Békés Megyei Népújság, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-04 / 79. szám
Három rohamsisak Sz, Lukács Imre elbeszélése Hincz Gyula grafikája w Útkereső filmek és a közönség A Filmfóigazgatóság filmátvételi irányelveinek egyik nagyszerű alapelve: valamennyi ország filmtermésének legértékesebb és legszínvonalasabb alkotásait kell elérhetővé tenni 9. magyar közönség számára Sőt — s ez új törekvés — megérthetővé! Természetesen nem úgy, hogy az új formanyelven szóló filmeket a haladó, de eszközeiben szokatlan alkotásokat száműzzük ja mozivászonról. Ellenkezőleg: segítjük az úgynevezett „művészfilmek” találkozását a közönséggel. Mégpedig azáltal, hogy a közönséget megtanítjuk a filmművészet sajátos nyelvére. E népművelői törekvés már az ország több városában hajszálgyökeret eresztett, az egyetemi városokban pedig immár hagyománya is van. A moziüzemi vállalatok és a művelődési intézmények filmsorozatokkal segítik a művészfilmek és a közönség találkozását. 1 Mennyiben bensőséges, valódi találkozás ez? A bemutató önmagában — csak lehetőség erre. Film és ember „párbeszéde” csak akor jön létre, ha a mű- vészmozi-program olyan filmesztétikai neveléssel párosul, mely lehetővé teszi az alkotói befogadást. Hogy a nézőből — látó legyen! És éppen itt — a láttatásnal — jelentkeznek az indulás elégtelenségei. A filmek bemutatása előtt többnyire elhangzik valamilyen „bevezető”, a mű megtekintését azonban ritkán követi eszmecsere. Pedig a kérdés a nézőben mindig a film sugalmazására születik meg, megtekintése után van ' aehet!) vitája vele. A művészmozik rövid élettörténete azt példázza, hogy a filmközönség java igényli a fajsúlyos alkotásokat. S ebből a célból létre is jött valamilyen szövetség a moziüzemek és művelődési intézmények között, így a film „látványa” jobbára megadatott. A közönség és film párbeszéde ellenben dadogó. Mi tehát a feladat? 1. Minden megyében képezzenek filmesztétikában jártas embereket, akik nemcsak informatív bevezető előadásokra, hanem a lényeg együttes keresését jelentő eszmecserék vezetésére is alkalmasak. 2. Törekedjünk arra, hogy a művészfilmek alkalmi nézőitől __ a bérleteseken át — eljussunk a filmklubok > tagjainak közösségéig. A z igazi filmklubok hiánya jjna még sok helyütt gátolja az oldott és kellemes eszmecserék kibontakozását. A vetítőtermekben nincs vendégmarasztaló hangulat, nincs feszültséget oldó kávé: így a beszélgetés ott is kissé kényszeredett, ahol ezzel megpróbálkoznak. A jövő útja ez lenne: klubhelyiségben, klubhangulatban, klubszerű formában — lassan közösséggé váló közönség beszélgessen a filmről. A film milliók művészete: ez a megállapítás ma is igaz. Akkor miért gondol közművelődésünk mégis a „kevesek” filmigényére? Azért, mert a film, mint önálló művészet, megteremtette, és állandóan gazdagítja, keresi a maga sajátos formanyelvét S ha a közönség kezdetben szőkébb, majd egyre szélesebb rétege nem tanulja meg ezt a nyelvet, akkor a tömegek számára a legjobb alkotások vesznek eL B. Ö. S óért, cukorért álltak sorban -az asszonyok. A piac. téren a bolt nyitva tartott Délelőtt csapódott be az első lövedék és a templom mellett kicsavart egy fát. Aztán kis ideig csend lett. Pillanatok alatt elnéptelenedett a piactér. Az emberek kulcsra zárták a kapukat — Gyorsan jöttek — mondta nagyapám, miközben párnár kát és dunyhát vittünk a Zsig- mondók pincéjébe. Odahúzódott az utca. A közelben lövedék találta Gönczi Bálint házát Azt hittük, ennyi volt az egész, vége a háborúnak. Hajnalban apró szekerek zörögtek. lovasok vonultak a Tisza felé. — Kozákok — mutatott felé. jük nagyapám. Mentünk a piactérre. Rézpiku. Stuka, s én. Majdhogy egyidőu sek voltunk, iskolások és nagyon rosszak. Akkor mér feltörtek néhány üzletet hordták az árut, kinek mi jutott. A szomszéd Gecse Jóska hatalmas órát hozott. Nem maradhattunk ki az eseményből Rézpiku három boxert. zseb-ceruzát sapka- cukrot. Stuka láda lekvárt két szíjostort szerzett. Jómagam gyertyákat gyertyatartókat és boxereket. Dicsőségesen elvonultunk a kiserdőbe, alkudoztunk egymással csereberéltünk, majd szokás szerint összever©, kedtünk. Másnap odamerésakedtünk a kozákokhoz. A vásártéren rengeteg ló, kocsi várakozott. Ké nyelmesen sétálgattunk a katonák között, hosszabb ideig vizs_ gá Iga ttunk egy-egy szebb lovat — Az a kis fekete megfelelne — jelentette ki határozottan Stuka. — Nekem sárga kék Ab ni mutatott Rézpiku. Magas katona állt meg mellettünk. Nézett, nézett, magyarázott. de nem értettük. Aztán kezembe nyomott egy csomagot és elment. Kétszersült volt. Eszegettük. Amikor elfogyott, zsebre dugtuk kezünket, bámészkodtunk tovább — Mit csavarogtok itt? — kiáltott ránk egvilc egyenruhás magyarul — Mit akartok? — Lovagolni. — Méghagy lovagolni? —=■ nevetett jóízűen. Nem mozdultunk. Talán mérgesek, haragosak is lehettünk. — A lovakat viszik itatni, menjetek. De létrát nem szerzők... — nevetett újra. Szerencsére alacsony, szelíd lovacskák, fáradt lovacskák voltak, Végül is hátukra kerül-* tünk. Sarkantyú helyett kopott bakancsomat használtam, ered. ménytelenül. Három napig tartott a gyönigyélet. Aztán továbbvonult a tábor. Amikor az utolsó kocsi is megindult, a tolmács odajött hozzánk. — Menjetek haza dugott mindegyikünk markába csokoládét. — Ha visszajövök, hozok nektek igazi lovat. S elmentek. Később Sítúra felkiáltott — Nem mondtuk meg, hogy a Porcsiny utcában lakunk! Elszomorodtuhk. Aznap még. csak össze se verekedtünk... De hiába, a szerencse akkor mosolyog az emberre, amikor nem is várja Ültünk Stukáiknál az eperfa alatt Szóváltás se támadt közöttünk. Egyszeresek oda szaladt Erdei Micu, — Fogtam igazi lovat — Hol? — Zsdgmondék előtt En voltam a leggyorsabb. Mire Micu odaért, a kerítésen csüngtünk és figyeltük a legelő állatot. — Ne nyúljatok hozzá m enyém! Apró agyomra nyűtt pára nos- kadozott előttünk. Legelgetett a gyér füvön. Fejét felemelte néha. ránkcsodálkozott ennyire futotta még erejéből. Biztathattuk, hajtottuk volna, de nem ment. — Akkor Is am enyém — seri Micu. Nagyapáim erősen esővált» » fejét, amikor megnézte » lovacskát — Kisfiam, játsszatok mással. Ebből soha többé nem lesz ló. Tönkretette a háború. — Hiszen legel. — Nem segít már ae se.' Következő nap tűvé tettük érte a falut. Nem. találtuk. Este német tankok jöttek a Tisza felől A temető mellett lőtték ki az aeélszomyeket Egyik belefordult ács árokba a kövesűtról és megkopasztva. leszerelve még évek múlva is ott pihent. Amikor odaengedtek, már nem találtunk valami nagy zsákmányt Alaposan, végigkutattunk mindent, e » temetőárokban két rohamsisakot fedeztünk fel. Bemásztunk a tankba. Végül három roham- sisakkal győzelmi mámorban távoztunk. Micunak semmi se jutott Végi gbőgte az utat. A Stukáék udvarán rendeztük a hadállásokat Két bunkert ástunk. Összehordtunk jó csomó cserépdarabot, felraktuk a rohamsisakot és dobáltuk egymást. Micunak nem volt sisakja, beszakadt a feje. — A háborúban vesztes te van — röhögött Rézpiku és hazaszaladt. Micu meglepett bennünket. Vigyorogva jött és elénkdobott egy gránátot. Megijedtünk, — Nem jó. Kipróbáltam. Alkudoztunk. Nem adta. őszt szejártuk kétszer a Kupélék nagy kertjét hátha szerencsénk lesz, — Bolond lennék cserélni. Sisak három van, gránát csak egy. Dulakodtunk. Megcsúsztam, ő hazaszaladt. Kis idő múlva robbanás hallatszott. — A gránát. Szaladtunk. A Mícuék kapujában már emberek álltak. Nem engedtek bennünket az udvarra. Megjött az orvos is. Asszonyok hangosan sírtak. — Szegény Ági férje odama- ráüt a háborúban, most Micu. Később hordágyon vitték, letakarva. — A kezét szakította le nem bírja ki, elvérzik — nagyapám, alaposa- megpofozott. — Adok nektek háborúsdit rohamsisakot. Hallgattam konokul. A temetésre nem engedtek. Negyednap mehettem az utcára. — Micunak adom a sisakot — mondtam, Kimentünk hozzá. Fejfájára tettük az egyik sisakot, a másik kettőt a sírdombra. Attól kezdve soha se játszattunk háborút. Nagyapám meghúzta a füle- met. — Megyünk a földre. Egyél valamit, későn jövünk haza. — Nincs földünk. — Mától kezdve less,, Két göriiét dugtam a asse- oembe. trappoltana nagyapám után. Tomajra mentünk, gróf Nemes János birtokára. — Látod, az ott a Kâpotoa Bólintottam. Megálltunk. Nagyapám kézfejével megtörölte bajuszát Végignézett a táblán, nagy komolyan teleltette — Itt lesz a földed, fitost Egykedvűen vettem tudóssá sül. Föld. föld. Ha adják, tegyen. ö nem mozdult Belerugdosott bakancsával a földbe, nézegette a színét, morzsolgatte ujjal között. — Tiéd less. Már t*«n mit hasznát veszem, neked baves terem A KápoMtóB tolongott ». egész falu. Rézpiku. Stuka 1». Vártunk. Kis asztalt hoztak, olvasták a neveket kinek hány hold föld jár. Később mérni kezdték Ugyefogy ottan álltak az emberek, fényesen csillogott a szemük. Amikor ránk került a sor, nagyapám tevette kucsmáját. Fából csinált karókat vertek a földbe. Az emberek tovább haladtak Nagyapám elővette bicskáját. Odalépett a karóhoz és jő darabot lefaragott belőle. Tintaceruzát halászott sebéből, nagy. ákom-bákom be* tűkkel irta. Petras Áron, — Jegyeid meg, fiam. Á af földünk Megszámolta, hányát lép * másik karóig Fényilett; as arca, — Ifiegyél atebre egy maiék :<Sasá -=> paranesoiÄ, f— Minek? —- HazavíssKÖfk. Rézpikuék is abban » iätitä- ban kapták a földe*. Együtt m~ dúltunk a faluba. — A földhöz ló is feefi. — súg- tel nekem. — honnan vesztek? — Nekünk még sohasem voit lovunk — mondtam. Otthon az asztalra kellett tennem a földet, Nagyanyáim odajött — Jó föld —■ Az. Lelke föM. — Megélünk belőle. Éhes voltam, Megrántottam szoknyáját. — Éhes vagyok — Hallgass, mihaszna — formed! rám nagyapám. Később bögrét hozott. Belesöpörte tenyerével a földet A szekrény aljából papírba csavart magokat vett elő. Néhányat beledugott a bögrébe, vi zet öntött rá. Az ablakba tette — Ebből még lesz valami. Az új földben megragadt a mag. virágot eresztett Szép pirosat mint Micu sírján.. Jevgenyij Jevtusenko: Séta, fiámmá! Mily pesssdíiő a hőcsikorgás az aprócska csizmák alatt, az önfeledt gyermeksikoltás mikor a fán mókus szalad. A nap, ha fény tisztán felizzík midőn veled lép gyermeked, kék árnya, hol előresiklik, hol a hő fokán megreked. A gyermek más, mint a felnőttek A természet nem tékozol. Gyermek nélkül — nyomor az élet Vele — gyermekké változol, A gyermek szeme úgy ragyog — jövőbe vágott ablakok. Szavai frissek, üde-tiszták, mintha nem is lenne hazugság. A gyermekben a lázadó él. Teljessége a% életé, arcán kiüt a .jatszadő szel, úgy fut a nap, a tél elé. A gyermek arca illatos, gyaluforgácsot illatoz, s mint a zelnicemeggy virága, vérszínű dinnye félbevágva. mint a nasztorsa.it. tejvirág, mint a® egész, örök világ, hol méz és méreg ízt kapott, 8 ki nem gyermek —■ már rég halott. Fordítottam Havas Ervin
