Békés Megyei Népújság, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-05 / 208. szám
T¥-3 EGYZET Filmlevél G. G.-nek Kis túlzással azt is írhatnám, hogy Vietnam-est volt September 2-án a tv-ben. A tv-hír- adó előtt 40 perces összeállítás emlékezett a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepére, a híradóban tudósítást láttunk az ez alkalomból rendezett csepeli nagygyűlésről. Az est főműsoraként pedig — szokatlan műfaji megoldással — filmlevél pergett Graham Greene- nek címezve, Radó Gyula és Róbert László forgatókönyve alapján. Mielőtt e különös levél nagyszerűen szerkesztett fejezeteiről néhány szót ejtenék, álljon itt a történelmi tény: 30 éves a Vietnami Demokratikus Köztársaság, s 45 milliós népe ma végre szabad, békében él! Hosszú út vezetett eddig, melybe belefért a Tanaka~tervnek nevezett japán imperializmus, az 1946- os francia támadás Hanoi ellen, az 1954-es Dien Bien Phu-i győzelem, s az úgynevezett „tonki- ni incidens” is —, hogy csak a leglényegesebb állomásokat jelezzük azon a három évtizedes úton, mely háborúval telt el. önkéntelenül adódik a kérdés: mi adott erőt ehhez a maratoni öldökléshez a támadók részéről, s a védekezőknek? A kérdés megválaszolását, jó húsz évvel ezelőtt Graham Greene a Csendes amerikai cimű regényében foglalta össze — most már nyugodtan mondhatjuk! — látnoki erővel. Pyle — a „csendes amerikai” vakon abban hisz, hogy a régi kolonializmus meghalt, a kommunizmus szélsőség, ezért meg kell találni azt a harmadik erőt, mely az igazi demokráciát biztosítja. Ennek a 75 perces filmlevélnek éppen abban rejlik a nagyszerűsége, hogy a regény alapján készült színpadi változat egyes jeleneteit szembeállítja, vagy éppen párhuzamosan futtatja azokkal az 1973-ban és 75-ben készített do- kumentumfelvét'elekkel, amelyek napnál világosabban bizonyítják azt az amerikanizálási törekvést, mely az „ártatlannak” tűnő plasztikbombás merényletekkel kezdődött, s lett á történelem legbarbárabb, emberirtó hadjárata. Saigon már többé nem „ajándék az idegennek”, hanem Ho Si Minh városa, az igazságért küzdők, a honvédők hősi városa. És hogy az lett, abban- minden békeszerető embernek része van. Része van azért, mert eljutott a közömbösségben rejlő beláthatatlan veszélyek felismeréséhez, s a cselekvés, a támogatás útjára lépett. Külön elismerés és öröm volt a néző számára, hogy elégedett érzéseit Graham G ree né — az adást követően — a budapesti stúdióból saját elégedettségével is megerősítette. Szilárd Ádám A BUBtV Gyulai Bútorgyára 1 t6 hegesztő vizsgával rendelkező tmk- géplakatost vesz fel ateonnali belépéssel. -Jelentkezni lehet: Gyula, Balázs Deák u. 6. ____________________ A Nvergesújfalui Magyar Viscosa- evár az ország' egyetlen veeviszál- ervára, azonnali belépéssel felvesz | vesvipari szakmunkásokat, férfi és női betanított és segédmunkásokat. Jöjjön áolgoznl e Duna menti nagyüzembe. Nvereresújfalura! Korszerű, automatizált, kltmatizált üzemek, modern vegyipari technológia. továbbtanulási lehetőségek Jelentkezés? minden munkanapon. 7—12 óráig:, a munkaüevi főosztályon A2 érdeklődők a választ levélben meg- kaniák a részletes, képekkel illusztrált „Tájékoztatóval** egvütt Cím: Magvar Viscosagvár. 2536 Nverges- ülfalu. Komárom meeve. Pf.r 1 Előnvös feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat felveszünk és betanítunk fonónak, szövőnek, csévélőnek. Felvételre keresünk továbbá 18 évén felüli női és férfi segédmunkásodat Vidékiéknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk Bővebb táiékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamuttext’lművek Budai Gvára munkaerő-gazdálkodás. 150? Buda- pest, postafiók 43. ____________________ N ehézgépkezelőket E 302-es típusú kotrógépre, házgyári híddarukezelőket, festő, üveges, bádogos, tető- szigetelő, vasbetonszerelő, asztalos, lakatos, kőműves, ács szakmunkásokat. férfi, női segédmunkásokat. kubikosbrigádokat. azonnal felveszünk. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Klapka u. 34. fszt. 10. Lőrinc! Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. Kereset 2 000—2 600 Ft a betanulás után, vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: PFV Lőrinci Gyár. 1183 Budapest. G.vömrői u. 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. A Betonútépítő Vállalat azonnali hatállyal felvesz változó vidéki munkahelyre nehézgépkezelőket, budapesti munkahelyre gyors-, gépírókat.. •Jelentkezésr a vállalat munkaügyi osztályán, Budapest, VI.. Népköztársaság útja 9. _________________________L A Tiszántúli A ram szóig áltató Vállalat hálózatszerelési munkára dolgozókat vesz fel, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: a szeghalmi szerelési vezetőségen, Bocskai u. 51. Szobafestőt, Zetor-vezetőt felvesz a Szikvíz- és Szeszipari Vállalat, Békéscsaba, Luther u. 5 b. Felvételre keresünk éjszakai portást, vizsgával rendelkező gázkazánfűtőt a Körös Szállóba. konyhai dolgozókat és takarítókat, békéscsabai munkahelyekre. Jelentkezni lehet: Békés megyei Vendéglátó Vállalat munkaügyi osztályán, Gutenberg u. 3. sz alatt. A Békésszentandrási S^őnvegszövő HISZ felvételt hirdet 1 fő nagyüzemi gyakorlattal és szervező- készséggel bíró textilmérnökre. Jelentkezés a szövetkezet személyzeti vezetőjénél. Likőripari vállalat Gyulai Telepe raktári munkásokat, vesz fel. Gyula, Április 4. tér 9. MEGVÉTELRE FELAJÁNLUNK 'ELFEKVŐ KÉSZLETÜNKBŐL 3 GARNITÜRA 12/6/42—G/l.55 Z — 24 JELŰ AGR0PANEL nyitott színépületet tetőszerkezettel hullámpalával Érdeklődni: GYULAI VASIPARI SZÖVETKEZET Gyula, Dobozi út Telelőn: S8I Ügyintéző: Juhász Imre, \ Elvonókúra a támaszponton A világ különböző területein levő amerikai légitámaszpontok parancsnoksága kénytelen a katonai személyzet körében elterjedt alkoholizmus problémájával foglalkozni. Mint az Egyesült Államok Hadügyminisztériumának Tokióban megjelenő lapja a Stars and Stripes írja, a probléma „fenyegető méreteket kezd ölteni". A részeges katonákat elektro- sokkal kezelik. Az alkoholistának szeszes italt adnak és amikor inni kezd, elektromos ütést kap a karjába. Ez a módszer — kidolgozóinak véleménye szerixft — arra szolgál, hogy az alkoholistát megfossza az ivás „kellemes élményétől” és undort váltson ki benne a szeszes itallal szemben. A hadsereg kötelékében levő alkoholisták gyógyitóközpontja a Fülöp-szigeti Clark-légitámasz- ponton van. R DÜRER NYOMOR csabai, gyulai telepe felvesz érettségizett fiúkat gépmester átképzésnek, valamint érettségizett lányokat könyvkötő átképzésnek Jelentkezni: Gyula, Jókai u. 5—7. Békéscsaba, Szerdahelyi u, 2/a, A Tiszántúli Talajjavitó Vállalat megyei Irodája, Szarvas, Budai N. A. u. 5 sz, alatt felvesz: — szakképzett, gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót, — közép- vagy felsőfokú gépész képesítéssel, — középfokú közgazdasági képesítéssel dolgozókat Jelentkezés részletes önéletrajz beküldésével. A KNER NYOMDA felvesz férfi munkásokat betanított és segédmunkási munkakörbe. Jelentkezni: terv- és munkaügyi osztály. Békéscsaba, Lenin u. 9. Fizessen elő , lapunkra! A Békés megyei Állami Építőipari Vállalat magas kereseti lehetőség mellett FELVESZ — minősített ívhegesztő (lemezre és csőre), — hidegburkoló, szigetelő, — festő, kőműves, ács SZAKMUNKÁSOKAT, VALAMINT — dömpervezetőket. Békéscsabai, gyulai és orosházi munkahelyekre — betonozó, kubikos munkavállalókat (brigádokat is). Gépkocsival történő napi szállítást biztosítunk. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán, k Békéscsaba II., Kazinczy u. 4. szám. Figyelem! Német nyelvtanárok figyelem! R Nyergesújfalui Magyar Yiscosagyár azonnali belépéssel felvesz 2 képesített német nyelvtanárt tolmács! feladatok ellátására. A munkakörrel és a fizetéssel kapcsolatos részletes -felvilágosításokat a személyes megbe szélés során adja meg a vállalat személyzeti osztálya. Cím: MAGYAR VISCOSAGYAR, 2536 NYERGESŰJFALU, PF.: 1. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak. ismerősöknek, barátoknak. Hó szomszédoknak, akik szeretett férjem, drága édesapánk, fiunk, testvérem és unokám. ifi. Oláh Imre temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet dolgozóinak, vezetőinek, az 1. sz. Bölcsőde dolgozóinak, valamint a mezőmegyeri Magyar—Szovjet Barátság Tsz baromfitenyésztőinek. Ezúton mondunk köszönetét a Békéscsabai Kórház sebészeti osztály kezelőorvosainak és ápolónőinek. A gyászoló család Köszönetnyil vánitás Faj 6 szívvel mondunk kö- szönetet mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, GYERAJ JANOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gy&szoló család apróhirdetések Egyéves Tümler csónakmotor, áron alul, eladó. Mezőmegyer, _Ady_ 12._ K özpontban levő házrészemet sürgősen eladom. Békéscsaba. H.. Kun u. 14.___________________________________ Eladó Szarvas központjában 9 szobás lakás, készpénz és OTP-átvál- lalás. Szabadság u. 5/a. IV. 13. Bicere 21. számú tanya eladó. Érdeklődni: Gyula, gyermekkórház, porta.________________________ . K ülön bejáratú fél ház sürgősen eladó. Gyula, Gyár_ u. 21. _j ^____ T elek eladó! Gyula, Ince pápa u. 37. szám alatt, építésre engedélyezett. ___________________________________ W artburg 353-ras, felújított, kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni: délután lehet. Békéscsaba. Szabolcs u., MAV-épület._______________ K ét és fél szobás' szövetkezeti lakás eladó. Békéscsaba. Kulich-lt. V—7 A. fsz. Érd.: 5 órától, szombat, va- sámap egész nap.____________________ 4 m-es góré eladó. Békéscsaba. V.; Micsurin u. l. ________________________ P ekingi palotakutya-kölykök. import, győztes szülőktől eladók. Elek. Dózsa u, 20. Thuróczy._______________ K étszobás kis családi ház, csendes, nyugodt helyen eladó. 5500 Gyoma. Körösi Csorna 24.____________________ É lővíz-csatorna mellett 500 négyszögöl föld eladó. Érd.: Gyula, Tiborc 25.. du. 5-től.___________________ 4 08-as Moszkvics 15 OOO-ért eladó. Békés. Damjanich u. 16. Érd.: szombat, vasárnap.____________ 5 köbméter tyúktrágya ingyen elvihető. Békéscsaba, Gyulai út 27._ G yulai út mellett. Béke-kert, faragott régi bútor eladó. Békéscsaba. Gyulai út 27.________________________ N yolc műveletet végző zsebszámológép eladó. ..Digitron” jeligére. * békéscsabai hirdetőbe. J_ __■ B eépíthető házhelv eladó. Gyulavári. Szőlőskert u. 46._____________. . E ladó Gyula. Kerék utca 32 számú ház, azonnali beköltözéssel. ___ G vula, Arany János utca 15. számú ház eladó._________________ G yulán, gyógvfürdő közelében családi ház, beköltözhetően eladó. Vár u. 14.__________________________________ Gyulán. Kiss Ernő u. 10. számú ikerház, felerészben is eladó, beköltözhető. 320 négyszögöl verttel. kertészeti felszereléssel együtt._____ Z siguli kitűnő állapotban, mint az új, 43 000 kilométerre] eladó. Érdeklődni: Gyula, Aloár utca 20>?a. szám alatt vagy a 132-es telefonon, munkaidő után._______________________ Gyulán, Kenyérsütő u. 10. számú, közművesített ház, beköltözéssel eladó;____________________________________ Gyula. Cínka Panna u. 27. sz,. alatt, egy nagyobb teherbíró stráfkocsi eladó._______- ______________ ______ G y"la. ■Pu’drió ikt. VT*n. A. Ih fsz. 1. és első emeleti lakás eladó. Érdeklődni : fsz. 1. 7 békés MUMUSA 1975, SZEPTEMBEE 5. ✓