Békés Megyei Népújság, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-21 / 17. szám

tűnik, azután 28 szemet haris- nyakötéssei, 14 szemet pedig mindig simán kötünk; az oldal karöltő- és vállfogy as ztásokat a hátrésszel azonos módon. A karöltő kezdésétől számított 12. sorban a mindig sima kötéshez a külső szélén egy szemet sza­porítunk, ezt 10 soronként is­mételjük; 14 cm karöltő- magasságnál a nyakkivágás ré­szére kétsoronként 1x9, 1x3, 2x2, lxl szemet fogyasztunk. Jobb eleje: Az elkészült bal­elején a gombok helyét beje­löljük és annak megfelelően a gomblyukakat menetközben el­készítjük. Egyébként a bal­oldallal azonos módon kötjük ezt az oldalt is csak ellentéte­sen. Ujjakat 28 szemmejl kezd­jük, 4 em-t mindig simán kö­tünk, tovább harisnyakötéssel, a szabásminta szerint szaporít­va, majd fogyasztva. Gallér: 3 szemmel kezdjük, mindig simán kötünk, s mindig ugyanazon a szélén tizennégy­szer, minden második sorban egy szemet szaporítunk; 17 szemmel kötünk a megfelelő hosszúságig, majd ugyanígy fo­gyasztunk, mint ahogy a sza­porítást kötöttük és 3 szemmel befejezzük Zsebek: Kettőt kötünk 12 szemmel 9 cm magassággal mindig simán. Kidolgozás: Az egyes darabo­kat kitűzve átgőzöljük majd összevarrjuk. A szoknyánál a cippzárat bevarrjuk, a gomb­lyukakat körülhurkoljuk. A gallért a vállak összevarrása után dolgozzuk rá, de kétol­dalt az eleje kihajtásnál 9—9 szemet szabadon hagyunk. Az Összevarrásoknál igen célszerű danubia-szalagot használni. Szegedyné A félévi és az év végi ne­velőtestületi értekezleteiken gyakran vált ki vitát egyik- másik tanuló magatartás és •szorgalom osztályzata- A tanu­lók is vitatkoznak ezekről, oly­kor pedig a szülőknek is prob­léma, hogy gyermekük miért csak „jó” osztályzatot kapott, mikor nincs vele semmi baj, elmarasztaló bejegyzés sincs az ellenőrzőben, szülői értekezle­teken, családlátogatások alkal­mával sem hangzott el kifogás, bíráló észrevétel. A Rendtartás szerint az osz­tályfőnök javasolja az osztály­ban tanító nevelőknek egy-egy tanuló magatartás és szorgalom osztályzatát, előtte azonban a KISZ-szervezet vezetősége is kikéri és megvitatja az osz­tályközösség véleményét, s ezek alapján terjesztik elő javasla­tukat osztályfőnöküknek. Mind­ezekből következik, hogy a szorgalom és magatartás osz­tályzat olyan minősítés, amely a tanulók javaslata és a neve­lőtestület kollektív döntése alapján alakul ki. Mindkét osztályzatnak az a lényege, hogy a közösség tag­jait egyénileg és összességében egyaránt a kommunista ember jellemvonásainak tudatos ki­alakítására, a társadalmi köte­lességek pontos teljesítésére és a helytelen szokások leküzdésé­re ösztönözze. Látható, hogy a két osztályzat fontos nevelési eszköz lehet, hiszen kollektív kialakításából következik, hogy a nevelőközösség és a tanuló- közösség nevelő ereje egyaránt benne van. A minősítésben alapvető, hogy figyelembe kell venni a tanülók iskolai és iskolán kí­vüli tevékenységét, különösen azt, hogyan él és dolgozik az iákola közösségében, elsősor­ban az osztályban. Tehát a magatartás osztályzat nem azo­nos a régi magaviselet osztály­zattal, sokkal bővebb tartalma van, a tanuló egész személyi- ságére irányuk A szorgalom osztályzat jóval szűkebb tartal­mú, s éppen ebből adódik, hogy gyakran nincs megfelelő súlya. A fő probléma ennek az osztályzatnak a megállapításá­ban az, hogy a jelenlegi gya­korlatban túlságosan a tanuló elért eredményeihez kötődik, holott a Rendtartás is hang­súlyozza a tanulók különböző körülményeinek a figyelembe­vételét (szociális helyzet, bejá­rás, adottság-képesség, családi élet, stb), hiszen egy-egy gyen­ge eredmény nem mindig a szorgalom hiányából ered. A két osztályzat merev kü­lönválasztása nem szerencsés, de ma még ez a kötelező, mert a szorgalom, mint a személyi­ség fejlődésének egyik fontos meghatározója, magatartásbeli jellemző,, is, s ebből követke­zik, hogy furcsa az a példás magatartás, ha a tanuló szorgal­ma nem példás. Fordított hely­zet adódhat: lehet a szorgalma példás egy olyan tanulónak, akinek a magatartása nem az. A tanulók magatartását és szorgalmát négy osztályzat­tal minősítjük. (Magatartás: példás, jó, változó, rossz; szor­galom: példás, jó, változó, ha­nyag.) Mindkét osztályzat ese­tében nem a két leggyengébb minősítés eldöntése a problé­más, hiszen a rossz és a hanyag kategóriák megállapítása nem nehéz, az erre minősített tanu­lók éppen negatívumaikkal „tűnnek ki”. Sokkal nagyobb problémát okoz a példás és a jó •sztályzat reális megállapítása, ^""ik oka. hogy a nevelőközös­ség és a tanulóiközösség egyes tanulók személyiségét olykor nagyon is eltérően ismeri. Elő­fordul, hogy a tanulók szigo­rúbbak egymás megítélésében, mint osztályukban tanító neve­lőik, vagy fordítva; nem igé­nyes, nem kellően fejlett kö­zösség liberális, nem fogják fel kellő komolysággal, hogy „be­leszólhatnak” az osztályozásba. Az is gyakori, hogy az osztály­ban tanító szaktanárok — bi­zonyos mértékig érthető okok­ból — eléggé egysöíúan isme­rik a tanulókat, elsősorban a tanítási órák benyomásai, meg­figyelései alapján vélekednek, s meglepődnek, ha egy-egy ta­nulóról kiderül az osztályozó értekezleten, hogy nem olyan, mint amilyennek ók ismerik. Fokozza a problémát f az is, hogy sokszor sem a szü­lők, sem a tanulók nem isme­rik a Rendtartás fő követelmé­nyeit. A példás minősítésnek már az elnevezésében is benne van, hogy a tanuló magatartá­sa és szorgalma kiemelkedő, példamutató. Ilyen kevés van egy-egy osztályban, de az isko­la egészében sincs túl sok. Ma­gatartásból jó az a tanuló, aki becsületesen végzi munkáját, általában kifogástalan iskolai és iskolán kívüli viselkedése. Szorgalomból jó az a tanuló, aid iskolai munkáját és vállalt kötelességeit rendszeresen tel­jesíti. Tehát az a tanuló, aki- 3 vei „nincs különösebb baj”, j még nem példás, csupán jó : osztályzatot kap, illetve keile- ■ ne, hogy kapjon. A valóságban ■ azonban ezek nagy részét is j példásnak minősítik. Világosán látniuk kell a szü- j löknek és a tanulóknak is, hogy ; a magatartásból és szorgalom- • ból elért jó osztályzatnak meg- t felelő súlya és erkölcsi értéke 5 van, tehát azt a tanulót, aki jó ’ osztályzatot kap, nem marasz­talják el. Úgy véliük, mindezek közlése nem hiábavaló most, közvetlenül félév után. TÓTH LAJOS, a Magyar Pedagógiai Társaság Békés megyei Tagozatának titkára Tasnádi Varga Éva: OTTHON Fehér fák, magas fák, szánkó fut a havon át, csengő cseng a ló nyakán, — Megérkeztünk, Marikám! • Vár minket a nagymama, 1 édes almák illata, kis kalács, nagy kalács, ezüstnyelű kalapács, aranyszínű reszelő, selyemből font keszkenő, dióbél, mogyoró, odakint hull a hó. bent a tűz fellobog, itthon vagyunk boldogok! Szűts László: PANASZOLÓ Jaj, kidőlt « víz a pohárból, jaj, felszállt a toll a párnából, jaj, eltörött a kávéscsésze! — Minek is játszottál. véle? Jaj, füstöt fúj a dühös kályha, jaj, ég fele áll a szék lába, ; jaj, cammog csak az óra késve! | — Minek is játszottál véle? : ■ ■ Jaj, a függöny, az nem vég [posztó,] 3 jaj, kegyetlen volt a nagy olló, : jaj, kiserkedt az ujjad vére! s — Minek is játszottál véle? ? Igen vastag fonalból 7-es tű­vel kötjük; kb. 900 g. fonalat igényeL Szoknya: Két egyenlő résszel kötjük, 73 szemre kezdve, 4 cm-t mindig simán, tovább ha­risnyakötéssel dolgozunk és a szabásminta szerint fogyasz­tunk. A kellő hosszúságnál be­fejezzük a szoknyát. Kabát háta: A mode'll derék­ban karcsúsított. 67 szemmel kezdünk, 4 cm-t mindig simán kötünk, tovább harisnyakötés­sel. A szabásminta szerint fo­gyasztunk, szaporítunk. Bal eleje: 42 szemre kezdjük és 4 cm-t mindig simán kö­Ingyenes egyéves művezetőképzö tanfolyamra jelentkezhetnek kőműves, vagy ács-állványozó szakmunkások legalább négyéves szakmunkás bizonyítvánnyal Tízhónapos szakmunkásképzíí tanfolyamra kőműves, ács-állványozó, szobafestő, központifűtés-szerelő, épületbádogos, vagy gázvezetékszerelő 20—45 éves betanított munkások, legalább hároméves szakmai gyakorlattal Hathónapos gépkezetőképzö vagy központi kazánfűtőképző tanfolyam 18—45 éves férfi segédmunkások, kubikusok, esetleg építőipari szakmunkások is jelentkezhetnek h tanfolyam helye: KECSKEMÉT CEGLÉD KISKUNHALAS, vagy BAJA A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőséget, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Különélés! pótlékot és utazási hozzájárulást fizetünk. Minden héten szabad szombat! A tanfolyam befejezése után kötelező szakmai gyakorlat nincs Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót Bács megyei Állami Építői part Vállalat Üzemi Akadémiája. 6000 Kecskemét Klapka utca 34. 233832 A jKner Nyomda (elvesz takarítónőket Jelentkezni : Békése csaba Lenin u. 9. Terv és Munkaügyi Osztályon. Kötött kosztüm Mwmmmnm Magatartás - szorgalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom