Békés Megyei Népújság, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-05 / 208. szám

A televízió műsorából Tápiá Ikoxá »tudományi vándorgyűlés Gyulan A Magyar Táplálkozástudomá­nyi Társaság soron következő üléséi szeptember 4—5-én Gyu­lán tartja, a városig tanács dísz­termében. A kétnapos esemény- sorozatra érkezett vendégeket Dér .Lajos, a gyulai Városi Ta­nács elnökhelyettese köszöntöt­te. Vitaindító előadást dr Rigó János, a Magyar Táplálkozás­tudományi Társaság elnöke tart tott. Az ünnepségre eljött töb­bek között Andre Bucskó pro­fesszor, a Csehszlovák Táplál­kozástudományi Társaság elnö­ke is. Ez alkalomból- adták át dr Rigó Jánosnak a Tangl Ferenc Emlékérmet. A kétnapos ván­dorgyűlés résztvevői 16 tudomá­nyos előadást hallgatnak meg. Időközben megtekintik a Bé­kés megyei élelmiszeripari vál­lalatok termékbemutatóját Huszonöt mázsa ócskavas A békéscsabai MÁV-állomás forgalmi, csomóponti KISZ-esei a napokban hulladékvasgyűjtést szerveztek. Munkájuk eredmé­nye huszonöt mázsa ócskavas összegyűjtése. Jó eredményt ér­tek el a vontatási és pályafenn­tartási főnökség KISZ-esei is. A gyűjtést egyébként nemcsak kampányszerűen végzik, hanem közösen megbeszélve olyan al­kalmakkor. mikor idejük enge­di. „ítéletidő” Békéscsaba felett Szerdán a délutáni órákban ritkán tapasztalt, sűrű égzengés és villámlás közepette szinte „Ítéletidő” vonult át a megye- székhely felett. A békéscsabai meteorológiai obszervatórium tájékoztatása sze­rint 16 óra 56 perckor dördült meg először az ég, és ezt köve­tően majd egy órán át szinte megállás nélkül morajlott. vil­lám-lőtt. Rövid idő alatt mint­egy 8 milliméternyi csapadék hullott, majd később egyenlete­sebben oszlott el a csapadék és összesen 14 milliméterre áztat­ta a 'földet. Közben az állo­más környékéről jégesőt is je­lentettek. Amint elmondták, ebben az idősza: ban nagyon erős zivatar-tevékenység alakult ki országszerte, sajátos tér- és időbeni elosztásban. A délelőt­ti órákban az ország nyugati részében, éjszaka pedig az or­szág középső részében tombolt vihar. A villámlás .alatt több he­lyen megszakadt az elektromos és a telefonvezeték. A DÉ- MÁSZ-hoz sok hibabejelentés érkezett, a posta hibaelhárítá­sához viszont csak a konzerv­gyártól reklamáltak. A tűzoltóknak Békéscsabán nem akadt dolguk, de Gyula­vári gaskumj részéről jelentet­tek tüzet. A villámcsapásból keletkezett takarmánytűz so­rán mintegy 25—30 mázsa szé­na égett, de a gyulai és békés­csabai állami tűzoltók beavat­kozásának eredményeként a kár csak 2—3 ezer forint. A tűzol­tók munkáját nagyban segítet­ték a határőrök. Minden való­színűség szerint a Csongrád megyei Székkutason 21 óra táj­ban történt tűzesetet is a ziva­tart okozta. Ehhez a tűzhöz az orosházi tűzoltókat is segítségül hívták. Egy pillanatra. All a vásár Budapesten — Hál’ istenne nincs még vége — Nagy díjat nyert a szép Juci, Orosháza büszkesége. Dózsa Tsz küldte fel „őt” — És ez kérem nem halandzsa —, Tudt'ák, nem hoz rájuk szégyent Ez a derék magyar kanca. — kép — A „néma” tündér Diákok kisebb-nagyobb cso­portokban jönnek, sétálnak az iskolákból, színezve mesélik nyá­ri élményeiket. Formás, fiatal lány kanyarodik az egyik bé­késcsabai építkezés mellett. Az utca férfiak az építkezésen dol­gozók szájlátva nézik. Először dicsérő, majd elismerő megjegy­zések, ezt követően fütyülés, sziszegés, majd hangos „bemon­dások” keverednek az utca zsi­vajába. — Hello, Bogárkám! — szól vigyorogva az egyik hasonló ko­rú. — Tündérkém figyelj? — toldja meg a másik, s megáll a szerszám. mindenki kezében. Árgus szemekkel figyelik a fej­leményeket. Szúnyogirtás! bemutató A Fővárosi Takarító Vállalat tájékoztatása szerint 1976~ra nagy területek szúnyogmentesí­tésére készült fel. Annak érde­kében, hogy az érdekelt egész­ségügyi szervek megismerhessék korszerű szúnyogirtási techno­lógiáikat, nagyteljesítményű gé­peiket és különösen irtószerei" két, szeptember 10-én vízi- és szárazföldi bemutatót tartanak a Szelidi tónál. A szúnyogirtási bemutatóra délután fél 3-tól ke­rül sor Dunapatajon, a kalocsai Járási Hivatal üdülőjében. Nyitás; hétfőn Költözik a GELKA-szerviz Elkészült Békéscsabán az Ist­ván király tér 9. szám alatt az új GELKA-szerviz. Mint Lődy András, a szerviz vezetője el­mondotta, a költöztetést két' ok is indokolta. Régi épületüket rö­videsen bontani kezdik, hogy helyén felépüljön az új posta; Ezenkívül rendkívül kevés he­lyük volt már a műszerészeknek és ez a munkát is akadályoz­ta. A hétfőn nyíló új szervizben kényelmes munkaasztalok mel­lett korszerű műszerekkel dol­gozhatnak a szerelők. Addig azonban nem tudják vállalni az elromlott rádiók, televíziók, ház­tartási gépek javítását, s ezért kérik a lakosság türelmét Gosnbakléllitás Az őszi hónapok kedveznek a gombatermésnek. Kirándulók százai és ezrei járják az erdő­ket, s a gombakedvelők termé­szetesen szednek is a kedvenc csemegéből. Sajnos, azonban a lapok hasábjain egyre több gombamérgezésről is olvashat­nak. Erre hívja fel a figyelmet Pósteleken a MENCS kiállítása. mo­meg igen­A kirándulók valósághű delieken ismerkedhetnek az ehető és a hozzájuk csak hasonló mérges gombák különböző fajtáival. A kiállí­tás célja, hogy az iskolások, s általában a környék látogatói megismerkedjenek a különböző gombákkal, a mérgezés veszé­lyeivel. A tárgyalóteremből Hét év szabadságvesztés halálos gázolásért — Nem tudsz beszélni? — kérdezi egy idősödő dolgozó és büszkén körülnéz mintha azt mondaná: „Nem vagyok én még öreg, értem én a fiatalokat és a játékot”. S közben a lány némán, fü­lig vörösödve senkire sem néz, szaporázza lépteit. Ez végképp feldühíti a „nézőket”'. — Kis hülye liba, mit vágsz fel? — kiabál utána az egyik, de erre sem reagál a kislány. Szó nélkül megy tovább, s iga­za van. Csak a járókelők csó­válják fejüket, az építkezésen a munka pedig halad tovább. Vajon mit szólnának „hőse­ink", ha valaki — vagy valakik — az ő nőismerőseiket, meny­asszonyaikat, feleségüket, test­véreiket vagy netán édesanyju­kat .hasonló jelzőkkel illetné? Biztosan ők sem hagynák szó mélkül. i (Szekeres) Tegnap hirdetett ítéletet a gyu­lai járásbíróság Kozma. László eleki lakós bűnügyében. A vád­lott ez év június 30-án nagy mennyiségű szeszes italt fogyasz­tott el, majd személygépkocsijá­val Xunágotán 80 kilométeres sebességgel száguldott. Közben áttért az úttest menetirány sze­rinti bal oldalára, s elütötte a kerékpárjával szabályosan köz­lekedő Major Bélánét és egyéves kisgyermekét. A baleset után Kozma László nem állt meg, ha­nem változatlan sebességgel foly­tatta útján. A baleset színhelyé­től mintegy fél kilométerre ál­lították meg. Major Béláné a helyszínen, kislánya pedig kór­házban meghalt. A járásbíróság Kozma Lászlót halálos közúti baleset ittas ál­lapotban való gondatlan elköve­tése, valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt halmazati büntetésül hét év szabadság- vesztésre ítélte. Mellékbüntetés­ként 10 évre eltiltotta a gépjár­művezetéstől. A szabadságvesz­tést börtönben kell letöltenie. Áz ítélet nem jogerős. Á vádlott és védője enyhítésért, fellebbe­zett Nincs többé férfi Ma este 8 óra 5 pertcöl mu­tatja be a televízió Sipkay Bar­na: Nincs többé férfi című tévéfilmjét. A szereplők munkás- fiatalok, akik ifjúságuk és kör­nyezetük ellentmondásaival áll­nak szüntelen harcban. A főhős, a „nagymenő” Rocki váratlan „próbaházassága” alaposan fel­I kavarja a kedélyeket; ettől in­dul el aztán a konfliktusok, ka­landok, mulatságos és meghök­kentő szituációk változatos so­rozata — amilyet talán csak a klasszikus néma-filmvígjátékok­ban láthattunk. Képünkön: je­lenet a filmből. MA: 1975. SZEPTEMBER 5.. PÉNTEK Viktor napjo A Nap kél 5.07 — nyugszik 18.19 órakor A Hold kél 4.34 — nyugszik 17 43 órakor Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, i az ország keleti felén eső, zivatar. Mér­sékelt, időnként megélékülő keleti, délkeleti, később he­lyenként megerősödő északnyu­gatira forduló szél. Hajnalban és reggel párás levegő, néhány helyen köd várható. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 fok közelében. (MTI) — LIBATENYÉSZTÉS. Csi ha­gyományai vannak a libate­nyésztésnek Méhkeréken. A háztáji portáikon évente mint­egy 10 ezer víziszárnyast nevel­nek fel az asszonyok. Egy részét pecsenyelúdként, a többit hízot­tá« értékesítik. A toliból ké­szül a méhkeréki lányok dunná­ja, párnája, pehelypaplana. — MÁTRAFÜREDRE ÉS EGER­BE utaznak ma kezdődő autó­buszkirándulásukon 35-en a me­gyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, valamint az IBUSZ szervezésében. A ki­rándulás háromnapos lesz. — HALKONZERV-BEMUTATÖ ÉS -KÖSTOLÖ. Békésen szep­tember 5-én, ma délelőtt 10—12 óráig a helyi ÁFÉSZ az ABC- áruházban élőhal-, halkonzerv- és mirelithal-bemutatót rendez. Az érdeklődőknek bemutatják a halételek és halkonzervek elké­szítésének különféle formáit, s ezt kóstoló követi. — AZ ÉLELMISZER KISKE­RESKEDELEMBEN egy dolgozó évente mintegy 100 ezer forint értékű árut ad el. 1950-ben az egy dolgozóra jutó áruforgalom 17 ezer forint volt. — ŐSKORI LELETEK. Egy raj- na-vesztfáliai ásatás során a kölni egyetem archeológusai 200 ősi szerszám maradványaira bukkantak. A leletekről megál­lapították, hogy az utolsó előtti jégkorszakból származnak, kö­rülbelül 150 ezer évesek. Tíz évvel ezelőtt, 1965. szep­tember 5-én halt meg — 90 éves korában — Albert Schweit­zer Ndbel-díjas német orvos, író és zeneművész, az afrikai lepra­kórház alapítója, majd vezető­je. Soikféle elfoglaltsága mellett szeme mindig nyitva maradt az emberi szenvedésre, s minden lehetséges eszközzel igyekezett segíteni a szegényeket, az elesetr teket. 1905-ben kezdett hozzá ahhoz, hogy megvalósítsa régi elhatározását, amelyet ő maga így fogalmazott meg: „Harminc éves koromig élhetek a tudo­mánynak és a művészetnek, hogy azután az emberek közvetlen szolgálatának szenteljem élete­met”. (Életem és gondolataim című önéletrajzi írásában.) Az egyenlítői Afrikába ment, hogy gyógyítson. Rokonai, barátai, is­merősei hasztalanul próbálták szándékától eltéríteni: az afrikai Lambarénéban — ma Gaboni Köztársaságban — kórházat ala­pított, s emberek ezreinek adta vissza az életet. Nagyszerű élet­művének elismeréseként elnyer­té a nemzetközi Béke Nobel-df- jat. . — TIZENKILENC SZOCIALIS­TA BRIGÁD. A szarvasi ÖKi­ben 19 szocialista brigád 404 tagja tevékenykedik. Főként az iparszerű termelési rendszerek patronálásában, a tudományos módszerek gyakorlatban való alkalmazásában nyújtanak sok segítséget a mezőgazdasági üze­meknek. Az MSZMP me2vei bizottság és » megyei tanács laoía Főszerkesztő: Ed védi G. Sándor Főszerkesztő-helyettest Deák Gyula Szerkesztőség: 9600 Békéscsaba. Postafiók tlt Telefon: 12-196, 12-296 Kiadla a Békés meevtí Laokiadó Vállalat 56öJ Békéscsaba. Postafiók 113 Telefon: 11-021. 11-051 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Mae var Posta Előfizethető a DostahivataloknáS és a kézbesítőknél Előfizetési dti eev hóna óra 20.— Ft Dürer Nvornda. Békéscsaba igazgató: Három széki Pál Index: *5 o&*

Next

/
Oldalképek
Tartalom