Békés Megyei Népújság, 1973. kedd (28. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-14 / 37. szám

Csabai jegyzetek Á hagyomány Sokan emlegetik ügy Békés­csabát — az utóbbi időben új­ságcikkben, nyilatkozatban is olvastam —, hogy hagyomány nélküli város. S ha fel is fede­zik, nem találják hagyományát táplálónak, közösségformáló­nak, olyan életet adónak, mely a városhoz tettel és érzelemmel való ragaszkodás életető kife­jezője* A török utáni időkben újra­alakuló alföldi helységek leg­nagyobb és csodálatos érdeme, hogy újra lakottá tették a vég­telen vad pusztákat, s feltámasz­tották a termékeny, gazdag Al­földet. S ezt oly vitalitással tet­ték, hogy ma már — ha nem tanulnánk — el sem hinnénk, hogy egykor ez a vidék a za­bolátlan víziek, a bögöly- és szúnyogfelhők, s az elhanyagolt földek világa volt. Az idetelepülök szívós, áldo­zatos munkával csinálták „ha­gyományukat”. eredménye hét­köznapjaink megszokott része, nem tűnhet fel, mert olyan al­kotó eleme például Békéscsa­bának, hogy bármely lakosa számára még gondolatban is el­képzelhetetlen, hogy nem lenne meg. Itt van például a Körös-csa­torna vagy a vasút! A csatorna megásása a csabai­aknak az eüzáikózsottságbói va­ló kitörés, a környék és az or­szág vérkeringésébe való élénk bekapcsolódás mintája. Melles­leg általa jó pár ezer hold ter­mőföldet is felszabadítottak a mocsár és az ingovány uralma alól! Míg a többi, folyóvíz nél­küli helység őszitől tavaszág a mindent magához ragasztó sár, a kiáradt vadvíziek béklyóiba volt zárva, a csabaiak a magúk teremtette vízi úton még a leg­keményebb időkiben is — majd­nem azt írtam: könnyedén — tartották a kapcsolatot a távo­li vidékekkel. Ezért kerülhetett mind a gyulai, mind a csabai történetírók tollám az a „neve­zetes” esemény is, hogy Csabá­ról a 19. század elejéig a toe- gyegyűlésre csónakon jártak, Omaszta Tóbiás János, aki 31 évig jegyzősködött Csabán, és postamester is volt, 1792-ben úgy emlékezik vissza, mint a csabaiak önként vállalt szorgal­mas munkájára, amelyet nem földesúri robotként, hanem sa­ját érdekükben végeztek. 1777- ben láttak hozzá, a mintegy hat­ezer lakosú város apraja-nagy- ja rendkívül viszontagságos kö­rülmények közepette ásta a csatornát. Minden család mun­kabíró erejétől függően 5— 10 öl hosszú részt vállalt. A csatorna a Veszej elága­zástól félhold formában a várost érintve az egykori békés Fábián-fokig húzódott. Majd Gyula alatt az úgynevezett Ha­jós kanálissal összekötötték a Fehér- és a Fekete-Köröst, ha­józhatóvá téve az utat Csabán kívül Békésnek és Gyulának is egészen Nagyváradig. A 7 300 öl hosszú csatornán a megszépített emlékezet szerint százával té- rii'tek-fordultak a kenderrel, ká. sával megterhelt csónakok, fa­szállító tutajok. Egy-egy csónak 10 zsákot is vitt. A kikötő a mai István-malommal szemben volt. A jelentős városfejlesztő lé­tesítmény közvetlen hasznán túl, a csabaiak jutalmul 3561 hold nagyréti földet kaptak, s a magas vármegye külön elis­merését is tolmácsolja. 1858. október 25-én végre megnyílik a „Tiszavidéki vas­pálya”. melyért több mint egy évtizedes küzdelmet vívott a A BMMSm * 1973. FEBRUAR 14. város, s amely végül is dön­tő szerepet játszik további éle­tében. Mai szemmel csodálkoz­va értékeljük a város akkori nagyszerű előrelátását. Míg va­lamennyi nagyobb Békés me­gyei helység tiltakozik a vasút ellen, sőt vasvillával űzik el a pályát kijelölő mérnököket, Csaba már 1847-ben — a ma­gyar vasútépítés embrionális szakaszában — felajánlja, hogy ha a tervezett Pest—Várad kö­zötti vonal Békéscsabán keresz­tül halad, vállalja a felméretési és a kisajátítási költségeket, a földmunkákat, sőt a vasútállo­más felépítéséhez 500 000 téglát is ad! 1848-ban a vasút ügyé­ben Széchenyi Istvánhoz for­dulnak, s ismét megerősítik a terhek vállalását A forrada­lom bukása után, 1853-ban „ló­vaspálya” terveivel is foglal­koznak; Csaba -— mint, ahogy á XVIII jszázad végén a csator­naásással — a XIX. század kö­zepén ugyancsak a kor legmo­dernebb közlekedési eszköze ré­vén, a vasúttal kívánt az or­szág szerves részévé válni. A városépítő hagyomány eb­ben az esetben is aktív cselek­véssel épül— A város története a továbbiakban is hordoz ma­gában hasonló — a csabaiak számára büszke — eredménye­ket. Csupán egy példa, ugyan­csak a gazdasági életből: a vá­rosi öntözött rét, melyet az egykori szikes birkalegelőn 175 holdon telepítettek 1901-ben. Élenjáró szerepét bizonyítja hogy 1919-ig hazánkban csupán három öntözött rét működött. A csabai rétet évente kétszer—há­romszor öntözték. Feljegyezték, hogy míg korábban 4 mázsa szénát adott, már az öntözés el­ső évében 11 mázsát, 1926-ban pedig 34 mázsát termett. 1927- ben 18 ezer pengő tiszta jöve­delmet biztosított. A történet­írók magányos kísérletnek ér­tékelik; az akkori társadalmi- ■ gazdasági viszonyokat ismerve, I sajnálatosan úgy is volt, mint ahogy Csaba mezőgazdasági ter­melési módja is jórészt a _ ha- « gyományos, konzervatív úton ; maradt. A város ennek ellené- ! re — éppen fejlődő ipara, ke- ■ reskedelme révén tovább tudott • jutni, mint a hasonló nagysá- : gú, ún. „amerikai utas, pa- • rasztdemokratikus” alföldi vá- ■ rosok. Jól megfigyelhető ez a ! tény a felszabadulás után, ami- : kor a városok nagyon rokon- ■ szenves iparszerző törekvései ■ ellenére sem tudták Békéscsa- ! bát elérni: a Szeged—Szolnok : —Debrecen háromszögben meg- ■ maradt legerősebb városi köz- ; pontnak. Bár a lakói nem mindig ïe- ■ hettek megelégedve a városépí- ! tés ütemével, mint ahogy az : alábbi anekdota is tanúsítja: j Az ötvenes években állítólag ■ Pestről felkeresték a város ve- • zetőit egy mérleggyár építése : céljából. A városatyák meg is : mutatták a kijelölt területet, egv ■ pompásan zöldellő kukoricást. ■ De arra a kérdésre, hogy mikor • kezdhetik meg az építkezést, : azt felelték, hogy majd. ha le- : törik a kukoricát. — Mi addig ■ nem várhatunk — közölték a ! pestiek, s átmentek Hódmező- : vásárhelyre, ahol a szikesen : azonnal megkezdték a munkát. ■ Azóta a csabai szikeseken is • épültek jelentős üzemek, töb- » bek között a hűtőház, melynek j ú jabb üzemegysége az országban : példamutatóan, gyorsan épült ■ fel, „hamarabb, mifit ahogy be- ! ért a kukorica”. Hagyománykovászoló ez a ka- • cajra fakadó ironikus kritika • is, ha merünk mosolyogni az : egykori s a jelenlegi hibákon. ; A városközösség erejét is pél- ■ dázza. De azt is mutatja, hogy : közösségéoítő hagyomány csak ■ akkor ötvöződik, ha azt cselek- : vő indulatok formálják. Dr Krupa András = A Magyar Fúvósötös békéscsabai hangversenye Hétfőn este a Jókai Színház­ban hallhatták a békéscsabai zenebarátok az Országos Fil­harmónia ötödik bérleti hang­versenyét, a ' Magyar Fúvósötös és Katona Ágnes zongoramű­vész koncertjét. Az 1961-ben alakult Magyar Fúvósötös egy évtizede öregbíti a világban a magyar zeneművészet hírnevét, 1962-ben a genfi nemzetközi versenyen nyertek díjat, 1967- ben pedig itthon kapták meg a Liszt Ferenc-díjat művészi te­vékenységük elismeréseként. Hétfői hangversenyükön Ra­meau, Mozart, Hindemith és Hidas Frigyes művei szerepel­tek. Ramean a-moU szvitjében ai francia barokk gazdag oma- I mentikáját csodálhattuk meg, | melyet különös érzékletesség- gel szólaltattak meg az együt­tes kitűnő művészei. Mozart Esz-dúr kvintettjének zongo- raszóiamát Katona Ágnes ját­szotta, rendkívüli átéléssel tol­mácsolva a mozarti zene min­den szépségét emberi mélysé­gét játékos könnyedségét. A műsor második részét szá­zadunk muzsikájának szentel­ték az előadók, egyben bizo­nyítva, hogy fölényes bizton­sággal tudják megszólaltatni ko­runk zenéjét is. Hindemith Kis kamarazenéje játékos, könnyed hangvételű, rendkívül élvezetes alkotás. Különleges, de köny- nyen érthető dallam- és rit­musvilága azokkal is megked­veltet! korunk muzsikáját, akik eddig idegenkedtek tőle. A mű­Tárgyalóteremből Balázs István és Szabó Pál bókésszentandrási lakosok társ­tettesként elkövetett lopás mi­att kerültek a Szarvasi Járás- bíróság elé. Balázs István né­hány évvel ezelőtt váltotta ki a horgászengedélyt. Az enge­dély kizárólag nyeles horoggal való horgászatra jogosította fel. A vádlott három évvel ezelőtt dobóhálót készített, s több íz­ben próbált vele szerencsét. A „jó fogásokkal” eldicsekedett nagybátyjának. Szabó Pálnak. Az év elején elhatározták, hogy február 1-én együtt mennek a Szarvas közelében húzódó Ká­ka-foki Holt-Körösre. Az elha­tározást tett követte. Kora reg­gel a Holt-Körös jegén csá­kánnyal léket vágtáit, s leen­gedték a dobóhálót. Egy óra alatt 72 kilogramm pontyot, egy kilogramm süllőt és két ki­logramm harcsát fogtak. A ha­lak értéke mintegy 1500 forint volt. Zsákba rakták a „nagy zsákmányt”, s úgy indultak bé- késszentandrási lakásukra. Út­közben a rendőrség igazoltatta őket majd az őrsre kísérte a két orvhalászt. A járásbíróság Balázs Istvánt négy hónap szabadságvesztésre ítélte. A büntetés végrehajtá­sát három évre felfüggesztette. Mellékbüntetésiként kétezer-öt­száz forint megfizetésére köte­lezte. Szabó Pált kétezer-ötszáz forint pénzbüntetéssel sújtotta. Az ítélet jogerős. sor befejező számának,' Hidas Frigyes II, fúvósötösének el­sősorban a szórakoztatás a cél­ja, amelyet a szerző művészi eszközökkel ért él — tökélete­sen. A gyors tételekben napja­ink tánczenéjének és különösen a dzsessznék hangulata, ritmu­sa fedezhető féL S nem idege­nek a kor emberétől a lassú té­telek melódiái és harmóniái sem — sajátos, az éjszakai csendet és nyugalmat idéző impresszionista színeikkel mély hatást gyakorolnak. Különleges zenei élményt adott a közönségnek a hétfői koncert. A Magyar Fúvósötös ismételten bebizonyította, hogy világsikere megérdemelt. Lajos Attila (fuvola), Pongrácz Pé­ter (oboa), Dittrich Tibor (kla­rinét), Fülemile Tibor (fagott) és Tarjáni Ferenc (kürt) kiváló művészei hangszerüknek, s együttes játékukat is a tökéle­tes összeforrottság, kiegyensú­lyozottság, egységes hangszín jellemzi, a zenei gondolatok azonos hőfokú megérzése és ki­fejezése. A koncert szépen pél­dázta, hogy a mai zenében épp­olyan otthonosak, mint a ré­gebbi korok stílusaiban. S ugyanígy ,hogy úttörői a mai magyar szerzők művei bemu­tatásának, népszerűsítésének. A koncert közönségének a kamarazenélés legmagasabb színvonalát nyújtották, a mű­sorban szerepelt művekkel és a ráadásként játszott Pizzicato­polkával egyaránt, méltán vált­va ki az egyes műsorszámok utáni tapsban megmutatkozó elismerést. Egy mondatban ösz- szegezve: a hangverseny hall­gatói maradandó zenei élménye nyel lettek gazdagabbak. _,_ Marton György I Htl Á Munka teremtő hatalmát dicséri legnagyobb élő költőnk, Illyés — „Az építőkhöz” c. köl­teményében. Juhász Gyula „az Élet anyjá”-nak nevezi, s egye­bütt azt írja: „Szentség a mun­ka és erő. Ez a jövő nagy menedéke, Embert egekbe eme­lő ...” Csakugyan az egekbe emel a munka, kivált az építőké — ezt itt, a szegedi „Tarján” ne­vű városrész tízemeletes, pane­lekből összeállított lakóépületé­nek legtetején fokozott mérték­ben érzékelhetem. Hiszen in­nen, fentről egyetlen szempil­lantás is elég annak megtapasz­talására, mily céltudatosan, s minő ellenállhatatlanul változik emberszabásúvá az annakelőtte szegényes táj. Hosszú percekre nyűgöz mozdulatlanná a vas­betoncölöpöket földbe-kényszerí- tő, gigászi vaskalapács ütemes mozgása, mely szilárd alapot varázsol az illékony fövenyen is az épületék számára. Meg­kap a födémszintezők aprólékos­kodó buzgalma, meg a lengyel­honból idekerült óriásdaru len­dülete, amint kész fürdőszobá­kat, konyhákat emel a magaá- ba, s rak helyre ritmikusan... Az egymásba kulcsolódó mun­kafázisok részesei, az okos gé­peket kezes állattá édesgető emberök aprócska hangyák ily magasból, mégis érezni: ők a főszereplők. A főszerepet nem mérik ol­csón. — Sok kemény évnek kellett eltelnie — szólal meg mellettem P. Ferenc fiatal építészmérnök —, amíg ezekből az algyői, klá- rafalvi, csany teleki, marosi elei fiúkból — egy taktusra lépő gárda lett. Iparkodtunk együtt tartani őket. s győző szóvaT hat­ni rájuk; hogy szét ne fussa­Dér Endre: jzenUiiL L nak, el ne csábítsák őket óra­béremelést ígérgetve. — Hát akad, aki többet fizet nekik, mint egy ilyen megyei mammutvállalat? — Az utóbbi esztendőkben nagy volt a kísértés — fe­léli bólogatva. — Különösen a tsz-ek építőrészlegei kínálták szerivel a több pénzt. Egyik­másik falusi meg tanyasi fia­talember húsz-harmincfilléres órabéremelésért itthagyott min­ket. Nem számolgattak azok, nem törődték azzal, hogy szo­ciális juttatások is vannak a világon, meg állandóan bizto­sított téli-nyári munkalehető­ség ... Mikor aztán ezek a kis falusi építőcsooortok rendre- sorra bedöglöttek — sokszor anyaghiány, de nem ritkán a tsz-vezetők törvénybe ütköző, spekulációs vállalkozásai mi­att —, összetett kézzel könyö­rögve kéredzkedett vissza a hűtlenkedő. De ilyen azért ke­vés van. Ezeknek a lent szor­goskodó embereknek a legtöbb­je végigtanulta az utóbbi évek mindenfajta építőtechnikáját. A hagyományos téüásénítkezéstől a blokkos megoldásokon át a mai paneles rendszerig. Nem kevés fáradozásba került, amíg az embereink összeszoktak, s még többe az összekovácsolá­suk. Végül is — sikerült, hál’ isten! Egymáshoz pásztoritott, a másik szemrebbenését i£ értő gárda nélkül semmire se jutot­tunk volna! Nem mindennapban izgalmas dolog — egy munkáskollektíva összekovácsolódása. Fiatal mér­nökbarátom nem ok nélkül ka­nyarodott vissza másodszor is e témára. S nyilván sok érde­kes zuga-bokra lenne annak a nyomozásnak, amely azt volna hivatott — folyamatában — fel­tárni: hogyan lett ezekből, a ta­nyasi, falusi suttyókból kol­lektiven érző és cselekvő ipari munkásember... Persze, hogy erre is sort ke­rítünk .., Ám az emberi kíváncsiság — különös szerzet. A Bibliának — sok egymást keresztező áligaz­sága mellett — több sarkalla- tos megállapítása is van. S az egyik épp a „hűtlenkedőkkel”, a „könyörögve visszakérdezke- dő” tékozló fiúkkal kapcsolatos: meg kell bocsátani az eltéve­lyedését őszintén megbánónák. De hát, igényt tart-e egyálta­lán egy mai „tékozló fiú” a „bűnbocsánatra”? S egyáltalán, miként juthat ma egv ifjú éoí- tőmunkás az ilyenféle, ferde útra? Minő erők sodorják rá? Vagy pusztán önmaga az oka a zsákutcának? Törődik-e valaki azzal, hogy az illető kievickél- jen a „napra”? Különös szerzet az emberi kíváncsiság: rögtön az elbukot- tak érdekeltek, amikor nekiáll­tam a mai építőifik életét ku­tatni ... Pedig az ilyen „elbukott” jobbára nem reflektál arra, hogy érdeklődjenek iránta. Ar­ra még kevésbé, hogy segítse­nek rajta. Ugyanis: nem érzi magát elesettnek. Sőt! Meggyő­ződése. ő n császár! A Nagy­menő! A Fej! (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom