Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-22 / 45. szám

A MEGY ti PÁRTBIZOTTSÁG fi A MG Y EJ TANÁCS LAPJA N A twwalyi év mérlege Hatszázmillió forintos forgalom Ä Vfclia Délmagyarországi Kevés felhő Várható Időjárás ma estig: 'italában kevés felhő, csapadék nélkül. Az élénk, helyenként még erős, északkeleti szél foko­zatosan mérséklődik, és keletire, délkeletire fordul. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let mínusz 2, mínusz 7, legma­gasabb nappali hőmérséklet S—= 7 fok között. Évforduló Száz évvel ezelőtt, 1875. feb­ruár 22-én. halt meg — 79 éves korában — Jean Baptiste Corot francia festő- és grafikusmű­vész. Csak 27 éves korában kezdett festeni. Három évig V. Bertán« :nek, a klasszicizáló festőnek volt a tanítványa, s 1825-ben Rómába utazott. Onnan járt há­rom éven át a Campagnára fes­teni, élesen figyelve a tájat, amelyet részletezően, realista módon ábrázolt. Párizsba visz- szatárve, műtermet bérelt, de ál­landóan utazgatott Franciaor­szág különböző vidékein. A leg­több időt a fontainebleau-i er­dő mellett levő Borbizomban •töltötte, szoros barátságban az itteni művésztelep lakóival. Az életében olcsón eladott művei 40—50 év múlva ezer­szeres áron keltek el a művé­szeti árveréseken. A művész nagyságát és világhírét egyéb­ként érett férfikara alkotásai­nak köszönhette. Mai névnapi Gerzson A mai Gerzson héber erede­tű. Jelentése: az idegen, a szám­űzött. A mai napon ünnepük még •révnapjukat: Leander, Margit, Margó, Pál, Péter és Zétény is. — ZENEI EST. Február 24-én, hétfőn Békéscsabán az ifjúsági és úttörőház Tizek ifjúsági Klubjában zenei estet tartanak. A fiatalok ezúttal Mező László csellóművészt látják vendégül. — MEGKÉTSZEREZŐDÖTT a Magyar Hadtörténeti Múzeum látogatóinak száma az elmúlt két hónapban. A nagy érdeklődés oka elsősorban a múlt év de­cemberében megnyílt fegyver- történeti kiállítás, amely a hi­deg — és tűzfegyverek szinte teljes gyűjteményével mintegy 40 ezer látogatót vonzott. Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat Békés megyei kiren­deltsége az elmúlt évben 600 millió forintos forgalmat bonyo­lított le. Ez azt jeleníti, hogy összességében 11, a műszaki cikkeknél 15, a vasáruknál pe­dig 6 százalékos forgalom emel­kedési értek el. Eladtak főbbek között 9 ezer 500 hűtőgépet, melyeikből a Lehel 150 Uteres volt a legkeresettebb. Televízió­ból 9 ezer 300-at szállítottak az Fogadóéra Babák György tanácselnök­helyettes 1975. február 22-én (szombaton) fogadóórát tart a III. kerületi pártházban 9—12 óráig. — SZALAGAVATÓ. A békés­csabai Rózsa Ferenc Gimnázi­um és Nyomdaipari Szakközép- iskola idén maturáló mintegy kétszáz diákja ma, szombat este rendezi meg szalagavató bálját az ifjúsági és úttörőházban. A szalagavatóra csak meghívóval lehet belépni. — KÖNNYÍTIK A MUNKÁT. A Szegedi Textilművek fonodájá­nak és szövödéjének munkásai munka közben sokat gyalogol­nak a gépek körül. Űj módszert dolgoztak ki a lánccsévélő üzem­részben, ott ugyanis egy fonónő 25 kilométert is gyalogol napon­ta. Házilag különleges futószé- keket készítettek, s így a dolgo­zók ülve láthatják el munkáju­kat. — SEGÉLYEZÉS. Vésztőn az el­múlt évben 35 lakosnak utalt ki a helyi tanács rendszeres se­gélyt. Rendkívüli segélyben 51 rászoruló részesült, amelynek összege több mint 18 ezer fo­rintot tett ki. — A FÖLDRAJZTUDOMÁ­NYOK KÖRNYEZETVÉDELMI FELADATAI címmel tart elő­adást dr. Tóth József, a föld­rajztudományok kandidátusa, az MTA Földrajztudományi Kutató Intézet Alföldi Csoportjának ve­zetője február 26-án, szerdán 15 órakor a TIT Értelmiségi Klub­jában. Az előadást a TIT békés­csabai szervezete, valamint a Békés megyei Környezel- és Természetvédelmi Bizottság az egységes közművelődés jegyében rendezi meg. üzletekbe, ebből 8 ezer 500 nagyképemyős volt. A szovjet, NDK és csehszlovák gyártmá­nyú porszívókból ötezret érté­kesítettek. A túlnyomórészt szovjet importból származó ke-1 rékpároktoól csaknem 16, kismo­torokból 3,5 ezret adtak el. Az utóbbiak közül legkedveltebb tí­pusok a Riga, a Werhovina, il­letve a Babetta voltak. Hengerelt és húzott árukból j húsz, kerítésfonatból hétmii- > Mó forintot forgalmaztak. Figye- I lemre méltó a zománc- és alumí- j snium edények értékesítése, ame- lyekből egy év aliatt közel 15 millió forint bevételre tettek I szert. A forgácsoló szerszámok i eladási értéke négymillió fórint volt. Forgalmukat ebben az év­ben mintegy hat-hét százalék­kal szeretnék növelni. Mmtú mai iép7j?íiáveszeti Kiáiiísás a mezierényí művelődési tói!» Február 18-én, kedden nyílt meg a mezőbsrényi művelődési, házban a „Megyénk mai kép­zőművészete” című kiállítás. A megnyitón megjelentek a község vezetői, a Szocialista Brigádve­zetők Klubjának tagjai és más érdeklődők, fiatalok, idősebbek egyaránt. A rövid műsor és a megnyitó beszéd után, amelyet Nagy Ferenc, a 2. számú iskola igazgatója mondott el, a látoga­tók megtekintették a kiállítást. A tárlaton a festmények, gra­fikák, kisplasztikák, művészi fo­tók, iparművészeti alkotások ‘ egyaránt megtalálhatók. A több- j ségük tájihletésű. Tükrözik a ; békési embereket körülvevő ter­mészetet, fel vili an tanait egy-egy jellegzetes portrét, élénk tárják a múltat, s jelent egyaránt. Lsllóiiyerisiéisk 1,3, II, 19,84 Hétfőtől szombatig 1 fTESZ-napfár Február 25-én, kedden délelőtt az Építő5pari Tudományos Egye­sület Békés megyei Szervezeté­nek rendezésében Hossó István tart előadást 11 órától a békés­csabai Technika Házában a ka­zánházi tápvíz-előkészítés köve­telményeiről. Kedden, február 25-én dél­után fél öt órától tartja elnök­ségi ülését a Szervezési és Veze­tési Tudományos Társaság Bé­kés megvei Szervezete a Techni­ka Házában. Békéscsabán. Február 26-án, szerdán dél­előtt 10 órakor a KISZÖV bé­késcsabai székházában Somogyi Zoltán a szövetkezeti demokrá­cia kérdéseiről tart előadást a Szervezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság Békés megyei Szervezetének felkérésére. Csütörtökön, február 27-én délután 2 órától a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Békés megyei Szervezetének ren­dezvényén dr. Krattinger Márton tart előadást Békéscsabán a Technika Házában. Előadásának címe: Hitelpolitika a területfej­lesztés szolgálatában. Február 27-én, csütörtökön délután két órára a békéscsabai Technika Házába hívták össze a Magyar Élelmezésipari Tudomá- 1 nyos Egyesület Békés megyei Szervezetének vezetőségi ülését. Pénteken, február 28-án dél­előtt 10 órától dr. Pálos György a szarvasi Öntözési Kutató Inté­zet tanácstermében az újítási szabadalmi jogról tart. előadást a Magyar Iparjogvédelmi Egye­sület Békés megyei Szervezeté­nek felkérésére. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postafiók 111. Telefon: 12-196, 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafiók 111. Telefon; 11-021, 11-051 FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta I Előfizethető a postahivataloknál ‘ és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 20,— Ft Dürer Nyomda telepe, Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál j Index: 25 051 APRÓHIRDETÉSEK Zaporozsee 36 000 km-rei eladó. Ér- j deklődni: esténként és vasárnap, ■ Békéscsaba Munkácsy tér A/3. D lh. Cs. Szabó. __________________449153 Ü jkígyós, Fő u. 39. sz. ház kerttel eladó._____________ 449134 3 darab 90—100 kg-os hízó és 5 hó­napos bikaborjú eladó. Békéscsaba, Gorkij U. 36.___________________ 449135 T anya 400 négyszögöl gyümölcsös­sel víz mellett. hétvégi víkendre alkalmas (villany megoldható), ugyanott 601-es Trabant eladó. Ér­deklődni: Békéscsaba. Körgát sor 15._______. ___________ 449036 F él ház eladó. Békéscsaba. V. kér.. Asztalos j. u. 6 sz_____________449146 U E rendszámú, homokszínű Zsiguli, igényesnek eladó. Bánkút, Honvéd U. 2. Tímár.____________________ 449069 205 négyszögöles telek eladó. Ér- deklődni: Békéscsaba. Corvin 38, Házhely igényesnek eladó. Besse­nyei u. 87» Érd.: Szarvasi u. 32. sz. alatt. 449183 Gyula. Kisfaludy u. 3. számú ház. melegágyi kertészkedésre, alkalmas telekkel eladó. Érdeklődni; min­den nao_ 17 Után._______________ 153799 Fehér hússertés választási mala­cok eladók. Békéscsaba. Kastély!' szőlők 1940.Gyeraj.____________002170 S zőrt ele nít és véglegesen, nyomta­lanul rövidhullámmal. Pattanások, szeplők, foltok, ráncok gyors el­távolítása. Faragó kozmetika. Szarvas, Szabadság u. 45. Telefon: 262 86335 Bikaborjú eladó. Békéscsaba, Ta­nya 2051. KISZ-tábor, Várad!. __________________________________ 002174 Ültetni való fehér erős K—3-as paradicsompalánta kapható, ugyan­ott bútorozott vagy üres szoba kiadó. Fűrészporos kályhát veszek. Gyula. Oláh György u. 10. ______________________________ 153804 B eköltözhető ház eladó. Békéscsa- ba, V. kér.. Wagner 107.______449131 50 0 négyszögöles házhely eladó. Békéscsaba. Máriássy 87. 449132 Eladó Békéscsaba. Tolnai 6/C. HE. 10 alatti OTP öröklakás. Érdek­lődni: egész nap 449090 Ovál lámpás Opel eladó. Mezőbe- rény. Gyomai u. 17. Boros. 449141 Fgy 14 hónapos üsző eladó. Te­lekgerendás. T. 2. sz. Andó Ádám. 449184 7 db 7 hetes választási malac el­adó. Békéscsaba, T. 91/3. Homok­bánya mellett, Moravszki. 449188 Wartburg de Luxé eladó. Békés­csaba, Gyulai u. 39. 449201 Két szoba, fürdőszoba, kertes ió- szágtartásra alkalmas ház eladó. Békéscsaba, V., Varsányi 34. (Franklin utcából)._____________449203 M odern mély gyermekkocsi eladó. Békéscsaba, Szív u. 12._____449206 Egy anyakoca és választási mala­cok eladók. Békéscsaba. Hl.. Rá­kóczi 17. _______________________ 449205 3 darab 110 kg-os hízó eladó. Ér­deklődni : Békéscsaba, Bessenyei 120. SZ. 449222 S 100-as Skoda sportosra átala­kítva. igényesnek eladó. Érdeklőd­ni: Békéscsaba. Tulipán u 2. I. 10. vagy telefon: 12-891. 449224 Interlocfe 3 szálas varrógép 6/10O-as síkkötőgép eladó. Békéscsaba Mi­csurin U. 21. 449234 Állattartók. figyelem! Phylassl Combi 1 kg-os csomagokban és mé«y sok más premix megrendel­hető a következő címen: Takar­mánybolt, 4002 Debrecen—Palira, pf.: 31807. Eladó 10 darabból álló sötét háló. sodronnyal. Érdeklődni: szombat, vasárnap, hétköznap 17 órától. Bé­késcsaba, József A. KISZ lt. 3fl. 449231 Békéscsaba. Áchim It. M/30. XX. kétszobás lakás OTP-Atvállal ássál eladó. Érdeklődni: la óra után a helyszínen. ______________________449091 I kerház építéséhez vagy tánsashSz­építéshez társakat keresünk. Ér­deklődni: du. 16 óra után, Bcs., Botyánszld. Pálné 12. 449092 Békés—Borosgyán. X. kér. 156. sz. tanya eladó Érdeklődni 1 Bé­késcsaba, Szigetvári u. 21. 449167 Két család részére is alkalmas ház eladó. Békéscsaba. VH. (Me.-iőme- gyer), Marx u. 6 449169 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk testvé­rünk, sógorunk, édesapánk, nagyaipánk, VICZIAN PÁL temetésén megjelent rokonok­nak, szomszédoknak, a Lenin Tsz vezetőségének és tagságá­nak, a Tisza-menti Regioná­lis Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat Gyulai Kirendeltség vezetőségének és munkatár­saknak. Külön köszönetét mondunk Mázán doktor úr­nak és Esztike nővérnek fá­radságot nem ismerő munká­jukért. & gyászoló család g> hónapos hasas üsző eladó. deklődni: Békéscsaba, Rozmarin g 5. sz _____________________________449Tb Ií ooozí úti Béke-kertem megműve­lésre kiadó. Érdeklődni: Békéscsa­ba. Szarvasi u. 49. Petrovszki. ___449126 T anya beköltözhetően eladó. Bé­kés. X. kér. 13/1 sz. alatt, város­hoz közel, állattartásra alkalmas helyen. Villany van. Érdeklődni: ugyanott mindennap Hegeivé‘<n él, __________________________________449094 H áz azonnal beköltözhetően eladó« Békéscsaba, Virág u. 9/L Érdek­lődni :_JBánát_u. 62. __ 449143 I C forgalmi rendszámú 850-es Fiat eladó. Megtekinthető vasárnap dél­előtt 10—12 között, Békéscsaba, Kulich lt. 4. Lengyel János. _ 002180 Hétéves tehén, öthetes bikaborjú­val, 130—140 kg-os hízó eladó. Bé­késcsaba, Nagyrét, Tanya 2296. Knyihár_ Pál___________________002175 K itűnő állapotban levő 750-es Zas- tawa és egy ODa-e* Trabant eladó, Békéscsaba, Munkácsy u. 1. 0021 ra Zsiguli Combi jó állapotban eladó. Békéscsaba. Micsurin u. 51. _________________________________ 449207 H étvégi hobbi-telek eladó (Békés-* csaba, keleti kertek). Érdeklődni. Kulich lt. V/2. C. IV. 43., szombat délután, vasárnap egész. nap. ____________________________• 4491» F elveszek gépkocsivezetőt. Nyugdí­jasok előnyben. Érdeklődni: Bé- késcsaba, Nagv S. u 63.______44915« P rofán-bután gázpalackkal mű­ködő gázboyler eladó. Érdeklőd­ni: Békéscsaba. V., Szamuely u. 19., vasárnap de. 449150 Kisipari hálószobabútor eladó Bé­késcsaba. Könyves u. 86. 449178 Gázfűtéses 3 és fél szobás lakás sürgősen eladó. Békéscsaba. Achim lt. M 4/7. 449183 408-as Moszkvics eladó. Békéscsa­ba. VX.. Berzsenyi u. 63. 449181 Malacok és süldők eladók. Bé- késcsaba, Nagy S. u. 59._____ 449185 Vennék világos színű 601-es Tra­bant Combit. lOLOó kp-vel. ..Meg­egyezünk” jeligére a békése .mai hirdetőbe. ___________________ 449109 9 90-as Trabant Combi eladó. Békés- csaba,_V., Rózsa F. 31. ____ 449192 K ét és fél szobás társasház OTP átvállalással eladó. 9, Igény es” jel­igére & békéscsabai hirdetőbe. __________________________________4-Í920S3 F ürdőszobás házrész, eladó. Békés­csaba. III. kér., Rákóczi u. 23. ________________________________ 449221 H ázrész eladó. Békéscsaba, Erdélyi sor 9.____________________________ 449223 364 négyszögöl házhely eladó a Nagy s. utcában. Érdeklődni ? Bé­késcsaba, Győri u 43. sz. alatt. ______________________________ 449219» M ásfélszobás szövetkezeti lakás eladó. Békéscsaba, Kulich Gy lt. V/6. ép. B. lh. I. 2. 449155 17 darab választási malac eladóo Békéscsaba, Lorántffy 37. alatt. •________________ 449137 Ü j olajkályha, hozzá való fehér zo­máncozott csövekkel eia-do. Békés­csaba, Dózsa Gy. u. 42. Varga .‘.é. ___________________________________449139 K ertészetre berendezett Béke-kert felszereléssel együtt is eladó Bé­késcsaba. Herényi u. 49 449195 Kitűnő állapotban levő sport gyer­mekkocsi eladó. Békéscsaba. Szé­kely M. 1. 449193 Békéscsaba, Fürst S. 31. sz. utcai fél ház eladó. 449172 Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, nagy­mamánk, dédmamánks özv. Bencsik Andiásné temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek. Külön köszönetét mon­dunk dr. Szikszai István kör­zeti orvosnak. A gyászoló család 449089 —- r..—- - --------■—-----

Next

/
Oldalképek
Tartalom