Békés Megyei Népújság, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-24 / 249. szám
NÉPÚJSÁG a megyei pártbizottság ís a megyei tanács lap iá Hideg éjszaka OVI-MOZI Jaj, de szomjasak vagyunk! virradóra meghalt. A nyomozást a rendőrség tovább folytatja. ÁROKRA BORULT A SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁVAL Október 21-én Békés és Mező- berény között nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját Pécsik Ferenc 43 éves, Hajdúszoboszló, Rákóczii út. 169/C szám alatti lakos, s elvesztve uralmát járműve felett, az útmenti árokba borult. A baleset következtében a gépkocsiban utazó Pécsik Ferencné 8 napon túl gyógyuló, Valéria nevű 15 éves lánya pedig 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az anyagi kár mintegy 20 ezer forint ELÜTÖTT EGY KERÉKPÁROST Sólyom Mihály 22 éves, örménykút, VI. kér. 103. szám alatti lakos október 21-én nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját, Gyula és Kétagyhá- za között, s hátulról elütötte a. kivilagítatlan kerékpárral, sze szes ital hatása alatt közlekedő Krizsán János 37 éves, Kétegy- háza, Deli sor 57 szám alatti lakost. Krizsán János nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. NÉPÚJSÁGt Kn MSZMP megyei bizottsága e* a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ« CSEREI PAt. FOSZERKESZTOHELVBITS»» Deák Gyula OT.VASOSZERKESZTV3K: Varga Dezsfi, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ Rocskár János GAZDASAGPOUTTKAI ROVATVEZETŐ :Podína Péter MOVELÖDESPOUTIKAI ROVATVEZETŐ; Sas* Erein SPORrROVATVEZETOs Machalek István Szerkessz tőség ! Ml Békéscsaba. Postafiók UL Telefon: 13-198, 13—296 Kiadja a Békés megyei Ea pkiadó Vállalat MBl Békéscsaba. Postafiók 111 Telefon: U—021. 11—061 FEXKtriS KIADÓ: Eehoczky Mihály TerîesztJ a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél, EldfiseíéeS <Mi egy hóra * W Index: 25 051 tMWh Várható idő ja- rás ma estig: Fel- f ) hőátvonulások, vl d IV VI szórványos esőks-vlj___—fi kel. Mérsékelt, IV ' ' időnként élénk \T délnyugati, nyugati, majd megerősödő és északnyugati-északira forduló szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 1 mínusz 6, legmagasabb nappali hőmérséklet: 7—11 fok között— KÁRTÉRÍTÉS. Az Állami Biztosító Békési járási Fiókja, az elmúlt hónapban egymillió 850 ezer forintot fizetett ki ügyfeleinek kártérítésként. Mai névnap: Salamon Mondabeli név a Salamon, amely Selomo, Salomon nevekből származik. Mindezek alapszava az óhéber „sálam” „béke” szó volt. Női megfelelőjének, a. Seleme, Salome mondai zsidó királylány történetét költők, szobrászok, festők és zeneszerzők örökítették meg. Az idei év novemberétől 1974 májusáig a megye tucatnyi helységének félszáznál több INGYENES JOGI TANÁCSADÁS. Október 27-én, szombaton 9 órától a Lapkiadó Vállalat jogtanácsosa ingyenes jogi tanácsadást tart szerkesztőségünkben; Békéscsaba, Szabad, ság tér IX III. em. 12. szobában, — HAVASI GYOPÁR A LAKÁSBAN. A kárpátaljai Rahó vánkosának egyik lakásában havasi gyopár nyílik. A helyi dobozgyár lakatosa a ritka virágok szerelmese. A környékbeli hegyekből 14 évvel ezelőtt vitte haza a havasi gyopárt. Hosszú évekig ápolta otthon a kényes virágot, s végül a gyopár teljesen hozzászokott a házi körülményekhez és ékesen virít a lakásban. — PALYAVÄLASZTÄSI KIÁLLÍTÁS. Az elmúlt vasárnap, október 21-én a Szabadkígyósi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet vezetői és a KISZ- szervezet pályaválasztási kiállítást rendezett a 7—8. osztályos tanulóknak és szüleiknek a szabadkígyósi kastélyban. óvodájában havonta tart előadásokat az „ovi-mozi”. Ez azt jelenti, hogy Békéstől Szarvasig és Elektől Mezőberényig, vagy Gerendásig sok ezer kisgyerek kap korához illő filmélményt második otthonában — hiszen a vetítések az óvodák foglalkoztató helyiségeiben lesznek. Néhány cím a film- összeállításokból: Az egér és az oroszlán. Dióbél királyfi, Pöty- työs Panni az óvodában, Szénbányászat, A Balaton. Klasszikus mesék, a mindennapi gyerekélet elevenednek meg az óvodásoknak válogatott kisfil- meken. eze- kívül pedig olyan művek szerepelnek a programban, amelyek hazánk és a világ különböző tájaival, egyes foglalkozási ágakkal ismertetik meg a legifjabb közönséget. Évforduló Huszonöt évvel ezelőtt, 1948. október 24-én halt meg — 78 éves korában — Lehár Ferenc zeneszerző, karmester. A 10 éves, zene iránt fogékony gyerek 1880-ban derült Budapestre. A Nemzeti Zenedében, majd a prágai konzervatóriumban tanult hegedülni. Húszévesen tett karmester és 12 esztendőn át maga is katona-karmesterként működött. Bécsben 1902 novemberében mutatták be első operettjét, a Bécsi asszonyokat, amely rögtön világsiker lett. Operettjeiben megújította az akkor már sablonossá merevedő bécsi operettstílust. Legkedveltebb művei: Drótostót, Víg özvegy, Luxemburg grófja. Cigány szerelem, Éva, A mosoly országa. (Fotó: Remény) Tovább bővül az AFIT gyulai szervizés javító szolgáltatása — KIRÁNDULÁS SZEGEDRE. A Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat 35 dolgozója IBUSZ, kirándulást tesz október 25-én Szegedre. Az autóbusztoirándu- lás során megtekintik a város nevezetességéit, s tapasztalatcserén vesznek részt helyi ven- déglátóiipari dolgozókkal. Az év elejém, április 2-án. kezdte meg szolgáltatását az AFIT gyulai telepe. Azóta 20 százalékkal növekedett az ügyfélforgalom, az összbevétel pedig 30 százalékkal. Növekedett a garanciaszolgáltatás, s ezen belül is legtöbben a Zsiguli kocsikat javíttatták» A közelmúltban új szolgáltatást vezettek be, az alvázlefú- vást. Bővült a műszerkészlet is, olasz gyártmányú kerékcentírou zóva1-. Hamarosan megkezdik a gépkocsik fogyasztásának mérését, illetve a fékhatásmérő üzemeltetését. Emelkedett az alkatrészárusítás is, és javult a fényezés minősége is, amióta a Lezomál festéket alkalmazzák, ^gyclefesríporkrüiik — BÁBSZÍNHÁZ gádoroson. Vasárnap, október 21-én a gádorosi ÁFÉSZ szakszervezetének rendezésében a békéscsabai Napsugár Bábegyüttes tartott előadást a község gyermekeinek. —UJJAALAKULVA: Eddig többnyire csak fotózással foglalkoztak a gyulai ifjúsági és úttörőház klubjának tagjai. Most tevékenységük kibővült, s így nevük is megváltozott, a jövő«' bőn Amatőr Fotó Film Ifjúsá, gi Klubstúdióként működnék. SZERELMI BOSSZÚ Horgászok a Hármas-Körös partján A Körös menti nyárfaligetek és füzesek már magukra öltötték aranysárga ruhájukat, az öreg folyó azonban még sok horgászt kicsal a partra. És ba nem is mindig akad hal a horgukra, a táj szépségében való gyönyörködés kárpótolja őket. Kapásra várás verőfényes napsütésben. (Fotó: Sztanyik Károlyi — IPARMŰVÉSZETI FŐISKOLÁSOK formaterveiből és kész alkotásaiból tartanak kiállítást Szeghalmon, a Móricz Zsigmond Művelődési Központiban. Az érdeklődők október 28-ig nézhetik meg a kiállítást Köszönet nyilvánítás Mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen, drága jó feleség, édesanya, nagyanya, TAKÄCS JANOSNÉ szül. KARDOS ROZALIA fremetesén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család Gyula- 1973. október hó. — VESZÉLYES TÜSSZENTÉS. Egy Puerto-Ricó-i újságíró olyan nagyot tüsszentett, hogy eltört az egyik oldalbordája. A 140 kilogrammos testsúlyú és 39 éves Rudy García elmondta kollegáinak, hogy amikor a fürdőkádból kilépve egy nagyot tüsszentett, óriási fájdalmat érzett. s a fájdalom később sem szűnt meg. A röntgenfelvétel aztán kimutatta, hogy eltört az egyik bordája. — VENDÉGÜNK KORMOS SÁNDOR. Ma. szerdán este 18 órakor Békéscsabán, a művelődési központban foglalkozást tart a Szlovák Társalgási Klub. Ezúttal Kormos Sándor, a Lu- dové Növiny munkatársa tart előadást „Petőfi a szlovák irodalomban” címmel Október 22-én Fejes László 54 éves, Előszállás, Virághegy 8 szám alatti lakos felkereste Szepesi Erzsébet 45 éves, és a véle együtt élő Nagy Sándor 36 éves. Orosháza. Szikhát 14 szám alatti lakosokat, s megtámadta, majd több késszúrással megsebesítette őket. Ezt követően a sértettek elmenekülték, Fejes László pedig a konyhát és a szobát felgyújtotta, majd borotvával elvágta a nyakát. A helyszínen meghalt. Az eddigi vizsgálat szerint cselekményeit szerelmi! bosszúból követte el. Szepesi Erzsébetet és Nagy Sándort az orosházi kórháziban ápolják, állapotuk súlyos, de nem életveszélyes. A tűz öt-hat ezer forint kárt ókozott. HALÁLLAL VÉGZŐDÖTT A CSALÁDI PERPATVAR A megyei rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya előzetes letartóztatásba helyezte Putymer Istvánné 57 éves, Bánkút, Rózsa Ferenc út 22. szám alatti lakost, mert Október 21-én szóváltás közben férjét, akivel hosszabb ideje rendezetlen családi életet élt. egy nyújtófával fejbevertte, s az olyan, sérülést szenvedett, hogy oktober 22-re