Békés Megyei Népújság, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-22 / 170. szám

n

ree! n$nli я tafia*

rí tónő sajnálkozott Misán, az и||| [m egészségőrön, amint az jobb keU

zével a bal vállát maszírozta. Hogy meg van viselve ez a szép szál ember.

Huszonöt évet dolgoztak együtt az egészségügyi osztályon, de eny- nyi ideig még nem beszélgettek. Hogyan is lett volna rá módjuk, amikor Erzsi néni minden reggel öt órakor bement takarítani és ott volt fél nyolcig, amíg a többiek szállingózni kezdtek, majd késő délután folytatta, amikor azok elhagyták az irodákat, tgy dolgozta le a napi nyolc órát, hogy a többit ne zavarja munkájában. Misával ritkán találkozott, mert az sokszor csak beszaladt reggelenként, átadta az előző napi feljegyzéseit, átvette a városi orvos utasításait, aztán biciklire ült és elkari- kázott a boltokba, közkonyhákra, fodrászüzletekbe, a cigánytelepre, meg az Isten tudja még hová. És mondta, jegyezte, mire vigyázzanak, hogy elkerüljék a fertőzést.

Misa most egy teletömött borítékot fogott a bal kezében^ Erzsi néni pedig kicsiny. szikkadt kezében úgy tartotta maga előtt a porszívó műanyagcsövét, mint a vadász a puskát, mielőtt elindul vadat ejteni. Délután 5 óra volt, most szállingóztak el egymás után a többiek. Misa a városi orvos szobájából hozta magával a borítékot. Benne volt a munkakönyvé, meg egyéb okmányai.

— A teremtésit vélem kibabrált a sors, Erzsi néni. Hol я vállamba. hol a lábamba, hol a derekamba nyilallik. Sokszor pedig meg kell kapaszkodnom a székben, hogy kétrét hajolva mehessek arrébb. Any- nyira meggörbít ez a nyavalya, hogy nem bírok kiegyenesedni. Erőltetem, de a fájdalom nem enged.

— Elég baj az lelkem — bólogatott Erzsi néni.

— Nagyon kibabrált velem a sors. Viszem is már a munkakönyvemet — mutatta Misa a nagy borítékot. — Pedig még nem töltöttem be az ötvenet sem. Még nem vagyok benne a korban és máris nyug- dijb„ kell mennem. Még dolgozhatnék tiz esztendeig, ha nem üt belém ez a nyavalya.

— Elég baj az lelkem — ráncolódott össze a homlokára száradt bőre Erzsi néninek.

— Addig ember az ember. amíg erővel bírja. Milyen jó Erzsi néninek. Ügy lett nyugdíjas, hogy elérte a kort és még dolgozhat. Ha csak fél műszakot, akkor is.

— Hál’ istennek, ha gyengébben is, de bírom magam. Merthogy jól jön egy kis kereset a kis nyugdíjhoz.

— Akármennyi az, csak he babráljon ki az emberrel a sors úgy, mint velem. Emlékszik még Erzsi néni arra a Misára, akit nem fogott sem az eső, sem a hó?

— Már hogyne emlékeznék rá.

— A fagyos téli szél sem babrált ki velem. Ha szembe kellett mennem vele, úgy hajtottam a biciklit a teremtésit, hogy ropogott a lánca.

— A hideg szél, az hűtöt- te ki a csontjaidat lelkem.

— Sokszor az szárította meg rajtam a havas esőtől átázott kabátomat.

— Most már lelkem meleg vízben áztatgatod a lábadat. «

Bafioe Mihály kínosan

felnevetett. Merthogy az anyakönyvi bejegyzés szerint annak nevezték, de jószerével azt már csak 6 tudta, meg a bérszámfejtő, aki я fizetését számolta. Akkor ragadt rá a Misa név. amikor még lobogó fekete sörénnyel és mindig mosolygó arccal nyitott be a boltokba, a közkonyhákra, a fodrászüzletekbe. A cigánytelepen is így ismerték, s ha feltűnt a putrik közt, a purdék kórusban kiáltották: „Megjött Misa!” És félkaréjba fogva kísérgették a gidrek-gödrölk közt.

A mosoly most sem tűnt el az ajkáról, de a haja szürke lett, zöldes szeme fényét pedig mintha savóval löttyintették volna be.-p- Misa elmegy és most már vége mindennek. Mintha nem is lennék ezután.

— Hová gondolsz? — nézett Misára Erzsi néni.

— Odagondolok, hogy a

gasztotta Misa szakszervezeti könyvébe, azt magyarázta, hogy gyűlés lesz, amelyen Kánya Imre tart beszédet.

— Tudod lelkem, az a jól megtermett szőke ember, aki a megyei szakszervezetnél van. Az a bőbeszédű. Ha akkor nem kínoz a nyavalya, eljöhetnél.

Miután beragasztotta a bélyeget, gyorsan felpattant a székről, mert takarítania kell. s végigsimította apró kontyba csavart, ritkuló gesztenyebarna haját, majd a cipőjét rángatta fel. Lehajolva olyan csomónak látszott, mintha valaki az ajtónál elszórt gallyakra dobálta volna a ruháját.

Misa meggörbülve kísérte

Bz ajtóig Erzsi nénit és fel- felszisszenve mondta:

„Majd csak a bőrömbe búvik megint kis időre a régi Misa. De ha nem is, csak a derekamat ne enné

MISAVAL KIB ÁBRÁIT A SORS

Cserei Pál novellája

családomon kívül ki gondol ezután rám? Senki! Eszembe jut az is, hogy Erzsi néni mindig annyi szakszervezeti bélyeget hozott havonta a megyei központból, áhányan voltunk. Most már nem tudom, hogy lesz ez, mert nem tartozom ide. Pedighát soha nem maradtam el a szakszervezeti tagdíjjal. Mert kell az embernek, hogy valahová tartozzon.

— Már miért maradnál el ezután? — villant fel Erzsi néni méiven ülő szeme. — Én vagyok a bizalmi és ezután is annyi bélyeget hozok, mint eddig. Amikor meg Jövök délután takarítani, vagy megyek hazafelé, ahogy jobban jön ki, elviszem hozzátok, ügy is utamba esik. Ennyi tisztességgel tartozunk egymásnak...

És Erzsi néni minden hónapban bekopogtatott Misához. Az ajtó mögött mindig lehúzta lábáról a cipőjét és úgy lépett be a szobába. Misa újra és újra mondta neki, miért teszi ezt, nem római pápa ő, sem veszprémi püspök.

— Tudom lelkem — nyugtatta Erzsi néni Misát. — Azért is hozom jószívvel. A cipőmmel meg ne törődj. Azért vetem le, mert mindenféle szemétben járok és nem akarom a talpamon behordani. Vedd csak elő a szakszervezeti könyvedet

Misa olykor a derekához kapott és megrándult az ajka, amikor emelkedett fel a székről.

— Látja. Erzsi néni, így rakoncátlankodik ez a nyavalya. Néha meg úgy vagyok, mintha semmi bajom nem lenne és azt hiszem, hogy újra a régi Misa bújt vissza a bőrömbe. De hát ez csak addig tart, a teremtésit, és újra nyomkodom hol a lábam, hol a vállam. hol a derekam. ■

Egyik alkalommal Erzsi néni, miközben nyálazgatta a bélyeg hátulját és beraakkor a nyavalya, hogy kiegyenesedhessek. A vállam, még ha vacakol is, azt elnyomkodom gyűlés közben is.”

Ügy is lett, hogy Misa a gyűlésen egyenesen tudott állni. Vállát sem kellett mászíroznia. a lába hasogatott, de azzal úgy tett, hogy hol az egyiket, hol a másikat emelte kicsit meg és tekergette, rázogatta,

miközben Kánya Imrét figyelte, aki olykor magasba lendítette karját, vagy tenyerével a mellét veregette. Amikor meg a bürokráciáról beszélt, az Öklét rázta.

— Tíz és tízezrek nevében mondom elvtársak, szaktársak: Minden erőnkkel harcolnunk kell e rém ellen. Mert a bürokrácia megbéklyózza az értelmet, elposványítja az emberi érzelmeket. Mindent úgy rág, mint a szú a deszkát, a ge_ rendát.

— Ügy van! .— hangzott kórusban a tanácsháza dísztermében.

— Le vele! — röppentek a közbekiáltások.

Kánya Imre elégedetten hordozta körül a szemét a gyűlés résztvevőin, majd halkan odaszólt annak, aki elnökölt: „Ugye, hogy támogatnak bennünket a dolgozók, ha jól szolgáljuk az ügyüket?” Az elnök visz- szaszólt: „Ügy igaz”.

A gyűlés végeztével, amikor Kánya Imre lejött a pódiumról, Misa elébe kec- mergett és a kezét szorongatva mondta annak: „Jól odamondogatott a szaktárs, a teremtésit. Akinek kell, érthet belőle”.

— A. dolgozók érdeke ezt kívánja meg — mutatott körül félkézzel Kánya Imre a díszteremben, ahonnan az emberek a két szárnyas ajtón vonultak ki a folyosóra.

A gyűlép után egy jó héttel jutott el a hír Misához, hogy Erzsi nénit halva találták és már el is. temették, A szomszéd ->4 két ns- pig nem látták se elmenni hazulról, se visszajönni,

ezért gyanút fogtak. Kopogtak. zörögtek, de Erzsi néni nem válaszolt, a kulcs pedig belülről volt ráfordítva az ajtóban. Ki is feszítették aztán „z ajtót és Erzsi nénit ott találták öreg deszkaágyában. Az orvos azt

mondta, hogy „fáradt szíve két napja pihent meg”.

— Jól járt szegény — mondták. — Ügy is olyan egyedül volt. — Férje négy

1 éve az új lakótelepi építkezésen egy kőrakásra esett le három emeletnyi magas állványról és még ott helyben kiszenvedett. Gyerekei nem voltak, rokonait pedig még maga sem tudta, melyik merre van.

Misa nagyon bánkódott, de ha már így hozta a sors, legalább azt tudta volna, mikor temetik Erzsi nénit, hogy megadta volna a végtisztességet.

— Most már hjába emészted magad apa — nyugtatta a felesége Misát. — Összeválogatok egy csokorra való szép virágot a kertben és ki visszük együtt a sírjára.

— Nagyon jó lesz anya — mondta Misa. Aztán meg utána nent a feleségének, s hol az egyik bokor rózsához fordult, hol я másikhoz és bicskával levágott egy- egy szálat majd odatette a többihez a fűre, ahová a felesége rakta..,

A napok, hetek, hónapok lassan teltek tovább. De most már nem volt Erzsi néni, és hónap elején nem hozta Misának a szakszervezeti bélyeget.

— Csak szólok ezért már Kánya Imrének —""mondta a feleségének Misa, amikor már ötödik hónapja nem kapott bélyeget. — Valahonnan kapnom kellene. Negyvenhat óta tartozom a szakszervezethez, s nem akarnak talán csak úgy kihagyni?

Felesége csitította, ne eméssze magát, Kánya Imre majd csak elrendezi a dolgot. És amikor Misát hagyta a dereka kiegyenesedni, felkereste Kánya Imrét.

— Örülök, hogy látom, szaktárs — rázta meg Misának a kezét a jól megtermett tisztviselő. — Mi járatban, mi járatban?

—• Meghalt Erzsi néni, a szakszervezeti bizalmi és azóta nem kapok bélyeget. Pedig annak már öt hónapja. Itt van nézze meg — nyitotta szét a tagsági könyvét Misa. — öt hónap óta nincs beragasztva.

Kánya Imre ujjaival szőke haja közé túrt és mosolyogva mondta: „Hát ha annyira ragaszkodik ehhez, akkor írjon nekem erről egy levelet és aztán hivatalosan intézkedhetek.”

— Én levelet írjak, Kánya szaktárs? — nézett döbbenten Misa. — Hát negyvenhat óta szakszervezeti tag vagyok. Itt a tagsági könyvem, ez bizonyítja.

— Azt látom. De az ügyben másként nem lehet eljárni. Mindennek megvan a maga rendje. Ezt azt hiszem, a szaktárs is megérti.

— Meg hát, я teremtésit. Megértettem a gyűlésen is, hogy a bürokrácia úgy rág mindent, mint a szú, a deszkát, a gerendát. Most engem rág — dugta ingerülten a belső zsebébe tagsági könyvét Misa, majd megmarkolta a kilincsét és kirántotta az aítót. Amikor kilépett, hirtelen megfordult és visszaszólt: — Még magával is kibabrálhat a sors, Kánya szaktárs! — és úgy elsietett, mintha soha nem fájt volna a lába.

Kánya Imre rántott egyet a vállán, micsoda értetle- nek az emberek.« _

Kvolcvaa éve született Majakovszkij

ladimir Mlajakovszkij, a világ első szocíV

alista államának első nagy költője nyolcvan évvel ezelőtt, 1893. július 19-én született.

Kaukázusi erdész fia volt, Moszkváiban végezte a gimnáziumot, de röpiratok terjesztése miatt kicsapták, s börtönbe került. Kiszabadulása után ipar- művészetet, festészetet tanult. De a képzőművészeti akadémián sem tűrtéik meg sokáig, innen is távoznia kell, ezúttal a konzervatív esztétikai irányzatokat kicsúfoló futurista írásai miatt.

1911—12-ben jelentkezik első verseivel. Ebben az időben a fiatal orosz költők — a francia szimbolisták hatására — alkotásaikban zenei hatásokra törekszenek, ök maguk adták elő verseiket — sokszor zenekíséret- tel. Majakovszkij is szerepelt ezeken az „irodalmi koncerteken”, ő azonban a mindennapok problémáit énekelte meg, az illegális, földalatti kiáltványok nyelvét használta. Fellépése nagy vitákat ébresztett, de Gorkij metiéálit, bátorította.

Az októberi forradalom győzelme után vált népszerűvé a szélesebb közönség előtt. Verseikkel, újságcikkekkel, plakátokkal, munkásoknak tartott előadásokkal harcolt a szocializmus ügyének győzelméért. .Alkalmi költő” — mondták róla lekicsinylőén. Valóban alkalmi-költő — de egyszersmind örökké aktuális. 191? és 1930 között nem volt olyan jelentős esemény hazája életében, amely ne ihlette volna írásra. Tehát a szocializmus építése hőskorszakának zsenijeként irta be nevét a szovjet és a világirodalom történetébe.

Harcol a kispolgári tehetetlenség, a megalkuvás ellen. A nép győzelméről, munkája eredményéről vall lángoló lelkesedéssel. Lenin című hatalmas költeményében Lenin alakjának, s a forradalomnak állít emléket. Nagy forradalmi eposza a „Százötven millió”. 1915-ben, a Nadrágban járó felhő című munkájában vall ars poétikájáról, költői hitvallásáról, élete utolsó szakaszában egyik utolsó költeménye a Teli torokból művészi elveinek nagy összefoglalása. Életében sokat támadták, nem értették vagy nem akarták érteni, egy tragikus szerelem tovább roncsolta, őrölte idegzetét. Tragikus halállal halt meg fiatalon. 1930-ban. Majakovszkij a modern művészi irányzatok eredményeit forradalmi mondanivalóval ötvözte. A forma megújítója, merész képei, 'széttördelt verssorai dinamikus erővel és nagy műgonddal szólaltatják meg az „alkalmi témákat” is. Lírai költeményeken kívül színmüveket is írt: a Gőzfürdő és a Polosta éles gúnnyal bírálja a fejlődést gátló, gáncsoló erőket.

Magyarországon korán megismerték Majakovszkij nevét, művelt. Verseit Radó György, Képes Géza, Szabó Lőrinc, Hidas Antal fordították. Tiszay Andor írta

meg életrajzát. Hogyan kell verset írni című tanulmányéit a költői alkotás titkairól Békés István fordította.

A HoríJhy-korszákban gyakran szerepelték költeményei munlkás-ezavalókórusok műsorán. Csak tragikus halála után — a külföldi sajtó méltatása nyomán —■ döíbbent rá a magyar rendőrség, hogy egy nagy költő verseit szavalták éveken át.

A felszabadulás óta a legnépszerűbb, legismertebb szovjet költő Magyarországon, s ugyanakkor az egész világon érvényesül már mindaz a művészi vívmány, amellyel eredetisége, zsenialitása megajándékozta az egyetemes kultúrát. Ferch Magd»

F. V. Gladkovra emlékezünk

a szegény paraszti családból származó Fjodor Vasziljevic» Gladkov Marx Károly halálának évében, 1883. június 21-én, 90 éve született a Volga vidékén. Sanyarú gyermekévei voltak, hamar megismerte a nélkülözésit. Tizennyolc éves korában tanító lesz, és egy elbeszéléssel megteszi a? első lépést az írói pályán. Gladkov hosszabb időt tölt Szibériában, s 1905- ben már nemcsak szemlélője a né p megmozdulásának) hanem Lenin pártjának tagjaként harcol a felszabadulásért. Ezért a cári kormány börtönbe veti, száműzi, majd rendőr) felügyelet alá helyezi.

Az író igazi tehetsége 1917 után bontakozik ki. A forradalom előtt írt művei is csak előkészületnek tekinthetők munkásságában. A világhírnevet az 1925- ben megjelenő Cement című mű hozza meg Glad- kovnak. Ez „ regény méltán került a korszakot megnyitó világirodalmi alkotások közé. Gladkov regényének érdekességét az adja, hogy művében már nem a polgárháború eseményeit örökíti meg, mint ahogy azt számos kortársa tette, hanem egy új korszak kezdetéről, az építőmunka megindulásáról szól. A mű magába sűríti a kor általános problémáin kívül az egyéni problémákat i&, az elkeseredett küzdelmet a szabotázsakciók ellen, a harcot a kivárás álláspontjára helyezkedő ellenforradalmárckkal, küzdelmet a műveltség megszerzéséért és az ismeretek elsajátításáért, a7 egyéni élet alárendelését a közösségi élétnek. a családi élet, valamint a férfi é*. a nő viszonyának kérdéseit a szocialista társadalomban.

A Cement igazi értéke a műből áradó optimizmusban rejlik, mely optimizmus minden nehézségen, szennyen é* fájdalmon diadalmaskodik. A mű a mai olvasóhoz, is közel áll, mert érzékelteti napjaink emberével, hogyan éltek, éreztek, gondolkodtak és harcoltak az emberek az ieazi emberi társadalom hajnalán. Az új élet ábrázolása Gladkovnál merész kísérletekkel és új formai megoldásokkal jár együtt. Nevét méltán sorolják a szocialista-realista írók legjobbjai közé. Lengyel Zoltán