Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-31 / 204. szám
Jegyzetek Boldizsár Iván * ® ff •• #•' rr 1 uj könyvéről VELŐS MONDÁSOK tolulnak az írógép billentyűzete alá. „Elutazni annyi, mint egy kicsit meghalni Boldizsárul ugyanez így hangzik: „Elindulni annyi, mint egy kicsit megszületni.” Így is igaz. E könyvről írva azonban azt hiszem a legigazabb: „amit kétszer nem lehet elolvasni, azt egyszer sem érdemes.” Nem tudom, hogy olvastam-e ezt valahol. Lehet, hogy most találtam ki, de biztos, hogy igaz. Lehet, hogy úgy rögtönöztem mint Boldizsár Iván azt az „afrikai” közmondást, amit nemzetközi kongresszus szónoki emelvényéről bocsátott szárnyra. Így hangzik: „Mindent meg lehet tenni apró lépésekkel, kivéve árkot ugrani.” Kétszer olvastam? — Igaz. Ebben a könyvben sok az ismerős írás. A sajtóból kerültek kötetbe. Nem felejtették el még az olvasók, tekintve, hogy alig 3—5 éve jelentek meg először, főleg viszont azért nem, mert erőteljes hatásuk van, mert ma sem tegnapiak. Miről beszél velünk Boldizsár Iván? Ha nem lenne tál félreérthető: mondhatnánk, mindig ugyanarról. Magyarországról, irodalomról, kultúráról. Valóban, ő, a világutazó mifndig Magyarországon van. Próbálom bizonyítani. Például Dublinről szólván így ír: Soha nem láttam szebb csúnya várost, pedig voltam már Chicagóban és Tapolcán is. Minden folyóval átszelt város Pest- Budára szakad a szemében. Közepes nyugateurópai költők a Petőfi, Arany, Babits léptékű magyar műfordítás sugárzása által kapnak jelentősebb helyet értékrendjében. A langyos, rossz sörök melletti mélázd- sok közepette a Kinizsi is szerepet kap honvágyában. Írországi útja mélyen elgondolkoztatta. Ismét Magyarországról. Sorolja a nagy ír íróművészeket. Swift, Wilde, Shaw, Joyce, Beckett. Nevek. Írnak, de angolul Angolul, tehát világnyelven. Mégis azt jelenti ez, hogy nem anyanyelven. Végigéli gondolatban; mit jelentett volna számunkra, ha az Osztrák Magyar Monarchia időszakában mi is elvesztettük volna a magyar irodalmi nyelvet, felcserélve azt a németért, amelyen a világon bárhol megértettek volna bennünket. Zrínyi németül írt volna a német maszlagról, „Pázmány az ő nyelvükön siste^gi, hogy gallérunk alá pökik a német .,. Petőfi németül kiáltja oda Bécsnek, hogy nincs többé szeretett király.” Arany Jánossal végzi: „A példa fáj.” ' Ez a könyv számtalan példával igazolja: Bárhol jár Boldizsár Iván; mindig a mi szemünkkel néz körül, utazó nagykövetként a mi ügyünket képviseli> Ezt teszi, mint a magyarországi PEN Club elnöke, nemzetközi fórumokon is. Irodalom, kulturális élet. E tárgykörök mindig szőnyegen vannak nála. Eszmetársítások által akkor is olvashatunk róla, ha valami egész másról, termelésről, politikáról beszél. Ezek az irodalmi felismerések azonban nem csak egy szűk szekta számára követhetőek, nem a benfentesek össze- kacsintásait helyettesítik. MILYEN SZERENCSÉS helyzetben van Boldizsár Iván! Sokat utazik, s nemcsak elmegy, de vissza-visz- szatérhet a már megismert városokba. Ügy gondolom, igazság szerint utazni is csak oda érdemes, ahová azután visszavágyunk. Boldizsár Iván könyvéből azonban nemszeretem utazásról is olvasunk. Van úgy, hogy utazni muszály és utána visszatérni majdnem kötelesség. A Szárnyas ló című. lUhvyv szerzője vissza-visz- szatért Velencébe, Párizsba, de visszament szétnézni Le- ningrádba és heves szorongások között Voronyezsbe is. Itt a IL világhábo- borű alatt járt — jóllehet — távolról sem örömkatonaként. A visszatérés — újrafelfedezés. Egy- egy város (ahol túristaként járkálunk) sok apró örömet, kis finom megfigyelést nyújt. Az utazó másodszor már észrevesz több apró részletet, új megvilágításban addig nem ismert szépséget. Mennyire más élményeket nyújtott Voronyezs üjralátása! Valójában most mutatta meg teljesen igazi arcát. A gyógyult város feloldotta a szorongást, megkönnyebbülést adott a visz- szatért hajdani karpaszo- mányos őrmesternek. Utazunk Boldizsár Ivánnal. Ez jó. Rendkívül kellemes űtitárs és gyakorlott idegenvezető. Sokat nevetünk vele. A legkomolyabban induló fejtegetésnél robban ki a legváratlanabb nevetés. S ezen nem veszítünk semmit, mert az anek- dctázás, a csattanóra kihegyezett helyzetek távol állnak tőle. Ez a nevetés — kinevetés. Ez a nevettetés — jellemez. Az öt fejezetet felölelő könyv: vallomás. Arról az emberről, aki legnagyobb szerencséjének azt tartja, hogy ebben a korban és ebben az országban született. Ez a tény alapállást jelent, meghatározó jelentőséggel bír számára. S ez egy olyan szemüveget kölcsönöz, amely egyfajta megvilágíKépeinket szovjet festőművészek tudományos-fantasztikus képeinek kiállításáról válogattuk. A tárlat augusztus végéig látható Békéscsabán, a Munkácsy Múzeumban. Holnap kedves Szokoltrf Zoltán Kövek közti párbeszédet elfeledem száz igédet Holnap magad földbe ásod, 8 feledem a hallgatásod Véd az összehajolástől arcukon e lét a fátyol Hogy lehetne egyszerűbben keringenünk hideg űrben? Üzó nélkül, S nem hallgatással csak a létünk danamával csak az örök változással ugyanazzal mégis mással Holnap, kedves mivé leszel? milyen gyökereket eszel? mi lesz a szád? kristály? homok? kő lesz amit megcsókolok? Megcsókollak tudod mivel? Mosolyom sós nedveivel eltűnt vérem illatával meglelt új vér új szavával Akárhová menekülhetsz előlem már el nem tűnhetsz add bár magad a halálnak atomjaim megtalálnak. A Ferences -rom kert Szente Béla évszázadok a lépcsőkön a Te arcod évszázadai a tizenhét-évszázadod ráncai mint a lépcsők egymásra rakódnak vastagon a rózsák közé ereszkednek s a kút ledeszkázott mélységei a padok és a tizenhét-évszázadod a diófa alatt az elhajigált papírszalvéták masnik a hajadban s a kövek tükreiben mélyen a cserjék gyökere csak mi játszottunk velük: kerestük egymást. és most az ajkaim közé szorítom ezeket az évszázados köveket N. Nedbajlo Súlytalanság tásba helyezi a látottakat, a gazdasági, politikai tényezőket, művészeti kísérleteket, komoly pártharcokat vagy látványos hőzöngéseket. Kiindulási pontjáról olyan válaszokat várhatunk, amelyeket lehetetlen félreérteni. A könyv címe; Szárnyas ló. Tulajdonképpen a Kultúra és létforma című fejezet foglalkozik elsősorban ezzel. A Szárnyas ló, a Pegazus „amely ez esetben a legmodernebb Pegazus. Az a táltosparipa, mely az emberiséget, a rádió, a televízió hullámhosszain eddig ismeretlen távlatokba ragadja, s újfajta kapcsolatok megteremtésére teszi alkalmassá.” Így a fülszöveg. SZÁMOMRA a Kortársak közt című ciklus volt a leg- megragadóbb. Jó volt olvasni Erdei Ferencről, De- vecseri Gáborról s főleg Veres Péterről, akinek életműve nemzedékünk egyik nagy ajándéka. Az öt cikluscímből kettőt már megemlítettem. Mind az öt olyan, hogy mindent elmond a tartalomról. Az utazásokról az Utazások és naplók, az itthoniét örömeiről a Napló a szülőhelyekről, a színházművészet útkereséseiről az Írás és színjáték című fejezet beszél. Ezek adatok. Amennyiben azonban egy mondatban az érzéseimet kellene leírnom azt mondanám erről a könyvről: jóízű olvasmány volt. Szabad Olga Esőddel verve ¥ors«x Zoltóa Hajlok esődbe, záporodba, virágverésbe, sátorosba, villám-űtötten kiragyogva, ölelésedben bujdokolva. t Hajladozom nagy zivatarodba, fehérből pirosba, haragosba, liliomfává magasodva, förgetegedbe, viharodba. Kigyúlva, káromkodva, lobogva, esőddel verve, ostorozva, nem hajolva, csak hajladozva — növök szigorú magányomba Nyári zivatar Lázár Tibor A délutáni nap csókolja a szemem, s perzselő aranya szétfolyik testemen, kaszák hegyén táncol, kévébe hull a fény, két marokkal szedem, s mezőket gyújtok én. Emésztő tűz lobog, kocsi nyoma fordul, lehúnyt szemű pipacs szél-szerelmet koldul, mire észreveszem villant az ég alja, aki fel sem néz, az csak a dörgést hallja Sistereg a felhő, forr a föld alattam, olyan most a mező, mint a forró katlan. Aztán nem esik már, nem hajol a szél sem, szivárványkor gurul azúrkék keréken, s az ég óceánján felhő tarajokon foszló eső-hajból a nap glóriát fon. % N. Nedbailo R Hí* m«<tVuSditása
