Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-10 / 107. szám
Épül az új bal fi gyógyszálló Háromszáz személyes gyógyszállód a épül Balfon. amelyhez étterem, eszpresszó, medencék és kádfürdő csatlakozik. A szállót Kun Attila Ybl-dí jas építész tervezte (MTI Fotó—Haidas János felvétele — KS) A cigányügyi koordinációs bizottság ülése Mezőberényben A Békés megyei Tanács V. B. cigányügyi koordinációs bizottsága csütörtökön Mezőberényben tartott ülést. Ezt megelőzően a bizottság tagjai és a meghívottak megtekintették a nagyközségnek azt a két utcájáig amelyben. 84 cigánycsalád el új. egy-kétszobás lakásokban. Az ülésen a megye cigánylakosságának az egészségügyi és közegészségügyi helyzetéről, az elért eredményekről és a gondokról előterjesztett jelentéshez dr. Kiss Endre, a megyei tanács egészségügyi osztályának helyettes vezetője tett szóbeli kiegészítést, majd dr. Illés Elemér, a KÖJÁL megyei igazgatóhelyettese számölt be többek között arról, hogy a társadalom erőfeszítése nyomán Békésben a 22 cigánytelepen 1142 lakásból mindössze 213 a putri, valamint a miunkára nevelés eredménye, hogy az egészségük is javul ezeknek az állampolgároknak. Arról is szó volt a tanácskozáson, hogy a mintegy 3000 munkaképes cigányférfi kétharmada állandó munkahellyel rendelkezik, a cigánygyerekeknek pedig 80 százaléka jár rendszeresen iskolába, közülük mintegy 50 százalék végzi el a nyolc osztályt. A tanácskozáson elhangzottakat Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese taglalta össze, megállapítva, hogy számos jó javaslat közül megvalósítandó: a cigány-vöröskeresztes csoportok létrehozása. a cigány klubok hálózatának fejlesztése és a telepek kommunális ellátásának javítása. seken stb.) A népfelkelés, amely több tízmillió embert számlál soraiban és amelyet kivontaik a hadsereg fennhatósága alól, jelenlegi formájában a maoisták által fő erőként használható fel az új „kulturális forradalom” végrehajtásában, különösen ha az új „forradalom” éle a Kínai Nemzeti Felszabadító Hadsereg ellen fordul. 1974. első heteiben a maoisták a katonai körzeték parancs, nokait áthelyezték és így meg7 fosztották őket a helyszínen gyakorolt politikai és adminisztratív hatalomtól, következő lépésként pedig a „Lin Piao bírálatának mozgalmát” és „Konfuciusz bírálatának mozgalmát” egyetlen mozgalommá, „Lin Piao és Konfuciusz bírálatának mozgalmává” egyesítették. Ezzel mindazok, akik a Konfuciusz nézeteinek elítéléséért indított „mozgalom” során bírálat tárgyává váltak, most automatikusan megkaphatják a „Lin Piao-féle szélhámos” címkét, vagyis az „árulóik”, „renegátok” stb. közé kerülhetnek. „Lin Piao és Konfuciusz bírálatának” ez az egyesített „mozgalma” lett most a központi eseméhy Kína politikai életében. Ez már mindenütt folyik és nemcsak a tanintézetekre és hivatalokra, hanem az iparvállalatokra, a mezőgazdasági kom,. * í «urnákra, az utóbbi hetekben jj pedig a hadseregre is kiterjedt, i Igen nagy valószínűséggel fel- ; tételezhető, hogy Kína most a ■ „kulturális forradalomhoz” ha- • son ló új politikai kampányba • kezd, amelynek méreteit ma • még nehéz előre látni. Ezzel kapcsolatban okvetle- j nül meg kell említeni: mivel a • KKP X. kongresszusának emel- ! vényéről nyilvánosan bejelen- : tették,, hogy Mao Cetung „fel- : tárta” a kulturális forradalom ; minden hetedik-nyolcadik esz- • tendőben való megismétlődésé- j nék „objektív törvényét” (már- ! pedig az előző „kulturális for- : radalom” óta már nyolc észtén- • dő eltelt), azért, ha a legköze- l lebbi időben a Kínai Népköz- í társaságban nem kezdődne el I egy új „kulturális forradalom”, : akkor ez Mao Cetungnak, mint • teoretikusnak csődjét jelentené. ■ Megengedhetnek-e ilyesmit a j maoisták, figyelembe véve Mao ! Cetung személyének hihetetlen ■ kultuszát és a szubjektív ténye- j ző óriási jelentőségét a mai Ki- S nában? i ■ Függetlenül attól, hogy Kíná_ ■ ban az új, érlelődő politikai « kampány a „kulturális íórrada- [ lomhoz” lesz-e hasonló vagy va_ S lami más, sajátos formát ölt, £ egy dolog kétségtelen: a mao- : cetungi Kína új, nagy megráz- • kód tatások küszöbén áll. (Vége) l Előterjesztés a kongresszusi és a felszabadulási munka verseny« mozgalom feladatairól □ lést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány tudomásul vette Joszip Broz Titónak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének április 27—28-án hazáinkban tett baráti látogatásáról szóló tájékoztatót. A látogatás során Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Joszip Broz Tito szívélyes, elvtársi légkörben, a kölcsönös megértés szellemében megbeszéléseket folytatott. Áttekintették a párt- és állami kapcsolatok alakulását, bővítésük további lehetőségeit és megvitatták a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. A látogatás és a megbeszélések eredményesen szolgálták a két párt, a két ország kapcsolatainak, (baráti együttműködésének további fejlesztését. Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a KGST Végrehajtó Bizottságának április 23—25. között Moszkvában megtartott üléséről. A kormány a jelentést' jóváhagyólag tudomásul vette, és megbízta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy az ülésen elfogadott ajánlásokból eredő hazai feladatok végrehajtására a szükséges intézkedéseket tegye meg. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a párt XI. kongresszusa és felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére kibontakozó munkaverseny-mozgalom feladatait. A kormány a kezdeményezés támogatása érdekében meghatározta az állami és gazdasági szervek, feladatait. A verseny célkitűzéseinek elsősorban a termelés szervezettsége és gazdaságossága javítását, a termelékenység növelését, az önköltség csökkentését, jó minőségű termékek előállítását, az anyag- és energiatakarékosságot kell szolgálniuk. A verseny értékelésére két szakaszban, az 1975. május elsejével kapcsolatos ünnepségeken, majd a IV. ötéves terv befejezéséig folytatódó versenyszakasz után, a Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászlajának 1976-ban történő adományozása keretében kerül sor. A beruházások megalapozottabb előkészítése, az ezzel kapcsolatos feladatok, kötelezettségek és felelősség egyértelműbb meghatározása, az ellenőrzés szerepének növelése érdekében az Országos Tervhivatal elnöke és a pénzügyminiszter javaslatot terjesztett a kormány elé a (beruházási döntési hatáskörök és a beruházások új rendjére. A Minisztertanács az élőterjesztést elfogadta. és úgy határozott, hogy a beruházásokkal kapcsolatos tennivalókat új rendeletben szabályozza. A kormány az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján áttekintette a falusi és tanyai életviszonyok javítására vonatkozó feladatokat. Jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a teendők részletes kidolgozása, azoknak a népgazdaság anyagi-műszaki lehetőségeivel való egyeztetése, a közép- és hosszú távú tervezőmunka keretében folyik. Utasította az építésügyi és városfejlesztési minisztert, hogy adjon ki irányelveket a tartósan fennmaradó tanyás területek kijelölésére és szabályozza e területeken az építési tevékenységet. A Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára javaslatot tett a felsőfokú oktatási intézményekben tanuló házaspárok szociális helyzetének javításáról szóló, ez év márciusi kormány- határozat társadalombiztosítást érintő intézkedéseinek végrehajtására. A kormány az előterjesztést elfogadta és a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatain tanuló hallgatókra, valamint családtagjaikra — a táppénz- és a terhességi-gyermekágyi segély kivételével — kiterjesztette a betegségi biztosítási szolgáltatásokat. A kormány — az országgyűlés áprilisi ülésszakán elfogadott családjogi törvény alapján — az igazságügy- és a belügyminiszter, a művelődésügyi, államtitkár, illetve a tanácsi hivatal elnökének előterjesztésére módosította a gyermektartásdíjról, a kiskorúak állami gondozásáról, a névváltoztatásról, valamint az anyakönyvekről és a házasságkötési eljárásról szóló korábbi rendelkezéseit. Az építésügyi és városfejlesztési, valamint az igazságügyminiszter javaslatára a kormány szabályozta az állampolgárok által építhető lakás és üdülő maximális nagyságát. Az állampolgárok a jövőben csak olyan, 6 lakószobásnál nem nagyobb családi házat, amelynek alapterülete a 140, és csak olyan, 3 szobásnál nem nagyobb üdülőt építhetnek, amelynek alapterülete a 80 négyzetmétert nem haladja meg. Nagyobb lakásigény megállapításánál figyelembe veszik azokat a családtagokat, akik az építő- J vei együtt költöznek a lakásba, ! illetve fiatal házaspár esetén — kérelmükre — két születendő gyermeküket is. A kormány megtárgyalta a pénzügyminiszter előterjesztését a lakossági adók és illetékek egyes szabályainak módosításáról. A Minisztertanács úgy határozott, hogy meghosszabbítja az új házak után járó házadómentesség időtartamát, ugyanakkor 1974. július 1-től a magán- személyek tulajdonában levő nagy értékű házak és üdülők után ház-értékadót, motorcsónakok és nagyobb értékű vitorlások után vízi jármű adót vezet be. A Fővárosi Tanács elnöke (tájékoztatta a kormányt Budapest 1973 évi beruházási tevékenységéről és az idei feladatokról. A főváros az elmúlt évben dinamikusan fejlődött. A tervben meghatározott legfontosabb feladatokat, amelyek nagyrészt közvetlenül a lakosság jobb ellátását szolgálják, túlteljesítették. Az idei tennivalók a főváros ötéves terve teljesítését és a következő tervidőszak megfelelő előkészítését szolgálják. A Minisztertanács a tájékoztatót tudomásul vette. A kormány határozatot hozott oktatási-nevelési, közművelődési és művészeti díjak létesítéséről, a művészi alkotásokra vonatkozó pályázatok meghirdetéséről. valamint a pedagógus szolgálati emlékérem adományozásáról. A kormány módosította a kiváló pedagógusok kitüntetésére, illetve a népművészet mestere kitüntető cím és jelvény adományozására vonatkozó korábbi határozatait. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alapján a kormány felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek figyelmét, hogy vizsgálják meg az ország- gyűlés áprilisi ülésszakán elhangzott képviselői észrevételek és javaslatok megvalósításának lehetőségeit és tájékoztassák azokról az országgyűlés elnökét, valamint az indítványozó képviselőket. A Minisztertanács egyéb ügyeket tárgyalt. ezután (MTI) Folytatta munkáját a Nemzetközi Diákszövetség kongresszusa Csütörtökön délelőtt az Építők Rózsa F erenc Székházában plenáris üléssel folytatta tanácskozását a Nemzetközi Diákszövetség XI. kongresszusa. A szerdai ülé& a késő éjszakai órákban ért véget — az ott elhangzottakat csütörtökön reggel nemzetközi sajtókonferencián foglalták össze az NDSZ titkárságának képviselői. Elmondották, hogy a korábban beterjesztett három beszámoló általános vitájában 11 nemzeti diákszövetség és három némák Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár békési gyára. Békés, felvételre keres TECHNOLÓGUST SZERKESZTŐI ÉS SZERSZAMSZERKESZTGl munkakör betöltésére alkalmas dolgozókat. Iskolai végzettségi követelmény: technikusi oklevél, illetve üzemmérnöki diploma. Fizetés:'megegyezés szerint. Munkarend: heti 44 órás munkahét, minden második héten szabad szombat. Jelentkezni lehet: a gyár személyzeti vezetőjénél. minden munkanapon 8 órától 14 óráig 176962 zetközi szervezet képviselője kapott szót. Üdvözölte a tanácskozást a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, a Szak- szervezeti Világszövetség, valamint a Pedagógusok Szakszervezeti Világszövetségének képviselője. A vitában elsőként a Dél-Vietnam felszabadításáért küzdő diákszervezet küldötte fejtette ki véleményét, aki történelme győzelemként értékelte a párizsi egyezményeket. Köszönetét mondott a Dél-Viet- nam népének igazságos harcát támogató világiszolidaritásért’, majd elmondotta, hogy még koránt sincs béke Dél-Vietnamban: a siaigcni rezsim sorozatosan megszegi a párizsi megállapodásokat, ma is több mint 200 000 politikai foglyot tartanak börtönökben, közöttük a dél-vietnami nemzeti diákszövetség elnökét és több száz tagját. A kongresszus csütörtöki programjához tartozott: számos diákiküldöttség különböző fővárosi egyetemekre látogatott, s az öt kontinens Budapesten tanácskozó fiataljainak képviselői délután a magyar ifjúsággal együtt ünnepelték — nagygyűlésén — a győzelem napját. (MTI)