Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-02 / 257. szám

Megsúgom I lAMAS/TIKlS Musicalbemutató a Jókai Színházban Magának \ —.hogy a gyermeknevelés nem könnyű dolog. Ezt nem mint gyakorlott családapa mondom, hiszen kisfiam még alig múlt kéthónapos. Még az a szeren­cse, hogy felelős intézményeink gondoskodnak gyermekeink jö- vőiéről és sok-sok támogatást nyújtanak az anyáknak. Megsúgom Magának, hogy ál­talában az intézkedés végrehaj­tása a nehezebb, s ennek ki­vitelezése kisebb-nagyobb si­kerrel jár. Az új rendelet meg­jelenésekor örömmel hallhatták a kisgyermekes szülők, hogy a gyermekgondozási segély eme­lése mellett utalványos tejet is kaphatnak örökké éhes kisde­dük számára. Mert ugye bár­milyen nagy az a gyerek, nem tömhetjük meg csirkepaprikás­sal és nem olthatjuk szomját szép szóval, vagy — jobb hí­ján — borral. És persze kis­fizetésű embereknél az sem mindegy, hogy őt forintért, vagy 1,50 forintért kapják a tejet gyermekeiknek. Megsúgom Magának, hogy észrevételemmel nem azt aka­rom elérni, hogy tejbe-vajba fürösszenek, csupán annyival is megelégednék, hogy tudjon róla valaki. Több ÁBC-ben és tejboltban megfordultam Békéscsabán, a, megye falvaiban és félig leté­pett, megsárgult plakát hirdeti az Idevonatkozó rendelet kivo­A színpadot és a nézőteret nem választja ketté a függöny. Nincsenek hagyományosan ér­telmezett színpadi díszletek, csak állványzatok, kerekeken guruló és reflektorokkal felsze­relt lépcsősorok. Fenn a szín­pad két oldalán is nézők ülnek. A játéktér benyúlik a nézőtér széksorai közé. Ott is, a szín­padon is égnek a lámpák és így kezdődik az előadás. A színpad közepére begördül egy négyszögletes cirkuszi po­rond. A Fantasztikus című mu­sical története ezen és e körül játszódik. Nem az eredeti Broadway-játékstüus kápráza­tos tömegjeleneteivel, csillogá­sával, tündöklésével, hanem en­nek ellentétével, az off-Broad- way szerény, szatirikusán ko­mikus és nagyon is emberi mű­fajával. Egyszerű szerelmi történet (anti Rómeó és Júlia!), amely az első rész kacagtató pamf­letéból a szünet utáni rész­ben egészen mély etikai üze­netet közvetít. A szomszédság­ban élő szülők, hogy biztosak lehessenek egymásnak szánt gyermekeik házasságában, ellen­tétet próbálnak közöttük szíta­ni. Azt gondolják, a tiltott sze­relem romantikája majd ösz- szeboronálja a szerelmeseket. „Falat” emelnek a kertben, és a tilalomfal valóban szerelmet lobbant a fiatalokban. A szü­lők ezután leányrablást szer­veznek, hogy a fiú megment­hesse szerelmét. Elérkezik a házasság ideje. Lebontják a falat, csakhogy a fal, azaz küz­delem nélkül egymásra unnak a szerelmesek. Ha nincsenek ilyen megfoghatatlan falak a szerelemben, amelyek részei az egymásért folytatott örök em­beri küzdésnek, akkor a szere­lem is unalmassá válhat. Hagy­ni kell, hogy a fiatalok maguk győzzék le az akadályokat. „Ne döntsétek hát le helyettük ezeket a falakat!” — Ez a ze­nével. pantomimmai, burleszk- kel összefogott darab szerző- • párjának (Tom Jones—Har- wev Schmidt) kérése a néző­höz. A musical békéscsabai be­mutatójának rendezője, Ka­rinthy Márton a nézőhöz egy kel. Ez elsősorban a szerzők hi- | bája, akik a partitúrához igazi- ; tották ezt az üresjáratot. (Bár a ; zenéből is lehetne húz­ni!) El Gallo Gálfy László) a csábító, megjelené­sével, a mulattató vándorszíné­szek érkeztével, a leányrablás kitűnően koreografált burleszk- jével azonban lendületet kap és kibontakozik az előadás. Sok-sok apró, mulattató ötlet tarkítja a cselekményt, a rendező elárulja, mennyire élvezi maga is a fel­adatot. Jól oldja meg a komédia és a líra, olykor a majdnem tra­gédia közötti átmeneteket. Az előadás kitűnő ötlete, hogy a fa­lat a néma személyesíti meg A másik nagy érdem Felkay Eszter koreográfusé. Pantomim-, balett- és táncbetétjei, az ízlé­sesen megöld ott árny játék ko­reográfiája dicséri munkáját A szereplők ezekben valamennyi­en komoly teljesítményt nyúj­tanak. A musical műfajában egyszerre és egyformán jól kell táncolni, énekelni és drámát ját­szani. Ez igen nagy feladat. A Fantasztikus zenei anyaga egyébként is az elmúlt évtize­dek legkomolyabb könnyűzenéje. Bemstein-színvonalú zene, melyben a Broadway muzsikája, a bécsi operett és a jazz keve­redik. A színészeknek swingről bugi-vugira vagy éppen ruimbá- ra kell átváltani. Az ének ope­raszintű énektechnikát igényei, amivel dicséretesen birkózott meg az ennél sajnos gyengébb hanganyagú együttes. A négyta­gú zenekari kíséret (a két zongo­ra) nagyszerű összhangot terem­tett, kellemes zenei élményt nyújtott. Zenei vezető: Holpert János. A színészek között Gálfy László (El Gallo) és Horváth József (a Néma) kiemelkedően formál­ták meg szerepeiket. Gálfy erő­teljes színészegyéniség, magabiz­tos, fölényes csábító, aki tekin­tetével belülről sugározza, mi mindent tud az életről és a szakma fortélyairól. El Gallo-ja az előadás egyik tartópillére. A másik pillér a Néma, aki csakugyan egyetlen szót sem szól a három óra alatt, amed­dig egyfolytában a színpadon tartózkodik. Horváth József a Néma szerepében bebizonyítot­ta, milyen óriási jelentősége van a látszólag kis szerepeknek a színpadon. Tánctudása, játéka némán is beszédes. Matt, a fiú (Szűcs András) fáradhatatlan, kedvesen kama­szé«, kicsit még önmagát tudja játszani. A szerelmi kapcsolat utáni vágyát elemi erővel érzé­kelteti, átéli az elhagyott sze­relmes magányát, bár néha vannak külsődleges pillanatai is. Luisa, a lány (Mihók Éva) 16 éves suta kislányt alakít, mind­ezt természetes bájjal. Sajnos énekhangja nem erősíti az elő­adást. A komédiázó két szülő, Székely Tamás és Széplaky Endre és a két vándorszínész: Cserényi Béla és Vajda Károly a Fantasztikusban is nagy mu­lattató a színpadon. Felsőfokon lehet beszélni arról, hogyan ala­kítják ki a helyzetkomikumokat Jól táncolnák és énekelnek; ön­feledtek. Szerepeik rájuk sza­bottak. Kéthy István Ünnepség az SZMT székhazában A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója al­kalmából a Szakszervezetek Bé liés megyei Tanácsa november 5-én, délután 2 órai kezdettel ünnepséget, rendez Békéscsabán, az SZMT székháziának nagy­termében. Az ünnepi megemlé­kezést Bocskai Mihályné, az SZMT titkára tartja, majd ki­tüntetéseket, jutalmakat adnak át a legjobb szakszervezeti tár­sadalmi aktíváknak. ! Gerencsér Miklós ARADI NAPLÓ ■ natát: „Utalványos tej, barmi- \ lyen csomagolásban: 1,50 Ft.” » De tudni nem akar róla sen- > ki. a Maga érti ezt? Mert én nem! ; Pedig az intézkedés megtör- \ tént. Az üzletek megkapták a i m plakátokat, az eladók kiragasz- ■ tották; és mintha elvágták vol- ; ■ na. A falragaszok el sárgultak, az \ eladókat kérdezve, csak üres ■ ■ válaszokat kapunk. S a keres- ! kedelem? „Hozzánk még nem ; érkezett ilyen kínálat, a fővé- S rosban már hallottunk egy-két \ ■ próbálkozásról.” • Ës ön ezt nem tartja érdé- [ késnék? Olyan megyében, ahol : a szarvasmarha-állomány ki- ; emelkedő, mi gátolhatja a ren- j delet végrehajtását? Vígh Imre «saeaaaaaaaBBaaaaaaaaaaaaaaaBBaaaaaaaaaaaaaf 1 BCKtSUm^sn 1»W. NO VEMBER 2. másik üzenetet is tolmácsol. • A sajátját. Azt. hogy a színház- ! ban viszont meg lehet bontani 5 a „falakat”, nagyobb teret le­het engedni a néző fantáziájá­nak. A darab mondandójá­val. de a játék környezetével is! A stilizált játéktér, a kö­télhágcsó. a cirkuszi porond, az állványzat korlátái korlátlan lehetőséget adnak a nézőnek, hogy saját fantáziájával is kö­vesse a történetet. A díszlet (Suki Antal) feloldja a képze­let korlátáit. Ez az a lehetőség, amely a színész és a néző kö­zös játékának, az őszinte szín­házi élménynek az egyik alap­ja. A rendező az előadást fel­használja arra is, hogy oszlas­sa a naturális színházi játék­stílushoz fűződő hamis illúzió­kat, és beavassa a nézőt a kö­zös játék izgalmába. Nem új dolog ez. A színpad művészei ; évszázadok előtt is játszottak ! már így. A comedia deli’ arte * korunkban joggal követel magá­nak ismét helyet. Felszabadít, és terjeszti az őszinteség szellemét. A darab bevezetője sajnos hosszúra nyúlt. A Szeptember című song közben egyszerre unatkoznak a nézők a cselek­mény nélkül maradt szereplők­23. Minden felhozható érv szerint kötelező lett volna a szeretet gróf Leiningen-Westenburg Ká­roly részéről. Családját nemze­dékek óta hűséges katonai szol­gálat köti birodalmunkhoz, ösz- szes férfiági felmenői magas parancsnoki posztokat töltöttek be őfelsége hadseregében. Még az sem fogható rá, hogv szoros egyénj érdekek fűznék a ma­gyar rebe'Hóhoz. Szülőföldje a hesseni tartomány, csupán há­zasság révén kapcsolódik Ma­gyarországhoz. Igaz. egyik déd­anyja szülte XI- Rákóczi Ferenc feleségét, de hát lehet-e jelen­tőségle ennek- a romantikus em­léknek olyan osztrák katonatiszt életében, akinek valamennyi kö­tődése Ausztria szilárdságát kí­vánja meg? Arisztokrataként, hesseni németként, osztrák tisztként egyaránt bizalmatlanul kellett volna szemlélnie a ma­gyarok lázadását Kossuthék republikanizmusa főnemesi ér­dekeit. születési előjogait vészé, lyeztette, riémetellen ességüket eleve el kellett volna utasítania, katonaként pedig sokkal több dicsőségre számíthatott a mi ol­dalunkon. mint a magyarok kez­dettől kudarcra ítélt polgárhá­borús kalandjában. Gróf Leinmgen Westen burg mégis a bukott ügy híve lett. Mindössze harmincegy éves. A legifjabb lázadó tábornok. Po­zsonyban élt amikor elkezdő­dött a tavalyi felfordulás. Éppen áthelyezés alatt állt. az István főherceg gyalogezred századosa­ként készült az 5 családi nevét viselő Leiningen-ezredbe. Ebben az átmeneti helyzetben felhasz­nálta szabad idejét arra. hogy ellátogasson a Bánátba, felesége rokonaihoz. Látta, mi történik ott Ugyanakkor olvasta a lapok­ban a király és a magyar had­ügyminisztérium által közösen fogianatoeított kinevezéseket, előléptetéseket. Mint a legtöbb tiszt, ő sem gyanította még, mi­lyen áthidalhatatlan ellentétek mérgezik a birodalom ügyét a látszólagos összhang mélyén. A határokon inneni rá_ cok és a határokon túlról átszi­várgó szerbek mind nagyobb méreteket öltő támadásáról azt hitte, hogy azok csak helyileg érintik Magyarországot, máskü­lönben a. Habsburg-monarchia egésze elleni kihívásnak tekin­tendők. Mivel pedig- illetősége és szol­gálata egyaránt Magyarország­hoz kötötte, úgy gondolta. a te­hető legszabályosabban jár el, ha a magyar hadügyminisztéri­umban jelentkezik szolgálatra. Szocialista brigád társadalmi munkája A Hldasháti Állami Gazdaság hibridüzemének Achim L. And­rás zöldkoszorús szocialista brigádja felajánlást tett novem_ bér 7-e tiszteletére. A felaján­lásban a brigád tagjai vállalják, hogy az üzem munkájának elő­segítésére egyenként nyolc óra társadalmi munkát végeznek. A társadalmi műszakot novem­ber'7-én tartják, s az ezért já­ró munkabérüket a fás­pusztai állami gyermeknevelő otthonnak adják Tanácskozik a KISZ V. B. A KISZ KB Intéző Bizottsá­ga egy évvel ezelőtti határoza­tának Békés megyei tapasztala­tairól. az elkövetkezendő idő­szak feladatairól ülésezik ma délelőtt a KISZ megyei végre­hajtó bizottsága. A járási és községi KISZ-bi­zottságok, csúcsvezetőségek, munkájának irányításáról szóló határozat megyei megvalósítása ez idáig a? előre tervezett ütem­ben, kellő eredményességgel történt. A megye településháló. zatából adódóan nagy létszámú községi bizot ságok tevékeny­kednek, így 20 járási, illetve községi bizottság, 15 községi csúcsvezetőség dolgozik me­gyénkben. A tagság foglalkozás szerint megközelítően egyenlő arányban oszlik meg a mező- gazdasági, ipari-kereskedelmi és a tanuló fiatalok között. A területi jellegű alapszervezetei,, taglétszáma az átrétegződési fo­lyamat következtébe egyre in­kább növekszik. A községiek alapszervezetei egymással karöltve dolgoznak a helyi politikai, gazdasági és if­júságpolitikai célok elérés ért. Az utóbbi években jelentősen nőtt a KISZ-fiatalok tekintélye. A járási bizottságok a községi szervezetekhez hasonlóan szo­ros együttműködésben tevékeny­kednek a helyi pártbizottságok­kal — állapítja meg a VB anyaga. Lépése ellen sehonnan sem emeltek kifogást, sőt bátorítást kapott a Bánátban szolgáló, a politikai viszonyokban ugyan­csak tájékozatlan osztrák tisz­tektől. Kérését nyomban telje­sítette Mészáros Lázár magyar hadügyminiszter és beosztották szolgálatra Kiss Ernő hadtesté­be. A hadtestparancsnok parancs, őr-tisztje lett. Kis» Fa-nő kör­nyezetében egymás után jutot­tak tudomására azok a tények, amelyek bizonyították, hogy a rácok és szerbek oldalán sok császári katona harcol ellenük. Ugyanakkor az ő oldalukon szolgáló osztrákom mind ritkáb­ban avatkoztak harcba, majd semlegesen nézték messziről a küzdelmet, végül bezárkóztak Temesvárra Hiába tartoztak a magyar hadügyminisztérium hatáskörébe, nyíltan megtagad­ták az engedelmet. Kétségtelen, gróf Leiningen. Westenburg Károlynák minden lehetősége megvolt arra, hogy kövesse az ellenszegülők példá­ját Éppen fordítva cselekedett. Még a kényelmesnek mondható parancs rrtiszti feladatkörrel sem érte be. Saját kérésére harcoló alakulatot bíztak rá és zászlóaljparancsnokként segí­tette a magyarokat Damjanich hadosztályában. Amit keresett, abból bőven kijutott neki: harcolhatott. Ke­vés híján múlott életbenmara- dása számos alkalommal, de va_ lamennyi nyíltsisakos ütközet közül a jarkováci orvtémadás- nál került a legnagyobb ve- szélyba Tavaly decemberben bő

Next

/
Oldalképek
Tartalom