenyér „Az SZKP KB kongresszusi dokumentumtervezetenek az Oroszországi B’öderációval foglalkozó fejezetébe vegyék be a következő soroltat: „Különös gondot kell fordítani a gyógyfürdői- szanatóriumi hálózat fejlesztésé, re az Uráiban, Szibériában és a Távol-Keleten. Meg kell szervezni a gyógyfürdőhelyi komplex kutatásokat a Bajkál—Amur vasútvonal menti övezetben” — egészíti ki a tervezetet J. Szer- gejenko moszkvai mérnök. A Kijev területi Október kolhozban pártnapon vitatták meg az SZKP KB dokumentumát. A felszólalók fölhívták a figyelmet arra, hogy gyorsított ütemben kell meghonosítani a gabonafélék, élsősorban a kukorica nagy terméshozamé fajtáit. A szovjet emberek az' élet minden területén okos gazda módjára elemzik és egészítik ki a Dártdokumentumot. egyénenként és közösségben készülnek az ország életének nagy eseményére, az SZKP XXV. kongresszusára. (APnt—icsj 11 Össznépi szavazás Szovjet unió-szerte folyik az SZKP KB „A népgazdaság-fejlesztés 1916—80. évi fő irányvonalai” című kongresszusi dokumentumtervezetének össznépi megvitatása, amelyet a múlt év december 14-én közölt a sajtó. A lapok hasábjain, a rádió és a tv adásaiban, a párt-, Komszomol- és szakszervezeti taggyűléseken a dolgozók alapjában véve helyeslik a nagyszerű tervezetet, egyúttal javaslataikkal kiegészítik, megjegyzéseket fűznek hozzá. bizottságnak: mielőbb gyorsítsák meg az új ‘ gyártási módszerek i