Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-10 / 107. szám

I jabb ítéletek Chilében Buenos Aires, Santiago Életfogytiglani börtönre ítélte egy Valparaiso! haditörvényszék Juan Armando Diaz egyetemis­tát, a katonai junta által betil­tott szocialista párt tagját. A jogi kar hallgatóját azzal vá­dolták, hogy „katonai informá­cióikat szolgáltatott ki a junta ellenségeinek.” A közép-chilei Ramcaguában a katonai ügyész­ség összesen 242 évi börtön ki­szabását kérte az El Teniente rézbánya huszonhat volt szak- szervezeti funkcionáriusára. Egy santiagói haditörvényszék szerdán megkezdte a Népi Egy­ség kormányához hű maradt és ezért a fasiszta junta által „ha­zaárulással” vádolt 57 repülő­tiszt egyikének, Sergio Poglete tábornoknak » kihallgatását. A tábornokot „függelemsértésre va­ló buzdítással” vádolják. Az NSZK santiagói nagykö­vetségén még mindig tizennégy politikai menekült tartózkodik. A chilei katonai hatóságok ál­landóan halogatják menleveleik kiadását azzal az indoklással, hogy a „menekültek közül egye­seknek bizonyos problémáik van­nak a chilei igazságszolgáltatás­sal” és különben is. még nem fejezték be annak a kivizsgálá­sát, milyen szerepet játszottak ezek az emberek a „törvényte­len” Allonde-kormányban. A santiagói olasz nagykövet­ség szóvivője köze, e, hogy a junta hatóságai' szerdán este megakadályozták Öt chilei mene­kült távozását áz országból. Mind az öten korábban megkapták a menleveleket és már a repülő­gépen ültek, amikor a kabinba katonák törtek be. és kényszerí­tették őket. hogy térjenek vissza az olasz nagykövetségre. A jun­ta hatóságai az intézkedést nem indokolták. (MTI) Megbukott a kanadai kormány Ottawa Szerdán a költségvetéssel kap­csolatban előterjesztett bizalmat­lansági indítvány megszavazása után megbukott a Pierre Eliott Trudeau vezette kanadai kor­mány. A kormány új költségvetési tervezete ugyanis a többi között előirányozta, hogy megvonják a pénzügyi kedvezmények egy ré­szét a tőkés nagyvállalatoktól, növelik a nagy monopóliumok adóit és eltörlik a lakosság adó­inak egy részét. Az új demokra­ta párt, amely a parlamentben eddig támogatta a kisebbségi li­berális kormányt, és amelytől gyakorlatilag annak a léte füg­gött, azzal vádoltak, hogy nem eléggé hatékonyak az infláció megfékezésére hozott intézkedé­sei. A bizalmatlansági indítványt az új demokrata párt parlamen­ti frakciója terjesztette elő. A haladó konzervatív párt már ko­rábban bejelentette, hogy a költ­ségvetés ellen fog szavazni. (MTI) Apró Antal tárgyalásai Böcx Sándor, az MTI tudósítója i jelenti: Apró Antal es Hafez Badavi vezetésével szerdán este a Par­lament épületében megkezdőd­tek a magyar országgyűlés es az egyiptomi népi gyűlés dele­gációinak megbeszélései. Bada­vi tájékoztatást adóit az egyip­tomi helyzetről és a közel-ke­leti kérdés megoldására Irányú- ; ló erőfeszítésekről. Elismeréssel adózott a magyar kormánynak , és az MSZMP Központi Bizott­ságának az arab népek igazsé- J gos ügyét támogató következe­tes állásfoglalásaiért, és ki- j emelte a parlamentek együtt­működésének fontosságét. | Apró Antal Ismertette az európai biztonsági értekezlet előkészítő munkálatait, a Ma­gyarországon folyó szocialis­ta építőmunkát. vala­mint hazánk és a többi szocia­lista ország kapcsolatait. Kije­lentette: a közel-keleti válság rendezésére irányuló erőfeszí­téseknek végül is az izraeli csa­patok teljes kivonásához kell vezetniük. A megoldásnak szer­ves része kell hogy legyen a palesztin nép jogainak bizto­sítása is. " A két delegáció vezetője egyetértőén állapította meg, hogy országaik kapcsolatai jók. fej­lődőben vannak és barátiak. Apró Antal, az országgyűlés elnöke, a Kairóban tartózkodó magyar parlamenti küldött­ség vezetője csütörtö­kön széles körű eszmecse­rét - folytatott egyiptomi állami és politikai vezetőkkel. A győzelem napfa a Szovjetunióban Moszkva Hajdók Lajos, az MTI tudósítója jelenti: A szovjet nép. a szovjet fegy­veres erők tegnap, csütörtökön i--me pelt ék a győzelem napját. Huszonkilenc évvel ezelőtt, 1945. május 9-én' kapitulált a fasiszta Németország. A győzelem napja alkalmából Andrej Grecsko marsall, a Szov­jetunió honvédelmi minisztere napiparancsban köszöntötte a szovjet fegyveres erők tagjait. A csütörtök reggeli szovjet lapok vezércikkben foglalkoztak a fa­siszta Németország felett aratott győzelem évfordulójával. ..A szovjet nép példa nélkül álló hőstette, amely a német fasizmus feletti világtörténelmi jelentő­ségű győzelemmel végződött, so­hasem fog elhalványulni a nem­zedékek emlékezetében" — álla­pította meg többek között a Pravda vezércikke. Moszkva és a többi szovjet vá­ros ünnepi külsőt öltött május 9. tiszteletére. Az utcákat vörös zászlók és vlrágfüzérek díszí­tik. Különösen nagy gondot íor­ditottak a JNagy Monveao nano- rúv&l kapcsolata» smlékmüvek- re. A Kreml tálánál, a Sándor kertben piros tulipánokat he­lyeztek sl az ismeretlen katona sírjánál, ahol az ünnepen a hon­védő háború hősei és a szovjet hadsereg fiatal katonái találkoz­nak. Egész Szovjetunió-szerte a kultúrparkokban és palotákban, előadótermekben találkozókat rendeznek a háborús veteránok és a mai fiatal nemzedék kép­viselőinek részvételével. Grecsko marsall napiparancsa értelmében csütörtökön este So tüzérségi össztűz köszöntötte az ünnepet Moszkvában és a szö­vetségi köztársaságok fővárosa­iban. valamint Leningrádban, Volgográdban, Szevasztopolban, Odesszában. NovorosszJJszkban és Kérésiben, a hős városokban, ezenkívül a hősi bresztl erődben és néhány más szovjet várói­ban. Szevasztopolban. a Fekete­tenger partján fekvő hős kikö­tővárosban kettős az ünnep: most emlékeztek meg a város felszabadulásának 30. évfordu­lójáról Is. Koszorúzás a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél és a rákosligeti temetőben Erőfeszítések az ideiglenes kormány megalakítására Portugáliai helyzetkép Lisszabon Antonio de Spinola, a nem­zet megmentése tanácsának elnöke a lisszaboni elnöki palotában folytatja inten­zív tárgyalásait a po­litikai élet. vezetőivel. a legnagyobb ipari-pénzügyi cso­portok és a tengerentúli terü­letek lakosságának képviselői­vel az ideiglenes kormány meg­alakításáról. A Portugál Kommunista Párt KB Végrehajtó Bizottsága szer­dán közleményben cáfolta azo­kat az elterjedt híreket, hogy a juntával folytatott tárgyalá­saikon már a miniszteri tár­cák elosztásáról is szó lelt vol­na. A közlemény rámutatott, hogy az ideiglenes kormányban való részvételről még a párton belül is döntést kell előbb hoz­ni. A végrehajtó bizottság is­mét aláhúzta a PKP és a fegy­veres erők mozgalma közötti jó kapcsolatok jelentőségét és hoz­zátette, hogy a párt tovább akarja erősíteni ezeket a kap­csolatokat. Hasonló értékű nyl- latkozatot tett a PAP lengve! hírügynökség kiküldött tudósí­tójának Mario Soarez. a Por­tugál Szocialista Párt főtitkára. Rámutatott, hogy az ideiglenes kormányban való részvételről előbb pártjának kel] döntenie. (MTI) Délelőtt és a déli órékben dr. Malunud Favzi alelnök, dr. Abdel Aziz Higazi első mi­niszterelnök-helyettes. dr. Ha­fez Ghanem, az Arab Szocial is­ta Unió Központi Bizottságának első titkára és Iszmail Fahmi külügyminiszter fogadta az or­szággyűlés elnökét és a kül­döttség tagjait. A megbeszéléseken jelen volt dr. Randé Jenő kairói magyar nagykövet is. Közeledlek az álláspontok Kairó, Jeruzsálem, Damaszkusz Bizonyos haladást értek el az álláspontok közelítésében, de \ a csapatszétválasztási megállít- j podág megkötéséről még korai lenne beszélni — ez derül ki azokból a hivatalos nyilatkoza­tokból, amelyek amerikai és izraeli részről hangzottak el, miután Kissinger amerikai külügyminiszter szerdán Da- maszkuszból Tel Avivba érke­zett tárgyalásainak folytatására. Abba Eban izraeli külügy­miniszter, aki még szerdán há­romórás megbeszélést folytatott az amerikai diplomácia veze­tőjével, újságíróknak csupán annyit mondott, meggyőződése szerint „nagyon konkrét’’ sza­kaszukba léptek „ megbeszélé­sek. jóslásokba azonban nem hajlandó bocsátkozni. Hasonló hangnemben nyilatkozott Si­mon Peresz izraeli tájékozta­tásügyi miniszter és az ame­rikai küldöttség szóvivője is. vMTI) Csehszlovákia felszabadulásá­nak 29. évíordu'ója alkalmá­ból dr. Václav Moravec nagy­követei az élen a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság bu-' dapestí nagykövetségének tagjai csütörtökön a Szabadság téren megkoszorúzták a szovjet hő­sök emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Farkas Mihály ezredes, a buda­pesti helyőrség parancsnoka, s a külügyminisztérium több ve­zető munkatársa. V. J. Pavlov nagykövet vezetésével ott vol­tak a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tagjai. A fasizmus felett aratott győ­zelem 29. évfordulója alkalmá­ból loan Cotot, a Román Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövete csütörtökön a rá­kosligeti temetooen megkoszo­Mi történik Kínában? O Három mozgalomból kettő A Középiilelépítö Vállalat felvesz korszerű acélzsaluzatos és könnyűszerkezetes technológiával építkező munkahelyeire SZAKMUNKÁSOKAT. BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT EH SEGÉDMUNKÁSOKAT A szakma elsajátítására betanító tanfolyamokai indítunk Ilcti 44 órás munkaidó. Vidékieknek munkásszállás. Jelentkezni lehet: Budapest. V., Molnár u. 19., Munkaerogazdálkodás. A mai Kínában lezajló ese­mények közül három fő ese­mény emelhető ki. Először, Lin Piao bírálatának ..mozgalma”. A KKP KB-nek a X. pártkongresszus elé terjesz­tett beszámolója hangsúlyozta, hogy „elsősorban továbbra is megfelelőképpen folytatni kell a mozgalmat Lin Piao bírála­táért". Ez az elsődleges jelentő­ség. amelyet a maoisták ennek a „n-ozgalomnak” tulajdoníta­nak. sehogy sem illik össze ugyanazon beszámolóban tartal­mazott megállapítással, hogy „a Lin Piao-féle pártellenes cso­portosulás csupán az emberek maroknyi csoportja volt, amely teljesen elszigetelődött a párt­ban. a hadseregben, és az or­szág népében”, A dolog lénye­ge abban van, hogy a maoisták a ..Lin Piao-féle szélhámosok” közé kezdték sorolni mindazo­kat, akik nem értenek egyet Mao Cetung „eszméivel” és irányelveivel és amellett van­nak. hogy^ vissza kell térni a KKP Vili. kongresszusának ha­tározataihoz. a szocializmus épí­tésének és a nép élete megjaví­tásának, valamint a szocialista világrendszer országaival való barátságos irányvonalához. Másodszor, „Konfuciusz bírá­latának” felülről sugallt moz­galma, amely 1973. második fe­leben jelentkezett. (Konfuciusz kínai filozófus volt, aki az i. e. III. században élt.) S noha a mai Kínában sok olyan feladat van. amely a kínai nép szem­pontjából fontosabb és idősze­rűbb. mint a hajdani filozófus nézeteinek bírálata, a maoista propaganda országos méretűvé duzzasztotta ezt a „mozgalmat”. Miről is van szó? Konfuciusz nézeteit bírálva az új ..mozga­lom” ihlető! helyeslik Csin Si Huang-ti császár lépéseit, aki azókban az időkben kegyetlenül leszámolt a tanítómesterük né­zetett hirdet» konfuciánusokkal. Ezáltal mintegy helyeslik Mao Cetungnak különösen a ..kulturális forradalom” idősza­kában végrehajtott akcióit is. A KKP Vili. kongresszusának má­sodik ülésszakán, 1958. május 3-án Mao Cetung a következő­ket mondta: „Csín Si Huans?_ti 460 konfuciánust élve eltemette, tett. Ö azonban elmarad tőlünk. Mi a tisztogatás idején több tízezer emberrel számoltunk le. rázta a II. világháború Idején hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett román hősök síremlékét. A koszorúzásnál a külügyminisztérium képviselői is jelen voltak. Lapzárta kor érkezett: Jóváhagyták Heimat Schmidt jeliMsát Az SPD elnökségé csütörtö­kön jóváhagyta Helmut Schmidt jelölését a kancellári tisztségre, ezzel Schmidt a párt hivatalos jelöltje lett. (DPA, UPI) HHiMiuiuii iiNniiaiMiaiiiiaiH««» Cigi' jártunk el. mint tíz Csín SI Huang-tl Azt állítom, hogy mi tisztábbak vagyunk, mint Csin Si Huang-ti. Ö 460 embert temettetett el, mi pedig 46 ez­ret. Ez százszor annyi... Mi ezt elismerjük és úgy véljük, hogy még keveset tettünk ebben a te­kintetben, s még többet tehet­nénk.” A maoisták most a „Konfuci- uszt bíráló mozgalom” kibonta. koztatásával nemcsak Mao Ce- tungot akarják tisztára mosni múltbeli sötét tetteiért, hanem főleg az értelmiséget és a gon­dolkodó embereket akarják megfélemlíteni az új megtorlá­sokkal, ha nem hajtanak fejet a „nagy kormányos eszmél” előtt. Végül, harmadszo-, az 1973. szeptemberének végén megje­lent, a ..népfelkelés aktivizálá­sát célzó mozgalom”. Valójában Itt nem annyira a népfelkelés aktivizálásáról, mint inkább ar, ról vám szó. hogy új funkció­kat adjanak neki. A múlttól el- iérően, most elsősorban a legfon­tosabb városokban alakítanak népfelkelő osztagokat; a moz­galmat kiveszik a hadsereg fennhatósága alól és a helyi pártszervezetek irányítása alá rendelik. Mindenekelőtt azt a fel­adatot tűzik elébe, hogy segit- séaet nviijtson a maoista rend­szernek a belpolitika megvalósí­tásában. (A különféle „mozgal­mak” támogatása, rendfenntar­tás a városokban as a telepúlé­Grecsko marsall napiparancsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom