Békés Megyei Népújság, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-08 / 210. szám
1 Homokba írt betűk — az örökkévalóságnak 4980SraraS8SBB9BB9WMWVSBWB1tll«<a«| Lehetőségek Szeptember végén fiatalok újabb csoportja indul az NDK. ba három évre szakmát, nyelvet tanulni és megismerni egy testvéri nép életét. 1967 óta sok százan jártak már kint és valamennyien nagy tervekkel vágtak neki az útnak. Mikor visszaérkeztek ég számvetést csináltak, kiderült, a sok elhatározásból csak keveset valósítottak meg. A lehetőségek pedig adottak voltak. Erről meggyőződhetett az a delegáció is. amelyik augusztus végén látogatta meg az NDK- ban dolgozó magyar fiatalokat. Berlinben. Drezdában, Karl- Marx-Stadtban, Erfurtban, Lipcsében járt a megyei tanács és a megyei KISZ-bizottság küldöttsége. Láthatták, hogy a ven. déglátók mindent megtesznek azért, hogy a magyar fiatalok könnyen beilleszkedjenek a számukra idegen világba és az ott töltött három év hasznos legyen számukra. Egyhónapos intenzív nyelvtanfolyamokat szerveznek például, ahol a gyerekeknek semmi más dolguk nincs, csak a tanulás <és ezért teljes fizetést kapnak. Ennek letelte után is jár a napi 3 óra fizetett időkedvezmény további gyakorlásra, Hasonló a helyzet a szakmai képzésnél is. Magasak a prémiumok, jól lehet keresni, a KISZ-bizottságok, szakszerveze_ tek messzemenően képviselik a kint dolgozó magyarok érdekeit. Ennek ellenére sokan csalódottan jönnek haza. Nem érték el a kitűzött célt. de nem magukban keresik a hibát Pedig minden csak rajtuk múlik. A lehetőségek adottak, de élni is kell velük. Oh.) Ügy mondják: a szó elrepül, az írás megmarad. Bár a második tagmondat igazát kérdőjelezni látszik az a tény, hogy ha valamit a homokba írunk, az ugyanolyan hamar semmivé válik, mint a csupán kimondott — esetleg: pusztába kiáltott — szó. Van aztán, ami e kérdőjelet is kérdőjelezi, azaz: akad olyan homokba írt szöveg, ami maradandó. Még akkor is az örökkévalóságra szóló értékű, ha már nem látszik. Közel a tengerhez, a város egyik mellékutcájában szerénykedik a Bulgária újjászületésének* emléket állító múzeumház. Egyik helyiségében működött száz évvel ezelőtt az első bolgár nyelvű várnai iskola. Az akkori berendezést ma is látni. Ahány osztály volt, annyi pad. Egy padban nyolc-tiz gyerek is elférhetett. Jutott rájuk padonként három palatábla. S volt még egy pad, az „első osztály” előtt. Ennek fedeléről a palatáblák hiányoznak. Helyettük alacsony oldalú deszkaládika, benne a tenger finomra szitált homokja. A legkisebbek ebbe rótták első betűiket. Nem kellett írószerszám — az ujjúkat használhatták. A radírt kezük egyetlen mozdulatával pótolhatták. Ennél olcsóbb taneszközt aligha ismer az oktatásügy története. A tudás vágyától hajtva — és a „tárgyi feltételek” hiányától kényszerítve — született meg a különös pad, amelynek homokján a pillanattal születtek és lettek semmivé az ábécé betűi — úgy, hogy közben örökéletűvé váltak. Az akarat és a gondolkodás szerény emlékművévé változtatta a* egyszerű alkotmányt. Amely a maga korában semmivel sem volt kisebb fontosságú tanitási eszköz, mint manapság a legkiválóbb hatásfokú oktatógép. Mindezzel nem akarjuk azt mondani, hogy vessük el mindazt a jót, amit száz esztendő tudománya produkált az oktatásban. Ég produkált másutt. Csupán eskünkbe jutott — ismételten, hiszen gyakran készteti efféle gondolatokra az embert a valóság —, hogy a gondolat mindig sebesebb szárnyon jár, vagy járhat, mint a gondolkodó embert körülvevő tárgyi világ. Éljen valaki az „egy pad—egy osztály” régi világában, vagy az Ikarus álmát megvalósító űrkorszak határán. A homok aligha adhat többet az embernek, mint hogy segít neki az írás megtanulásában. A várnaiak elvették a homoktól, amit adni tudott. Vajon mindig, s mindenütt ilyen kitűnő hatásfokkal dolgoztat- júk-e ma a bennünket körülvevő tárgyi világot? Nem ártana ezen eltöprengeni, ott ahol a válasz: a nem, M—5) SHMHSBSBafSnHKtltBMnE Koncert • 8 az Oregkertben Alig egy évvel ezelőtt az endrődi tanyasi fiatalok „Casino” néven ifjúsági klubot alakítottak az Öregkertben. Ez idő alatt nagyszerű közösséggé alakult a klub, Ja- kus Imre klubvezető minden héten újabb és újabb programokkal lepi meg a fiatalokat. Legutóbb az öregkerti iskola udvarán rendeztek egy igen jól sikerült „mini” beat-fesztivált. A közel félezer fiatalt a szarvasi Rocka. a gyomai Jocker, az endrődi Wanders és a kondorosi Peer együttesek szórakoztatták. Az endrődi ÁFÉSZ a vendéglátásról is gosdosko- dott: sült kolbászt és hurkát lehetett enni, hűtött italok bő választéka várta a megszom- jazottakat Az öregkertS rendezvény zenekarai tiszteletdíjukat az s Endrődőn most épülő százszemélyes tanyai kollégium javára ajánlották fel. A Mini Magazint összeállította: Lányai László Képünkön a koncert egyik nagy sikerű zenekara, a gyomai Jocker együttes látható (Kép, szöveg: Sztanyik Károlyi ÖHúztuk A tizenhat éves Jean folyton zsebpént kunyerál az apjától. — Ide halgass, fiacskám — szól az apa —, vannak az életben a pénznél fontosabb dolgok is... — Tudom, papa. De amikor táncolni viszem ezeket a fontos dolgokat — ez mégis pénzbe kerül _ — Mikor részeg az ember, papa? — Ha például ott szemben két ember helyett négyet lát. — De papa, ott csak egy ember áll! HUMOR Egy huligán négy férfit üldöz. — De hát miért menekülnek — kérdi tőlük egy szembejövő öregasszony — hiszen ő egyedül van, maguk pedig négyen? — Ez igaz. de nem tudjuk^ hogy melyikünk után rohan! Tedd le a fegyvert! Kirgiziában az Isszffc-Kul tó partján található a ikis Ottók falu A vadászmadár-idomítág „utolsó mohikánjai” élnek itt A köztársaságban itt van az egyetlen madáridomító iskola Szirtisasokat, sólymokat és héjákat idomítanak vadászatra A héja nyulat. fácánt, vadkacsát zsákmányol. A sólyom elejti a vadlibát. A szirtisas pedig pusztítja a rókát, de ha jól idomítFiatalok arcképcsarnoka Kislány a benzinkútnál Az úton robognak, suhannak a járművek. A benzinkútnál fiatal lány, hosszú tömlővel a kezében. — Harminc liter normált kérek — mondja a gépkocsivezető és a sárga benzinjegyekkel bajlódik. A számok kattogva ro. hannak. A kislány kedvesen mosolyog. A hangja finoman lágy; — Mit mondjak? Mit is mondhatnék magamról ? Ombódi Rózának hívnak. Itt születem Körös, ladányban. itt jártam iskolába" tavaly érettségiztem a Tüköry Lajos Gimnáziumban. Tehát 19 éves vagyok. Nem akart továbbtanulni. A munkát választotta. Az ÁFÉSZ- nél helyezkedett el mint adminisztrátor. A tavasszal szóltak néki: lenne-e kedve benzinkutasnak lenni? Vállalta. — Miért? —Itt jobban érzem magam. Nem kell egész nap az irodában körmölnöm Egyébként is érdekelnek az emberek. Milyenéit a gépkocsivezetők? Udvariasak, kedvesek. Csak rájuk kell mosolyogni. Borravaló? Van. Ezer- kettőszáz forint a biztosított keresetem havonta, ég ami még hasadjon,.,., imuaiaiHimieHmiaseiiiiiHiHMinin* muanittimaiMiiinnuu 1 vonta félmillió forint a forgalmunk ... — Mivel tölti a szabad idejét? — Szenvedélyesen olvasok gyermekkorom óta, szabad időm legnagyobb részét könyvek mellett töltöm. Imádom a mai fiatal költők — például Szepesi Attila. Fardi Anna — verseit. Nagy, barna, csodálkozó szemei vannak. — Zene? — Kedvenc együttesem a Gemini. azonkívül kedvelem a Corvina zenéjét is. — Hobby? — A futball. Szeretek sportolni. Az iskolában kézilabdáztam és tagja voltam a női futballcsapatnak is. — Melyik csapatnak szurkol? — A Ferencvárosnak és a helyi együttesnek, ahol két bátyám kergeti a labdát — Tervei? — Nagyon szeretek utazni. Októberben Jugoszláviába megyek négy napra. Márciusban megszereztem a jogosítványt... majd szeretnék egy FIAT 126- ost... Később? Ügy három év múlva férjhez menni és boldognak lenni. — A kocsi mellett mit szeretne még? — Gyerekeket, legalább hármat ... A sikeres élethez nagyon sók jót kíván a Mini Magazin nevében is: Seres Sándor — Milyennek tartja a munkáját? — Szeretem csinálni, így nem fárasztó. Egy műszak alatt 2000 —2500 liter benzint adok el. Haják. megtámadja a farkast Isl — A legnagyobb szirtisas komoly ellenfele a farkasnak — mondja Asirbaj Bejermanov. a legidősebb, 74 éves madáridomító. — Ilyen az én ötéves Dzsanbozom is. Több mint 80 rókát és több farkast ejtett eL Asirbaj legkisebb fia, a 15 éve* Kamcsibetk a sólymokkal foglalkozik. Ez a madár nagy magasságból, zuhanó kőként csap le áldozatára. Kamcsibek neveltje, a Drakon nevű sólyom bajnokságot nyert. A tavaly ősszel rendezett vetélkedőn nemcsak a legjobb eredményt érte el, de az ő röpte bizonyult a legszebbnek. A 14 éves Riszkulbék Sambe- tovnak két nagyszerű szirtisasa van. Az iskolai órák után, fel-: nyergei! lovát és a két madárral a távoli szakadékokhoz indul vadászni — Felnövekszik az űj vadász- nemzedék — simogatja meg elégedetten szakállát Asirbaj apó. — Ök lesznek a mi hagyományaink őrzői. A ragadozó madarakkal törté, nő vadászat az emberek régi szenvedélye itt. A Kirgiz SZSZK kormánya az ősi nemzeti hagyó, mány megőrzésére az Isszik-Kul tó partján „Szemiz-Bel” elnevezéssel állami vadgazdaságot létesített. A 97 ezer hektáron gazdag ragadozómadár- és apróvad. állomány tenyészik. A védett terület alapszabálya: ..Tedd le a fegyvert, szállj a nyeregbe és vigyél magaddal a vadászatra egy szirtisast!’1 Szívesen hallgatják a gyerekek a tapasztalt idős vadász, Asirbaj elbeszélését, aki híres szirtisas át, Dzsambozt is magával hozta