Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-28 / 278. szám

Kádár János és Fock Jenő fogadta dr. Carlo Rafael Rodriguezt Kedden dé’után Kádár János, sz MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, azt megelő­zően pedig Fock Jenő, s Mi­nisztertanács elnöke hivatalá­ban fogadta dr. Carlo Rafael j Rodriguez t, a kubai kormány I elnökhelyettesét, a Kubai Kom- ! munista Párt Központi Bizott- j ságának titkárát. Folytatja munkáját az arab csúcsértekezlet Algírban kedd délelőtt foly-1 tatta munkáját az arab allanr fők és uralkodók hatodik csúcs- értekezlete, amelyen Irak és Lí- j bia kivételével valamennyi arab ! ország képviselteti magát. AI konferencia résztvevői beható ■ vitát folytattak a külügyminisz- , téri tanács jelentéséről, amely az arab országok fő fe'adatát az 1967-es izraeli agresszió so­rán megszállt arab területek teljes felszabadításában és a Pa­lesztinái nép nemzeti jogainak helyreállításában jelölte meg. A külügyminiszteri állásfoglalás leszögezi, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezet a pa­lesztin. ji nép egyedüli törvényes képviselője. Jordánia ebben a j kérdésben eltérő álláspontra he­lyezkedett. A jelentés különösen nagy j súlyt helyez az arab—afrikai együttműködés erősítésére. Ja­vasolja, hogy egyfelől teljes arab olajbojkottot alkalmazza­nak Dél-Afrikával, Rhodesiával és Portugáliával szemben, más­felől biztosítsák a többi afrikai ország zavartalan kőolajellátá­sát. További javaslat, hogy hoz­zanak létre közös arab pénzügyi alapot az afrikai fejlesztési ter­vek támogatására. Az Arab Liga az Afrikai Egységszerve­zettel érintkezésbe lépve, rend­szeres arab—afrikai konzultá- \ ciókat kezdeményez az afrikai felszabadítási mozgalmak támo­gatása céljából. A külügyminisztereik ajánlása nagy fontosságot tulajdonít an­nak. hogy az arab népek min­den területen erősítsék az együttműködést a Szovjetunió- I val és a szocialista országokkal. | Feltűnést keltő javaslat: az j arab országok tegyenek lépésé- j két annak érdekében, hogy Ro_ ! mánia szakítsa meg kapcsolatait j Izraellel. A jelentés végül ál’ást foglalt j az arab—kínai kapcsolatok ápo- ' lása mellett, majd közös akciót j javasol avégett, hogv az Egye- | sült Államokat rávegyék az íz- ! raél mellett elkötelezett, egyol- : dalúan elfogult politika módosí- ! fására. j A csúcsértekezlet első két napja arról tanúskodik, hogy az Algírban összeült arab állam­fők a közös cé'őkra, az egvet- ; értés és együttműködés erősíté- 1 sere összpontosítják figyelmü­ket, s igyekeznek elejét venni annak, hogy a fennálló nézeteU ; térések veszélyeztessék az októ­beri háborúban kialakult akció- egység fenntartását és megszi­lárdítását Otto Winzer belgiumi látogatása Brüsszel Kedden Brüsszelbe érkezett hivatalos látogatásra Otto Win­zer, a Német Demokratikus Köz­társaság külügyminisztere. Win­zer van Eislande belga külügy­miniszter meghívásának tesz ele­get. Megbeszéléseket folytat bel­ga kollégájával, valamint Ed­mond Le burton miniszterelnök- keL Az NDK külügyminiszterét fogadja a belga uralkodó is. Brüsszeli tárgyalásai után Otto Winzer Luxemburgiba is elláto­gat. Ez az első eset, hogy az NDK külügyminisztere hivatalos láto­gatást tesz egy európai NATO- országban. Meghalt Kucsera Mihály Kucsera Mihály. a Párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdem rend tulajdonosa «8 éves korá­ban elhunyt. Temetése november 28-án. szerdán délután 2 óra­kor Szabadkígyóson. a községi temetőben lesz. Az MSZMP Gyulai járási Bizottsága Marchais levele Pompidou elnökhöz Brezsnyev—Gandhi megbeszélés Delhi Delhiben az elnöki palotában kedden folytatódtak Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Közpon­ti Bizottsága főtitk árának és Indira Gandhi miniszterelnök­nek a tárgyalásai. A felek foly­tatták a szovjet—indiai együtt­működés elmélyítésével össze­függő kérdéseknek és a nemzet­közi helyzet időszerű problémái­nak a megvitatását. A tárgyalások légkörét a szí­vélyes barátság jellemzi. .jwiíiriiTM Georges Marchais, az FKP főtikára levelet intézett Pompi­dou elnökhöz és ebben felszólí­totta, hogy a Közös Piac orszá­gainak koppenhágai csúcsérte­kezlete előtt részletesen tájékoz­tassa a közvéleményt igazi szán­dékairól. Marchais levelében rámutat arra. hogy a közvélemény nagy részében nyugtalanságot keltett az elnök terve, mely arra irá­nyul, hogy a közös piaci orszá­gok politikai együttműködése ürügyén létrehozza az európai kapitalista országok politikai tömbjét Ez a tömb csak függ­vénye lenne az atlanti tömbnek és a kialakítandó nemzetek fe­lett álló hatalom megfosztaná a Közös Piac országainak népeit attól a szuverén joguktól, hogy maguk szabják meg országuk politikáját és döntsenek sorsuk­ról. Mi hajlandók vagyunk részt venni egy igazi európai építő­munkában — hangsúlyozz® az FKP főtitkára —, de csak a dol­gozók érdekében és a nemzeti függetlenség teljes tiszteletben tartásával. Hívei vagyunk a po­litikai együttműködésnek a Kö­zi» Piacon belül és azon kívül —. de azzal a céllal, hogy hozzá­járuljunk a kontinens kollektív biztonságához, a tömbök felosz­latásához, a nemzetközi enyhü­léshez, a leszereléshez. KGST-vill amosenergiaipar i tárgyalások A szovjet fővárosban ülést tartott a KGST viilamosener- giaipari állandó bizottsága. A tárgyalások során a bizottság áttekintette a KGST-országok- nak az 1990. évig tartó időszak­ra vonatkozó elektroenerge- tikai legfőbb fejlesztési irány­zatait. A KGST-országok kül­döttségei kidolgoztak egy 750 kilovolt feszültségű, nagy telje­sítményű távvezeték létrehozá­sáról szóló megáll apodásterve­zetet. E távvezeték biztosítja a Szovjetunió európai részébő] a szocialista közösség államaiba történő áramszolgáltatást és viszont. Hazaérkezett a Guineában járt magyar kormánydelegáció Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára Indiában. Ké- ., púnkon: Brezsnyev Indira j Gandhi miniszterelnökkel. ; (Telefotó: LPI—MTI—KS) : * ■ Huszár István j Varsóban ■ Huszár István, a Minjszterta- » nács elnökhelyettese, a ma- : gyár—lengyel gazdasági együtt- § működési állandó bizottság ma- ; gyár tagozatának új elnöke ro- ! vid látogatásra Varsóba érke- : zett, s a kétoldalú egyiittműkö- : dés időszerű kérdéseiről tárgyal ; Kazimierz Olszewski lengyel ; miniszterelnök-halyettessel. ! Hétfőn, a késő esti órákban ( hazaérkezett az a magyar kor- j mánydeiegáció, amely látogatást | tett a Guineái Köztársaságban és részt vett a portugál agresz- szió feleit: győzelem harmadik évfordulója alkalmából rende­zett ünnepségsorozaton. A ma­gyar delegációt — amelyet dr. Papp Lajos államtitkár, a Mi­nisztertanács Tanácsi Hivatalá­nak elnöke vezetett — fogadta Ahmed Sekou Touré, a Guinea: Köztársaság elnöke, A küldött­ség tagjai eredményes tárgya­lásokat folytattak Damantang Camara belügyminiszterrel. Abdoulaye Touré külkereskedel­mi miniszterrel. Mamady Keita oktatási, Louis Hohe felsőok­tatási, valamint Síké Camara tudományos kutatásügyi mi­niszterrel. Nagyhatalmak az Indiai-óceánon Szocialista országok igazságügyminisztereinek tanácskozása Moszkva Kedden Moszkvában megkez­dődött a szocialista országok igazságügyminisztereinek ta­nácskozása, amelyen Szvetla Daszkalova bolgár igazságügy- miniszter. dr. Marké ja Imre magyar igazságügyi államtitkár, Csan Kong Tiong. a VDK mi­niszterelnöki hivatala igazság­ügyi bizottságának elnöke, Hans-Joachim Heusinger, az NDK miniszterelnök-helyettese és igazságügyimnisztere, Ar­mando Torrez kubai. Donoln Pürev mongol, Wlodzimierz Berutowicz lengyel, Teodor Vasiliu román és Vlagyimir A nagy kiterjedésű Indiai­óceán jelentősége az utóbbi években számottevően megnőtt és a világpolitika egyik fontos színterévé vált. A Szuezi-csa- torna 1967 júniusában történi lezárásával és Dél-Azsiában, elsősorban az indiai szubkonti- nensen bekövetkezett változá­sokkal összefüggésben a nagy­hatalmak érdeklődése növekvő mértékben Földünk harmadik legnagyobb összefüggő vízterü­lete felé _ fordult. A csaknem 74 millió négyzet- kilométer kiterjedésű Indiai­óceán több vonatkozásban kü­lönbözik az Atlanti- és Csen­des-óceántól. Mindenekelőtt ab­ban, hogy északon, keleten és nyugaton nagy kiterjedésű szá­razföld veszi körül és ez bel­tenger jelleget kölcsönöz neki. Célszerű megközelítése nyugat­ról korábban a Szuezi-esator- nán és a Vörös-tengeren, ke­letről pedig a Malakka-szoroson keresztül történt A Szuezi- csatorna lezárásával azonban a nyugati útvonal jelentősen módosult és Európa irányából Tyerebilov szovjet igazságügy- miniszter, valamint Pavol Ki­rály, a Szlovák Szocialista Köz­társaság igazságüg.vminisztere, a csehszlovák küldöttség veze­tője vett részt. A tanácskozás részvevői ta­pasztalatcserét folytatnak a szocialista országok jogi intéz­ményeinek az állampolgárok jogi nevelésében végzett mun­kájáról, az igazságügyminisz- tériumoknak a törvényhozás tökéti etesítésében való részvé­teléről, valamint a szocialista államok igazságügyi szervei kö­zötti jogi kapcsolatok tovább­fejlesztésének kérdéseiről. _ a hajók a Jóreménység-fokának érintésével, az afrikai konti­nens megkerülésére kényszerül­nek. Mindez jelentős anyag- és időveszteséget jelent, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a Perzsa (Arab)-öbölből származó olaj is ezen az útvonalon jut el Nyugat-Európába. Hasonló helyzet állna elő a keleti útvonalon, a Malakka-szo- ros lezárásával. A hajók ebben az esetben biztonságosan csak Ausztrália megkerülésével ér­hetnék el az Indiai-óceán vize­it, illetve Ázsia déli partjait. Hogy ez mit jelent, annak jel­lemzéséhez csupán annyit: je­lenleg havonta 1700 különféle nemzetiségű hajó halad keresz­tül a szoroson, köztük a Japán kőolajszükségletének mintegy kilenctizedét szállító tankhajók. •Taoán szakemberek nemrég ki­jelentették, hogv a Malakka-szo- ro* lezárása esetén a szigetor­szág gazdasága a Perzsa (Arab)-öbölből származó kő- olajkiesés miatt 45 napon be­lül összeomlana. Rendkívül fontos az indiai- óceáni hajóút a Szovjetunió számára is. A hatalmas kiter­jedésű ország európai és távol­keleti részét összekötő kereske­delmi hajózás egyik főútvona­la itt halad keresztül és a Szov­jetunió számára alapvető fon­tosságú ezen a részen a hajó­zás zavartalanságának biztosí­tása. Gazdasági megfontolásokon túl azonban — a rakéták és az űrhajózás korában — az In­diai-óceán katonai jelentősége is megnőtt. Nagy kiterjedésű térsége, egyes pontjainak a ke­reskedelmi hajóutaktói való tá­volsága kitűnő lehetőséget nyújt kilövőberendezések telepítésé­re, vagy rakéták indítására al­kalmas hadihajók manőverezé­sére. Nyilván ez is hozzájárult ah­hoz, hogv a nyugati hatalmak a hatvanas évek közepétől igye­keztek jelenlétüket növelni és biztosítani az Indiai-óceán tér­ségében. Az ezzel összefüggő elképzelések valóra váltásában igen fontos szerepet kaptak az Indiai-óceánban levő brit szi­getek: Chagos. Seychelles, Al- dabra, Farquhar és Des Roshes, 1965 novemberében ezeket _ B rit Indiai-óceáni Terület né­ven — gyarmati közigazgatás alá helyezték, majd a központi fekvésű Chágóéhoz tartózó Di­ego Garcia szigetén, az Egye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom