Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-30 / 125. szám
Strandon Plusz 25° Várható időjárás ma estig* Időnként megnövekvő felhőzet, az ország északi felében helyenként futó zápor lehet. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 25 tok körük Szakmunkástanulók csomagolóversenye az Uníverzálnál Évforduló Száz évvel ezelőtt, 1875. május 30-án született — és 68 éves korában, 1943 februárjában halt meg — ifj. Entz Géza zoológus, akadémikus. Tanulmányait Kolozsvárott és Budapesten végezte 1902-ben bölcsészdoktori oklevélét szerzett; évekig a Műegyetem növénytani tanszékén, majd az egyetemi állattani tanszéken oktatott. 1913-tól az Erzsébet pol- gáriiskolai tanárképzőben a biológia tanára lett 1920-ban Ut- rechtbe került, ahol néhány év alatt egyetemi tanárságig vitte. Hazatérése után., 1929-től a tihanyi biológiai kutató intézetigazgatójaként tevékenykedett. Két év múlva a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának igazgatójává nevezték ki, majd pedig a budapesti egyetemen a zoológia professzorává. Tegnap, május 29-én, csütörtökön délelőtt rendezték meg Békéscsabán az Univerzái KAs- kereskedétoná Vállalat 83 másod- és harmadéves szakmunkástanulójának csomagioióver- senyét a vállalat központjának klubhelyiségében. A vas-, edény, műszaki, háztartási, il~ flatszer, valamint divat-, kötött-, méteráru, konfekció és — „SZLOVÁKIA IPAROSÍTÁSA”, A járási-városi Vajda Péter Művelődési Központban, Szarvason, a napokban Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére, valamint a helyi nemzetiségi általános iskola megalakulásának 25. jubileuma alkalmából „Szlovákia iparosítása” címmel nyitottak kiállítást. Mai névnap: Janka A Janka név eredetileg ' a János rövidített és egyben kicsinyítőképzővel ellátott becé- zője volt. A 19. században férti becézőként már elavult, így a nemzeti romantikus utónévmagyarító mozgalomnak lehetősége volt arra, hogy a Johanna magyarosítására női névve változtassa. A mat napon ünneplik még névnapjukat: Dezső, Félix, Ferdinand, Fernanda, Johanna. Nanda, Vazul és Vázsony is. Rőtéibe ütközve.., Vannak emberek, akiknek — állítólag — kötélből vannak az idegei. De olyanok is vannak — nagyobb részben —, akik ha kötélnek szaladnak a reggeli sietségben, akkor berezo- nálnak az idegei és sikítani szeretnének. így jártam én már harmadik napja, A Tanácsköztársaság útján siettem munkahelyemre, amikor befordultam az illatszerbolt kis kanyargós útján a Munkácsy utcáról és majdhogynem felbuktam az illatszerbolt előtt kifeszített kötélbe. Se figyelmeztetés, hogy bontják az épületet, se az, hogy vigyázat elkerített rész- semmi, hadd bukjon fel az arra járó, aki mit sem sejtve jön a Munkácsy utcából a Tanácsköztársaság útjára. így azután se azon az oldalon nem lehet már közlekedni, sem a másikon, mert ott meg építkezés folyik és elkerítették a gyalogjárdát. Lenne egy nem korszakalkotó, de mindenesetre ésszerű javaslatom: a Tanácsköztársaság útját zárják le a gépjármű- forgalom elől és legyen az a gyalogosoké, mert úgyis csak az úttesten tudunk közlekedni. Autóbuszjárat Besztercebányáról Békéscsabára A Volán 8. sz. Vállalathoz látogatott május 29-én Csehszlovákiából a CSAD besztercebányai autóbuszközlekedési vállalattól Podhorsky Matus és a vállalat több vezető munkatársa. A látogatás célja volt szerződést kötni á 8-as számú Volán Vállalattal egy nemzetközi autóbuszjáratra, amely Besztercebányáról Budapesten és Kecskeméten Felvételre át Békéscsabára érkezne. A vendégeket Vándor Pál, a vállalat igazgatója, Pápai János és dr. Horváth Ferenc igazgatóhelyettesek fokeresünk gadták. A tárgyalás során megállapodást írtak alá, mely szerint július 5-vel érkezik Besztercebányaról az első csehszlovák autóbusz. vasútvillamosrtási A járat szombatonként érkezik Bémunkáinkhoz késcsabara és vasárnap megy visz- sza« A Volán 8-as számú Vállalat felsővezeték-szerelési tervezi, hogy Jövőre ezzel párhumunkákra zamosan Csabáról indít egy járatot vasipari szakmunkásokat. Besztercebányára, segédmunkásokat, gépi betonozási munkákra A szarvasi Váro6i Tanács férfi segédmunkásokat. takarítónőket. V. B. Költségvetési Üzeme Jó kereseti lehetőség kőműveseket, kubikosokat 5 napos munkahét. Szállás és utazás és kubikosbrigádot, díjmentes. Jelentkezés levélben: MÁV Villamos Felsővezeték Építési segédmunkásokat * vesz fel Főnökség Jelentkezni lehet személye1102 Budapest, sen: Szarvas, Ipartelep út Kőbánya-felső pu 2. Tel: 123. cipő eladónak készülő tanulók posta- és a szakmájuknak megfelelő csomagot készítettek, amelyet hattagú zsűri bírált el. Figyelembe véve a korszerű csomagolás követelményeit: a szépséget, a felhasznált csomagolóanyag mennyiségiét és természetesen mérték az időt ás. A fődíjat — he őszi lipcsei vásárra való kiutazást — Fra- nyó Ilona, a békéscsabai 36-os számú buták bolt tanulója nyerte. Az 1000—1000 forintos első díj megszerzése Kovács Éva és Barnácz Jolán nevéhez fűződik, akik a békéscsabai 3-as számú vegvesruházati. illetve a 6- os számú cipőboltban tanulnak. Második leitt és 809 forintot nyert Tóth Erika, a gyulai 76- os számú háztartási és Apró Margit, a békéscsabai 2-es számú vegyesruháaatS boltból. A harmadik helyezést a gyulai 22- es számú méterárubolt tanulója, Szabó Edit érte el, jutalma 600 forint volt. Végül az 500 forintos negyedik helyet Darabos Máiúa, a békéscsabai 3-as számú vegyesruháaati bőit fiatalja szerezte meg A verseny jól szolgálta a kereskedelmi tanulók szakmunkásvizsgára való felkészülését. Ügy tervezik, hogy ezután minden évben megszervezik a cső. magolóversenyit, a legjobbak pedig a megye öt városában bemutatót tartanak a korszerű csomagolástechnikából. Fotó: Béla Ottó «saassasMciai ■aaaaaaaaaaassaaMaaaaaaaaaai — KIÁLLÍTÁS. Gyula és Békés után Orosházán nyitották meg a „Harminc éve történt...” című kiállítást, An érdeklődők emléktárgyakat, kitüntetéseket, partizánemlékeket és egyéb, a felszabadulás idejéből megmaradt dokumentumot láthatnak a bemutatón — ÜJ TEHERSZÁLLÍTÓ REPÜLŐGÉP. A Szovjetunióban még ebben az évben kipróbálják a JAK—10 típusú utasszállító repülőgép teherszállító változatát. A lökhajtásos repülőgép legnagyobb óránkénti sebessége 700 kilométer. iMniiHifiitm»**»»«» — ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁS. Június 20-án Gyulán, a városi tanács dísztermében ismét országos tanácskozást rendesnek. Ezúttal Czipper Gyula, az Országos Energiagazdálkodási Hivatal elnökhelyettese tart tájékoztatást az energiagazdálkodás időszerű kérdéseiről. A résztvevők meglátogatják az épülő húskombinátot is. — ÜLÉST TART A VÉSZTŐI NAGYKÖZSÉGI TANÁCS ma, május 30-án. Napirendre kerül többek között — a társadalmi munka végzése, valamint a község újonnan elkészített rendezési terve Előadás a Magyar Könyvtárosok Egyesületében Miájus 28-án, szerdáin az amerikai körútjáról nemrég visszatért Czine Mihály József Attila-díjas irodalomtörténész, kandidátus tartott előadást a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Békés megyei Szervezetének rendezésében Békésen. „Az élő magyar irodalom szomszéd népeinknél” című előadást mintegy hatvanam hallgatták végig. Ezt követően az MKE megyei szervezete vezetőválasztó közgyűléssé alakult át, ahol írásos szavazással Varga Zoltánt, az Orosházi Járási Könyvtár igazgatóját választották a megyei szervezet elnökévé. Békés megyei Gabonafelvásárló ás Feldolgozó Vállalat Központi Karbantartó Üzeme azonnali belépéssel felvesz lakatos, motorszerelő és villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet az tizem vezetőjénél: Békéscsaba, Kórház u. 1. A Gyulai MÉH egy fő i éjjeliőrt, egy fő gépkocsivezetőt vesz fel. Jelentkezni lehet: Gyula, Dobozi út 55. MÉH«--telep. Ezerkétszáz méter vízvezete árok ásása Majális Kétsopronyban A kéfsopirofrryi appomyi- földá általános iskola a nemzetközi gyermeknapon majálist rendezett. Az egész napos program kisdobos- és úttörőavatással kezdődött. Ezt követően az iskola színjátszó csoportja mutatta be műsorát. A kisdobosok azt a táncszámot mutatták be, amellyel aranyérmet nyertek a városi kisdobos kulturális seregszemlén. A sportpályán vidám játék várta a vendégeket, — a köcsögtörés. Itt sorsolták ki a tombolát is, majd labdarúgás következett, A tábortűz s a szalonnasütés nagy élményt jelentett, a pajtásoknak. A majális este — tánccal — fejező, dött be. A nagyközség építéséért, szépítéséért, parkosításáért évek óta százával vállalnak társadalmi munkát a szeghalmi lakosok. A jó eredmények láttán határozott úgy a nagyközségi tanács és a Hazafias Népfront községi bizottsága, hogy a Bartók Béla út és a Királyerdő közötti szakaszon, mintegy ezer. kettőszáz méternyi vízvezető árkot társadalmi munkával ásnak ki*A tervek szerint május 31-én és június 7-én több százan dolgoznak majd az árokásásnál, ami kettős céűit szolgál« segíti a lakosság vízellátását, valamint a szennyvízelvezetést. A társadalmi munkában a tanácstagok és a Hazafias Népfront-aktívák tevékenyen részt vesznek. — HELYREÁLLÍTJÁK A „TÁBORNOKHÁZAT”. Sopronban, a Beloiannisz téren megkezdték az úgynevezett „Tábornokház” helyreállítását. A ház a XIII. században épült. Az épületet a XVIII. századi állapotnak megfelelően restaurálják. — AZ ÁRUELLÁTÁS ÉS A KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG kerül megvitatásra ma délelőtt Füzesgyarmatom a nagyközségi tanács ülésén. — A MEZÖKOVÁCSHÁZI MOZAIK ÁRUHÁZ ABC, ajándék, vas-műszaki, ruházati és cipő osztálya az elmúlt két hónap alatt csaknem 10 millió forintos forgalmat bonyolított le. 'CPÚJSMí Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja FŐSZERKESZTŐ: ENYEDI G. SÁNDOR FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postafiók Itt, Telefon: 12-196, 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafiők ML Telefon; 11-021, 11-051 FELELŐS KIADŐ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél ■Előfizetési díi egy hónapra: 20,— Ft Dürer Nyomda, Békéscsaba igazgató- Háromszék! Pál Index? .29.051.