Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-31 / 204. szám
í < Sfs!^ • I ~ ‘áf KULTURÁLIS MELLÉKLET A KULTÚRA: ESZKÖZ T öbb mint egy évtizede „fedezte föl” népművelésünk a fogalmat: komplex. Ez a szó rövid idő alatt átütő sikert aratott, olyannyira, hogy nemsokára magát a korszerű népművelést volt szokás komplex népművelésnek nevezni. Bár a kifejezés csöppet sem volt ró a gyáros, most már ide- jétmúlta elítélni. Időköziben a népművelésből is a sokkal helyénvalóbb közi- művelődés lett, a komplex szó pedig mintha lassan háttérbe szorulna. Komplex közművelődésről csak léseit megpróbálták úgy összehangolni, hogy mind egymás munkáját, mind a közös közművelődési célkitűzéseket minél hatásosabban szolgálják. A „komplexitás” gondolatának térhódítása ezzel korántsem fejeződött be. Manapság a fogalom már messze túlhaladt az öte- vékeny műkedvelés körén. Egy Bács-Kiskun megyei község, Kecel példája kitűnően érzékelteti: az összetettség lassan közművelődési szemléletünk egész rendszerét áthatja. A 10 ezer lakosú helységben fokozatosan olyan oktatáAkvárium Polner Zoltán Hét óra. Felizzanak a lámpák. Bíborhuzatú nyugalom. Füst. Konyak A szél zajos ventillátorát bekapcsolja az alkonyat. Megérkeznek a mennyei turisták. Fitogtatják a pénzt es a néma tükrökből öntelt ikonjuk saját szemükbe néz. Villognak a színjátszó neonok: „Mélyvíz!” — „Életveszélyes!” Beles egy arc. Ásít, legyint. Otthon szalonnát vág a kenyérhez. Martlnivel beszentelt álmok. Elegáns föpincéridő. Midőn a ferde hajlamú jóságot eljönnek dicsérni a ' nők. Csak üldögélnek és töprengek sok kifinumolt keresztényi gondon: s egy öregasszonyból hirtelen kihajt a filodendron. a fölöttébb tudálékosok beszélnek: a közművelődés fogalma ugyanis mindazt magába foglalja, amire a komplex — magyarán : összetett, együttes — szó utal. Eszem ágában sincs nyelvészeti fejtegetésbe bocsátkozni. Mindössze arra akarom fölhívni a figyelmet, hogy az idézett szó múlandó divatja is a közművelődési gondolko- zásmód gyors átalakulását jelzi. A múlandóság azért örvendetes, mert arra utal, hogy a fölismerés rövid idő alatt magától értetődővé vált: a művelődés valamennyi rendelkezésre álló eszközét együttesen kell fölhasználni, nem pedig külön-külön, egymástól elszigetelten. Ez eleinte az úgynevezett komplex műsorok formájában öltött testet. Elszaporodtak az olyan előadások, amelyek műsorában nem csupán egy-egy művészeti ág — például irodalom, zene, film, stb. — alkotásai szerepeltek, hanem valamely egységes gondolat köré csoportosították a legkülönfélébb műveket. A következő lépcsőfok a hosszabb időszakra szóló, közös tervezés kialakítása volt. Azaz valamely köz- művelődési intézményhez — művelődési házhoz, ifjúsági klubhoz — tartozó, javarászt öntevékeny művészeti együttesek foglal- nyilvános szerepei, művelődési, szórakoztatási és sportközpontot akarnak kiépíteni, amely minden eddiginél sokrétűbb lehetőségeket összpontosít az ember szellemiségének kifejlesztése számára. A 60-as években épített, szabványszerű általános iskola körül kap majd helyet a művelődési klub, a napközi, a barkácsolásra és szakoktatásra egyaránt alkalmas műhelyépület, a könyvtár, az óvoda, a középiskola, il- tetve a szakiskola, valamint a konyhaépület a hoz zá, tartozó étteremmel. Lesz itt tornaterem is, a szabadban pedig többféle sportpálya. Mindez lehetővé teszi, hogy a központ óvodájába kerülő hároméves csöppség eleinte 14. később 18 éves korig lényegében azonos környezetben, harmonikus körülmények között tegye meg a felnőttséghez vezető utat. S ami alighanem a legfontosabb: eközben életreszóló szálak szövődjenek a kulturális, művelődési, szórakozási igényeit megalapozó és kielégítő központ és közötte. Szükségtelen magyaráz ni: ezek a körülmények csak akkor kamatoznak igazán, ha a közművelődés munkásai újszerű módszereket honosítanak meg. Pontosabban: a szocialista emberformálás új eszközeit kísérletezik ki. Másképpen — széleskörűb- ben értelmezik a kultúra fogalmát, mint korunkban és árnyaltabban, sokrétűbben igyekeznek az embereket a kulturális értékek birtokába juttatni. Azaz azokra az egyéni készségekre, rejtett fogékonyságokra és más, egyelőre nemigen hasznosított alkati-lélektani tulajdonságokra is tekintettel lesznek, amelyekkel a jelenlegi közművelődési körülmények között nemigen tudnának mit kezdeni. Kétségtelen, hogy összehasonlíthatatlanul könnyebb lesz a dolguk. Itt ugyanis szinte „belenőnek” a fiatalok a kulturális értékeket magától értetődő természetességgel hasznosító életviszonyokba. Nem annyira megnyerni kell majd őket a művelődés ügyének, hiszen ez a szó teljes értelmében életszükségletükké válik. Inkább igényességük továbbfejlesztésével, érdeklődési körük szüntelen tágításával, az őket érő művészi hatások ki teljesítésével kell majd törődni. Azaz javarészt . olyasmivel, amire ma nemigen futja a közművelődés munkásainak erejéből. A hiba persze, korántsem csak a körülményekben rejlik. Sokkal inkább a meglehetősen merev, mechanikus gondolkozásmódban: napjainkban még mindig fölöttébb egysíkúan közelítünk a művelődés különböző eszközeivel az emberekhez. Könyv, film, zene, ismeretterjesztő előadás. színház, műkedvelés, szakköri foglalkozás — nagyjából ezt kínáljuk nekik. S elégedetten nyugtázzuk, ha a fölkínáltak közül legalább az egyikkel sikerül megbarátkoz- tatni őket. De az ember rendkívül összetett: szellemének harmonikus fejlesztése nem egyoldalú, hanem minél sokoldalúbb ösztönzést követel. S erre cSak akkor van mód, ha a közművelődés nem csupán néhány művészeti ág iránti érdeklődést olt belé, hanem életmódját, életfelfogását alakítja korszerűvé. A kultúra tudniillik eszköz. Az emberi . élet magasabb szintre emelésének eszköze. Arra való, hogy segítségével ki-ki kora társadalmának megfelelő, értelmes életet küzdjön ki maga számára — az egész közösség hasznára. Veszprémi Miklós G. Golobokov Visszatérés Fotográfiák előtt Az országos fotópályázat tizedik kiállítását tárja az érdeklődő elé a gyulai múzeum Dürer Terme. Tíz esztendő egy országos pályázat életében már nagy idő, tíz esztendő alatt feltétlen kiderül: okos kezdeményezés volt-e a neves fotóművészről, Székely Aladárról elnevezve meghirdetni a pályázatot, és kiállítani alkalmanként sok száz fotográfiából a legjobbakat. A vélemény kialakítását segíti az a kitűnő ötlet, hogy az eddigi kilenc pályázat díjnyertes műveit a Dürer Terem felső galériáján láthatjuk, míg az alsó traktusban ez alkalommal igen nagy mennyiségű, 149 elfogadott, kiállításra méltó fotográfia reprezentálja a jubileumot, a Székely Aladár nevéhez és művészi magatartásához, sokban stílusához is hű mai magyar fotós élgárdát. A katalógus annak is jó útmutató, aki Székely AlaG. Tisesenk© Súlytalanság dárral kíván megismerkedni. Egykori munkatársa, Gisser Gyula gyűjtötte ösz- sze emlékezéseit a Mesterről, és adja közre a kis füzetben. Avatott ember írása ez, olyan emberé, aki nem felületesen ismerte a századforduló és a XX. század első évtizedeinek kiváló fényképészét, akiről Ady Endre is azt tartotta, hogy „nagy intelligenciájú ember, s pompás fotográfus”. E néhány jellemző szóból is sokat megtudunk a gyulaiak országos pályázatának névadójáról. S, hogy a képünk még tökéletesebb legyen, ebben is segít Gisser Gyula, mert közzéteszi Székely sokszor hangoztatott véleményét a fotóművészeiről : „A képekben tükröződjék az illető társadalmi vagy művészi nagysága, felismerhető legyen, milyen jelentős személyiséget ábrázol”. Vagy: „A fotográfia mindig emberábrázoló legyen. A szakmát úgy kell képviselnünk, hogy az méltó legyen a művészet fogalmá* nak elnyerésére”. Világos megfogalmazás, és Székely Aladár egész életműve hű tükre ennek. Vajon az-e a róla elnevez zett pályázatsorozat és a kiállítás? Általában igen. A Mester ihlető és gondolatokat ébresztő szelleme a tíz év minden kiállításán kimutatható. Az elsőkben talán még erőteljesebben: a hatvanas évek végén a portré — az ember — dominált a beküldött, kiállított és díjazott képeken. Később sem változott a helyzet lényegében, inkább bővült azzal, hogy az embert körülvevő világ jelenségei, pillanatai, elgondolkozó szemlélődései is filmre-képre kerültek. Ennek bizonysága a jubileumi tárlat. Bár az első díjjal kitüntetett Eifert János indiai, iraki portréi nem múlják felül a korábbi évek legsikeresebb arckép-fotóit, mégis a Mester nézőpontját hitelesítik, 1975-ben is. A második díjas Zsigri Oszkár kollekciója (Lucerna-betakarítás, Dróthúzó, Alkony a Dunán és Ketten) halványabb a második díjra érdemesí- tőnél és a harmadik díjas Sehr Miklós is sok utánérzéssel küzd. A kiállítás több tucat résztvevője azonban kitűnő alkotásokat sorakoztat fel. (Horváth Zsolt: Mese, Jung Zseni: Profil, Kovács László: Ketten, Kriss Géza: Sióagárdi portré — véleményünk szerint az idei kiállítás egyik legszebb, kár, hogy egyálalán nem díjazott műve —, vagy Péter János: Élet a vízparton című dinamizmussal telített, remek életképe.) A humor is beszűrődik a fotóművészek látásmódjába, és nem idegenül Székely Aladár tói. Elég, ha Tihanyi László Lakodalmi menet című fotográfiáját említjük, me- lyen egy sorban halad a fiatal pár és a násznép a cseppet sem ijedős libacsapattal. .. Tetszett az ünnepi, jubileumi tárlat, hagyott azonban a nézőben olyan érzést, hogy a jobbak közül a legjobbak kiválasztásánál nemcsak a mű, hanem az alkotó személye is nyomott a latban. Ez pedig nem mindig hoz tisztes és elfogadható végrered" ményt. Sass Ervin KOROSTAJ
