Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-01 / 101. szám
Derkovits Gyula Proletár anya MÁJUS Cser©! Pál Fohásszal, dföive? citáltunk; mikor mi járta nálunk. Ifjan és vénen szomjaztuk illataid és vártuk feslő rügyeid, bomló virágaid; és ' mohó lett jöttödőn a szivünk, láva-forro a vérünk — — — Ezernyire nőtt karunkban az erő és mi bajban szenvedők hittük is váltig: bár szuronyokkal védik átok-világuk uraink, egyszer nekünk is nyílik almafa-virag. Vér-násszal fizettünk, mert hát mással nem osztották meg araink hazunk kincseit s eleink golyót kaptak a szívükbe már Orosházán, melybe’ tömötten izzott gazság a századfordulón. Abba lehelték lelkűk araink, míg méregették, hogy mink mit akarhatunk. S a poros kövezet foltos, piros foltos lett Aztán Orgovány majd Endréd intett hitvány az úr és száján veszett eb nyála csorog, ha neked nekem valami kéne, és szólni merünk, hogy kevés a gyereknek a tejeeske. Ma pedig, mint a fecske röppen a szó, és mozdul a kéz, hogy teljen meg csupra a gyereknek és csokija legyen, méze. Ez járja harminc éve már Endrődön s az egész magyar földön. Testvéreink, az oroszok űztek el akkor konok rabtartöinkat s a gonosz, embert-vadásző , porosz csizmások vad csürhéjét. S megláttuk az ég kékjét — — — tavasz-pirosan érkezett a Május, bomlott • feslett a rügy, a virág, csodáltunk minden almafát; hordlunk vizet, ha száraz volt töve és kapáltuk, hogy földje puha legyen, mert dolgos kéz az, miért fizet, ha mész gyümölcsét szedni Vigyázunk is Május, hogy a házunk táján mindig is legyen kék az ég, hiszen a miénk. 1975. M a 1943. május elseje van. És véletlenül olyan őrök teljesítenek szolgálatot, akik felöl nyugodtan írhatok. Szerencsém van! Hogy épp ezen a napon megint kommunista újságíró lehetek, ha csak kis időre is, és jelentést írhatok az új világ harci erőinek m4’"«5 sereff'zemléjé- ről! Ne várd, hogy lengő zászlókról írok. Nem volt itt ilyesmi. Nem mesélhetek felemelő tettekről sem, amelyekről oly szívesen hall az ember. Itt, ma, sokkal egyszerűbb volt. Nem a tízezrek robbanó, mindezt nem élted át. Légy ''rajta, hogy megértsd! Hidd el, erősebbé tesz. A szomszéd zárka reggeli üdvözlete — két Beethoven-taktust kopogtatnak ki a falon — ma ünnepélyesebb, jelentősebb, s a fal is mintha zengőbben tolmácsolná. Legjobb holminkat öltjük magunkra. így van ez minden zárkában. A reggelit már teljes díszben vesszük át. A nyitott ajtók előtt elvonulnak a folyosószolgálatosok, kenyeret, feketekávét, vizet hoznak. Skorepa élvtárs két adag kenyér helyett ma hármat dug ide. Ez az ő májusi üdvözlete: egy az idei májusi szemle tartozéka. Most jön a mi félóránk. Ma én leszek az előtornász. Május elseje van, fiúk, fiúk, csináljuk ma másképp, rajta, hadd bámuljanak az őrök! Első gyakorlat: egy-kettő, egy- kettő: kalapácsütést utánzók. Második gyakorlat: kaszálás. Kalapács és kasza. Némi képzelőerővel talán rájönnek az elvtársak, hogy ez azt jelenti: sarló és kalapács. Körülnézek. Mosolyognak, és nagy lendülettel ismétlik a gyakorlatokat. Megértették, Így, fiúk, ez a mi májusi táborhelyünk, és ez a némajáték — ez májusi fogadalmunk, hogy ha kell, Julius Fucih: Májusi közjáték 1S43-ban sodró áradata ez, amely más május elsejéken Prága utcáin örvénylett, nem milliók hatalmas tengere, melyet Moszkvában láttam, amint elárasztja a Vörös teret. Nem, itt nem láthatsz milliókat, de még százakat sem. Csak néhány elvtársat és elvtársnőt. És mégis, úgy érzem, nem kisebb dolog ez. Nem kisebb, mert szemléje annak az erőnek, amely éop most esik át a tűzprőbán. Keresztülmegy a leghevesebb tűzön, és nem porlik hamuvá, hanem acél'á edződik. Ezt a szemlét lfl- vészárokban tartluk. csata közben., A lövészárokba« pedig terepszürkét hordanak a harcosok. Apróságokban mutatkoznak meg itt a dolgok. Ki tudja, megérted-e egyáltalán. Te, aki majd egyszer olvasod ezt az írást, s aki ^pndos lélek cselekvő köszöntése. És mikor átadja, ujjaink egy pillanatra találkoznak. Beszélnünk nem' szabad. A szemünk rebbenését is figyelik, de vajon a némák nem tudják-e megértetni magukat ujjaik segítségével? Zárkánk ablaka alatt nők sietnek az udvarra, a reggeli félórás sétára. Felmászom az asztalra, s a rácson át nézem őket. Hátha észrevesznek. Észrevették! öklüket emelik fel üdvözlésül. Viszonzom. Az udvar ma sokkal é'én- kebb, s ez az élénkség egészen másfajta, mint egyébkor: vidám, boldog. A felügyelőnő semmit sem lát, vagy talán csak nem akar látni. És már ez is meghalunk, de hívek maradunk. Vissza a zárkába. Kilenc óra. A Kreml órái most tízet kondítanak, és a Vörös téren megkezdődik a szemle. Tartsunk velük, apa! Ott most az Interna- cionálét éneklik, most szerte a világon az Inter- nacionálé harsog, zendül- jön fel a mi zárkánkban is! Elénekeljük. Azután forradalmi dalok következnek, egyik a másik után, hiszen mi nem akarunk egyedül lenni, hiszen mi nem vagyunk egyedül, mi azokhoz tartozunk, akik most szabadon dalolnak a szabad ég alatt, de éppúgy harcolnak, ahogy mi harcolunk ... Kik senyvedtek bőrt önök mélyén,, Elvtársak, tudjuk, hogy gondolatban, Ti velünk, mind velünk vonultok A harci 'oszlopokban. Igen, veletek vagyunk. évi májusi seregszemle Ilyenre terveztük a ünnepélyes befejezését. De 26?-es cellában az 1943. valóban vége a szemlének? Hiszen Itt van még a folyosószolgálatos asszony, aki most, délután, az udvaron tesz-vesz, s közben a Vörös Hadsereg indulóját fütyörészi, meg a Partizán-indulót és más szovjet dalokat, hogy lelkesítse a zárkában hallgatózó férfiakat. És itt van a cseh rendőregyenruhát viselő férfi, aki papírt és ceruzát hozott nekem, s most a folyosón strázsál, nehogy valaki meglepjen. És itt az a másik férfi is — voltaképpen kezdeményezője ennek az írásnak —. aki majd kicsempészi s gondosan elrejti ezeket a lapokat, hogy ha majd eljön az ideje, napvilágra hozza őket. Ezek az emberek a fejükkel játszanak. Az életüket kockáztatják, hogy hidat verjenek a bebörtönzött ma és a szabad holnap között. Harcolnak odaadóan és félelem nélkül, minden rendelkezésükre álló eszközzel, ki-ki a maga helyén, ahogy a helyzet megköveteli. Egészen egyszerű, jelentéktelen emberek ezek, s annyira hiányzik belőlük a pátosz, hogy szinte fel sem ismerjük azt az élethalálharcot, amelyet értünk, barátaikért vívnak, s amelyben győzhetnek, de el is eshetnek. Tízszer, hússzor láttad már a forradalmi hadsereg dicsőséges felvonulását a májusi szemléken. Csodálatos látvány. De csak harcban lehet felmérni ennek a hadseregnek az igazi erejét, legyőzhetetlenségét. A halál egyszerűbb, mint gondolná az ember, és a hősiesség arcát nem övezi glória. De a harc kegyetlenebb, mint az ember gondolná, és kitartani s győzelemre vinni — ehhez mérhetetlen erő kell. Ezt az erőt naponta látod működése közben, de nem mindig ébredsz egészen tudatára. Hiszen minden olyan magától értetődőnek látszik. Ma megint tudatára ébredtél erűnek az erőnek. Az 1943. évi májusi seregszemlén. Uítz Béla En avant proleiair©! Toman János
