Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-05 / 103. szám

MINI Jókedv — esernyő alatt Aim A legjobb indulattal sem lehet az állítani, hogy a természet kegyeibe fogadta az idei május else­jét: az évszakhoz képest hideg volt, esett is — szóval nem ilyennek képzeli az ember egy több tízezres felvonulás napját. Az emberek azonban, mintha tudomást sem vet­tek volna minderről — mert ha valamivel keve­sebb is volt a nevetés, ugratás, vidámság a me­netben, az érdeklődők, az „oszolj” után újra a felvonulási út szélére visszamenők, az elmúlt években szokásoshoz hasonló jókedvvel figyel­ték az őket követőket, integettek más gyárban, intézményben, szövetkezetben dolgozó ismerő­seiknek. Persze, ernyő alól és főleg a fiatalok. Egymáshoz bűjva — mert egy ernyő alatt job­ban elférni — a tizenévesek, a mama, a papa kezét fogva a tízen aluliak. A néhány hónappal ezelőtt bemutatott Petőfl- filmről szólván sokan azt mondták, hogy annak idején, 1848. március 15-én a forradalmárok biz­tosan hazamentek — „felfüggesztették a harcot” —, amikor elkezdett szemelni az eső. Ennél bi­zonyosabb, hogy a forradalmárok többsége nem ijedt meg attól a kis víztől. Hiszen ők sem voltak rosszabbak a mi korunk embereinél. Akik pedig — eső ide, égi áldás oda esernyő alatt is jókedvűen ünnepelték har­mincadik szabad májusunk kezdetét. flf. 3í. klub 12 1974. MÁJUS 5. Beszélgetés a mozgalomról Legközelebb szerdán. május 8-án délután 6 órakor találkozik » M. M. klub tagsága. Egy érde­kes és izgalmas kérdés kerül „te­rítékre”: hogyan lehetne politi- kusabbá. érdekesebbé, vonzób­bá tenni a KISZ-szcrvezetek munkáját. Ezen az estén vendé­günk Szabó Miklós, a KISZ MB első titkára lesz, aki előzetesként a következőket mondotta: *— A KISZ mint neve is mond­ja, Kommunista Ifjúsági Szövet­ség, és mint ilyen, az MSZMP ifjúsági szervezete. Célunk tehát világos. Kommunista eszmékkel felvértezett fiatalokat kell nevel­nünk, olyanokat, akik az építő munkában is élen járnak. Fel- ■ adatunk kettős: el kell érnünk, | hogy aktívan politizáljanak a KISZ-tagok és — fiatalokról lé­vén szó — gondoskodnunk kell kulturált szórakoztatásukról, se­gíteni kell őket a szabad idő hasz­nos eltöltésében. Ezt a két fel­adatot együtt, dinamikus egység­ben kell megoldani és nem mind­egy, hogy hogyan. A ! végrehajtás formái különbö- ; zőek lehetnek, számos élet- ■ kori és rétegsajátosságot ■ kell figyelembe venni. Ezen a ■ téren már nagy, hagyományaink ■ vannak, de messze vagyunk még : attól, hogy minden jól menjen.: Szeretnénk, ha munkánk politi- : knsabbá, hatékonyabbá, vonzób- t bá válna és ehhez kérem a Mini S Klub tagjainak segítségét is. j * 3 A Mini Magazint összeállította: LÖNYAI LÁSZLÓ 3 eeaQeaaBesesBeseaaaesaaaaBBeiDBaaeasBOsaBa Ifjúsági páriámén! s békéscsabai Lenin Tsz-ben Békéscsabán, a Lenin Terme­lőszövetkezetben csaknem 200 fi­atal dolgozik, ök tartották meg a napokban ifjúsági parlament­jüket, amelyen részt vett Kovács Pál országgyűlési képviselő is. Első napirendi pontként Hankó Mihály tsz-elnök számolt be az Ifjúsági Törvény végrehajtásáról és a gazdaság helyzetéről. Elmondta, hogy a fiatalok munkába illeszkedésének egyik fontos feltétele a jó munkahelyi kollektíva kialakítása. Ebben sok segítséget nyújthatnak a bri­gádok és követendő példaként a traktorosokat hozta feL Beszélt arról, hogy a fizetésben már megvalósították: mindenki any- nyit kapjon, amennyit munkája ér, és ennek érdekében hoztak új bérszabályzatot az év elején. Nem élt viszont megfelelően a szövetkezet vezetősége az er­kölcsi ösztönzéssel. Mindössze egy kiváló fiatal tsz-tag és egy kiváló KISZ-tag van a szövet­kezetben. Várhatóan a jövőben ez a szám növekedni fog, ugyan­is a termelőszövetkezet gazdasá­gi vezetése kikéri a KlSZ-veze- tőség véleményét a jutalmak, kitüntetések odaítélésénél. Gondoskodik a termelőszövet­kezet a fiatalok letelepítéséről is. Akik öt éve tagjai a tsz-nek, lakásépítési kedvezményt kap­hatnak. Segítik a kirándulások szervezését azzal, hogy autóbuszt adnak a KISZ-eseknek. Hankó Mihály végül ismertet­te a beruházások helyzetét és a gazdasági munka eredményeit. Az elnöki beszámolóhoz töb­ben hozzászóltak. Somogyi János arról szólt, hogy sok fiatal még nem végezte el a nyolc általá­nost és ezeket segíteni kell, hogy ezt megtegyék. Vince István a sportpálya építéséhez kért tár­sadalmi munkát a fiataloktól. Sarkadi Mihály a szakmai to­vábbképzést hangsúlyozta és ki­emelte a különböző szakmai ver­senyek jelentőségét. Megemlítet­te, hogy vannak olyan fiatalok, akik' nem a képzettségüknek megfelelő munkakörben dolgoz­nak. Tyetyák Andrásné a kis­gyermekes anyák gondjairól be­szélt. Elmondta, hogy nehéz a helyzetük, mert az anyáknak a gyermek betegsége idejére nem jár táppénz. Szót kért Kovács Pál ország- gyűlési képviselő is. A városi pártbizottság és a saját nevé­ben üdvözölte a megjelenteket és méltatta az előző felszólaláso­kat, különösen azokat, melyek a tanulást és a szakmai tovább­képzést szorgalmazták. Szerinte is fontos, hogy a következő ge­neráció minél jobban értse azt, amit csinál, amivel foglalkozik. A hozzászólásokra Hankó Mi­hály elnök válaszolt, majd egy fontos kérdés került a parlament elé. Küldöttet kellett választa­niuk a városi ifjúsági parlament­re. Nagy Jánosné a KISZ-tagok nevében Cserei Pál KlSZ-titkárt javasolta megválasztani, és ezt azzal indokolta, hogy ő jól Is­meri a fiatalok problémáit, részt vesz a gazdasági vezetés ülése­in. Mint munkahelyi és KISZ- vezető sok fiatallal van kapcso­latban. Az ifjúsági parlament a javaslatot egyhangúlag elfogad­ta és Cserei Pált megválasztotta küldöttnek. Ratafot grrtgpmretta Dolgozni csak jól szabad Budácsik Lajos, ® mezők«». vácsházi járási KlSZ-bizottság legfiatalabb munkatársa. Kun- ágotán született 1851-ben és ott is érettségizett a mezőgazdasá­gi szakközépiskolában. — Főiskolára jelentkeztem«, de nem vettek fel, így kenyér- kereső foglalkozás után néztem, A kunágotai Bercsényi Tsz do­hányszárítójába kerültem fizi­kai munkára. Jól kerestem, de a pénznek ezer helye volt. Ha­tan vagyunk testvérek és én vagyok a legidősebb, én támo­gattam őket is. Néhány éve, 1968 szeptemberében nagy megtiszteltetés ért. A termelő- szövetkezet KISZ-a lapszerveze­tének titkárává választottak. Budácsik Lajos arról már nem beszélt, hogy az. azóta el­telt négy év alatt ez az alap­szervezet az egyik legjobb lett a járásban. Igaz. ezekhez az eredményekhez nagyban hozzájárult a termelőszövetke­zet párt- és gazdasági vezetői­nek segíteni akarása és a KISZ- tagok aktivitása. Négy éve 34 tagja volt a Kulich Gyuláról elnevezett alapszervezetnek, je­lenleg több mint nyolcvanén vannak. A mennyiségi változás­nál áronban sokkal lényege­sebb a tartalom, a munka mi­nőségének javulása. Élénk ver­seny folyik a különböző gazda­sági területeken dolgozó fiata­lok között. A kultúrmumka ja­vítására klubot alakítottak és ide neves vendégeket hívnak meg egy kis beszélgetésre vagy műveik kiállítására. Közülük csak mutatóba sorolunk fel néhányat: Csoór István, Mo­csár Gábor, a kunágotai szüle­tésű Molnár Piroska, Pók» György, Meskó Anna. Vendé­günk volt Pécsik Dénes vízi­labdázó is. az 1964-es olimpiai bajnokcsapat. tagja. Sikeres gyarmati ifjúsági napot is rendeztek, nigériai vendégek, kel. A KISZ-munkát két évre » katonaság szakította meg. Bu­dácsik Lajos itt is a legjobbak között volt. Szakaszparancsnok lett és szakasza elérte az élen­járó címet. Leszereléskor tarta­lékos alhadnagyi rangot kapott. Munkájára ott sem volt pa­nasz. — Nézd. dolgozni csak egy­féleképpen szabad. Jól! — mondja. — Ebben a hitemben csak megerősített a katonai szolgálat és az ott tanultakat is felhasználtam leszerelésem után. Volt tennivaló bőven. Ki kellett dolgozni egy intézkedé­si tervet az Ifjúsági Törvény helyi végrehajtására és ez nagy munka volt. Lajos már nem dolgozik a Bercsényi Tsz-ben. „Kiemelték’« és a járási KISZ-bizottság po­litikai munkatársa lett. — Én ezt nem tekintem ki­emelésnek. Számomra ez a munka az előző folytatását je­lenti. Ezért esett jól. hogy ta­valy. november 7-én megkap­tam a KISZ aranykoszorús jel­vényt. Ez is bizonyította: ér­demes dolgozni! Ménesi Giörgni GyOmölcsszedés — ttaricaciflimzás — vasútépítés A hagyományoknak megfe­lelően, az idén is szervez nyá­ri önkéntes ifjúsági építőtábo­rokat a Kommunista Ifjúsági Szövetség. Megyénk középis­kolás KISZ-tagjainak 40 szá­zaléka dolgozik majd a tábo­rokban, s örvendetes, hogy a jelentkezők száma 10 száza­lékkal meghaladja az elmúlt évit A'fiatalokat a KISZ KB által szervezett országos, va­lamint a megyei KlSZ-bizott- ság helyi táboraiba mozgósí­tották. Békésből összesen 600- an szednek gyümölcsöt június 16-tól két-kéthetes turnusok­ban, a Somogy megyei Len­gyeltótiban, Törökbálinton (Pest megye), s Balatonederi- csen (Veszprém m.) vasutat építenek, ötven szarvasi óvó­nőképzős Balatonújhelyen ((Somogy m.) szintén gyümöl­csöt szed. Megyénkben nyolc kukori- cací merező-tábor 1600 részt­vevőt fogad. A Hidasháti Ál­lami Gazdaság bakuczi és csárdaszállási üzemegysége, az orosházi, a felsőnyomási, a Szarvasi Állami Gazdaság, a gyomai Győzelem és a telek- gerendási Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet területén jú­lius elejétől — természetesen az időjárástól függően — ku­koricát címereznek a diákok. A legnagyobb tábor est év­ben is a mezőhegyes! lesz, ide 450 lányt várnak. A felsorolt helyeken mindenütt megfelelő szociális és egészségügyi kö­rülmények között élnek majd a középiskolások, akik számá­ra a napi hatórás munka után különféle kulturális és sport- rendezvényeket, vetélkedőket, politikai fórumokat tartanak. A címerezést szakmai irányí­tással, brigádokban végzik, és a jól dolgozók a két hét alatt mintegy S00 forintot keres­hetnek. A legjobbak megte­kintik a Gyulai Várszínház egy előadását, és például a mezőhegyesiek ORI-divatbe- mutatót is láthatnak. Az ifjúsági építőtáborokban a középiskolások megismer­kednek a közösségi fizikai munkával, segítenek a mező- gazdaság nyári feladatainak elvégzésében, és nem utolsó­sorban hasznosan töltik d szabad idejüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom