Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-22 / 69. szám

I Március 21: Kongresszusi nop & Posxiutszöirőben A Pamuttextilművek Bé­késcsabai Gyárának előkészí­tő részlegében dolgozó Petőfi Szocialista Brigád e hét ele­jén felhívással fordult a gyár valamennyi dolgozójá­hoz, brigádjához. Felhívásuk­ban a Petőfi brigád, tagjai arra szólították fel munka­társaikat, hogy közös elha­tározással nyilvánítsák már­cius 21-ét „Kongresszusi nap­pá” és ezen a napon, mind a három műszakban az átlagos­nál is jobb munkát kifejtve, a minőségi követelmények fo­kozott* megtartásával tiszte­legjenek pártunk XI. kong­resszusa előtt. A Petőfi brigád felhívását a gyár többi brigádja szer­dán, március 19-én röpgyű- léseken ‘ismerte meg és a dol­gozó kollektívák ezeken a gyűléseken rögtön csatlakoz­tak is a kezdeményezők­höz. A Békéscsabai Pamut­szövő dolgozói elhatározták azt is, hogy felszabadulásunk 30. évfordulójáról a kong­resszusi műszakokhoz hason­lóan szervezett „Felszabadu­lási műszak”-kal emlékeznek meg április első napján. ★ KommunSsta műszak a Férfifehérnesnű-gyárban A békéscsabai Férfifehér- nemű-gyárban a gyár KISZ- szervezetének kezdeményezé­sére a varroda 400 dolgozója március 23-án, vasárnap kom­munista műszakot tart. A varroda szocialista bri­gádjai a vasár napi rendkívüli műszakkal jelképesen már a párt XI. kongresszusának al­kotó szellemét ünnepük, ugyanakkor a kommunista műszak gazdasági eredmé­nyeinek egy jelentős részét Vietnam megsegítésére aján­lották fel. Az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok kommunista vasárnapja Háromezer márki megyénk nagycsaládos árvízkárosultjainak A Német Demokratikus Köz­társaság vegyipari központjá­ban. Halléban a „VEB MLK WERK Hallé”-ban dolgozik 58 magyar fiatal az államközi szerződésnek megfelelően. Több­ségük Békés megyei születésű. Amikor eljutott a Gyula és környéke árvízi helyzetéről szóló hír hozzájuk, a vállalat­vezetés és a társadalmi szer­vek segítségével „Kommunista vasárnap” megszervezésére vál­lalkoztak. Céljuk az volt, hogy a napi keresetüket a Békés me- • gyei árvízkárosultak megsegí- J tésére fordítsák. Azt kérték, 3 hogy három, az árvíz által súj- 5 tott rászoruló több gyermekes: család részére juttassa el a Bé- : kés megyei Tanács Végrehajtó: Bizottsága a 3120 márkának ■ megfelelő összeget. A felaján- S lőtt összeget a károsult csalá- 3 dók körülményeinek figyelem- | bevételével március 21-én Gyű- 3 Ián, a városi tanácsnál tartott | kis ünnepségen adták át Kocziha János Sarkad, Gyulai u. 52. sz. alatti lakosnak, aki hadirokkant, öt gyermeke van, közülük három kiskorú. Kiss Imre Sarkad, Széchenyi u. 42. szám alatti lakosnak, a Gyu­lai Kertészeti és Városgazdál­kodási , Vállalat segédmunkásá­nak, aki három kiskorú gyer­mek tartásáról gondoskodik. Pilinszki Mihály Gyula, Sza­badka u. 8. szám alatti lakos­nak, aki nyugdíjas és nyolc­tagú családot tart el. köztük öt kiskorú gyermeket. Az ünnepségen a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága ne­vében dr. Klimaj János fő­tanácsos adta át a juttatást, kifejezte reményét, hogy a kiválasztás az NDK-ban dol­gozó magyar fiatalok elképze­lésével találkozik. A megyei tanács vb munkaügyi osztálya képviseletében dr. Molnár Margit, a KISZ-szervezet kép­g mMmm \ 1975. MÁRCIUS 23. viseletében pedig Hevesi József jelent meg. Az érintett árvízkárosultak megható örömmel fogadták azt, hogy a hazájuktól, Békés me­gyétől távol dolgozó KISZ-fia- talok együttérzéssel gondoltak rájuk, áldozatvállalásukról kül­földön is tanúbizonyságot tet­tek. Az ünnepségről fényké­pek is készültek, amelyeket az érintett fiatalok részére elkül­denek. 35. A néni halálra váltan táto- gott, nyi fogatta a száját, de nem jött ki hang a torkén. — Nemet von?... — kérdez­te most a másik katona. — Fa- siszt?... Dajcs von?... — Dehogyis van, kérem... nincsen itten... — kétségbeesve mutogatott a néni —, nincsen német... nincs, nincs... Angolok volnának ezek? De ilyen hirtelenséggel? Nem hitték el a katonák, hogy nincs néniét, mert össze­járták a házat, benéztek az ágy alá, a szekrényekbe. Kutasz- kodtak a pincében, meg a pad­láson is. Külön kis ajtó volt a folyosó végén, onnan szolgált egy vaslétra, fel a padlásra. Amikor elmentek, Stefi néni keresztet vetett, és hangosan el­sírta magát. — Mennyben lakó édes Atyám ... hát nincs bocsánat... nincs bocsánat... Próbára te­szed ezt a bűnös világot... Legelőször a pincébe ment le. Azután végigjárta a házat, az udvart, sorra, a katonák után, még a padlást is. Megkönnyeb­bülve mondta: — Azért nemigen vittek el semmit. Ö kilesett az utcára, Ott is ugyanilyen katonák jöttek- mentek. Nem létezik, hogy ezek oro­szok. Angolok vagy amerikaiak le­hetnek ezek, megmondta Re­zső bácsi Látott ő orosz 'fog­lyokat Miskolcon; nem Ilyenek voltak azok. Prémsapkájuk sem Emlékezés, koszorúzás Békéscsabán a Tanácsköztársaság évfordulóján Az MSZMP Békés megyei Bizottsága nevében Várai Mihályné és Baukó Mihály osztályvezetők helyezték el a kegyelet koszorúját Tegnap, március 21-én, a 19­esek terén álló tanácsköztársa­ság! emlékműnél ünnepséget és koszorúzást rendeztek. Az első proletár állam eredményeire, di­csőséges harcaira Valentinyi Mihály, a békéscsabai Kulich Gyula munkásőregység pa­rancsnoka emlékezett vissza. Be­szédében egyebek közt szólt ar­ról a tavaszról, mely meghozta a magyar proletariátusnak az első munkás államot. Szólt a Kommunisták Magyarországi Pártjának erőfeszítéseiről, me­lyeknek nyomán győzött a pro­letárdiktatúra Magyarországon. Beszélt az államhatalom kiépí­tésének munkájáról. Azokról a megvalósított eredményekről, amelyek célul tűzték a feudális maradványok felszámolását. Kiemelte, hogy az első mun­káshatalom 133 nap alatt olyan sokat tett a munkások és az ország dolgozó népéért, hogy az a legmerészebb képzeletet is felülmúlta. A történelmi je­lentőségű intézkedések alig né­hány hét alatt, olyan körülmé­nyek között születtek, amikor a fiatal munkáshatalom élet­halál harcot vívott a belső el­lenforradalommal és a túlerő­vel támadó intervencióval. Szólt a magyar Vörös Hadsereg győ­zelmes csatáiról, melyeknek forrása az erkölcsi, politikai fölény volt. Árról a Vörös Had­seregről, ámelyben sok euró­pai nép internacionalista fiai is életüket áldozták. Végül a következőket mondta: — Amikor az emlékezés és a kegyelet virágait helyezzük el a 19-esek emlékművénél, már azokat a történelmi idő­ket éljük, amelyért elvtársaink életüket áldozták. És amelynek gyümölcseit ők csak nagyon rövid ideig, 133 napig élvez­hették. Nagy szeretettel és 'őszinte tisztelettel tekintünk azokra a kommunistákra és ezen a napon köszöntjük őket, akik harcostársaik voltak a 19-es hősöknek &s most szemé­lyesen is jelen vannak.” A szónok beszédét követően a párt megyei, városi, vala­mint állami, társadalmi és, tömegszervezetek képviselői, valamint a fegyveres testüle­tek Békés megyei parancsnok­ságainak -tisztjei helyezték el koszorúikat a fegyveres mun­kást ábrázoló emlékmű talap­zatán. Fekete Gyula: _ \ fiú meg a katonák volt. És egészen másformák voltak. De Stefi péni állította, hogy ezek az oroszok. Becsukta utánuk a kaput: — Hogy az én istenem pusztítsa el a fajtáját... De hiszen eddig is be volt csukva a kapu. Ezek vagy a tetején léptek át, vagy valame­lyik szomszédból, a kerítésen. — Ha akarnak, bejönnek így is, úgy is. Nincs ezek előtt tör­vény ... Ment vissza a pincébe, a szentképhez, imádkozni Egész délután csend volt. Stefi néni is felmerészkedett a pincéből. Bespalettázta az ab­lakokat. Csak egy rést hagyott, onnan leskelődött kifelé az ut­cára. Este zörgettek a kapun. Feljajdult Stefi néni, és ke­resztet vetett. Tett egy tétova lépést kifelé. De aztán még* is megállt és figyelt Most már dörömböltek, eré­lyesebben. — Menjél te, kisfiam... Más az, ha te mész ki... De ő is félt — Hogyisne. Még aztán le­lőjenek. — Dehogyis lőnek le. Nem bántják azok a gyerekeket. Mindenki mondja, hogy az oro­szok nem bántják a gyereke­ket ... — Tehetetlenül topo­gott az ajtónál» sírásán kérlel­te. — Péterkém ... menjél hát... Annál rosszabb... Ment, de nagyon félt. Csú­nyán dörömböltek már akkor. Kiakasztotta a vaskapcsot, elhúzta a tolózárat Épp csak hogy elugorhatott, rögtön kivá- gódolt a kapu. Káromkodtak, persze oroszul, és a szemébe zseblámpáztak. Aztán csak nevettek, s tódultak befelé. Hatan voltak, és köztük volt Grisa is. ÉPP ez a csudálatos véletlen az egészben, hogy ép­pen oda zörgettek be, és hogy Grisa is köztük volt. Nem Is csak az, hogy köztük volt, mert három stráfjával a vállpánton ő volt a társaságban a legmagasabb rangú. Vagyis a parancsnok. Szerzsant. Kerék képű, élénk, szúrós szemű fiú volt; mindent meg­látott, mindent észrevett. Azt is rögtön kitalálta, hogy ő nem Stefi nénihez tartozik. Mutatta a kővé dermedt há­zinéninek, hogy itt fognak alud­ni. Hat szoldát, vojna, vojna, Aztán szemügyre vette őt is, Stefi nénit is, s őrá mutatva kérdezett valamit. Nem értették. A néni csak reszketett Az­tán mutatta is, mondta is: —- Az enyém... Unoka! Grisa hihetetlenül megrázta a fejét. — Nyiharós, mama. Nemjo. Mama nemjo. De honnan találhatta ki, hogy ő nem Stefi nénihez tartozik? Azóta sem kérdezte meg Gri- sától. Nehéz is volna ezt oro­szul megkérdezni,' mert azért nem mindent tud még oroszul. Csak az egyik szobát foglal­ták el a katonák, de Stefi né­ni azt mondta, hogy ő inkább a pincében alszik. Neki odafent ágyazott, a szomszéd szobában. — Látod, kis szamár, ugye, hogy nem kell félni tőlük. A gyerekeket nem bántják ezek, mondtam én ... Itt leszel kéz­nél, aztán, ha kell nekik vala­mi ... lavór vagy valami... vagy ha be akarnak gyújtani, megmutatod nekik a fáskam­rát __ C sakugyan bekopogott nem sokára az egyik. — Vóda... vőda... — és mutatta, hogy inni akaí. — Vissz. fFolytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom