Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-18 / 167. szám

Szívének minden melegével... Aprócska ház űyulán, a Ro­mánváros egyik utcájában. Előt­te kis kert, virá­gokkal ' és gon­dosan ápolt sző- lólugassal. A kertben egy lány — 12 évesnek is alig látszik — kissé bárgyú te­kintettel néz a semmibe .,. Ha nem tudnám, ak­kor is megsejt­hetném ebből, hogy itt lakik, akit keresek. Véletlenül hal­lottam, hogy Csibi Ödönné testi- és értelem­fogyatékos álla­mi gondozotta­kat nevel — immár több éve —, s ezért nem­rég miniszteri dicséretet és pénzjutalmat ka­pott. Felkerestem. Közelebbről meg akartam ismerni azt az asz- szonyt, aki ilyen terhet vállalt magára. Mert valljuk be őszin­tén, a gyermeknevelés — akár­hogy is vesszük — teher, nem­csak örömmel, hanem gonddal, bajjal is jár. A gyenge képes­ségű, fogyatékos gyermekek ne­velése pedig többszörösen. Csibi Ödönné mégis vállalta, s több mint 10 éve gondozza, ápolja, értelmi képességüket figyelem­be véve, neveli a két lányt: Pö- szét és Marikát. Törékeny kicsi asszony. Ti­zenegy éve özvegy. Nehéz munkától agyongyötört kezein vastagon dagadnak az erek. Ar­cán, szeme körül mély baráz­dák. Sok évtizednyi gond, átélt tragédiák nyomai. De a sze­me ... a szeme valami külö­nösen bizakodó, derűs, meg­nyugtató. Erő árad belőle. .. és jóság. Ki tudja, honnan az erő, miből meríti ? — Mindig szerettem a gyere­keket. Nekem sajátom soha nem lehetett — kezdte csende­sen mondani Marika és Erzsi (Pösze) történetét. — özvegy emberhez mentem feleségül, há­rom fia volt, felneveltük, szét­széledtek. Magányosak voltunk, megszoktuk, hogy gyermekek nyüzsögjenek körülöttünk. Ak­kor elmentem a gyermekott­honba. Magam sem gondoltam, hogy így döntök. Volt egy hú­gom, akit nagyon szerettem, őt is Pöszének hívták. Erzsit talán ezért választottam. Meg hogy olyan kedves, szép kisgyermek volt és mindjárt felém nyújtot­ta a kezét. Nem lehetett ellen­állni. Hiszen azért is men­tem . .. Akkor kétéves volt. Be­szélni nem tudott, csak nézett a szép szemével. Megsajnáltam. Marikát meg aztán azért vet­tem magamhoz, hogy Erzsinek legyen testvére, no meg engem Máriának hívnak ... Később derült ki. hogy mind­kettő fogyatékos. Megnőtt a gond, a bal. Fér­jem beteg lett. Ágyhoz kötött, súlyos beteg. Ügy kellett egyik helyről a má­sikra átraknom, míg tisztába te­szem. Nyolc évig ápoltam. A ki­csikkel is sok baj volt. De sok­szor kellett még 6-8 éves koruk­ban is tisztába tenni őket. So­kat mostam. Három, szinte magatehetetlen embert gondoz­tam — nehéz sóhaj kíséri a visszaemlékezést —, nem volit könnyű a sor­som, de magam vállaltam. És higgye el, soha nem gondoltam arra, hogy vlsz­szaviszem őket. Az ilyen gyer­mekeket sehol sem szeretik, senki sem vállalja, s iskolába se járnak. Pedig, ha valahol kfell a szeretet, nekik kell csak igazán. Hát hogyan vittem vol­na viasza őket, még ha oly ne­héz is volt? A gyermek megérzi, hogy sze­retik Én nagyon megszerettem őket! — És mintha a kimondott szót akarta volna bizonyítani. Pösze kedves mosollyal odabúit hozzá, s míg beszélgettünk, nem tágított mellőle. Arcéit, kezét simogatta és nézte-nézte raion- gó, szavakkal ki nem fejezhető odaadással, ragaszkodással. Meg­rendítő látvány. Soha nem fe­lejtem el... A beszélgetésre az udvar tá­voli zugából előjött Marika is — különben fél az idegenektől —, odakuporodott Mária néni lábaihoz. Hallgatott bennünket, mintha értené, hogy róluk van szó. A hosszú évek eredménye, hogy Erzsi ma már — 16 éve­sen — mindent ért. s úgy-ahogy megtanult beszélni. Szavakkal és jelekkel megértetni magát. Marika még mindig csak -je­lekkel adja tudtul, hogy mit akar. Elképzelhető, mennyi fá­radság. mennyi türelem kellett, míg idáig eljutottak. A mindig újra és újra ismételt szavak, mozdulatok gyakoroltatásába Mária néni soha nem fáradt be­le. Erzsiből a társadalom hasz­nos tagja is lehet, hiszen meg­tanult dolgozni, elvégzi az apró házimunkát, mosást, főzést, kertápolást. Mária nénit sokan tisztelik és szeretik ezért, de még töb­ben csodálják. Mert szívének minden melegével felkarolta a két elhagyott gyermeket, s oda­adással, szeretettel gondozza, neveli őket. Honnan van ez az erő? pmberi humanitás, az e^settek iránti részvét a tántalaia. Fz a legszebb emberi tulajdonság. Kasnyik Judit Á Fáklya A Fáklya 13. száma nagy ter­jedelemben foglalkozik a „földi kozmosz” — a világóceán — meghódításának eddigi eredmé­nyeivel és perspektíváival. Szov­jet óceanográfusok, tudósok, i szakemberek beszámolóiból, in­terjúiból megtudjuk, hogy az ásványi és szerves nyersanya­gokban kimeríthetetlen gazdag­ságú tengermélységek kutatása nemcsak a Szovjetunióban, ha­nem az egész világon aktuális tudományos, gazdaságpolitikai feladat. Egy másik értékes cikkössze­állítás a szovjet—magyar kul­turális kapcsolatok mai mozza­natairól tájékoztat: megtudjuk, hogy N. Kaszatkina és V. Va- sziljev, a fiatal szovjet koreog­ráfusnemzedék két rendkívül te­hetséges tagja a közeljövőben a új száma budapesti Operaházban színpad­ra állítja a Jean Effel karika­túrasorozata nyomán írt Petrov- balettet: A világ teremtését. Ugyancsak magyarországi hang- versenykörútra készül Vlagyi­mir Krajnyev zongoraművész, akiről a lap portrévázlatot kö­zöl. A kulturális összeállítást Szergej Geraszimov festőművész (1885—1964) alkotásainak két ol­dalas, színes reprodukció-össze­állítása egészíti ki. A gazdasági rovatban ezúttal a KGST-országok közös erőfeszí­tésével épülő gázfővezetékről, az ipari rovatban pedig a Krivoj Rog-i kohó-óriásról olvashatunk. Szórakoztató rovat, tudomá­nyos érdekességek innen-onnan, sportkrónika és a pályázati rejt­vénysorozat esedékes fejtörője zárja a lapot. (K.S) Megjelent a Szovjet Irodalom negyedik száma A Szovjet Irodalom negyedik, júniusi számából a legérdeke­sebbnek Viktor Asztafjev Pász­tor és pásztorlány című „modern pásztoriátéka” ígérkezik. Ez az írás a háború borzalmai köze pette egymás mellé sodródott két fiatal — Kosztyajev had­nagy és Ljuszja — szép és tra­gikus véget ért szerelmének tör­ténete. Nyikolaj Gribacsov el­beszélésében, A huszár utolsó csatájában szintén háborús té­mát dolgoz fel. A Líra rovatban Arszenyij Tarkovszkij és Olga Fokina ver­seit olvashatjuk Ladányi Mihály, Somlyó György, Garai Gábor, Tandori Dezső és Veress Miklós fordításában. A Kél nyelven rovatban a fo­lyóirat közli Alekszandr Tvar- dovszkij költeményét Képes Gé­za fordításában. Itt kapott he­lyet llja Lavrov: Reggel című kis elbeszélése Makai Imre for­dításában. A közelmúltban elhunyt Né­meth Lászlóra emlékezik Geor- gij Zlobin és Szavva Dangulov; Elbert László elvezet Németh László fordítói műhelyébe, Kiss Ferenc pedig az írónak az orosz irodalomhoz fűződő kapcsolatait tárja fel. A Lityeratumaja Gazétában — egy olvasó levelének kapcsán —vita bontakozott ki a mai if­júságról, a korszerű nevelés kér­déseiről. A vitaindító levelet és a lap tudósítójának Jurij Nagi- bin íróval folytatott beszélgeté­sét is közli a lap A. Fodor Ág­nes fordításában. A Közös dolgaink rovatban Miha Kvlividze idézi fel buda­pesti emlékeit és a 100 grúz ver­set tartalmazó, Rab Zsuzsa for­dította Ivótülök című kötetről ír. E kötet kapcsán Mezei And­rás interjút készített Rab Zsu­zsával, amelyben az ismert mű­fordítónő grúziai útjáról, vala­mint műfordítói munkájáról vall. Adolf Urban ismerteti Alek­szandr Mezsirov új versesköte­tét, Fodor András pedig Csorba Győző kiváló Mezsiro/f ordítá­sait méltatja. Ugyancsak közli a folyóirat Szergej Zaligln Csehovról szóló esszéjének má sodik részét. Fórum a mezöhegyesi építőtáborban A Mezöhegyesi Állami Gaz- I daság építőtáborának ifjú lakói j július 15-én, kedden délután ko- j rán befejezték a munkát. Brigá- i dónként érkeztek vissza a föl- j dekről. Néhány pillanatig eltűn­tek sátraikban, majd szappan­nal, törülközővel indultak a fürdőhöz. A mintegy 340 lány sietve készülődött, hiszen ezen az. estén rendezték meg a fó­rumot, amelyre már korábban leadták kérdéseiket. Hamarosan megérkeztek az öt kilométerrel távolabb lakó fiúk is, s helyet foglaltak a lányok tarka tömegében elvegyülve. Elsőnek Csatári Béla, az MSZMP megyei bizottságának titkára kül- és belpolitikai kér­désekre válaszolt. Az egyik kér­dező ezt írta: Lehetséges e Por­tugáliában szocialista társada­lom kialakulása? Többen Romá­niával kapcsolatos kérdéseket tettek fel. A belpolitikai kérdé­sek jelentős része gazdasági vo­natkozású volt. Nagy figyelem­mel hallgatták a fiatalok, hogy mennyiben érinti hazánkat az energiaválság, hogy mikor lesz Magyarországon aktívabb a kül­kereskedelem és így tovább. Az egyik diáklány érdekes kérdést tett fel: mikor lépnek fel a munkafegyelem sértőivel szem­ben? Az ifjúságpolitikai tájéko­zottságról árulkodtak a megyén­ket érintő kérdések is. Deák Ferenc, a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztályá- I nak vezetőhelyettese többek kö­zött arra a — fiatalok számára nagyon izgalmas — kérdésre vá­laszolt, változik-e az érettségi rendszere? A lányok és a „ven­dégségbe jött” mintegy 80 fiú azt is megtudta, mikor lesz köte­lező a középiskola, s azt, hogyan segítik a tanácsok a községi fia­talok kulturált szórakozását. Szabó Miklós, a KISZ Békés megyei bizottságának első titká­ra az ifjúsági objektumok épí­téséről, s arról beszélt, van-e ér­dekvédelem a KISZ ben? Az építőtábor lakói a gazda­ság vezetőihez is intéztek kér­déseket, ezekre Supala Pál igaz­gató válaszolt. Volt olyan kér­dés, amely sürgős intézkedést is kívánt: miért nem lehet az ÁFÉSZ mezöhegyesi boltjában üdítő italt kapni ? Supala Pál megígérte, hamarosan segít ezen a bajon ... Végül Benkő Gyula, a Békés megyei Pályaválasztá­si Tanácsadó Intézet munkatár­sa megkérte a fiatalokat, ha pá­lyaválasztási problémájuk van, keressék fel az intézetet. A hallgatóság nagy érdeklő­déssel hallgatta az előadást, a figyelmet csak a Skorpió együt- i korai megjelenése zavarta meg, akik a fórum után mutat­ták be műsorukat. Így a hátsó sorokban ülők már nem a szín­padra, hanem a készülődő zené­szekre figyeltek. N A Premier a Várszínházban GÖRGEY -GÁBOR: TÖRÖKÖT FOGTUNK A Gyulai Várszínházban hol­napi szombaton este fél kilenc­kor tartják az idei nyár utolsó bemutatóját. A premier közön­sége Görgey Gábor: Törököt fogtunk című, két részes tragi­kus komédiáját láthatja. A történet a XVI. században a képzelet szülte Gyapjas várá­ban játszódik. A végvári zsoldo­sokat elkerülik a törökök; „mun­ka híján” a katonák nem kap­nak zsoldot. Az eszes vitézek alkut kötnek a törökkel is... A művet Sándor János Jászai-dí­jas rendező állította színpadra. A főbb szerepekben Cserhalmi Györgyöt, Pécsi Ildikót, Kör­mendi Jánost, Körtvélyessy Zsoltot, Kertész Pétert, Cserényi Bélát, valamint Horváth Gyula és Csíkos Gábor Jászai-díjas színművészeket láthatja a kö­zönség. A holnapi bemutató után még hét alkalommal tűzi műsorára a Görgey-dara bot a Gyulai Vár­színház: július 20-án, 21-én, 22- én, 25-én, 26-án, 27-én és 28-án este fél kilenckor lesz előadás. PÁSZTOR FERENC; Fiúk a Leshegyen (REGÉNY) 21. — Hogyne volnának, de azok­kal csak ritkán találkozik az ember. A nővérem csikós asz- szony. Az ura kint a ménessel, ő meg vele. A bityám is lovak­kal van. Egyszer egy évben ta- lákőzunk. Búcsúkor. Édesanyám előtte két nappal született. Egy­szerre megünnepelünk mindent, aztán mindenki megy a dolgá­ra. Hogy mi hiányzik még? Hát az édesanyám. Mert mifelénk olyan ólait főznek ám, amiket másütt nem tudnák. Gombócot mákkal, palacsintát káposztával, tót haluskát brinzával, gancát zsenge túróval, az még csak jó! De megeszek én mindent. — Jól van. Ángy ás Dániel, nem lesz itt baj. Majd beszé­lünk a szakáccsal, talán a mi­énk is tud ilyen csudajókat főz­ni, ha nem, maga elmondia ne­ki, s megtanulja. A lóról még beszélünk. Van itt az Is! — Én bajnak jöttem ide, őr­nagy elv társ — szólal meg egy szemüveges, nyurga gyerek. — A világon semmihez sem értek. Azt is megmondom, miért. Egy évet veszítettem az iskolában, mert decemberi gyerek vagyok. Leérettségiztem, pihentem egy esztendőt. Felvételiztem a jo­gi karra. Nem vettek fel. Csak vagyok. Kézügyességem nincs, sem lovakhoz, sem kutyákhoz nem értek. Főzni nem tudok, de még egy gombot se vagyok ké­pes tisztességesen felvarrni. En­gem a nagyanyám nevelt, mert anyám is, apám is nagyon el­foglalt emberek, ők keresik a pénzt, maszekok vagyunk. Apám örökölt egy fodrász mesterleve­let és egy üzletet. Mind a ket­ten ott vannak reggeltől estig. —Valami mániája, hobbyja azért volt? — Hobbym? Tanultam, ha nem volt tanulnivalóm, unatkoz­tam két kapura. Belém szugge- rálták a görcsöt: a családban mindenki azért gürcöl, hogy ne­kem ne kelljen borbélynak áll­ni, diplomát kell szereznem. Nem szabad mással foglalkozni. Tanultam. Nem voltam rosszabb a többinél, nem szereztem keve­sebb pontot a felvételinél sem, mégis kiestem, nem lett belőlem jogász. — Mióta katona, azóta is két- kapura unatkozik? — Nem. Soha nem játszottam annyit, mint e néhány hónap alatt. Soha nem irigyeltem úgy embereket, mint mostanában. Egyik fiú varrni tud, a másik mosni, a harmadik azzal dicsek­szik, hogy jobban főz, mint sok asszony. Vannak, akik rádiót tudnak javítani, vagy gitároz­nak. Mit tudok én? :— Nincs1 lelkiismeret-furdalá- sa, hogy nem tudja teljesíteni szülei álmát? — Tulajdonképpen van Sajná­lom őket, mert a legjobb úton vannak a szívinfarktus felé. Tö­rik, hajtják magukat. Fészket, anyagi alapot akarnak teremte­ni nekem, ez teszi őket boldog gá. Voltaképpen harcolnak ér­tem, vesződnek, csak rólam köz­ben elfelejtkeznek. Hogyan? Sze­rettem volna focizni. Apám le­intett. Neked a fejedet kell mű­velned, nem a .lábadat. Szeret­tem volna. Megismerkedtem a gimnáziumban alpinistákkal, hegymászókkal. Velük akartam tartani. Akkor anyám intett le. Neked karriert kell csinálni. Egy összetört jogász nem kelt jó benyomást. Tanulj, és pi­henj. Ha meglesz a diplomád, majd élhetsz. Lesz miből. — Megmondjam őszintén? Én nem bánom, hogy nem lettem jogász. A szüléimét sajnálom, de legalább annyira magamat is, mert ügyefogyottnak, balkezes­nek, semmirevalónak érzem ma­gamat. — Ne féljen semmitől. Itt mindent kipróbálhat, és ha a szüleinek is örömet akar okoz-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom