Békés Megyei Népújság, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-16 / 63. szám

Elhagyott pótkocsi a megyei pártbizottság és a megyéi tanács lapia Gyészhír Március 15-én BéUésszentand„ ráson 54 éves korában elhunyt Szabó Imre, a helyi Tesiedik Termelőszövetkezet $agja, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje. Szabó Imre ha'.á-, Iával fájdalmas veszteség érte a munkásmozgalmat. A veterán kommunista 1931 óta tagja a pártnak, $ a munkásmozgalom­ban mindig aktívan vett részt a kezdeti időtől fogva. Harcos­társai, a termelőszövetkezet és az MSZMP Járásg Bizottságá­nak képviselői ma délután 15.00 órákor kísérik utolsó út­jára Békésszentandráson, a he­lyi közlemetőben. MSZMP Járási Bizottsága Meghalt Vári András Vari András elvtárs, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend tulaj­donosa elhunyt. Temetéséről ké­sőbb intézkednek, MSZMP Békési Városi Bizottsága Elhunyt lakúba János festőművész Jakuba János Munkácsy-di- jas festőművész csütörtökön tragikus hirtelenséggel elhunyt. A művészt a Magyar Képzőmű­vészek Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alap­ja és az Iparművészeti Főisko­la saját halottjának tekinti. Te­metéséről később intézkednek. Kama ráki á llítás a Gyopár Klubban Március 16-án, ma 17 órakor az Ipari Szövetkezetek békés­csabai Gyopár Pinceklubjában nyílik meg Németh Lajosnó óvónő kamarakiállítása. Az al­kotó a közelmúltban Gyulán, azt megelőzően pedig lapunk szerkesztőségében állította ki batikképeit a közönségnek. A szombati megnyitón Németh Lajosnét Vollmuth Frigyes gra_ fikus mutatja be a klub kö­zönségének. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel momdurtk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, barátoknak, isme­rősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak — külön meg­köszönjük a Lenin Tsz-nek és a szocialista brigádnak, hogy saját halottjának tekin­tette —, a járási pártbizott­ságnak, a helyi pártszervezet­nek, tanácsnak, a helyi álta­lános iskola tanári karának, sz. orosházi gimnázium és kollégium nevelőtestületének, a IV. b, osztály osziályfőnö- kénék és tanulóinak, a szarva­si gimnázium nevelőiestül^* tének, a ír. e. osztály osz­tályfőnökének és tanulóinak, a szarvasi H. 6Zámú bölcsőde dolgozóinak, akik felejthetet­len drága férj és édesapa FAZEKAS JÁNOS temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút helyezitek és együttérzésüket fejezték ki mély fájdalmunkban. Köszöne­tét mondunk a testvéreknek segítségükért. A gyászoló család 001318 Százhatvanezer téli látogató a gyulai Yárfürdőben Ä gyógyulást, a pihenést kere­sők, a sportkedvelők száma, de a vendégforgalom emelkedése is azt tükrözi, hogy a gyulai Vár­fürdő télen sem veszít varázsá­ból. A forgalom novembertől 1 februárig is elérte a havi 40- ezres átlagot Tehát a fürdő egész éven át ki tudja elégíte­ni a felüdülést keresők igénye­it. A félüdülést szolgálja a ha« talmas pihenőcsarnok is, ahol március, 1-től reggel 7-től este 7-ig tartózkodhatnak, kényel­mes és kulturált körülmények között a vendégek. A nyitva- tartás új rendszere lehetővé teszi, hogy különösen az ülő­munkát végzők, akiknek . na­gyobb szükségük van az egész­séges testmozgás biztosítására, munkakezdés előtt ússzanak. A Várfürdő a kiegészítő szol­gáltatások színvonalának emelé­sére is gondot fordít. Az év minden napján reggeltől estig üzemel a masszírozó, a lábápo­ló és hajszárító. A fürdő dol­gozói megkezdték a nyári fel­készülést is. Á Gépipari Tudományos I Egyesület Oktatási Bizottsága kedden, március 19-én este Bé­késcsabán, a Technika Házában ülésezik. Délelőtt ugyanitt a Magyar Agrártudományi Egye­sület Békés megyei Szervezeté­nek felkérésére Borbély László és Murányi Mtjklós tart előadást a borsó, a bab és a cukorrépa növényvédelméről. Csütörtökön, március 31-én reggel kezdődik a MTESZ gáz­tanfolyama, délután i»dig az elnökség tart ülést a békéscsa­bai Technika Házában. Március 31-én, csütörtökön délután hallgathatják meg az érdeklődők Kovács Gyula mér­nök előadását a Kner Nyomdá­ban, a Papír, és Nyomdaipari * Műszaki Egyesület rendezésé­ben. Pénteken, március 22-én dél­után az SZMT békéscsabai székházában a Magyar Kémi­kusok Egyesülete szervez mű­szerbemutatót és előadást dr. Vadász György és dr. Párkány Mihály kandidátusok részvéte­lével. Március 22-én, pénteken dél­utánra a békéscsabai Technika Házába hívták össze a Textil­ipari Műszaki és Tudományos Egyesület vezetőségi ül ásót. Szombaton, március 23-én délután Gyulán, a Dürer Nyom­dában Veress Gyula tart elő­adást a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület felkérésére. Felhős idő, szél1 Várható időjá­rás ma estig: Vál­tozóan felhős idő, elszórtan kisebb esővei, többfelé élénk, Időnként erős északi, észak­keleti szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai bőmérséklet plusz 3—mínusz 2, legmagasabb nappali' hőmérsék­let ma: 7—12 fok között. (MTI) Évforduló Száztizenöt évvel ezelőtt, 1859. március 16-án született Alek- szandr Sztyepanovics Popov orosz tudós, feltaláló, a drót nélküli távíró és rádió egyik úttörője. Kezdettől műszaki pályára készült, s már fiatalon B péter- vári Elektrotechnikai Intézet professzora, majd igazgatója lett. 1894-ben megbízható vevő_ és rezgéskeltő készüléket épí­tett, amelyben elektroncső he­lyett a ma már idejét múlt kohérert alkalmazta. Peltalálta az antennát is. Mint ismeretes, ez az elektromágneses hullá­mok kisugárzására, vagy felfo- gására szolgáló vezetékrend­szer, illetve szerkezet, ^melynek méretei és elrendezése annak az adónak (vevőnek) a hullám- sávjától függenek, amelyhez az antenna csatlakozik. Nevéhez fűződik a zivatarjel­ző készülje, a vezeték nélküli táviratozás (1896) megvalósítá­sa; 1899-ben megalkotta a ve­zeték nélküli telefont is. — A KOMMUNÁLIS FELADA­TOK, a közvilágítás bővítésére és korszerűsítésére előrelátha­tóan 310 ezer forintot használ fel az idén a Békés szentandrási nagyközségi Tanács. — NEVESS VELÜNK címmel a Kj mit tud?-ból ismert He­gyi Füstös László karikaturista tart előadást március 21-én, csütörtökön a békéscsabai ifjú­sági és úttörőház Tízek Ifjúsági Klubjában. — VÁLTSÁGDÍJ-REKORD. Az Esso amerikai kőolaj társaság kész 14,2 millió dollár váltság­díjat fizetni Victor Samuels Sonnak, argentínai fiókvállalata igazgatójának szabadon bocsá­tása ellenében. Ez minden idők legnagyobb váltságdíja. — GONDOSKODNAK AZ IDŐS EMBEREKRŐL. Dévaványán a szociális gondozottak ellátására 299 ezer forintot, az öregek nap­közi otthonának működtetésére pedig 158 ezer forintot fordít az idén a nagyközségi tanács. — POP-BÁL. Március 17-én, vasárnap, a budapesti Pop­együttes zenél a mezőberényi fiataloknak a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Ezt köve­tően minden hónapban egyszer ők biztosítják a „talpalávalót” a vasárnapi táncesten. Több mint egy hete áll Békéscsabán a Kulich Gyula lakó­telepen az ABC-áruház előtt ez az elárvult pótkocsi. Tuli­pánok helyett két kerékkel a virágágyást díszíti 7 Senkinek nem hiányzik? Az arra közlekedőknek főleg sötétben sok gondot okoz, mert kivilagtan; is elfelejtették. Az elha­gyott pótkocsira ezúton hívjuk fel a tulajdonos:- a Belkeres­kedelmi Szállítási Vállalat és a közlekedésrendészet figyelmét — ELHUNYT Vfncze Gyula, a DÁV nyugalmazott főműve­zetője. A tragikus körülmények között elhunyt Vincze Gyulát ma, szombaton délután 2 óra­kor helyezik örök nyugalomra Gyulán, a Dobozi úti temetőben. — REKORD SZŐLŐTERMÉS volt a múlt évben Fran­ciaországban. Az ország pezsgő­gyárai több mint 44 millió pa­lackkal exportáltak, majdnem 1 milliárd francia frank értékben. — ISMERETLEN EREDETŰ re­pülő tárgyakat észleltek Brassó környékén. A repülő tárgyak a levegőben megálltak, villogni kezdtek, majd 90 fokos szögben megváltoztatva eredeti haladási irányukat, eltűntek. A három repülő tárgy időben 3# másod- percnyi távolságra volt egymás­tól. A fényes korongokat látták Kecea fala lakói is. — AZ ÜTTÖRŐHÁZ építési munkálatainak befejezésére az idén 150 ezer forintot használ fel a Tőtkomlósi nagyközségi Ta­nács. Emellett előreláthatóan 20 ezer forint értékű társadal­mi munkát is végeznek a helyi intézmények. *r AIL heti nyertes lottószámok Ä Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint s Hevesen megtartott 11. heti lot­tósorsoláson a következő szá­mokat húzták ki; 41, 51, 58, 65,76 Aranyérmek Tanácstagi fogadóéra Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán a 83-as vá’asztó- kcrüíc'ben március 17-én, 9—11 óráig Kovács Pál a Tanya 50/a szám alatt. A lipcsei vásáron pénteken délelőtt kiosztották az idei aranyérmeket. A magyar termé­kek összesen három aranyérmet szereztek. Aranyérmes lett az MTI—6—10 numerikus vezérlésű fixágyas marógép, amelyet a Csepel Szer­számgépgyár állít e’.ő és a TECH- NOIMPEX exportál. A Densiton differenciál sűrűség­mérő, amely folyadékok és gá­zok sűrűségét igen nagy pontos­sággal méri, szintén részesül a magas díjban. A készüléket a Méréstechnikai Központi Kuta­tólaboratórium gyártja. Egy má­sik műszer a TR—1666 automati­kus működésű egyenfeszültség­mérőt a Híradástechnikai Inté­zetben állították elő. A két mű­szert a METRIMPEX exportálja — HALÁLOZÁSI HÍR. Szomo­rú szívvel tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető testvér, apa és nagyapa, KÖLT AI MÁTYÁS, életének 73. évében 1974. már­cius 6-án hosszú szenvedés után Szegeden elhunyt. Ham. vasztás utáni búcsúztatásáról később intézkedünk. A gyászoló család Szöllősgyőröki Bélke Mg Ts* felajánlja megvételre tipizálás miatt, üzemképes állapotban levő 2 db SZK—4-es kombájnt gabona- és Braud-adapter­rel, 2 db ZMÁJ csőtöröt Ár megegyezés szerint Ügyintéző: főagranómus Telefon: Szöllősgyörötk 16. BÉKÉS Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postafiók l|l. Telefon: 12-196 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Telefon: Sí-021. il-051 560S Békéscsaba. Postafiók 111- FELELÖS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra: 20.— Fi Dörer Nyomda Telepe, Békéscsaba 'igazgató: Háromszéki Pál 'Mex; SS 0* MTESZ naptőr Béltől szombatig Köszöntük Henriette nevű olvasóinkat A Henriette ® Henrik nffi változatának magyarban, angol- i ban és néhány szláv nyelvben használatos formája, A Henrik név a germán Heimrich névből származik. Jelentése: körűiké- ritett birtokán uralkodó. A mai napon ünneplik még névnapjukat: Ábrahám, Bálint, Euzébia, Ceréb, Herbert, Jetta., Marina, Nóna és Nónusz is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom