Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-07 / 287. szám

Pirer Gyula Orosháza ’vnvw-upwjjpK Tükörkép Bónus István Az árokparton játszik egy gyerek, Huncut tüzek égnek nagy szemében, Fű-asztagot rak önfeledt mosollyal, Mint én, egy régi elsárgult képen. Boldog mikor vessző-lovon vágtat, Ha sárkánnyal fut s ránevet az ég... El-elnézem . gondbarázdás felnőtt S úgy érzem, mintha véle játszanék. Mikor szivét csöpp bánat felhőzt, Hallgat s csupán magában kesereg. — Valamikor én is így könnyeztem, Én az a régi, játékos gyerek, Ki eltűnt, mint halk tücsökszó tűnik, Ha tépdesi az ősz a lombokat... De ha keresném, megtalálnám még: Valahol lelkem lim-lomja alatt... Fák Tervekkel, vággyal telve a nyárfa, Agkarjait felhők felé tárja: Vágyódik magasba, tiszta fénybe S kidöntik, mire odáig érne, — • * ■ • Tüskés akácnak komor a lombja, Illatfelhőit hiába ontja; Hömpölyög, száll, úszik és haldokol, Megfojtja szürke, sűrű esti por... Karola Katona Judit ügy tudom, meghalt Karola. Gyerekslepp csúfolta, ha látta. Pirosra kente sarkait, így rótt utcákat hadonászva tollas kalapban a bolond. Házakhoz járt foltozni néha fillérekért, ahol nagyon kellett foltra-folt, rongyba cérna. Kővel dobálták rossz fiúk, csúnyákat mondtak Karoláról. Még látom miként gombolyít kifésült kóclabdát hajából. Ott ül nyarak zöld árkain, belemotyog tavaszba, őszbe. Emlékeimben látom: ölt, §eiioz, sorsom vásznára dőlve„ KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Harminc év magyar irodalma F elszabadulásunk 30. évfordulóját a magyar könyvki­adás jelentős mű­vek megjelentetésével ün­nepelte. Az antológiák, tör­ténelmi és irodalmi kiadvá­nyok sokaságából jelen al­kalommal egy nagy jelen­tőségű könyvsorozatra sze­retnénk a figyelmet ráirá­nyítani. A Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó közös vállalkozása kereté­ben a felszabadulás óta el­telt 30 év szépirodalmának legjelentősebb alkotásai kerülnek újra kiadásra Il­lés Endre és Kardos György gondozásában. A 100 kötetre tervezett soro­zat első tíz-tizenkét kötete már el is jutott az olvasók kezébe. A művek többsége — fő­leg olvasmány! alapon — már régi ismerősünk, de olyanok is akadnak kö­zöttük, amelyekkel a tele­vízió jóvoltából színházi közvetítések vagy filmalko­tások formájában ismer­kedtünk meg. Együttvéve az 5-6 évre tervezett 100 kötetes sorozat értékes ré­sze lehet minden magyar ember könyvtárának. A megjelent kötetek kö­zül több is foglalkozik a felszabadulással kapcsola­tos eseményekkel. Ma már történelem az, ami Darvas Józsefváros az ingoványon, Karinthy Ferenc Budapesti tavasz, Illés Béla Honfog­lalás című műve megírása­kor a jelen, a kézzelfog­ható valóság volt. Nem mindenki előtt ismert azon­ban, hogy a felszabadulás­nak milyen sok krónikása volt. Erről győz meg ben­nünket a sorozat első két kötete: Magyar írók tanú­ságtétele (1944—45) és A hajnal színei (Magyar köl­tők tanúságtétele). Az első kötet négy próza- író munkáját hozza 1944— 45-ből. Közülük legismer­tebb a már előbb említett Darvas-mű: Város az in­goványon. Írója még „pin­cében, pislogó gyertyafény mellett kezdte róni a soro­kat”. Előszavában azt írja könyvéről: „Ez nem re­gény, nem riport, nem nap­ló, nem is történelmi do­kumentum”. Ez volt az el­ső könyv, amely a felsza­badulás utáni könyvnapon megjelent az ellenforradal­mi rendszer bírálataként, s a jövő reményét élesztve az emberekben. A kötetben megjelent Déry Tibor Al­világi játékok és Kassák Lajos Kis könyv haldok­lásunk emlékére című mű­ve, amelyek a háború utol­só hónapjainak eseményeit keltették életre. Nagy La­jos Pincenaplója a legnehe­zebb időkről, a pincében töltött hetekről szól napló- szerűen, az óvóhelyek han­gulatát idézve. Nem sorolhatjuk fel még név szerint sem azt a 48 költőt, akik A hajnal színe című kötet bizonysága sze­rint kifejezték a háború és fasizmus iránti gyűlöle­tüket, és a jövő szép haj­nalának felvirradásán mun­kálkodtak. Radnóti Miklós Hetedik eclogájától Kassák Lajos Ódájáig ível a költe­mények sora, A felszabadulás történel­mi jelentőségét azonban — bármily értékesek is a fen­tebb ismertetett tanúságté­telek — néhány nagyobb terjedelmű regény mutatta be igazán. A falu, a pa­rasztság felszabadulásának költői szépségű történetét Szabó Pál írta meg Az Is­ten malmai című regényé­ben. Karinthy Ferenc Bu­dapesti tavaszának cselek­ménye 1944 karácsonyán, a főváros körülzárásával in­dul és Pintér Zoltánnak, a fiatal tudósjelöltnek této­vázásával, útkeresésével folytatódik, majd a szere­lemben és az önként vállalt harcban való magára talá­lásában teljesedik ki. Illés Béla Honfoglalás című tri­lógiába beolvasztotta ko­rábbi művei egyes mozza­natait, s a szovjet hadsereg hőstetteit és a főváros fel­szabadítását ábrázolja az első magyar kormány megalakulásáig a szabad hazában. A felszabadulás történel­mi jelentősége mellett az eddig megjelent kötetek fő mondanivalója a kommu­nista helytállás: hűség a párthoz, hűség a néphez. Első helyre kívánkozik ezek közül a művek közül Gyur- kó László: Lenin, Október című könyve. A proletár- forradalom vezérének, min­den kommunista példaké­pének történelemformáló személyiségét, az embert és a forradalmat idézte fel az író könyvében a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 50 éves évfordulója al­kalmából, 1967-ben. A kommunista helytállás a témája Mesterházi La­jos: Férfikor című regényé­nek is, amelynek dramati­zált változatát a Csokonai Színház előadásából ismer­jük. Egy forradalmár élet­útját, 50 év eseményeit íveli át a regény cselek­ménye. A megpróbáltatá­sok hosszú során keresztül való helytállást példázza a közelmúltban elhunyt Len­gyel József életművéből készült válogatás; Elejétől végig. A kötet címe az író életútjának jelképe: ő maga is az emberi helytál­lás hőse volt egész életé­ben. A Visegrádi utca című történelmi riportázs az egyik legjelentősebb könyv a magyar forradalmi mun­kásmozgalom reális megis­merése szempontjából. Csak azt írta le benne, amit ma­ga látott, átélt és a moz­galom szempontjából fon­tosnak tartott. Sánta Ferenc két kisre­génye is a néphez való hű­ség kérdését állítja közép­pontba. A filmre is siker­rel feldolgozott Húsz óra cselekményébe húsz év történetét sűrítette bele. Az áruló négy főszereplőjén keresztül azt bizonyítja, hogy az igazság annak az oldalán van, aki őszintén a népet szolgálja. A kötet terjedelme egyébként meg­engedte volna, hogy Sánta novellatermésének legjavá­ból is kerüljön bele egyné­hány. A magyar novellaírás legjobb hagyományait foly- tatja Illés Endre kötete: örvények között. Szemé­lyes és családi élményeit dolgozta fel írásai egy ré­szében, amelyek között vannak Mikszáthra emlé­keztető hangvételűek (Skár- lát, Kettős kör), de olyanok is, amelyek előremutat­nak a modern novella irá­nyában (A látogatás, Ostya nélkül). Jellemző novella­művészetére az európai kultúra jelenléte és hatása (Olasz képeskönyv, Fran­cia képeskönyv). A felszabadulás utáni drámairodalmat Illyés Gyu_ la négy drámája képviseli ez idő szerint a sorozatban, nagyon színvonalasan. A Fáklyaláng Kossuth Lajosa a bukás fölé magasodó for­radalmi hűséget jelképezi. A Kegyenc nem átköltése Teleki László múlt századi drámájának, hanem új mű, amelyben az író a személyi kultusz embertelenségével és önkényességével számolt le. A Tiszták az albigensek, egy elpusztult nép drámá­ja, amely századokkal meg­előzte korát. A Testvérek" a legnagyobb paraszti for­radalom hevét tápláló test­véri szeretet erejét mutat­ja meg. Ebből a vázlatos ismer­tetésből is kitűnik, hogy a 30 év nem csupán egy a sok könyvsorozat közül, hanem felidézése a korunk­nak, a XX. század nagy történelemformáló esemé­nyeinek, s benne népünk, a magunk életének. Ügy is mondhatnánk, hogy korunk enciklopédiája ez a nagy vállalkozás, amelynek kö­vetkező köteteit fokozott érdeklődéssel várjuk. Kovács Antal ösztönző avagy a csacsi mechanizmusa Gondolom, mindnyájan ismerjük a következő figu­rát: baktat a csacsi az úton, s egy hosszú póznára köt­ve, ott lóg előtte a széna­csomó. Gubbaszt a hátán a juhász kezében egy cél­szerű kampósbottal. A csa­csi persze szaporázza a lé­pést, mert a kívánatos szé­na ott hintázik előtte, el­érhetőnek látszó távolság­ban. És az igazság az, hogy a csacsi ilyen-olyan idő­közökben el is nyeri a szé­nát; máskülönben előbb- utóbb összecsuklana a gaz­dája alatt. Nemcsak ezért szapóráz­zá, persze; nemcsak a szé­na miatt. Tapasztalta már, hogy ha nem szaporázza eléggé vagy megcsökönyö- södik, akkor a gazdája há­tulról biztatja, a kampós­bottal, a tomporán. Egyszó­val: szaporáznia kell, ez a törvény. Elölről a kelle­mességek, hátulról a kelle­metlenségek egyaránt erre késztetik. Csacsija válogatja, me­lyik ösztönzőnek jut fonto­sabb szerep a szaporázás- ban. Ámbár a csacsik gaz­dái sem egyformák: ki az elülső, ki a hátulsó ösztön­zőre bízza a főszerepet. Igazán nem akarom sér­teni az olvasót a primitív példázattal. Mint látni fog­ják, éppenséggel nem arról van szó, amire gondolnak. Emlékezhetnek rá az idő­sebbek, hogyan jutalmazta például a bibliai úr az olyan igyekvő szolgát, aki, az ő távollétében is szor­goskodva, jól sáfárkodott a rábízott talentumokkal „Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj bé a te uradnak örömébe.. — Pozitív ösztönző. És hogyan foglalt állást a „gonosz és rest” szolga ügyében a bibliai úr, azaz: milyen határozattal zárult egy korabeli fegyelmi. „A haszontalan szolgát” — aki, mint tudjuk, gazdája távol­létében nemigen törte ma­gát szorgoskodásokon — „... vessétek a külső sö­tétségre; ott lészen sírás és fogaknak csikorgatása”. — Működött tehát a ne­gatív ösztönző is. S végigpásztázhatnánk a történelmet, minden kor­ban, és minden sarkán a világnak valami hasonló következtetéshez jutnánk el; soha el nem avuló tör­vénye volt a társadalom­ban élő embernek a szor­goskodás. Ki élőiről — vá­gyai, kívánságai felől kap­ta hozzá az erősebb ösztön­zést, ki pedig hátulról in­kább, érzékenyebb részein. Igaz, sőt nagyon is igaz; elődeink között sem szor­goskodott mindenki. S leg­inkább épp azok nem sza­kították az istrángot, aki­ket a korabeli negatív ösz­tönzők nem érhettek utói; a korbács, a deres, az éh­ség, a munkanélküliség. S egyáltalán: az a példabeli kampósbot, melytől lészen „sírás és fogaknak csikor­gatása”. Vagy elég hatalmasak voltak, vagy elég gazdagok, ha meglehettek szorgosko­dás nélkül, s — ezzel egy­idejűleg — fogcsikorgatás nélkül is. De nem vitás, hogy a köznép vastörvénye a szorgoskodás volt; mind­két irányból erre kapta a — hol taszító — hol vonzó — ösztönzéseket. De hogy vagyunk ezzel a vastörvénnyel — ma? És hogyan leszünk vele hol­nap? Érthető, és csakis helye­selhető, ha a szocializmus nem kívánja. továbbfűzni történelmi csacsi-mechaniz­mus, a korbács-deres-éh- ség-munkanélküliség lánc- sorát, az embertelen kény­szerösztönzéseket. Jó vol­na, bizony, ezt a szimbo­likus kampósbotot végleg a történelmi szertárnak ha­gyományozni. Egyszóval: jó volna élni most már félel­mek, sírások, fogcsikorga- tások nélküL Egyelőre nem megy. In-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom