Békés Megyei Népújság, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-23 / 248. szám
Elhallgattak a fegyverek Közel-Keleten Izrael feltételeket akar szabni (Folytatás az 1. oldalról) i Szadat egyiptomi elnök, a fegyveres erők legfelsőbb pa- I rancsnoka hétfőn utasítást adott ! a Biztonsági Tanács közel-keleti tűzszüneti határozatának végrehajtására. A köztársasági elnöki hivatal ezzel kapcsolatos nyilatkozata1 rámutat, hogy az arab hadsereg hősi harca alapvetően megváltoztatta a közel-keleti válság természetét és körülményeit, s kimozdította a holtpontról a közel-keleti rendezés ügyét. Kairóban nem okozott meglepetést a tűzszüneti felhívás elfogadása, hiszen a Biztonsági Tanács határozata 'lapjában véve megfelel azoknak a rendezési követelményeknek, amelyeket Szadat elnök fogalmazott meg, múlt heti beszédében. Egyiptom számira alapvető kérdés a tűzszünet és a Biztonsági Tanács 242. számú határozatának összekapcsolása, nevezetesen nz. hogy a fegyvernyugvás beállta után azonnal hozzá kell fogni az izraeli csapatok által megszállt arab területek kiürítéséhez és a Palesztinái nép jogainak helyre- állításához. Egyiptom ebben az esetben hajlandó részt venni az ENSZ keretében rendezendő közel-keleti béketárgyalásokon. • * • Az izraeli kormány a Tel Avivban hétfőn tartott rendkívüli minisztertanácson bizonyos kikötésekkel ugyancsak elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának vasárnap éjszaka hozott határozatát. E kikötések szerint Izrael az új BT-határozat 2. pontját, az 1910. augusztus 4-én az ENSZ- ben előterjesztett amerikai tűzszüneti javaslatban és Golda Meirnek ugyanaz nap a parlamentben elhangzott beszédében szereplő definició szerint értelmezi, továbbá ragaszkodik a teljes fogolycseréhez. A nyugati hírügynökségek hétfőn, a délutáni órákban gyorshírben jelentették: az izraeli kormány parancsot adott a sinai fronton tartózkodó fegyveres erőinek, hogy hétfőn, közép-európai idő szerint, 17.50 órakor szüntessenek meg minden 'ellenségeskedést. Szíria és Jordánia szintén beszüntették a harcot. A jelentések szerint, magyar idő szerint 18 órakor elhallgattak a fegyverek az összes közel-keleti fronton. (MTI) Véget ért a szakszervezeti világkongresszus Hétfőn délelőtt, a tanácskozás nyolcadik napján került sor Várnában a Szakszervezeti Világszövetség vezető szerveinek megválasztására. A szám- vizsgáló bizottság jelentése után a jelölő bizottság vette át a szót, s javaslata alapján megválasztották az SZVSZ legfelsőbb vezető testületét, a főtanácsot. Ennek 60 ország, illetve 11 nemzetközi szakszervezeti szövetség képviseletében 71 rendes és 72 póttagja van. Magyar tagja Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, póttagja Tim- mer József, a SZOT titkára lett. A végrehajtó irodának ugyancsak tagja lett Gáspár Sándor, póttagja pedig Timmer József. Az újonnan megválasztott főtanács ezután tartott első ülésén, amelyen az SZVSZ tiszteletbeli elnökévé választották Luis Saillant-t (Franciaország), elnökévé pedig Enrique Pasto- rinót (Uruguay). Elnökhelyettesek lettek Benoit Frachon (Franciaország), S. A. Dange (India), Vilon Gueza (Dahomey) és Karel Hoffmann (Csehszlovákia). A Szakszervezeti Világszövetség főtitkárává ismét Pierre Gensous-t (Franciaország) választották. A szakszervezeti világkongresszus hétfő délutáni ülésén egész sor fontos dokumentumot hagytak jóvá. Ezek közül mindenekelőtt az a felhívás érdemel figyelmet, amelyet a VIII. szakszervezeti világkongresszus a világ dolgozóihoz és szakszervezeteihez intézett. Ez több mint kétszáz- millió dolgozó nevében hangsúlyozza: a munkásoknak osztályérdekeik védelmében erősíteniük kell a szakszervezeti akcióegységet. Ezt szükségessé teszik a kort egyre inkább meghatározó új jelenségek: a monopoltőke koncentrációját követő tömeges elbocsátások, az egyre szorosabb összefonódás a monopóliumok és a kapitalista államok érdekei között, a multinacionális vállalatok uralmának kiterjedése a világ sok államára, ami a kizsákmányoláson kívül fenyegeti ezeknek az országoknak állami szuverenitását is. A felhívás megállapítja, hogy csupán a szocialista országokban oldják meg jól a szociális és gazdasági problémákat. A világ dolgozóihoz és szak- | szervezeteihez intézett felhívás foglalkozik a mind egyetemesebbé váló enyhüléssel is. Hétfőn befejeződött a világ- kongresszus. (MTI) Budapestre érkezett Mihail Leszecsko Hétfőn délelőtt szovjet küldöttség érkezett Budapestre, a magyar—szovjet gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság 13. ülésszakára. A dele- I gációt Mihail Leszecsko, a j Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, az együtt- I működési bizottság szovjet tagozatának elnöke vezeti. (MTI) Befejeződön a vegyipari KGST-iilésszak Hazaérkezett Dubrovnikből dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, aki a KGST vegyipari állandó bizottságának 42. ülésszakán részt vevő magyar delegációt vezette. Az október j 16—19. között megtartott ülésszakon részt vett Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió delegációja, valamint az INTERCHIM igazgatóságának küldöttsége. A KGST vegyipari állandó bizottság első ízben ülésezett Jugoszláviában, amelynek küldöttsége tíz éve vesz részt a bizottság munkájában. Az ülésszakon tárgyaltak a komplex program vegyipari és papírcellulózipari feladatának teljesítéséről, valamint az 1976— 1980. évi tervkoordináció eddigi eredményeiről. Első ízben foglalkoztak nagy teljesítményű etilénberendezések és etilénveze- ték-rend szerek koordinált meg- j valósításával. A bizottság megvitatta és jóváhagyta a műtrágya, a takarmányélesztő, valí<>'int a kémiai, biokémiai és ásványi takarmány adalékanyagok gyártásiéi lesz- tésének távlati együttműködési programját. Foglalkoztak továbbá a takarmány adalékanyagok és a növényvédőszert gyártó közös üzemek építésére vonatkozó megállapodások előkészítésével és a szinitetikuska- ucsuk-ipar fejlesztését célzó együttműködéssel. Az ülésszakon végül a környezetvédelem fejlesztése érdekében távlati műszaki-gazdasági programot fogadtak el. (MTI) Országos pár térié kéziét Le n gy el or szá gba n Varsóban hétfőn reggel meg- , kezdte tanácskozásait a LEiMP első országos konferenciája. Edward Giereic bevezetőben hangoztatta, hogy az országos értekezletnek értékelnie kell a VI. pártkongresszuson elfogadott társadalom- és gazdaságfejlesztési program végrehajtását, s ennek alapján meg kell határoznia a következő két esztendő népgazdasági feladatait. „Tanácskozásiunkat egész népünk nagy figyelemmel kíséri — mondotta —, előkészítésében egész párttagságunk részt vett. A napirendjén szereplő kérdésekről több mint 38 ezer aktivista fejtette ki véleményét”. — A VI, pártkongresszuson elfogadott szocialista országépítő program végrehajtása sikeresen halad. — állapította meg a KB első titkára — az elmúlt három évben a nemzeti jövedelem évi átlagban 9 százalékkal növekedett, a tervezett 7 százalék helyett. Az összes ip>ari termelés ezalatt 33 százalékkal lett nagyobb. A mezőgazdaság termelése közel 19 százalékkal emelkedett. A reálbérek az 1971—75-re előirányzott 18—19 százalékál szemben már 1971 — 1973 között 24 százalékkal nőttek. érezhetően sikerült megjavítani a szociális helyzetet. Emeltük a legalacsonyabb keresetű dolgozók bérét. a nyugdijaikat, a parasztságra kiterjesztettük az ingyenes gyógykezelést stb. Három év alatt 620 ezer új lakást építettünk. A népgazdaságba 920 milliárd zlotyt ruháztunk be, vagyis az eredeti elgondolást 113 mdlli- árddal túlszárnyaltuk. E. Gierek emlékeztetett arra, hogy mindezt olyan körűimé- | nyék között érték el, amikor az ; 1971-ben törvényerőre emelt új ; ötéves terv már felemelte az1 előzőleg, 1970 végén elfogadott. 1 de felülvizsgált és átdolgozott 1971—1975-ös népgazdasági terv j előirányzatait. A KB első titkára az eredmé. ! nyev mellett utalt a népgazda- 1 Ságban tapasztalható feszültségekre és hiányosságokra, ezek között elsősorban a beruházási tevékenység, az anyagellátás, a belső piaci helyzet é* a külke- : reskedélem problémáit elemezte. aláhúzta, az országos konferencia egyik, legfontosabb feladata a problémák megoldásának módját keresni, s a konkrét teendőket meghatározni. (MTI) Választások végeredménye Ausztriában Vasárnap Bécsben tanácsi, Felső-Ausztriában pedig tartományi. valamint községi választást tartottak. A fővárosban a szocialisták jelöltjeire 566 729 szavazat jutott, ami 60,2 százaléknak felel meg. Az ellenzéki Néppárt 276 268 szavazattal, 29,3 százalékot ért el. Az ország har. madik legnagyob politikai pártja, a Szabadságpárt 72 537 voks- sal 7,7 százalékot kapott. A Komumnista Párt jelöltjeire 21 949 szavazat. jutott, ami 2.3 százaléknak felel meg. A DFP és az EFP 0.3, illetőleg 0,2 százalékkal csak az „indultak még” szerepét töltötte be. Fe'ső-Ausztriában a legtöbb szavazatot ezúttal a Néppárt kapta : 336 672 vokssal. 47.7 százalékkal a relatív többség birtokába jutott. A szocialistákra 306 159 választó szavazott, ami 43,4 százaléknak felel meg. A Szabadságpárt 54129 „igen”- je 7,7 százalékot jelent. Ebben a tartományban a Kommunista Párt jelöltjeire a választók egy százaléka szavazott és a párt nem érte el, hason1 óan Becshez, az alapmandátumhoz szükséges szavazatmennyiséget. Az eredmények alapján Bécsben a tanácsi testületben. a I „százak tanácsában” a szocia- 1 listák növelték — a korábbi 63- ról 66-ra — mandátumaikat. A Néppárt az eddigi 30 helyett 31 képviselőt küld a tanács választott testületébe, míg a Szabadságpártnak három képviselője lesz. Felső-Ausztriában a tartományi tanács 56 tagú „parlamentjének” pártok szerinti összetétele így a'akult: Néppárt 28, Szocialista Párt 24. Szabadságpárt 4, ebben a tartományban a Néppárt, a „feketék” visszahódították hagyományos vezető szerepüket és továbbra is ők adják a tartományi kormány elnökét A pártok vezetői első nyilatkozataikban kedvezően értékelték a „kettős szavazást^ Kreisky kancellár nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy Bécsben növekedett a Szocialista Pártra adott szavazatok száma, a felső-ausztriai visszaesést viszont a helyi politikai érdekek hullámzó tendenciájának nevezte. Schleinzer. a Néppárt e’nöke pártja erősödéséről nyilatkozott, Peter, a Szabadság- párt vezetője pedig azt hangoztatta : sikerült megvalósítani céljukat, mégpedig azt hogy egyik nagy párt se kapjon abszolút többséget Fel s6_ A uszt r iában, ami szerinte fontos politikai tényező. (MTI) Bizonytalan helyzetben vannak a chilei külföldiek A chilei hatóságok 18 órán át őrizetben tartották és kihallgatásnak vetették alá Guido Vi- cariót, az Uniténak, az Olasz ! Kommunista Párt lapjának santiagói tudósítóját. Az újságírót ! vasárnap hajnalban bocsátotta ! szabadon a santiagói rendőrség, j Chilében a junta hivatalos 1 adatai szerint 13 000 külföldi j tartózkodik. Többségüket a puccsisták azzal vádolják, hogy „beavatkoztak az ország bel- ügyeibe” és „fegyveres csoportokat alakítottak”. A santiagói nemzeti stadionban — a hatóságok bevallása szerint is — 300 külföldit őriznek. A külügyminisztérium azt állította, hogy eddig körülbelül 1700 külföldinek adtak kiiutazási engedélyt, s a közeljövőben újabb 300 főj. csoportjuk hagyhatja el az országot. Több mint 10 000 külföldi sorsának alakulásáról nincsenek értesülések. Min t emlékezetes, a Népi Egység kormányzásának éveiben Chile menedéket adott mindazoknak a latin-amerikai hazafiaknak, akiket a hazájukban hatalomra került jobboldali és diktatórikus rendszerek kényszerítettek távozásra. (AP) Az új afrikai állam: Bissau-Guinea 1973. szeptember 26-án Portugal-Guinea háromnegyed részét kitevő felszabadított területén új. szuverén, demokratikus állam alakult, Bissaui-Guinea Köztársaság. Nyugat-Afrikában, Szenegál és Guinea közé beékelődő 36 125 kmi területű, 600 ezer lakosú, hatalmas erdőségekkel rendelkező ország. A lakosság főleg mandzsák, fülbe, balante és mandigó törzsekhez tartozik, 95 százaléka írástudatlan. 1446-ban portugálok fedezik fel a mai Portugál-Guinea partvidékét, amelyet később a rabszolgakereskedelem központjává tettek. 1879-ben közigazgatásilag a Zöldlöki-szigetektől különvált. 1956, szeptember 19- én alakult meg a Zöldfoki-szi- getek Afrikai Függetlenségi Pártja (PAIGO), amely 1961. ben felszabadító háborút indított a gyarmat függetlenségéért. 1964-ben Portugál-Guinea harmadát, 1971-ben pedig már kétharmadát ellenőrizték a felszabadító erők. A fokozódó portugál terrorbombázások és 50 ezer jól felszerelt portugál katona támadása ellenére az ország felszabadító erői a gyarmat területének 75 százalékát vonták ellenőrzésük alá. Kedvezőtlen éghajlati viszonyokkal és fejletlen mezőgazdasággal rendelkező állam. A növénytermelés (földimogyoró, pálmamag, kókuszdió, mandula, rizs, kukorica) és az állattenyésztés (szarvasmarha, kecske, juh, sertés) elsősorban belföldi igényeket elégít ki. Az Ipart csak az élelmiszer-feldolgozás jelenti. Az ország bauxit-. kőolaj- és érckészletei reményt keltőek, de egyelőre kiaknázatlanok. A Portugáliával folytatott külkereskede’mében földi- mogyoró, kókuszdió, faáru, állati bőr, illetve textiláru, élelmiszer és gép szerepel. 2 rnËjms 1973. OKTÓBER 23