Békés Megyei Népújság, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-23 / 248. szám

a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja 1973. OKTÓBER 23., KEDD Ara: 1,— forint XXVIII. ÉVFOLYAM 248. SZÁM MA ; SZÁZEZER UTAS AZ AUTÓBUSZOKON (3. oldal) HÁZ ÉPÜL A VADVIRÁG UTCÁBAN (5. oldal) Elhallgattak a fegyverek Közel-Keleten Szovjet—amerikai kezdeményezésre határozatot hozott a Biztonsági Tanács a közel-keleti béke helyreállítására Washington A Biztonsági Tanács vasárnap éjszaka szov­jet—amerikai kezdeményezésre rendkívüli sürgősséggel összehívott ülése háromórás ta­nácskozás után, magyar idő szerint hétfőn reggel 5.50 órakor 14 szavazattal, ellenszava­zat és tartózkodás nélkül elfogadta a Szov­jetunió és USA 3 pontos közös határozati javaslatát a közel-keleti békerendezésről. Kína képviselője nem vett részt a szavazás­ban. Az elfogadott és érvénybe lépett hatá­rozat a BT szavazásától számított 12 órás ha­táridővel az ellenségeskedések beszünteté­sére szólítja fel a közel-keleti háborúban szembenálló feleket, összekapcsolva a tűzszü­net kimondását a BT 1967. novemberi hatá­rozatának azonnali végrehajtásáról intézkedő rendelkezéssel, illetve a tűzszünet hatályba­lépése után azonnal megindítandó tárgyalá­sokkal az arab—izraeli konfliktus átfogó bé­kés rendezésére. (Folytatás a 2. oldalon) Küszöbön a békeerők moszkvai világkongresszusa Magyar küldöttek nyilatkozatai Ma, kedden utazik Budapest­ről Moszkvába az a népes ma­gyar delegáció, amely — októ­ber 25. és 31. között — részt vesz a békeerők világkortgresz- szusán. Az útra kész küldöttség néhány tagjához kérdést inté­zett Tóth Ferenc, az MTI mun­katársa : milyen gondolatokkal, érzésekkel és tervekkel lesznek jelen a világtalálkozón. Dr. Pál Lénárd Kossuth-díjas akadémikus, a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatója, dele­gációnk helyettes vezetője a kö­vetkezőket mondotta: —A moszkvai világtalálkozó már nevében is tükrözi egye­temes jellegét: „a békeszerető erők világkongresszusa a nem­zetközi biztonságért, a leszere­lésért. a nemzetközi független­ségért, a békéért”. Ügy vélem — mondta dr. Pál Lénárd —, hogy az új helyzet, a béke­mozgalom új sikerei és felada­tai nemcsak indokolttá, hanem halaszthatatlanná teszik a vi­lág békeszerető erőinek ilyen széles körű találkozóját. Bizo­nyosak vagyunk abban, hogy a moszkvai találkozó — amely az előjelekből ítélve a béke világ­mozgalom történetének eddigi legnagyobb demonstrációja lesz —, az enyhülés folyamatát fi­gyelembe véve elő fogja segí­teni az imperialistaellenes erők összefogását. Mészöly Imréné, a Ganz Villamossági Művek szigetelő- anyag gyárának ifjúmunkása, az OBT elnökségének tagja: — A fiatalokban nagy haj- ! landóság él a békemozgalom tevékenységének segítésére, s ! nekünk törekednünk kell arra, hogy ifjúságunk szellemileg, j politikailag még jobban fel- vértezve találja meg saját j cselekvési terét a békeharoban. j Jóleső érzés, hogy támaszkod­hatunk a fiatalok eddigi tettei- ! nek megannyi szép példájára, arra a jó együttműködésre, amely a békemozgalom és a fiatalok szervezete, a KISZ kö­zött kialakult. , D. Káldy Zoltán, a magyar evangélikus egyház országos | zsinata elnök-püspöke, a Béke­világtanács tagja: — Az utóbbi idők egyik leg­jelentősebb eseményének tar­tom a békeerők moszkvai vi­lágkongresszusát. Rendkívül biztató jelnek tekintem, hogy a világkongresszus előkészítésé­ben számos olyan békemozga­lom Is részt vett — és magán az eseményen is képviselteti magát —, mely korábban nem tartotta szükségesnek a béke­erők egyesítését. Ez nyilván nem jelenti, hogy a különböző felfogású békemozgalmak most már teljesen egyetértenek minden részletkérdésben és uni­formizálódni fognak. Ám azt igenis jelenti, hogy a fő kér­désben egyetértenek: a béke világméretű biztosítósának szükségességében. És ez — a legfontosabb, ha mindegyik bé­kemozgalom a maga külön „színét” és erejét beleveti a munkába, igen jelentős ered­ményeket lehet elemi. — A békeerökhöz, éspedig a szervezett békeerőkhöz kell csatlakozniuk — meggyőződé­sem szerint — az egyházi bé­keerőknek és békemozgalmak­nak is. Az őszi szárazság nem akadályozta a mezőgazdasági munkákat Esőzés után a betakarítás, szántás, vetés üteme tovább nő Ma kezdődik az országos népesedéspolitikai taoácskozás Gyulán A Magyar Vöröskereszt or­szágos elnöksége, a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága, a gyulai városi tanács és a Magyar Vöröskereszt Békés megyei ve­zetősége rendezésében Gyulán a városi tanács dísztermében ma kétnapos országos népesedés- politikai tanácskozás kezdődik. Alapvető célja a párt és a kor­mány legutóbbi határozatának végrehajtásából adódó tenniva­lók megbeszélése, s e tanácsko­zással % ráirányítani a közvé­lemény figyelmét a feladatok­ra. A vitaindító előadást dr. Sza­bó Zoltán egészségügyi minisz­ter tartja Népesedéspolitikánk időszerű kérdései címmel. A ha­tározatból adódó vöröskeresztes feladatokról Ortutay Zsuzsa, a Magyar Vöröskereszt alelnöke ad tájékoztatót. Ezenkívül még 21 különböző előadás hangzik el a két napon. Többet között or­vosok. pedagógusok, állami és társadalmi vezetők szólnak a családtervezésről, az anyaság szerepéről, az ifjúság szexuális életre való neveléséről, a fel- világosító tevékenységről stb. Több megye képviselői mond­ják el a megyéjükben szerzett tapasztalatokat és az ott folyó munkát. Üzemi vezetők gyakran pa- f naszolták ezen az őszön, hogy a nagy szárazság miatt csak nagy anyagi áldozattal, fizikai erőfeszítéssel tudnak a mim» kákban előrehaladni. Ez az elő­rehaladás lényegesen kedvezőbb összképet mutat, mint a múlt esztendő azonos időszaka. Őszi búzából egy évvél ezelőtt a ter­vezett vetésterület 20 százaléka volt csak elvetve a tsz-ekben. Most, október közepén már 60 százalék. A gabonatermesztés­ben évek óta jó eredményt elért Orosházán 70, Békésen 71 szá­zalékra teljesítették a vetési előirányzatot. A kötött talajá­ról nevezetes szeghalmi járás­ban 67. a szarvasi járásban pe­dig 69 százaléknál tartanák. A gyulai éq a mezőkovácsházi já­rásban, valamint Békéscsabán és Gyulán maradnak csak alat­ta a megyei átlagteljesítmény­nek. A cukorrépa szedése is válto­zatlan lendülettel folyt a szá­razság ellenére. A mült eszten­dőben erre az időre 4183 hektárról takarították be a ter­mést, most pedig a tavalyinál nagyobb vetésterületről, már 6897 hektárról szedték fél a ré­pát A gépesítés és a répaszedő brigádok erőfeszítése tehát meghozta az eredményt Az is örvendetes, hogy a ter­vezett őszi vetések 133 és fél ezer hektáros területéből eddig 109 ezer hektárt szántottak fel. Kereken 10 százalékkal nagyobb területen forgatták meg a talajt mint egy évvel korábban. Az üzemi vezetők jó szervező mun­káját tanúsítja az is. hogy 73 ezer hektáron már a tavaszi vetések alá is szántottak. A múlt év azonos időszakáit figye­lembe véve keréken 7 ezer hek­tárral nagyobb az őszi mély­szántás területe, mint 1972. ok­tóber 15-én volt. Most, az eső­zés után a szántás, vetés üteme tovább nő. A burgonya szedését vala­mennyi gazdaságban befejezték. A napraforgó aratását ezekben, a napokban szintén befejezik, mivel október 15-én már csak 800 hektár betakarítása volt hátra a 17 ezer 997-ből. A rizs aratása is minden eddiginél jobb eredménnyel járt. Tavaly erre az időre mindössze 734 hektárról takarították be a ter­mést, most pedig csaknem 2 ezer 100 hektárról. , Az egyik legnagyobb őszi munka a kukorica törése. A tésterület csaknem 110 ezer hek­tár. Kereken 58 és fél ezer hek­tárról már védett helyen van a termés. A teljesítés 53 száza­lék. Egy évvel ezelőtt a kukori­ca betakarítása 26 százaléknál tartott. A fővetésű kilókukorica tartósítása is kedvezőbb a ta­valyinál. Az üzemék többségié­ben lényegében befejezték a si­lókukorica betakarítását. Ezek­ben a napákban további erőfe­szítéseket tesznek a téli takar­mánykészletek növelésére ter­melőszövetkezetei nkbèn. A szarvasmarha-állománynak tö­megtakarmányt tartósítanak si­lózással. A silókukorica mellett kukoricaszárból és a másodve- teményék hozamából értékes készleteket halmoznak fel- Terv szerint 396 ezer köbméter siló­teret töltenek meg, melyből eddig 261 ezer köbmétert telje­sítették. D. K, Domokos Antal kombájnvezető és Huszita István traktoros Újkígyós határában a kukorica be­takarításán szorgoskodik, (Fotó: Demény)

Next

/
Oldalképek
Tartalom