Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-19 / 115. szám
» ! \ Hírek Indokínaitól Dr. Tímár Mátyás és dr. Bíró József Közel-keleti piac Washington Az amerikai szenátus külügyi bizottsága ellenszavazat nélkül jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely erőteljesen korlátozza az elnök' katonai egységek harci bevetésére való jogait. A rendelkezés csupán azt teszi lehetővé az elnök számára, hogy a kongresszus jóváhagyása nélkül legfeljebb 30 napi időtartamra küldje harcba csapatait „az amerikai erők, vagy területek elleni támadás, illetve támadással való fenyegetés _ elhárítására, továbbá a külföldön veszélybe került amerikai állampolgárok megmentésére”. ! Ezt a javaslatot a szenátus tavaly egyszer már jóváhagyta. A szenátusi bizottság most leszögezte, hogy a törvényjavaslat nem vonatkozik „a jelenleg folyó ellenségeskedésekre”, vagyis nem köti meg az elnök kezét a dél-vietnamj és kambodzsai felszabadított területek elleni bombatámadásök elrendelésekor. Mint Javíts republikánus szenátor, az indítvány benyújtója rámutatott, Nixon ugyanakkor nem kezdhet újabb A német kommunista párt nagygyűlése Bonn Mint az APN szovjet sajtó- ügynökség Bonnba és Kölnbe j kiküldött tudósítói jelentették j pénteken, csaknem azzal egy- időben, hogy a bonni repülőtérről elindult a Leonyid Brezs- nyevet és vendéglátóit szállító Mercedesek hosszú sora a kijelölt szálláshely felé, a bonni | óvárosban, a Münsterplatzon a Német Kommunista Párt rendezésében megkezdődött az első üdvözlő nagygyűlés. A nagygyűlésen részt vettek a német szocialista munkásif- ják, a haladó társadalom és a különféle diákszervezetek képviselői, eljöttek a nagygyűlésre a Ruhr-vidéki szénbányászok, a mannheimi csőgyári munkások, az esseni kohászok, valamint más iparvidékek dolgozóinak delegációi, küldöttei, hogy kinyilvánítsák, rokonszenvüket Leonyid Brezsnyev iránt. A pénteki rendezvény lényegében a május 19-i nagygyűlés főpróbája volt. (APN) szárazföldi káíónai akcióba Vietnamban és Laoszban. A képviselőház külügyi albizottsága hasonló lépéseket tett a kongresszus alkotmányos jogának helyreállítására a hadüzenetről szóló döntéssel kapcsolatban. (AP) Toktó A tokiói külügyminisztériumban megkezdődött Japán Indokínában akkreditált nagyköveteinek és a minisztérium vezetőinek kétnapos értekezlete. A tanácskozás központi témája annak meghatározása, hogy a Tanaka-kormány mikor ismerje ei diplomáciailag a Vietnami Demökratikus Köztársaságot. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy a közelmúlt- ! ban Hanoiban járt japán kül- ügyminisztériumi delegáció 1 megállapodott a VDK vezetői-1 vei, hogy legkésőbb júniusban ' megkezdik a diplomáciai kapcsolatok felvételének előkészítését célzó tárgyalásokat Faîuvégi Lajos pénzügyminisz- ter és Géza Tikvicki, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács tagja pen teken a Parlament delegációs termében aláírta a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság VI. ülésszakának jegyzőkönyvét, s ezzel véget ért a bizottság ülésszaka. Az együttműködési bizottság május 16. és 18. között tartotta Ülésszakát, amely egyben iubi- leurhi tanácskozás volt, mivel a bizottság tíz évvel ezelőtt jött. létre a két kormány egyezménye alapján. A két delegáció vezetői ünnepi megemlékezésükben pozitívan értékelték a gazdasági együttműködés tízéves eredményeit. A két ország áruforgalma tíz év alatt több mint háromszorosára emelkedett, s elérte a 123 millió dollárt. Magyarország és Jugoszlávia között 1973. január 1-én új fi- í zetésl egyezmény lépett életbe, ; bevezették a konvertibilis va- ; lutában történő fizetést és elszá- ; molást, ami a további gazdasági • együttműködés újabb feltételeit ; teremtette meg. ; Mindkét fél sokoldalúan meg-,: vizsgálta a bizottságnak az V. ! es VI. ülésszak között kifejtett ! fogadta a bolgár könnyűipari minisztert A Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából hazánkban tartózkodó Sz. Zsulevet, a Bolgár Nép- köztársaság könnyűipari miniszterét pénteken hivatalában fogadta dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese. Ugyancsak pénteken fogadta Sz. Zsulevet dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter is. Mindkét megbeszélésen a két ország könnyűiparának együttműködéséről, a kapcsolatok továbbfejlesztéséről tárgyaltak. Elkísérte a látogatásokra bolgár partnerét Keserű János- né könnyűipari miniszter és ott volt Sztrasdmir Iliev. a Bolgár Népköztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) munkáját. Jelentősnek tartják, hogy ebben az időszakba került sor Fock Jenőnek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének és Dzsemal Bijedics- j nek, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Végrehajtó Tanácsa elnökének találkozójára, ezenkívül más állami és gazdasági vezetők személyes eszmecseréire. E közvetlen kapcsolatok az együttműködés bővítésének újabb feltételeit teremtették meg. Széles körűen megvizsgálták az ipari kooperáció, valamint a ter- J melési és műszaki együttműködés más fői-máinak kialakításában elért eredményeket. Kiemelték, hogy mindkét fél érdekelt az Adria kőolajvezeték építésében, valamint a kőolaj- j ipari, a tiniföld- és alumínium- ipari. a petrolkémiai stb. együttműködés 'kiszélesítésében. Pozitívan értékelték a két ország tervező szerveinek képviselői közötti kapcsolatokat. (MTI) A közepes gazdasági fejlettségű országok csoportja messze az elmaradott gazdaságú ázsiai és afrikai országok előtt jár, de még nagy távolság választja el a világ 12 gazdaságilag élenjáró országától. A közepes fejlettségű országok, köztük hazánk, természetesen el kívánják érni a gazdasági fejlettség magas szintjét. Melyek a kilátások? Bíztatóak-e a távlatok? Milyen fejlettségi színvonalon áll majd a magyar népgazdaság 2000- ben? Távoli, de belátható idő. Csaknem annyi idő választ el bennünket a század és az ezredfordulótól. amennyit a fel- szabadulás óta magunk mögött hagytunk. S az elért eredmények nyomán bizalommal tekinthetünk a jövőbe. Ha az utóbbi évek átlagával, hatszázalékos nemzeti jövedelem-növekedéssel számolunk a jövőben is minden esztendőben, akkor a negyedik ötéves terv utolsó esztendejében az egy főre jutó nemzeti jövedelem meghaladja az ezer dollárt, 2000-ben pedig a 4600 dollárt. Ez igen magas fajlagos szám 30 százalékkal haladja meg az USA hasonló mutatójáS ok érdekeset és hasznosat lát, hall és tapasztal az ember, ha megpróbálja nyomon követni' exportáruink útját, fogadtatását külföldön. Nemrégiben három közel-keleti országban : Libanonban, Kuwaitban és Irakban jártam, és a kint tapasztaltak alapján mindenekelőtt azt szeretném hangsúlyozni, hogy termékeinkkel, szolgáltatásainkkal nem vallunk szégyent. Egyre több olyan árut tudunk külföldön eladásra kínálni, amelyek megállják a versenyt más országok áruival szemben, megalapozzák, vagy tovább erősítik jó hírnevünket a kinti kereskedőknél és felhasználóknál. Persze a jó termék önmagában nem elég. Hogy azt külföldön megvegyék, hogy az első üzletkötést továbbiak kövessék, ahhoz sok egyéb is szükséges. Ott kezdődik, hogy a piacon meg kell ismertetni áruinkat, — sót sokszor magunkat, országunkat is, hiszen például Kuwaitban 10 —15 évvel ezelőtt körülbelül annyit tudtak rólunk, mint mi őróluk, vagyis úgyszólván semmit. 1972-ben pedig kuwaiti exportunk értéke 6,5 millió dollár volt, az exportlistán könnyűipari, gépipari és mezőgazdasági termékek egyaránt megtalálhatók. Nem egy textilárunk ma már keresett termeknek számít: ha például fiúöltönyeink kifogynak az üzletekből, sok vásárló inkább megvárja a következő szállítmányt, ahelyett, hogy az üzletben található más öltönyt vegye. Külkereskedelmünk mindhárom országgal lendületesen fejlődött az elmúlt 10—15 év alatt, de utam során gyakran hallottam, hogy az eredmény több és jobb is lehetne, ha... Ha például több lenne az iparban és a külkereskedelemben az arabspecialista. Vagyis olyan szakemberek, akik alaposan ismerik a piacot, a helyi sajátosságokat. Mert az arab országokban más kereskedelmi hagyományok, más szoktok vannak, mint például Európában, több türelem, hosszabb Idő szükséges ahhoz, hogy egy üzlet létrejöjjön. Sok jó propaganda-akciót hajtott végre külkereskedelmünk ezekben az országokban az elmúlt években: Bejrútban és Kuwaitban magyar nápok, részvé- ! tel a bagdadi vásáron, a HUN- GAROTEX divatbemutató-so- i rozata Kuwaitban és Bagdadnak 1968. évi szintjét. Persze közben a tengeren túl sem áll meg az élet. Az Egyesült Államok egy lakosra jutó nemzeti jövedelme 2000-ben — ugyancsak az' utóbbi évek növekedési ütemét előrevetítve — előreláthatóan még mindig kétszerte nagyobb lesz, mint hazánké. De ne feledjük: a jelenlegi mintegy 3,5-szeres különbséget dolgozzuk le kétszeresre! Nem is beszélve arról, hogy szociálisa viszonyaink között az elosztás sokkalta igazságosabb, a fogyasztás pedig bizonyosan észszerűbb lesz majd. Magyarországnak mintegy 12 millió lakosa lesz 2000-ben s az fejlettebb gazdasági viszonyok között él majd, mint az akkori Ausztria és Anglia lakossága. A jövő lehetőségei, kilátásai kizárólag attól függnek, milyen mértékben sikerű,’ évről évre a nemzeti jövedelmet gyarapítani. Méghozzá új, intenzív módszerekkel. mivel a hagyomá- ftyos extenzív fejlődés forrásai kimerültek. így a nemzeti jövedelem növelésének legfőbb módszerévé a termelékenység emelése válik. Szakipari munkákat ! szobafestő-mázoló, bádogos, vízvezeték-szerelő, kózpontifű- tés-szerelő, üvegező és tatarozást rövid határidővel — j garanciával vállalunk Gyártmányaink: 20—30Í—40 betoncsövek, 60x100 BH-elemek járdalapok 20x20-as színes-mintás cementlapok, különböző fénypontmagasságú acélcső lámpaoszlopok, fényszórótomyok. Mezőkovácsházi Építőipari Szövetkezet Véget ért a magyar—jugoszláv együttműködési bizottság jubiláns ülésszaka Helyünk a világban Lehetőségeink és kilátásaink az ezredfordulóra 2. ban. stb. Ezek a rendezvények kiválóan alkalmasak arra, hogy még több ember figyelmét felkeltsék Magyarország, illetve a magyar áruk iránt. De sokszor nincs folytatásuk a megkezdett tárgyalásoknak, nem küldik meg időben a kért ajánlatot. Ki tudja, hány kedvező üzlettől esünk el az ilyen nemtörődömség, lassúság miatt? A vállalatok munkája nem fejeződik be az áru eladásával, résziben azért, mert — különösen gépipari termékeknél — szervizre, alkatrészutánpótlásra van szükség, részben pedig, mert ha már bejutottunk egy piacra, nemcsak egyszer akarunk eladni. Kuwaitban is, Irakban is egész kis magyar kolóniák működnek. Irakban 14 főnyi Mogürt- szerviz működik, 36-an olajkutat fúrnak, Kuwaitban tízen dolgoznak transzformátor-alállomások építésén. Az előbbi felsorolásban több olyan üzlet, megbízás is szerepel, amely már nem az első az illető országban. Irakban eddig 5 olajkutaf fúrtunk, hamarosan készen lesz a hatodik. Kuwaitban 3 szabadtéri transzformátor- aláHomást építettünk, most 5 zárttéri épül éa további nyolcra írtak alá mogállapodást, ezenkívül szállítottunk kisebb transzformátorokat is. Ilyen üzleteket első alkalommal nem könnyű létrehozni, hiszen igen sok céggel kell megvívni a versenyt, a második üzletkötés viszont már feltétlenül a kinti partnerek bizalmának, megelégedettségének a jele. H ogy ezt hogyan lehet kiérdemelni? Pontos, a szerződésben kikötött feltételeknek megfelelő szállítással és üzembe helyezéssel; a berendezések kifogástalan működtetésével, az esetleges reklamációk gyors elintézésével. A legismertebb cégeknél is megtörténik, hogy egyik-másik terméküknél üzemzavar, előre nem látható hiba következik be. A mi szállításaink között is volt ilyen, — s kuwaiti partnereink a mai napig nem felejtették el, hogy ezt a hibát milyen gyorsan rendbe hoztuk. Az azóta feladott rendeléseik tanúsítják, hogy a reklamáció példásan gyors elintézése nagymértékben megnövelte a bizalmukat iparunk és kereskedelmünk iránt. Sz. W1 ■mnimiMninoMw* A már idézett prognózis szerint tízévenként a magyar ipar termelése megkétszereződhet s így az 1970. évi szint 2000-ig megnyolcszorozódhat. Vagyis gyermekeink másfél hónap alatt termelhetnek majd annyit, mint mi egy év alatt. S az ezredfordulón már nálunk is al- ka’ mázzák majd a tudományos és technikai forradalom olyan eredményeit, amelyekkel napjainkban jobbára csak a fantasztikus irodalomban lakkozhatunk. Uj anyagok, szupravezetők, mikroötvözetek, elektron- sugaras és ultrahangos meg- munkálás. Természetesen tért hódít az atomenergia és a kibernetika is. Merjünk álmodozni — vallotta Lenin. S a szovjethatalom nehéz napjaiban kidolgozták az akkor fantasztikusnak tűnő villamosítási tervet, a Goelrot s ez a program már régen történelem. de ma is tanulságos. Jelzi, hogy a távlat erőt ad, megtermékenyíti a napi munkát, növeli a felelősséget. Naponta kell tehát síkra szállni az újért, a korszerűért, a szervezettebb munkáért. Ez utóbbi aktualitását aláhúzza. hogy az elemzések szerint gazdasági elmaradottságunknak nagyobb része vezethető vissza szervezési okokra és csak a kisebb része származik csupán az alacsony műszaki technikai színvonalból. Az ezredfordulót es a gazda-