Békés Megyei Népújság, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-24 / 19. szám

I

Nagy varázsló ez a G. B. Shaw, hihetetlen nagy varázsló! Megalkot egy színpadi Julius Caesart, és közberí jóformáin, semmit nem szól az ókori hadvezér egyiptomi kalandjáról, hanem inkább az „itt és másutt"■ elvét követve kora imperializmusának kór- és körképét vetíti elénk utánozhatatlan bravúrral. Beszél valamiről és egészen másról van szó; Caesar megérkezik Egyiptomba és egészen másféle hódításról van szó. Aztán az is kiderül, hogy Shaw miniden: korok hódító imperializmusát is lemezteleníti, hogy amit mond, az nemcsak korára, a századforduló időszakára érvényes... És mindez úgy derül ki, hogy életre kelt és. jellemző helyzetekben mozgat jó néhány, szintén jellegzetesen megrajzolt figurát, a Hódító mellé a Szellemi Titkárt, mondhatnánk Nemzetbiztonsági Főtanácsadónak is; az elveket végrehajtó Hadsegédet, mondhatnánk Vezérkari Főnöknek is; a korléi- tolt-vákíegyelmű római katonákat, a legyőzött királyka és királynőcske összeesküvésre, megalkuvásra mindig kész Gyámját^ Nevelőjét, a Helyi Hadvezért és a Méregkeverő Nőt, aki a királynőcske gyenge vállain törekszik a Hatalom által odavetett Hatalom megszerzésére, mígnem csúfos végre jut

Egy egész töríénelmi panóip- tíkum kel itt életre, és válik hideg anyagból érző, értelmes, ravasz (vagy inkább: diploma- ti kus), vérszem j as, alj as és f enn- költ emberré, már,ahogyan az minden történelmi szituációkban lenni szokott. Öe nem minden drámában kelnek úgy életre, olyan pompásan és lenyűgözően, ahogy G. B. Shaw színpadán! És ez a plusz, a nagy drámaíró különös, senki mással nem vegyíthető, egyéni arca-láitásmódja teszi mindig eseménnyé bemutatóit. A múlt J heti, békéscsabai „Caesar és l Cleopatra!’-premier is aláhúzta ezt a tételt.

Szűcs János rendező alapvető törekvése, hogy a shaw-i „ifi és másutt” még erőteljesebb, még félreértbetetlcnebb legyen. Igaz ugyan, hogy olyankor, amikor a szerző áttételesen közölt szándékait egyértelművé tesz4 ÚümBSsn

1814, JANUÁR VL

Vollmuth Frigyes rajza

szűk, a megvalósítás útja tele van buktatókkal. Ezeket kikerülni roppant nehéz, és sokszor bravúros színpadi bűvész- mutatványokat igényel. Elég csak elvéteni az arányokat,1 vagy ha mindenáron való öt- letgyártás érhető tetten, máris megbillen az egyensúly,. elvész közlendője, mely az ellenkező híresztelésekkel szemben mégiscsak az egyetlen> és figyelmen kívül nem hagyható alapja minden előadásnak, G. B. Shaw nem könnyen hagyja magát szövege-mondani- valója és szándékai ellenére játszani, ez is köztudott, és ami éppen a legerőteljesebben jellemzi őt, az tűnhet' el nyomtalanul az ellenére értelmezett előadásban.

Nos, Szűcs János aktualizálás dolgában mértéktartó volt. Igaz, hogy á színpadi ruhák korhűségére például alig tartott igényt, és az előadás szereplőit a gyarmatosítók félreérthetetlen ruháiba öltözteti, Caesar fejébe parafasisaíkot nyom. Ru- fio is angol afrikai öltözéket visel, Britannius pedig akárha a Verne-reigényék flegma angol hőse lenne, a századforduló úridivatját követi. Mi több: az

egyiptomiak sem ókori öltözetben jönnek színire, bár azokra erőteljesebben utal vissza a tervező. Megszoktuk már a meghökkentő dolgokat, és ez a jelmez-aktualizálás - is olyan, persze hellyel-közzel lassan az lesz a meghökkentő, ha valaki — történelmi drámáról lévén szó —, újra korhű jelmezekben hozza színészeit a színpadra.

Félreértés ne essék: az aktualizálás nem rossz, sőt nagyon is helyénvaló dolog, mert kiemeli a rendező szándékait, ugyanakkor ha ez a szándék a szerző szándékaival is egybeesik, akkor igazán jó, sőt kitűnő. Eze,n a premieren — nyugodtan mondhatom — egybeesett a két szándék. Szűcs János azért aktualizált, hogy a shaw-i üzenet tökéletesen érthető legyen. Az is, kétségtelen. Néhány túlzás azonban minden jó, elgondolás megvalósításakor akad, itt is voltak ilyenek. (Monokli, távcső és Britannus esernyője, például; ezek úgy vélem inkább elterelték a figyelmet, és nem húztak alá dolgokat.) A külső jegyeknél azonban sokkal fontosabbak a tartalmiak, ezt. pedig megvalósultnak érzem minden tekintetben. A rendező hűséges volt a shaw-i világhoz, és jó előadást produkált színészeivel, Bicskey Károly Caesnrja parafasisakban is, és piros szegéüyű tógáiban is ugyanaz: könyörtelen hódító, de okos ,és diplomatikus. Sok tekintetben pedig olyan ember, amilyen talán nem is létezik: felismerései szinte örökérvényűéül, („A gyilkosság újra gyilkosságot szül, mindig a jog és a becsület és a béke nevében, amíg az istenek meg nem unják a vért és nem teremtenek egy új fajtát, amelyben van értelem .. ”) ^Amelyben van értelem” —■ ez már mesz- szibbre néz, mint G.- B. Shaw kora, ez már távolabbra,' a jövőbe tekint. Erénye Bicskey alakításának, hogy erre ie van figyelme és Caesar által ott, abban a szituációban valóságosan és hihetően tud másról is beszélni. Szólhatnánk még eszközeinek. természetességéről, árnyaltságáról és színészi erejéről, mely jószerével egyedül fogja össze az előadás szálait. Partnere, Cleopatra szerepéiben Agárdy Ilona. Cleopátrája ösz- szetett lélek, gyereMány, mohó zsarnok, rémült szertelen, ravasz és hűvös. Szenvedélyei kormányozzák, és Caesar, aki valóságosan is királynővé emelte. Tehetséges, szép alakítás, erénye, hogy nem veszik el a részletekben és mégsem siklik át azokon, ha jellemeznek valamit. Az előadás legjobb alakításai közül való Áts Gyula Hadsegéde, Vezérkari Főnöke: Ruflo. A figura jellemét kitűnően érzi’ és hozza. Az erőszak megtestesítője, katona, más nem érdekli. A népes szereplő- gárdából elismeréssel kell szólnunk még Gálfy Lászlóról (Bri- tannus), Lukács Józsefről (Po- íhinus), Dénes Piroskáról (Fta- tatita), Körösztös Istvánról (Theodotus), de a többiek is adtak az előadáshoz, mely végeredményben elérte célját: elgondolkoztatott a világ dolgai felől. ,

A díszleteket Vayer Tamáss mint vendég tervezte, egyszerűsítő törekvései sikerültek, a jelmezterveket Várvölgyi Ilona készítette.

Sass Ervin

A kulcsos presszó

A metróállomás tetőteraszán szűk kis presszóhelyiség. Ajtajára függesztett plakát hirdeti; forró tea.

— Ez kell nekem!

— gonaolom, és megnyomom az ajtó fogóját. Nem mozdul az ajtó. Másik bejáratot keresek, de hiába. Kezemet homlokomhoz emelem, benézek az üvegen. Egy asszony néz rám a pult mögül és morog valamit.

— Nyitva vannak7

— kiáltok át az üvegen. Az asszony bó' lógat és elindul az ajtó felé. Elfordítja a kulcsot. Beenged. (Biztosan korán jöttem — gondolom —, de az a fontos, hogy beengedett. Jólesik majd az a forró tea.) Kérem a teát. Az asszony a belső helyiségbe megy, motoszkál a föggöny mögött és közben kiszól: fordítsa rá a kulcsot, legyen szíves!

Pillanatra elátl a lélegzetem, lázas dologba kezd fantáziám; ez a nő valamit akarhat. Az ember sehol sincs biztonságban. Persze, hallottam már ilyesmit! Rámenős nő lehet. Kicsi a forgalom itt, fenn. Biztosan mindennap így fog valakit.

önkéntelenül az ajtóhoz lépek és elfordítom a zárban a kulcsot, mint egy cirkuszi médium. Csend van. Megkapom a teát, a pulthoz megyek. Háttal a nőnek kortyolgatom a forró italt. Minden korty után hangosan nyelek egyet. Kint süvít a fagyos szél, érzem,

hogy te sem veszi

rólam a szemét.

Kínos pillanatok. Várok.

Végre feltűnik egy idősebb férfi. Az ajtóhoz közeledik, meghúzza, nem nyílik. Integet, és úgy kiabál, mint ahogyan a süketnémák beszélgetnek:

— Nyitva vannak?

A büfésnő szó nélkül indul az ajtó felé, kinyitja, a férfi belép. Szétnéz, látszik, nem érti mi történhetik itt, de nem gondolkodik tovább és kér egy rumos teát.

Az asszony elfordítja a zárban a kulcsot és rámosolyog az új vendégre. Az álmélkodva. for gat ia fejét. Semmit sem ért.

Most már nyugod- tabban kortyolgatok és izgatottan várom a fejleményeket. Kint erősödik a szél. Szemközt, a Trombitáskert vendéglő kopasz udvarán papírokat perget. Az utcán, a fal felé fordulva, ' kabátgallérjukba burkolózva sietnek az emberek. A forró tea apránként futja be testemet, gőze orromat bizsergeti. Közben látom, hogy a büfésnő lassú mozdulattal tolja a rumos teát az öreg felé. Az meg nézi, nézi aztán ostoba vigyorral kiegyenesedik és alig észrevehetően megrázza magát.

Ekkor megint feltűnik valaki. Integet, az asszony az ajtóhoz megy és elfordítja a kulcsot. Belép a bajuszos fiatalember. A nő visszahúzza az ajtót és kulcsra zárja.

ummmwnmmmuttmmm arnmmmmmrammmmmmu

Hárman vagyunk. Három férfi és egy nő, aki bezárja az ajtót. Vajon mi lesz ebből? Összenézünk. Nem tudom miért, de alig tudom visz- szatartani a nevetést. Az öreg csodálkozik, az asszony ide-oda meresztgeti szemét. A fiatalember fel- , ocsúdik, aztán az ajtó felé hátrálná határozottan megkérdezi: ,

, — Miért zárják be az ajtót?

Az asszonyt nézzük. Az meg odalép a belső helyiség függönyéhez. jobb kezével megkapaszkodik benne, fejét hátrahajtja és vontatottan felnevet, majd hirtelen elkomolyodik, 'Az ajtóhoz siet. Fordít egyet a. kulcson. Oldalra áll és vár.

Néhány pillanat múlva megrándul az ajtó, egyetlen csatta- nással felpattan, kifordul sarkig és ue- kivágódik a tetőterasz korlátjának. A fagyos januári szél megrohamozza a kis helyiséget, felkavarja a csészékben a teát, rázza a függönyt, csörgeti a tálcán az üvegpoharakat. szétfújja a szalvétákat,- szúrja átmelegedett arcunkat.

— Hát ezért! — mondja a büfésnő és kihajol az ajtóért, összeráncolt arccal húzza befelé, bal kezével újra elfordítja a zárban a kulcsot. A pult mögött megigazítja kendőjét.

— Mit adhatok? — fordul a fiatalemberhez, mosolyogva.

Réthy István

•■•«••»«•a

Szuts László:

Pokoltűz

KISREGÉNY

3.

Abban biztos voltaim, hogy egyhamar nem hagyják magára Jriárit feleségével. Ebben

ugyanis megegyeztünk. Legalább az első délutánon legyen közös öröm az asszonyka, aztán lehet az * uráé. Vasárnapra ' szabadságoljuk Flórit. Ebben is .megegyeztünk.

A szövetkezet sofőrje vállalta, hogy a gyümölcs feladása után megvárja a társaságot az állomáson és üres göngyölegeken trónolva zötyöghetünk be a faluba. öt kilométerre van az állomástól a falu. Ha útközben nem tanyáztak le valahol — isteni kirándulóhelyek kínálkoznak arrafelé —, akkor a faluban már csak egy heilyre mehettek, a vendéglőbeAz étteremben Robiba ütköztem.

— Bent ülnek a presszóban — igazított útba.

Kávéznak tehát! Naná! Csak nem ülnek le sörözni a kecskelábú asztalok mellé, egy nővel!

Pedig söröztek. Három asztalt toltak össze, s azokon sorban álltak a sörösüvegek. Kinizsit ittak. Az üvegek, a poharak

között itt-ott feketéscsészék. Na fene, gondoltaim. Ilyen nagyban rázzák a rongyot?! Alighanem csinos a baba! Ilyen egymás közt élő férfitársaságot egyetlen nő kilibbent a megszokott kerékvágásból. Kíváncsi lettem a nőre.

Háttal ült a bejáratnak. Kelemen és Flórl között. A szemben ülők rögtön észrevették, ahogy beléptem. Láttam a szájuk mozgásából, hogy jelzést adnak a háttal ülőknek. Itt valami készül ellenem. Ismertem én jól az apostolokat. Egyszerre elhallgattak, megmerevedtek. Olyanokká váltak, mint valami viaszfigurák a panoptikumban. No jól Velem nem babráltok ki! Megálltam Flórián háta mögött.

— Síi az, kollektív gyászt ültök?

Senki sem válaszolt. Ültek feszesen. Az arcuk feszült a legjobban. mintha ki akart volna pukkadni. ■

— Így is jó! — mondtam üres szék után nézve. A szemközti oldalon találtaim egy helyet magamnak. — Elkéstem, igazatok van. De miattam hallgathattok, eneerp nem zavar. Ide ülök...

És ekkor nekem is torkomon akadt a szó. Csak fogtam a

szék támláját, ahogy oda lendítettem az asztal mellé, kis Gyurka meg Csiga közé. És csak bámultam az asszonykára ragadt tekintettel. Éreztem, hogy a csend elnehezedik körülöttem, már csak egy cémaszálon lóg- Aztán a cérnaszál elszakadt.

Egyedül ő nem nevetett.'Csak nézett rám ő is, mint akit megbabonáztak. Flóri, az együtt harsogott a többiekkel mindaddig, amíg oda nem fordult. Akkor lépergett arcáról a nevetés. Karját levette a felesége székéről. Erre Zsuzsa, mint akit meglöktek, nyújtotta a kezét.

— Flóriánná! — mondta halkan.

Mintfia csípős • szél térített volna észhez. Kezet nyújtottam Zsuzsának én is — és bemutatkoztam. Szerencsére nagy volt, körülöttünk a zsibongás, nem vehették észre a zavarunkat. Nekem a vér az arcomba szaladt. Nem annyira a váratlan találkozás kavart fed, mint inkább Zsuzsa viselkedése. Idegenként mutatkozott be. Miért? A férjének nem nyújthatott át részletes önéletrajzot, rendben van! De -mi szüksége' volt arra, bogy most letagadjon?

Az apostolok jó darabig nem szálltak le rólam. Pillamatakojj belül kiteregették viselt dolgaimat, mintha csak be kellett volna számolniuk az asszonykáik. Tűrtem, mert először jól jött az az összevissza fecsegés. En ezalatt hallgattam. Csakhogy Ilon is hallgatott. Mígnem megállt a hátam mögött Robifirtat, me nozza_ az üveg »sört. É Flórián erősen rám nézel

i

Elgondolkoztató Caesar és Cleopatra