Békés Megyei Népújság, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-07 / 132. szám

Óvoda, amely idttben elkészüli Tiszlűlílás a Pedagógusok Szakszervezete gyulai járási bizottságában Űj atthombam m e&anádapáeai gyerekek 1975. május 26-án a esanád- apácai óvoda egyik falrésze le­omlott. Az elavult, régi épületet életveszélyesnek nyilvánították. A község vezetői, s az óvoda dolgozói mégsem estek kétség­be, hogy hol helyezzék el a gye­rekeket. Hat nappal később, június 1- én egy utcával távolabb ünnep­ségre gyűlt össze a község ap- raja-nagyja. Ezen a vasárnapon adták át Csanádapáca új óvodá­ját. — Az elmúlt év februárjában kezdtük el az építkezést, szinte a semmiből. A lakosság segít­ségére számítottunk. Nagy fá­ba vágjuk a fejszét, mondták sokan, de szerencsére nem csa­lódtunk. Nemcsak a község, de a környező települések lakói is egy emberként siettek a segít­ségünkre. Pedig ha nincs ez az összefogás — pénz hiányában.— talán még mindig az alapoknál tartanánk. Mindezt Varga László mond­ja, _ a helyi tanács építőbrigád­jának vézetője. Kiss Ferenc ta­nácselnök az ünnepségen kö­szönte meg a sok segítséget. — Csak több év elteltével építhettük volna fel az óvodát. Ennyi időt azonban nem vár­hattunk, még jó, hogy eddig ki­bírta a régi épület. így hát be­levágtunk. A meghirdetett „Egy nap az óvodáért” mozgalom fel­hívására már jelentős anyagi támogatást kaptunk, de ez kö­zel sem volt elég. A kezdet kez­detén, a téglahordásnál négy­százan segítettek, mintegy ki­lencvenezer forint értékű társa­dalmi munkával. A Békés me­gyei Tanács Beruházási Válla­lata a tervek egy részét ingyen készítette el. Nekik köszönhet­tük később a tető felrakását is, hiszen ezt is ők vállalták és tel­jesítették alig fél nap alatt. A termelőszövetkezetek és az ÁFÉSZ dolgozói nemcsak pénz­zel, hanem társadalmi munká­val is segítettek. A szállításhoz ők adtak járműveket, gépeket. A kezdeti lendület nem csök­kent. Az orosházi üveggyáriak a villany beszerelésén munkál­kodtak. Ugyancsak Orosházáról érkeztek a kőolaj- és gépgyár dolgozói, akik a víz- és fűtés- szerelést vállalták, s ezzel 153 ezer forintot takarítottak meg számunkra. A Volán 8. számú Vállalat, valamint az Állami Építőipari Vállalat szocialista brigádjaitól is érkezett segítség. Amikor az épület elkészült, jó érzéssel összegeztük, hogy 5 millió forint helyett csupán egy­millió 754 ezer forintba került az új óvoda. Sebők Andrásné vezető óvó­nő: — Nekem a legnagyobb él­ményem az volt, amikor a nagy­papák jöttek dolgozni. Füvet ve­BÉtíSlMBMS 4 mSk itSTQ.US 1 A két Botyánszki gyerek a mosdóban. tettek, gereblyéztek, segítettek a kert rendezésében. Aztán a KISZ-fiatalok az udvari játé­kokat állították fel. A kisdobo­sok az apró játékok, szemlélte­tőeszközök átszállításában segí­tettek. A megyei tanácstól 50 ezer forint értékű óvo­dai berendezést kaptunk! A varroda dolgozói a füg­gönyöket és a paplanhuzatokat készítették el. Folytathatnám a sort, de azt hiszem világosan látszik, hogy rengetegen segítet­tek. Az óvoda idejében elké­szült és százhúsz gyerek birtok­ba vehette új otthonát. Sebőkné a gyerekek közt fo­gad minket. A nagy nap elér­kezett! A csöppségek zsibong­va, vidáman készülődnek az óvoda előtti játszótérre. A sző­ke Pajkó Editke éppen a cipőjét fűzi, úgy magyarázza: — Itt azért olyan jó, mert ren­geteg játék van és minden olyan új, meg szép ... Botyánszki Janika, Ági és Ibolya tanyasi gyerekek, mind a hárman ide járnak. Van egy nagyobb testvérülj, ő már isko­lás. Janika 1 csendes, zárkózott kisfiú. A nyelve csak akkor ol­dódik meg, amikor lakkcipője fűzőjét masnira kötöm. — Legjobban a tebíeautóval szeretek játszani! Még szállíta­ni is szoktam vele. Mucsi Irénke már hagy cso­portos. Jövőre iskolába megy. — Örülök, csak az a kár, hogy ezt a szép ovit itt kell hagyni. Pedig itt olyan jő. A babámnak már megfőztem az ebédet, mert nagyon szereti a hasát — mond­ja huncut mosollyal. (Fotó: Deménjg Szarka Mihályné és Annus József né az ÁFÉSZ-áruház Há_ mán Kató Szocialista Brigádjá­nak tagjai. Szarka Mihálynénak egy, Annusnénak két gyermeke jár ide az óvodába. — Tőlük tudtuk meg, hogy segíteni kellene. A brigád min­den tagja eljött velünk takarí­tani, sőt a padló lakkozását is mi csináltuk. Varga Lászióné, aki a terme- ! lőszövetkezet irodájában dolgo­zik, arról mesél, hogyan fogad­ták a gyerekek az új óvodát: — Zoli boldogan újságolta otthon a nagy hírt, mire a má­sik: én is oda megyek játszani! Pedig ő már első osztályos, mégis fáj a szíve, hogy kimarad a nagy eseményből. Persze mi is nagyon örültünk, hogy ilyen helyre kerül a gyerek. A régi épületben már tarthatatlan ál­lapotok voltak. A takarításnál én is segítettem, a férjem — az ópítő_ brigád vezetője — szinte min­dig este tíz után jött haza, csak legyenek meg minél előbb. A vezető óvónő búcsúzóul el­mondja, hogy a múlt évben ke­rült az első olyan csoport isko­lába, amelyet az új program szerint készítettek fel. A taní­tónők elismeréssel beszéltek a matematikában elért szép ered­ményekről. — Most az űj helyen szeret­nénk még többet elérni, s eb­ben sokat segít majd a megfe­lelő környezet, a sok szemlél­tetőeszköz és játék. Amikor visszanézünk, inte­getnek a gyerekek. fTudósítónktól) A napokban tartotta meg küldöttértekezletét a Pedagógu­sok Szakszervezete gyulai járá­si bizottsága, öfcveniketten kép­viselték a járás 870 pedagógu­sát. Az elmúlt négy év mun­kájáról Endrédi Károly járási titkár számolt be. Számvetésé­ben azt is elmondta: a járási bizottságon tovább javult a szervezeti élet, az iskolai de­mokratizmus; az iskolákban ki­kérik a döntések előtt az KZb-tit- károk véleményét. A járási tit­kár külön szólt a felnőttok­tatás egyre üdszéüessedőöb prog­ramjáról. Beszámolója végén Endrédi Károly a pedagógusok munkájának erkölcsi-anyagi megbecsüléséről is szólt. Javult a nevelők lakás- és munkakö­rülménye, bár az ideálistól el­marad a valóság. A beszámolót vita követte, majd a küldöttek megválasz­tották a járási bizottság 11 tag­ját és a megyei értekezletre a küldötteket. A járási bizottság titkára ismét Endrédi Károly lett. Bari Ferenc A Tér, nagy T-yel Ä Tér, nagy T-vel (mert oly elegánsnak ígérték és mert oly nagyon tudnánk szeretni, ha volna miért), az új tér Békés­csaba főútvonala mentén vala­hogy nem akar a közönségé lenni. Igaz: a szívszoritóan gyö­nyörű-szép mártíremlékmű már nem olyan vadidegen, mint köztéri létének kezdetén. Az ■üdezöld pázsitban, a szűkmar­kúén telepített, de szorongó magányukkal együtt is kedves süvölvény-fákban azonban csak jövés-menésünket pillanatokra megszakítva gyönyörködhetüiüt. Mert padök még nincsenek. És ha volnának is: csendes pihe­nésre, derűs beszélgetésekre aligha lenne alkalmas ez a vi­dék jelenlegi állapotában. A környék gyerekei ugyanis a park sétányain tanulnak kerék- porozni, a kicsinyek a gépko­csiparkolón, utakon fociznak, mivel a csúful rozsdásodó vas­ketrec mögötti labdatérre nem juthatnak be: ott a közeli ipa­ritanuló-otthon lakói végzik ren­des napi „őrjöngésüket”. Le­hetetlenné téve, hogy a környe­ző házak lakói akár csak ab­lakot is nyissanak. Mondják, hogy néhányon, il­letéktelenül, zavarni merték a Hivatalt, intézkedést kérve, és hírlik: tanácsot kaptak. Azt a bölcs tanácsot, hogy oldják meg öntevékenyen problémáikat. Közvilágítás meg minden más is lesz, hiszen a tér nincs kész még, majd valamikor befeje­zik. A parknak, természetesen, még ilyen félig-se-kész állapo­tában is örül mindenki. A so­kunk véleménye szerint itt (és mindenütt ilyen körülmények között) elhibázottan telepített „dühönpőt” használják már na- gyon-nagyon rokonszenves mó­don is. Néhány hét őta minden reggel pontban fél hétkor meg­jelenik egy sereg apróság, hogy Faragó Béla tanár úr vezényle­tével tornázzék. A lélekszám változó, de máris harminc kö­rül ingadozik és egyre többen lesznek. A nagyon lelkes test­nevelő legalábbis bízik ebben és példamutató tervei is van­nak. Talán módját lehetne ej­teni, hogy a szűkös és a házak közé beszorított pályán a kör­nyék focizni vágyó apróságai is helyet kapjanak. Talán azt te el lehet érni szerinte, hogy « játék játék legyen és ne csu­pán csendháboritás. Ám ehhez nem elég pusétán az öntevé­kenység. Segítséget és támoga­tást érdemel, „hivatalosat” is, meg „öntevékenyei” is, termé­szetesen. Óhajtjuk: kapja meg mindkettőt. Fontolóra kellene aztán ©eir«í kényelmes ülőalkalmatosságok. elhelyezését, legfőbbképpen pe­dig az emlékműtől távolabbi térszegélyeken kis játszószigetek létrehozását, hogy a kicsinyek se kényszerüljenek a jármű­vek között játszani. Akik az életnek ilyen „apró”, minden­napi valóságával nincsenek be­szélő viszonyban, higgyék él mégis: az önfeledten, boldogan játszó gyerekek látványa nem méltatlan egy akármilyen dí­szes dísztér miliőjéhez, sőt! Csak így lenne a tér a közös­ségé, csak így lernte igazán használható_ A következő, rendezés «te vont területeken pedig díszte­rek helyett talán játszókerteket építhetnénk. Mert azok hiányá­ban a díszterek, a szoborsétá­nyok, a néptelen ligetek a „fenn az ernyő, nincsen kas” képzetét keltik, Nem minden ok nélkül. Kovács György Szívet melengető látvány a Munkácsy téren: reggeli.torná­jukat végzik a gyerekek Faragó Béla testnevelő tanár veze­tésével JF©4é: Lányai LásalőJ ®L á*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom