Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
Világ proletárjait egyesüljetek I NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1972. DECEMBER 24., VASÁRNAP Ara: 1,29 forint! XXVII. ÉVFOLYAM, 303. SZÁM Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak I Vietnami karácsony A karácsony ősidők óta mindenekelőtt a béke ünnepe. Hosz- szabb ideig úgy tűnt, hogy ebben az esztendőben éppen ilyen értelemben kerül nagyon régen várt ajándék az emberiség fenyőfája alá. Mondjuk ki: mi, emberek, öt kontinens lakói, azt reméltük, hogy legkésőbb addig az estéig, amelyen a szikrázó fa alatt, tágas, szép otthonokban, vagy éppen a nyomorúságos viskókban, a hó szűzi fehérségébe burkolt tájaikon, vagy a rekkenő hőségben bólogató pálmák alatt, összeülnek a családok a7 indokínai pálmák között is elhallgatnak a fegyverek. Méghozzá nemcsak az ünnep egy-két napjára vagy akár néhány órájára, ahogy az elmúlt években történt, hanem véglegesen. Sajnos nem így történt. Az olyan közelinek látszó öröm kilátásai pillanatnyilag szertefoszlottak. És a remények — talán csak ideiglenes — romjai között a világsajtóban újra a7 egyik leggyakoribb szó, a „holtpont” kifejezés lett. Talán semmivel sem érzékeltethetnénk jobban, milyen intenzitással és löket vádon ez a kifejezés, mint azzal, ha 1972 karácsonyán a nagyon sok közül felidézünk néhány emlékezetes dátumot a vietnami háború történetéből. 1945. szeptember 2-án Ho Si Minh. a fasiszta Japánnal szem- befordult ellenállási mozgalom vezetője, ünnepélyes nyilatkozatban függetlenné nyilvánította 1893 óta francia gyarmati sorban élő hazáját. 1946. márciusában a franciák elismerték a Ho Si Minh vezette egész Vietnam függetlenségét. Ugyanannak az évnek a decemberében kiderült, hogy ez csak időnyerő taktika volt: frissen érkezett expe- diciós csapatok megtámadták Vietnamot. 1954. május 8-án a szabadság- harcosok elfoglalták Dien Bien Phut, a francia kolonialisták utolsó erődjét. A háború, a vietnami nép győzelmével, eldőlt. 1954. július 21-én a genfi konferencia elrendelte, hogy két éven belül ossz-vietnami választásokkal egyesíteni kell a két országrészt. Az amerikaiak azonban megakadályozták, hogy a Y^- nami nép le is arathassa történelmi diadalának gyümölcsét. A 17 szélességi foktól délre a nép nyakába ültették a Washinton- ból hozott emberüket, a hir'nedt Diemet, aki 1955. júliusában — és most a Time című amerikai hetilap november 6-i számát idézzük — „amerikai segítséggel elszabotálta a, újraegyesí- tésd választásokat. Eisenhower elnök — folytatja a Time — később beismerte, mindez azért történt, mert Ho Si Minh kétségtelenül megnyerte volna a választásokat”. 1964. augusztus 2-án Washington azt állította, hogy dióhéjnyi vietnami naszádok „megtámadták” a Maddox és a Turner Joy nevű úszó acélkolosszusokat. „Az amerikai hajókon senki és semmi nem sérült meg és az ügyet nyilvánvalóan felfújták” — írja a Time idézett száma. Johnson azonban ennek az úgynevezett Tonkin-öbölbeli incidensnek a nyomán indította el a VDK eiEeni hadüzenet nélküli háborút 1965. március 6-án partra szálltak Vietnamban az első tengerész-gyalogos egységek: Washington megkezdte a hírhedt eszkalációt, amely néhány éven belül több mint félmilliós amerikai harcoló hadsereget jelentett Indokínában. A sokat szenvedett ország további története már közismert 1968. március 31-én Johnson elismerte, hogy belebukott a háborúba. Utódja, Richard Nixon azzal az Ígérettel került a Fehér Házba, hogy beszünteti a harcokat. Még 1968. május 13-ám megkezdődtek a párizsi tárgyalások, amelyek azóta is folynak. Johnson utódja mindeddig mégsem tanúit elődje példájából. Meghirdette a „vietnamdzálás” doktrínáját és ezzel — mint egy amerikai kommentátor írta — „az elnöknek sikerült elérnie, hogy megváltozzék a Vietnamban elesettek bőrének színe”. Ez azonban sem a vietnami, gém az amerikai népet nem elégítette ki. 1972. őszén, a választások előtt, úgy tűnt, hogy a Fehér Házban végre megértik: a katonai győzelem kilátástalan és az USA morális, politikai értelemben már régen elszenvedte Indokínában a maga Dien Bien Phu-ját. 1972. október 8-án Kissinger gyakorlatilag megkötötte Le Dúc Tho-vai a békémegálla- podást. Nixon választási eredményének nyilvánvalóan ez a megállapodás volt a legfontosabb faktora. De a választások után Washingtont ismét elővette régi betegsége, a „feledékenység”. Újabb és újabb feltételeket támasztanak, köztük jónéhány olyat, amiről ők maguk tudják a legjobban, mennyire irreálisak. És miután érveik arzenálja ismét hamar kimerült, újra az igazi arzenálhoz, a fegyverekhez fordultak, még nagyobb arányokban, még brutálisabban, mint valaha. Amerikai repülőgépek százai — köztük B—52-es óriásbombázók rajai — jelentek meg a demokratikus Vietnam sűrűn lakott körzetei felett és elkövették az egész háború egyik legelképesztőbb szömytettét Csak Hanoira és Haiphong kikötővárosra néhány óra alatt több mint ötezer tonna bomba zúdult. A világ már karácsonyra készült. amikor újra halott gyerekek és öregek hevertek a két legnagyobb vietnami város utcáin és a műtők megteltek szenvedő sebesültekkel. A világon végigsepert a tiltakozás tájfuna. Felemelte szavát az ENSZ főtitkára, egyházi személyiségek és polgári politikusok — köztük például a japán kormány hivatalos szóvivője — ítélték el a tömegpusztítást. A TASZSZ nyilatkozatban figyelmeztette Washingtont arra, milyen következményekkel járhatnak az ilyen akciók. A karácsony, a béke ünnepe nem hozta meg az igazi ‘*»két Vietnamnak, a világnak. A dátumok vádolnak és ilyen dátum lett 1972. karácsonya is. Expressziéi a világ körül Az MSZiT uj tagcsoportja: a békéscsabai Szabadság Tsz December 22-én délután a Békéscsabai Szabadság Tsz- ben ünnepi gyűlést tartottak abból az alkalomból, hogy a közös gazdaságot felvették a Magyar Szovjet Baráti Társa- saság tagcsoportjai közé. Karkalik Andrásnak, az MSZMP Békés megyei Oktatási Igazgatósága igazgató- helyettesének ünnepi besz'de után a helyi csoport megalakulását dokumentáló okl:ve- let Fekete Jánosné, a Békéscsabai Városi Pártbizottság osztályvezetője nyújtotta át Sipiczki Andrásnak, az MSZBT új tagcsoportja elnökének. Az ünnepség záró-’ktusa- ként megju.almazták a társadalmi munkában kiváló eredményeket elért tsz-tago- kat, Huszonegy országba kilenc-1 ven útvonalon, 50 000 fiatal olcsó utaztatását tervezi 1973-ban ' az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda. A Szovjetunióba, a szocialista országokba, Angliába. Franciaországba, Indiába, Japánba. Ausztriába, Olaszországba, Svájcba, Libanonba, Szíriába, Egyiptomba szerveznek utakat. S több mint hetvenezer külföldi, a világ minden tájáról érkező fiatalt, látnak vendégül Magyarországon. Az utóbbi öt évben a kiutazó és a hazánkba érkező fiatal ok száma több mint kétszeresére emelkedett. S tizenhat éves fennállása alatt az Express több mint kétmillió utasának biztosított programot. Tengerparti üdülést, hegyvidéki kirándulásokat, sátortáborozást, repülős utakat, gyalogtúrákat, szakmai utazásokat. Minden negyedük magyar fiatal a Szovjetunióba utazik és minden ötödik hozzánk érkező Express-utas a Szovjetunióból érkezik. Az Express, mint ifjúsági, utazási iroda több nemzetközi ifjúsági szervezet tagja — ilyen j minőségben juttatja el a Nem- 1 zetközi Diák Szövetség igazol-|, ványait a főiskolás és egyete-1 mista turistáknak, akiket az iga- zo’vány kedvezményes turisztikai szolgáltatások igénybevételére jogosít. 1973-tól kezdik árusítani a Nemzetközi Ifjúsági Házak Szövetsége igazolványt, mely 40 országban biztosít kedvezményes szálláslehetőséget. Nagy tömegeket mozgósít az Express belföldi orogramja. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács által adott kedvezményt a középiskolás és egyetemista üdülőtáborok lakói élvezhetik. A középiskolások hat nanig 100 forintért, az egyetemisták 10 napig 150 forintért táborozhatnak. Hasonlóan kedvezményes akció az ifjúmunkás és a falusi fiatolok üdültetése, az ifjúsági szállás- és étkezési utalvány. Bővült, korszerűsödött az Expressz szállodaparkja, kempingjei, sátortáborai. Tervék szerint a KISZ KB anyagi támogatásával újabb ifjúsági centrumok épülnek Bala+onföld- váron, Kiliántelepen és Királyréten. Az ifjúsági , turizmusról szóló kormánvhatái-ozat megvalósítása érdekében 10 ezer diákszállóbeli férőhelyet bérel jövőre az Express. K. M. :OOOOOOaQOOOj3aO&űQOO3OOCDaoOflOQO53O99DODaDOOO«OO®OOOOOOOCOOOOOOOOSOOOOiBOO0OOQeOOOOOOOOOSO00*tOOOOOOOtSOi 1972 karácsony CDeménj Gyula felvétele)