Békés Megyei Népújság, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-01 / 204. szám

Munkásarcok Felsorakozunk a föl gazdálkodó tsz-ek közé Asszonysorsok változása Jubiláltak a csabacsűdiek Pénteken augusztus 30-án, délután ünnepi díszbe öltözött a csabacsűdi Lenin Tsz központ­ja. A negyedszázados szövetke­zeti mozgalom csabacsűdi évfor­dulójára emlékeztek. A közgyű­lés elnökségében ott volt Csatá­ri Béla, a párt megyei bizottsá­gának titkára, Frankó János, a megyei tanács csoportvezetője, Medvegy András, a párt szarva­si járási bizottságának titkára, Orbán Béla, a Járási Hivatal ve­zetője, Hursán Pál, a Körösök Vidéke Tsz-ek Területi Szövet­ségének osztályvezetője. Frankó János párttitkár üd­vözlő szaval után. Varga Mihály tsz-elnök mondott ünnepi beszé­det Felvázolta a termelőszövet­kezet alakulásának 25 évvel eze­lőtti körülményeit, azt a nyo­mort, amelyben annak idején a csabacsűdiek éltek. A felszaba­dulás évében 657 földigénylő kö­zött 4800 holdat osztottál? ki. Ma csaknem ugyanennyi tagja van a szövetkezetnek a nyugdíjasok­kal együtt. Meleg szavakkal em­lékezett meg a szövetkezet elnö­ke azokról, akik 1948 őszén Csá- nyi Mihály vezetésével elkezdték a falusi új életforma szervezé­sét. Szólt azokról a küzdelmes évekről, melyeket a közösség az 50-es évek elején, derekán, g az ellenforradalom napjaiban átélt. Megállapította, hogy a község leghaladóbb gondolkodású sze­Három tehervonat gabona Ifj. Medvegy Pál, a nagyszénás! Lenin Tsz kombájnvezetője az aratás idején a bábolnai 100—CPS rendszerbe tartozó Klaas dominátorral 160 vagon gabonát takarított be hibásodás nélkül, mely a gondos előkészítő munka eredménye. Ifj. Medvegy Pál gépét jelenleg is gondosan ápolja, a magrépa betakarítására készül íel. (Fotó: Demény) A Sarkad; Cukorgyár szeptember 3-i fizemindulástól szeptember 30-ig so%-os Árkedvezménnyel adja a nyers szeletet KÖZÖS ÉS EGYÉNI GAZDASAGOK RÉSZÉRE EGYARÁNT. 14%-os szelet q-ként 5.30 Ft-ért, 15%-os szelet q-ként 5.70 Ft-ért vásárolható vagonba, illetve járműbe rakva. Vasúti feladás esetén kocsimegrendelésről, kocsikiállításról a cukorgyár gondoskodik díjtalanul. A megrendelésben megadandó a napi mennyiség, kocsidarab­szám és a fogadóállomás neve. Közúti kiadás járműbe rakva éjjel és nappal biztosított. A megrendelések a SARKADI CUKORGYÁR termeltetési osz­tályára küldendők. TELEFONON ÉRDEKLŐDNI LEHET: SARKAD 101, 111-es mellék. ÜGYINTÉZŐ: KALLAINÉ. gényparasztjai és középparaszt­jai, akik abban az időben csak ízlelgették a közös gazdálkodás­ból származó előnyöket, hűek maradtak a mozgalomhoz. Az igen mostoha viszonyok ellené­re mindvégig kitartottak a szö­vetkezeti gondolat mellett, s vé­gül is 1962. január 1-én létre­jött a falu új egységes szövet­kezete, a Lenin Tsz. A 60-as években a gazdálko­dást az útkeresés jellemezte. Ke­vés örömmel, sok gonddal, baj­jal küszködtek, de optimizmusuk sohasem hagyta el őket. És ami­kor 1971-ben új vezetőség ke­rült a közösség élére, kezdték (kamatoztatni a gazdaságirányí­tási reformból adódó lehetősége­ket. Dinamikus fejlődés kezdő­dött ékkor, s ma már a köze­pesen gazdálkodó szövetkezetek sorába tartoznak. Árbevételeiket három év alatt csaknem meg­kétszerezték, a hektáronkénti halmozott termelési értéket 10 ezer 500 forintról 17 ezer fo­rintra növelték! Az egy dolgo­zóra jutó kereset 19 ezer 400 fo­rintról 23 ezer 400 forintra nö­vekedett. A közösség nagy érté­kű gépeket vásárolt. Műtrágyára, növényvédő szerre igen jelentős anyagiakat fordított. Szakosí­totta az állattenyésztését. Korsze­rű telepet épített a szarvasmar­ha- és a sertésállománynak. A növénytermesztésben a kukori­cát, a lucernát és a rizst a leg­korszerűbb eljárással állítják elő. Olyan célt tűzött maga elé a szövetkeze): az ünnepi közgyű­lésen, hogy a közeli években fel­sorakoznak a jól gazdálkodó tsz-ek közé. Ehhez a csabacsűdi Lenin Tsz-nék megvannak a jó lehetőségek. Köszöntötte az ünneplőket Csatári Béla, aki a megyei ta­nács oklevelét ég kristályserle-, gét adta át a negyedszázados fennállását ünneplő szövetkezet­itek. Szirony Pálné a nődolgo­zók nevében, Kiss József az alapító tsz-tagdk képviseletében Simon György, a KISZ megbí­zásából szólt a közgyűléshez. Ezután a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést nyújtotta at Csatári Béla Kozsuch Mihály traktorosnak, Kolompár Pál épí­tőnek és Bobvos Mátyás nyug­díjasnak. Valamennyien alapítói a tsz-nak. Miniszteri dicséretben részesült Kiss József főraktáros, id. Molnár József növényter­mesztő, KugyelaPál állatgondo­zó, ifj. Gróf János traktoros, Hajdú István növénytermesztő, id. Csík László és Csík Elek nyugdíjas. Az alapító tagoknak a szövetkezet oklevelét adta át Varga Mihály tsz-elnök. Meg­emlékeztek az alapító tagok öz­vegyeiről is, majd Maglóczki Zsuzsanna középiskolái tanuló Váci Mihály Nem elég című ver­sét mondta el. mellyel befejező­dött az ünnepi megemlékezés. | Szórmeáruk, bőrkabátok re- ; ; generálása, tisztítása, festé- \ • se, javítása, szőrmesapkák, > 5 gallérok készítése. Ingyenes : : szaktanácsadás. Vegye • ; igénybe garanciális szolgál- ■ £ tatásaimat. Munkatorlódás ■ • elkerülése miatt szívesked- | ■ jen megrendeléseit idejében £ ■ leadni. Zahorán Mátyás szűcs- ; mester, 5600 Békéscsa- ■ ba, Luther u. 5/a, Ha- • lász Csárdával szemben. ! Nyitva tartás de. 8—13, £ du. 15—18 h. között. Minden mozdulata, cseleke­dete a gépek feszített tempójá­hoz igazodik. Naponta 20 kilo. métert gyalogol közöttük. Bő­rére, hajára rátelepszik a szö­vődé forró levegője, s beszip­pantja a láthatatlan, libegő pi­lléket. Fülében otthon is hallja az üzem gépsorainak monoton csattogását. Arca fegyelmezett és mégis derűsen lágy. Bogár Jánosné a Pamuttex­til művek békéscsabai gyárának 32 éves szövőnője. Tizenhat év­vel -.ezelőtt fiatal lányként kezdett dolgozni az üzemben. Parasztlányból munkásaisszony- nyá nevelte nemzedékének változó világa..; — Akkori életemről már csak emlékek élnek bennem. Taní­tónő szerettem volna lenni. Közben belekóstoltam a mun­kásnők életébe, és itt reked­tem. Hogy nem bántam-e meg? Egyáltalán nem, én nagyon szépnek tartom a munkámat, ahogyan sodródnak, alakulnak a szálak... Gond? Hát, hogyne volna. Munka közben mindig arra gondolok, hogy el ne ro­moljon a gépem. Igen. mond­juk csak meg őszintén, kevés a szakember ég a régi masinák javítása igen sok időbe kerüL Nemrégiben leszakadt a meny- nyezet a fejem fölött, nagyon megijedtem. A hőségtől pihe- günk a gépek mellett, kértünk ventillátorokat, de nem lehet be­szerelni, mert gyenge ak üzem­csarnok fala. A felújításihoz na­gyon sok pénz kellene. Iker fiai vannak. Kilenc éve­sek, most mennek negyedik osztályba. Ha véletlenül kifogy a szalvéta, közönséges papír­ban nem viszik el a szalámis zsemlyét az iskolába. — Mi lehet egy munkásasz- szony álma? A gyerekei. Sze­rencsére nagyon jól tanúinak. Igaz, még messze van. de én már arra gondolok, hogy mi­lyen nagy öröm és boldogság lesz az. ha leérettségiznek és esetleg főiskolán, egyetemen ta­nulnak tovább. Amikor fiatal házasok vol­taiba hathónapos gyerekek mel­lől járt három műszakba. Most már sok minden másképpen van. Otthon maradhatnak, akár egy műszakos állást is kaphat­nak az édesanyák. Most meg az új népesedéspolitikai határozat óta táppénz jár. külön szabad­ság az egész kisgyermekkorra. A napokban költöznék be az új kétszoba-összkomfortos csa­ládi házba, amelyet Erzsébet- helyen a Gyöngyösi utcában építettek 250 ezer forintért Nyolcvanezer forint OTP-köl_ csont vettek fel, a férje 15 ezer forint kamatmentes kölcsönt kapott a Vegyesipari Vállalat­tól, ahol motortekercselő. •— Életünk lépésről lépésre változik. Nincs olyan köztünk, akinek ne lenne elképzelése ar­ról. mire is gyűjtsön, mit akar­jon megvalósítani. Nekünk most legfontosabb a lakás berende­zése. később pedig szeretnénk utazni, világot látni © A fizetés átlagosan 2300 fonnt havonta, de volt már úgy, hegy 2900-at is megkeresett. Ez mindig attól függ, hogy mit Orosházi városi Tanács Kórháza felvételre keres épületgépész-technikust, esetleg gépésztechnikust fiőgépészi beosztásba. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a kórház műszaki osztályán gyártanak. Az ágynemüfélék szövése például sokkal köny- nyebb, mint a bársonyé, ame­lyet elég régein csinál, — Tudja, ajánlottak nekem könnyebb, jegy műszakos állást is, mégse mentem. Szeretem amit csinálok. Évről évre bene­vezek az egyéni munka verseny­be. Tavaly első lettem. Az idén a féléves értékelésnél, 115 szá­zalékos teljesítményemmel szín... tén az első helyen állok. Mit vállaltam még? Például azt, hogy segítségükre leszek a fia­taloknak abban, hogy minél előbb beilleszkedjenek a gyár életébe. És részt veszek abban a szervező munkában, amelyet az üzem indított a 7—8 általá­nos iskolát még el nem végzett munkásnők részére. Mert sem­mit sem tartok olyan fontosnak, mint a munkás művelődését Azt hiszem, a műveltebb ember boldogabb és kiegyensúlyozot­tabb. © A tizenhat év alatt ötször lett Kiváló Dolgozó és három éve megkapta a Könnyűipar Kiváló Dolgozója miniszteri ki­tüntetést is. A szocialista címért harcoló Március 8. munkabri­gád vezetője. Negyedévenként ott ül az igazgató, a főkönyvelő, mérnökök, közgazdászok között Ö. az \ egyszerű fizikai mun­kás... Ezek a tanácskozások azt az érzést keltik benne, milyen jó lenne, ha ezeken minden mun­kás egyszer .sorra kerülne. A saját gyárának életéibe in­nen az igazgatói asztal mellől is hasznos betekinteni... Meg­változtatja a dolgozók látását... De ez csak egyik oldala a dol­goknak. A másik talán még en­nél is fontosabb. Legutóbb is az igazgató hozzáfordult egy kér­désben, mi az ő véleménye? Ö, a szövőnő adjon tanácsot egy igazgatónak? Mosolygott magá­ban. Zavarban is lett volna, ha nem ismerné a szakmáját. De éppen arról volt szó. A munkájáról. A gépsorról. Szí­vesen mondta el tapasztalatait. — De a fórum, a lehetőség a véleménynyilvánításra csak ak­kor ér valamit, ha a vezetők is ugyanolyan komolyan veszik, ahogyan mi, munkások., © Reggel gépiesen felöltözünk. Hogy van ruhánk, természetes. — Én tudom, hogy mennyire fontos, amit csinálok. Minél jobb és több terméket kell gyártani, és a többlet értékét valami hasznos dologra lehet költeni; életmentő készülékre, vagy házgyárra. Hát hogy ne lenne fontos számomra, amit csinálok? Seres Sándor 1974. SZEPTEMBER L Ü

Next

/
Oldalképek
Tartalom